Pesti Napló, 1895. november (46. évfolyam, 300-329. szám)
1895-11-01 / 300. szám
2 Budapest, péntek PESTI NAPLÓ 1895. november 1. 300. szám. Hervadáskor, levélhulláskor, ónos, sorvasztó hidegben üli a halálra emlékezés és életre gondolás ünnepét a világ. A magyar állam a nyugodt győztes büszkeségével emlékezhetik az elföldelt halottra, de az erő tudatában gondolhat az életre. BELFÖLD: Festetics miniszter lemondása. A kétszeres bonyodalom affér, amelybe gróf Festetics Andor földmivelésügyi miniszter rövid kormányférfiúi pályájának második esztendejében belecsavarodott, ma már végképp el van intézve. Az Országgyűlési Értesítő az éjjeli órákban azt a félhivatalos jelentést hozza, hogy gróf Festetics Andor lemondott. Történik tehát ez a rezignáció akkor, amidőn a földmivelésügyi tárcának mind a két izgalmas ügye külső jelek szerint, már akképp volt megoldva, hogy e megoldás a miniszternek nem kerül állásába. Miklós államtitkár leköszönt és miniszterét nem vitte magával, a fatális pusztapéteri szerződés vállalkozói lojálisan viselkedtek és a minisztertanács is megbékült az ingadozó kollégával. Ez volt a helyzet az utolsó huszonnégy óra alatt. Most pedig a miniszter mégis csak visszavonulását jelenti be, mégpedig minden jel oda mutat, hogy ez a visszavonulás nagyrabecsülendő érzékenységből történik. Mert a kellemetlen helyzetben volt miniszternek minden formális és tartalmi rehabitáció dacára is, az affér nyoma gyanánt megtépett államférfim nimbuszszal kellett az ő miniszteri szke nyugalmába visszahelyezkednie. Ezt a megtépett nimbuszt gróf Festetics Andor úgy látszik, nem tudta elviselni, mégpedig nemcsak érzékenységből nem, hanem valószínűleg okosságból sem. Látta, hogy ugyanaz a nimbusz újabb megtépetést már nem igen tűrne meg, így tehát megválik állásától a csalódott miniszter és nem szenved kétséget, hogy az ő korrekt és rokonszenves személyiségének szóló szimpátiákat a szabadelvű pártban ezentúl is érintetlenül meg fogja tartani. Hogy ezek a szimpátiák a miniszter gazdasági szakképzettségének és politikai rutinjának kivált az utóbbi időben már nem igen szólhattak, az szintén kétségtelen. Magyar Ifjak Luegernek. A budapesti egyetem hallgatói közül többen dr. Luegerhez, az osztrák főváros újonan megválasztott polgármesteréhez üdvözlő táviratot intéztek abból az alkalomból, hogy a községtanács ezt az urat a város fejének megválasztotta. Ezt újságolja a Magyar Állam című lap és „örömmel jegyzi fel a magyar ifjúság őszinte lelkesedésének, igaz érzelmeinek eme megnyilatkozását.“ A nevezett türelmetlen újság azt is mondja, hogy már most a veszedelemben forgó nemzeti szellem meg van oltalmazva. Nincs kétség afelől, hogy a nemzeti szellemet erős megpróbáltatások idejében mindig távirati úton oltalmazta meg az emberiség, az is bizonyos, hogy a magyar nemzeti idea megvédelmezésére éppen a kozmopolita keresztény szociális és magyarfaló Lueger alkalmas — ő, akinek most nem adunk erősebb jelzőket, mert az erősebb jelzőket már sokaktól és igen gyakran megkapta, — de ha minden kétségtelen és bizonyos is, azért az mégis kétséges, hogy hányan voltak a budapesti egyetem gratulánsai és hogy milyen joggal fogja rájuk a Magyar Állam a magyar ifjúság mandátumát. Ez a mi véleményünk szerint épp olyan merész állítás, mintha valaki azt mondaná, hogy a magyar sajtót és a magyar zsurnalisztikai színvonalat meg a Magyar Állam képviseli. Mivel ebben az utóbbi vakmerő feltevésben senki se hisz, ennélfogva mi sem hiszünk abban, hogy öt-hat éretlen antisemita magyar fiúnak magatartásából, aki Magyarországnak és a magyar államnak legelkeseredettebb ellenségét meggratulálja, a magyar ifjúság komoly szellemére kell rossz következtetést vonni. Különben eltekintve attól, hogy a gratulánsok valószínűleg nem sokan vannak , a Magyar Állam állítását csak bizonyos rezervátával fogadhatjuk, akár csak azt a másik kijelentést, amely szintén a mai Magyar Államban olvasható. Azt tudniillik, hogy: „Amit Luther és társai létrehoztak, az csak lázadás, árulás, hamisítás és erőszak volt.“ A főrendiház bizottságaiból. A főrendiház közgazdasági bizottsága november 7-én ülést tart, amelyen a helyiérdekű vasutakra vonatkozó törvényjavaslatokat és miniszteri jelentéseket fogja tárgyalni. November 8-án a budapesti büntető törvényszék felállítására vonatkozó törvényjavaslat tárgyalása végett a közjogi és törvénykezési bizottság ül össze, az igazolóbizottság pedig a báró Solymossy Lászlónak és Tóth Vilmosnak főrendiházi tagsága ügyében fog intézkedni, ezt a bukást megokolja. Moszkovszky Melanie szerelemből ment férjhez és asszony, aki minden- táron szerető és parancsoló ideált keres. A férj eleinte megfelelt ez eszménynek, később elveszti erkölcsi és szociális fölényét a felesége fölött, elveszti, mert elparlagiasodik és mert ezt a változást sietteti az idő. Hogy mekkora poézissel írja meg Pekár Gyula ezt a bukást és milyen filozóf magaslaton áll akkor, amidőn az elbukott asszony gyönyörűségét és abbeli örömét festi, hogy ismét van neki egy férfiistene, azt bajos volna kidicsérni. Ott lappang ennek az analízisnek értéke az első fejezetben, ahol a két ember egyénisége Moszkovszky Melanie lelkében a férfiú abszolút fogalmában olvad össze. Megfordul azonban az asszony látása akkor, amiben megrágalmazzák és a semmit sem sejtő férj megverekszik az asszonyért, aki megcsalta. A párbaj után ismét a férj, a nagylelkű, az asszonyáért vért ontó hős a férfiideál Moszkovszky Melanie előtt, aki akkor megundorodik a szeretőjétől, Donhofen főhadnagytól és lelkében rehabilitálja a férjét, azután meg önmagát is-,rehabilitálva látja. Eltaszítja magától a csábítót, megtér és azt hiszi, hogy megtisztulván, már bűnhődött is. Ebben persze téved a szegény asszony, mert a férj később véletlenül megtudja, hogy a rágalmazó, akivel megverededett, igazat mondott, hogy a felesége megcsalta. A megcsalt ember azután nem bocsát meg az asszonynak azért, hogy megtért, nem bocsát meg, hanem eltaszítja magától. És Moszkovszky Melanie, aki hiába szeretett bele másodszor a férjébe, megmérgezi magát, mert megcsalta a férjét egyszer és mert ezt a hibát az erős emberek nem szokták megbocsátani a feleségüknek. A természet rendjének, a vaskalapos és nem vaskalapos igazságoknak egyaránt kerek harmóniával tesz eleget a regény. Sajnáljuk a házasságtörő asszonyt, mert a világrend amekkora nagy erényeket követel a nőtől, nem adott neki akkora erőt és akkora munkára alkalmas idegrendszert is; sajnáljuk tehát, de nem bocsájtunk meg neki, mert mindannyian érezzük, hogy minekünk is okunk volna föllázadni sok rossz etikai rablánc ellen, de mégse teszszük ezt, mert nem szabad még kellemetlenebbé tennünk az életet azoknak, akik velünk együtt szívják a levegőt. Megkap azért a hitelen asszony tragédiája, kivált ha a poézis enyhíti a vétkezőnek cselekedetét. De nem azért nézzük el egy kevéssé a Moszkovszky Melanie bukását, mert egy rongált idegzetű félhisztérika bukott el, nem azért teszszük ezt, hiszen az asszony filozófiája még az aránylag legegészségesebb egyediségben is csak lábbadozó típust mutat, aki betegnek születik, de aki azért ha akarni igyekszik, hát akkor meg tud küzdeni a helyzete kellemetlenségével. A félhisztérikaság általános baj, amely a bűnt nem motiválja. Azonban éppen arra való a poéta, hogy enyhítsen a prózában nem enyhíthetőn. Moszkovszky Melaniet Pekár Gyula rajzolása így tette rokonszenves alakká; még akkor is megbékéltünk volna vele, ha békítőnek nem szól közbe a nagy kiengesztelő, a halál. A megbocsátás persze más kérdés ; ebben már Moszkovszky Sándorok szoktunk lenni. Ezzel a körülményesen megkoncipiált, apróra szedett női karakterrel be van aztán töltve az a hely is, amely egy egykötetes regényben jellemzésre marad a szerzőnek; kivált ha a szerzőben még valami bőséges lírai forrás is folyvást zuhogni akar, — mint ahogy az Pekár Gyulánál vagyon. Ugyaneképpen emelhetjük ki azt a jellemtükröt is, amelyet a csábítóról ad az ízó. Léha egy kissé,gondolkodó egy kissé, a sikereket megszokó, a visszautasítástól még csak igazában kedvet kapó. A férjnek alakja is erőteljesen domborodik elő. Kamásly Frici és az ő viselkedése nem eléggé valóságos. A vidéki kastélyokba nem eresztik be az olyan rágalmazó embereket, mint aminő Kamásly Frici; manapság már a vidéki kastélyokban is pompás úri tónus uralkodik és így Kamássy Fricit valószínűleg még józan korában dobnák ki mindenhonnan. A meseszövésről valószínűleg azt mondja majd a legtöbb kritikus olvasó, hogy a regény kétharmad részében kissé lassan folyó. Mi sajnáljuk azonban, hogy ez a lassú, nem terjengő, hanem filozofikus folyás a kifejletben megszakad és drámai gyorsaságnak ad helyet. Pekár Gyulának ugyanis sohase szabad sietnie, mert neki nem az elbeszélő magban van az ereje; hagyja is ő a bonyodalmat nála kisebb talentumokra, akiknek a mesefantáziájukba kell kapaszkodnak, mert különben semmit se adnak. Ott élvezetes igazán Pekár Gyula, ahol a párbeszéd helyébe az ízó szubjektivítása lép. Ott emelkedik tiszteletreméltó magasságra, ahol bámuljuk nyelvezetét, amely az erős masinák remegéséhez hasonlatos, ahol a gyönyörű szótakaróból kifakad egy-egy axiómaszámba vehető mondás és ahol a beszéd festőképessége lelki forradalmak közlésével szövetkezik. Ezek a belső vonásai az ő poéta egyéniségének, amely külsőleg az elbeszélő hegedős palástjában jelenik meg.* Ilyennek látom Pekár Gyulát e most kiadott könyve nyomán. A Lavina végső, kurta fejezete igazi tükre az ő költői mivoltának. Írásos másolata egy sejtelmes, duzzadó, mindent megaranyozó poétaléleknek. Poétaléleknek, amely most idegen benyomásokat szed magába, valószínűleg sokat, de bizonyosan nem rontáskép. ő már jókor ment megnézni a rothadó nyugati kulturéletet; elég erős ahhoz, hogy ne infl ,áltassák, hanem csak tanuljon, látva és kutatva. Ezt meg is cselekszi és lesz okvetetlenül az, aminek lenni készül és aminek jórészt már meg is lett. Erős gránitkocka abban a magyar-szláv védőbástyában, amely keleten épül, hogy megvédje és megmentse a nyugatról száműzött igazi költészetet. A zászlókérdés Zágrábban. — A tartománygyülés ülése. — Zágráb, október 31. A tartománygyülés mai ülésén először is Buzsics a következő interpellációt terjesztette elő: Miért nem tiltotta el ő excellenciája a fennálló intézmények és szabványok megoltalmazása érdekében, hogy ő felségének, a horvát királynak Zágrábba érkezése alkalmával törvényesen itt meg nem engedett zászlók kitüzessenek ? Gróf Khuen-Héderváry horvát bán azt válaszolja, hog mind a két zászló, úgy a szerb, mint a magyar, törvényesen meg van engedve, és ezért külön intézkedésre vagy tilalomra nem volt szükség, de az nem is lett volna törvényes. Buzsics a választ nem veszi tudomásul. Szemére veti a bánnak, hogy a szerb zászló érdekében nem annyira a szerbek iránt való szeretetből, mint talán a horvát nemzet ellen való gyűlöletből beszél. E sértés következtében az elnök indítványozza, hogy Buzsics tizenöt ülésre a házból kizárassék. Az indítványt a legközelebbi ülésen fogják tárgyalni. A ház azután tudomásul veszi a bán válaszát. Gyurkovics a városházára és a szerb templomra kitűzött szerb zászló ellen elkövetett kihágások miatt interpellál. E kihágások a legnagyobb elkeseredést keltették a szerbek közt. Zavarták őfelsége jelenlétét és el is ítélte azokat a kihágásokat az egész világ. A szerb zászló kitűzése nem provokáció, mert azt a tradíció és a törvény megengedi. Boszniában szintén meg van az engedve. A boszniai katolikusok a horvát-szlavónországi színeket szintén felekezeti jelvénynek használják. Semmi esetre sem a csőcselék van arra hivatva, hogy az ily kérdéseket utcai kihágások útján megoldja. A szerbek sohasem bántalmaztak volna katolikus püspököket és a katolikus templomokat és a plébániákat nem dobálták volna kövekkel, sem tentával le nem mocskolták volna. A rendőrség nem tette meg kötelességét és nem járt közbe idejekorán. Ha a szerb templom előtt nem lettek volna botrányok, nem következhettek volna utánuk a magyar zászló ellen való tüntetések sem. De a felbujttatott tömeg már nem volt visszatartható és ennélfogva túlcsapott eredeti programmján. Sajnálja, hogy a zágrábi községtanács érthető izgatottságában a kihágások megítélésében megfeledkezett a szerb templomról. A trónörököspár ittjártakor 18b8-ban, valamint az 1891-iki kiállításkor nem bántalmazták a magyar zászlót. Most pedig megtörtént ez ő felsége jelenléte dacára. A kihágások szubjektív okai kézzelfoghatók és személyes céloknak szolgáltak eszközül. Egyetlen egy szerb sem vett részt a kihágásokban. A kihágások, amelyek nyilvánvalóan előre voltak tervezve, teljesen elhibázták a kitűzött célt. Ahelyett, hogy a fennálló rendszert megbuktatták volna és zavart idéztek volna elő, a nemzeti párt és a Magyarországgal való unió ellenségei áldozataivá lettek a cselszövényeknek és kihágásoknak. Hatásuk csak az lesz, hogy a levegőt gyorsan megtisztítani, a beteges irányt meggyógyítani és a még megoldatlan kérdéseket eldönteni fogják. A nemzeti párt hű fog maradni vezéréhez (Viharos felkiáltások : Zsivó bán !), aki a pártot remélhetőleg még sokáig fogja győzelemről-győzelemre vezetni. A nemzeti párt élénk helyeslése közt, végül Gyurkovics azt kérdezi, hogy a kormány milyen intézkedéseket tett a szerb templom előtt lefolyt zavargások ellen, és mit szándékozik tenni a jövőben, hogy ilyen kihágásokat megakadályozzon. Gróf Khuen-Héderváry horvát bán Gyurkovicsnak azt válaszolja, hogy a szerb zászló elleni kihágások tárgyában a vizsgálatot megindították és a legszigorúbban fogják keresztül vinni, hogy a bűnösöknek nyomára jussanak. A kormány a rendeleti közlönyben rendeletet fog közzé tenni, amely a szerb zászlót törvényes oltalomba fogja helyezni. Gyurkovics köszönetet mond a bánnak felvilágosításaiért, amelyek által a szerb zászló minden további támadások ellen meg van védve. A ház a választ tudomásul veszi.