Pesti Napló, 1895. december (46. évfolyam, 330-359. szám)

1895-12-01 / 330. szám

A rwgell é» esti kisdft« ígynirre küldve MuiUpestCit éa h vidéken: £gc bt évre 14 tii — Felévra ... ... 7 „ —. r.-, vf-uévr.-' ... s so Egy hónapra... 1 „ 20 ísy síim irs Budanesten: t’eggeli kiadás........ 4 kr. Kati kiadás.............. Negyvenhatodik évfolyam. Seerkesztőség: VI., Teréc-nOrul II, u. NAPLÓ A reggeli és esti kiadás kiüss külön bazhoz v.postan kiilik Budapesten és a vidékéé: Égisz évre_18 frt — ki Félévre............... Ö — n Negyedévre _ 4 ,, 50 „ Egy hónapraTM 1 „ 60 „ Egy szám ára a vidéken: Reggeli kiadás _ 5 kr Esti kiadás..................és Kiadóhivatal, VI., Terex-körút S3. SB. 330. sz. Budapest, vasárnap, december 1. 1895. a sajtó és a parlament. Budapest, november 30. (bp.) Az alkotmányos szabadság e két törzsökös intézménye Magyarországon egy napon született. Nemcsak édes testvérek, amennyiben az európai liberalizmus volt az apja s a nemzeti talaj volt az anyja mind akettőnek, hanem ikertestvérek is. Mint ilyenek egymásra utalvák, az életre tovább fölfejlődés azonos törvényei szerint, hogy együtt növekedve ki a gyermekkorból, együtt harcolván át az alkotás és szerzés munkakorszakát, egymás támogatói legyenek, amikor megvénülnek s rászorulnak az utókor pietására. Nos, ez a két intézmény nálunk pár év óta hadilábon áll egymással. Mintha azonos céljaik nem a kötelmek, a dologi érdekek közösségét állították volna elébük, hanem azt a fonák felfogást, hogy ők egymás versenytársai. A parlament éppúgy a nemzeti közvélemény megnyilatkozásának érzi magát, miként a sajtó, a mandátum és a publicitás, a választói szavazatok , az előfizetői kontribució így kerültek mesterséges, természetellenes kvalitásba. A szabaddá lett élő szó, melyet immunitás is véd, féltékeny a szabaddá lett nyomtatott szóra, melyet csak az esküdtszéki intézmény integritása véd. A képviselő uraknak a törvényhozásban materiális hatalmat ad kezükbe az alkotmány, nekünk újságíróknak csak amaz erkölcsi hatalom áll rendelkezésünkre, mely a publicitással természetszerűleg vele jár. A képviselők teljesen kivették a maguk részét az alkotmányból, mi nem különben, és mégis, mintha a mi morális hatalmunk erősebb tényezőnek bizonyult volna a gyakorlatban, mint az ő effektív hatalmuk, s az erőkülönbözet mintha igazolná a törvényhozó urak féltékenységét. Ez és csakis ez az értelme, hogy egy idő óta közvádló gyanánt lépnek az élő szó székére, s a nyomtatott szó moralitását, erkölcsi tőkéjét támadják meg, így akarván minket épp abban redukálni, amiben erőnket érezik. Lélektanilag teljesen érthetőnek, megokoltnak találjuk ezt a manővert. Hogyne volna féltékeny a dekadenssé vált magyar képviselői kaszt, amely régi tekintélyét, nimbuszát évről-évre jobban lehanyatlani látja, hogyne volna ez féltékeny a rohamosan fejlődő, gyarapodó magyar sajtóintézményre. S hogyne értenek e féltékenységet épp felvirágzásunk korszakában mi, hírlapírók, kik e korszakot megelőzőleg annyiszor tapasztaltuk, tűrtük úgy intézményünknek, mint állásunknak s törekvéseinknek lenéző ignoráltatását amaz . . . ikertestvér-intézmény mandatáriusai részéről. Hogyne volna boszantó, sőt megdöbbentő tapasztalata a képviselő uraknak, hogy ez a kicsinyeit, lenézett munkásság, amit a sajtó kifejt, hatalmasan termi gyümölcseit, amíg a képviselők mindenható stréberségének fája szárad, korhadó szemlátomást férgeket terem. E tételen nem változtat, hogy a sajtóintézmény ellen a legerősb förmedvényeket ellenzéki képviselők döngicsölik, holott ellenzék sajtó nélkül merő képtelenség; még kevésbbé változtat az, hogy a sajtóintézmény ellen elsősorban oly képviselők kelnek ki, akik minden díszüket és tekintélyüket a közpályához a sajtónak köszönik s a mi munkás kasztunkból ama másik kasztba stréberkedtek át, most pedig lenézik a lépcsőt, amely emelkedésüket lehetővé tette, vagy éppen rászolgált jóhiszemüleg. Sok ilyen «pályatársunk, van amott, a törvényhozás soraiban, és nem ránk, hanem új körükre jellemző, hogy míg hárman akadtak közülök az anyafészek bepiszkolására, nem akadt ugyanakkor az egy Horváth Gyulán kívül, aki a fészek megvédésére vállalkozott volna. Pedig ha van sajtó, amely rászolgált, hogy az egész "szütet megbecsülje, úgy a magyar sajtó az. Míg önök, tisztelt honatyák, a 70-es és 80-as években minket szívesek voltak teljesen ignorálni, írásainkat semmibe venni, észrevétlen befolyásunkat a «karaván és a kutya» viszonyával humorosan agyonpéldázni, azalatt mi csüggedetlen lélekerővel dolgoztunk. Két nemzedék erőfeszítése adott új lelket a magyar sajtóintézménynek. S mily erőfeszítések voltak ezek! Nagytehetségű fiatal emberek lelkes csoportjai adták fejüket e lenézett pályára, melytől a könnyű boldogulás s a protekció keresői akkor méltán húzódoztak. Igen szerény exisztencia, sokszor valódi tengődés várt azokra, kik ide jöttek, s mégis jöttek, mert a hivatás s a tetterő érzete vonzotta őket. De nehéz kenyér volt; elismerést vajmi keveset juttatott; névtelen napszámossors várt évekig a kezdőre, nem ritkán oly szolgálatok után, melyekhez hasonlókért a külföld fejlettebb viszonyai hírrel, dicsőséggel, karrierrel jutalmaztak. Nálunk csak önérzetében gyarapodhatott akárhány ily névtelen hős, mert nálunk e pályára a nagy tehetségen kívül a közönségesnél nagyobb jellemezőt is kellett hozni, mely egyensúlyt tart a megpróbáltatások közt és edzve van a lemondáshoz. Ha a képviselő urak közt csak félannyi lemondani tudás és filozófia volna, mint közöttünk van, nem hanyatlott volna le az önök parlamentarizmusa ennyire. Igaz, hogy az életküzdelem meg ki TÁRCA. A vers. — A Pesti Napló eredeti tárcája. — Irta: Thury Zoltán. A tiszti kantinban egy csomó fehérkötényes bakakukta Ügyetlenkedett a fehérre terített hosszú asztal körül. A feleséges tisztektől összekölcsönzött holmit rakták föl az abroszra, de össze-vissza, úgy a hogy az Kun- Sármáson vagy Hajduskesziben szokás, amikor nagy lakodalom van s hosszú asztalt terítenek a csűrben. A szarvasagancs nyelű villa mellé ezüst kés jutott s nem akadt két tányér egy terítéken, amelyik egyforma lett volna. A legényeknek jó kedvük is volt, úgy lettek bejelentve, hogy helyesen tudnak forgolódni az asztal körül s ilyenformán megmenekültek a kirukkolástól. Néha egy egy tiszt csörtetett végig a folyosón, mind gálában, csákóval a fejükön. Benéztek egy-egy percre s ugy szaladtak tovább olyan fontoskodással, mint amikor az ütközet előtt nézik végig az ütegeket még egyszer a generálisok. Hét óra tájban két katona egy nagy képet hozott. Rögtön föl is szegezték a nagy ajtó fölé s körülvették a nagy babérkoszorúval, ami már készen van esztendők óta az ilyen alkalmakra. A képre egy öreg, szikár generális volt festve, a gallérja csupa arany, a melle csupa medália. Mikor már ki volt feszítve a falra, csendesebbek lettek az asztal körül a katonák. Nyolc órára felgyújtották a lámpákat s az asztal közepére föltettek egy nagy bokrétát rezedából, borostyánból, csupa olcsó virágból összekötve s lassan-lassan gyülekezni kezdtek a vendégek is. Senki se akart azonban első lenni. Csoportokba állottak a folyosón, beszélgettek, de türelmetlenek voltak már. Egynegyed kilenckor megérkezett az alezredes a feleségével és a lányával. Ezek már bementek a terembe s rögtön leültek az asztalhoz. Hogy a hölgyek megjöttek, Gutter százados is rögtön hazaszent a feleségének, hogy jöjjön, mert az asszony addig nem akart feljönni, mig meg nem tudta, hogy ott lesz-e az alezredes családja is. Egyszerre aztán bevonult az egész társaság, elől pár aranygalléros úr, azután a többi tiszt szép sorjában; zsongani kezdett a terem, a legények konyakot hordtak körül, a nagy hangzavarból élesen kivált a poharak csengése s az egyenruhás tömeg türelmetlenségében hullámzani kezdett, mintha mindenki valami olyan tűrhetőbb kompániát keresne magának, amelyben elfeledtetik arról, hogy éhes. Még az alezredes leánya is egyedül maradt, nem rohanták meg a fiatal tisztek, mint máskor, mindenki ő excellenciáját várta, hogy bár csak jönne már. Egyszerre kemény lépések hallatszottak a folyosó felől. A teremben csend lett, mindenki az ajtó felé nézett s mikor belépett az excellenciás úr, háromszor hangos éljent kiáltott az egész társaság. A nagy vendég hamarosan végzett az urakkal. Egyet-kettőt megszólított közülök, kezet adott azoknak, akik közel állottak hozzá s katonás merevséggel meghajolva a hölgyek előtt, leült a nagy karosszékre az asztal fején. Nagy lármával helyet foglaltak az urak és a legények egymást lökdösve megindultak az asztal körül a tálakkal. Ettől kezdve azután rendben ment minden. A kegyelmes ur szokatlanul kedves volt, az apró ügyetlenkedések se rontották el a kedvét, nem vett észre semmit. Adomákat mesélt az alezredes feleségének a háborús időkből, amelyeken azután azok, akik körülöttük ültek, mind nagyon jól mulattak. Általában az asztal körül szabadabb kezdett lenni a hangulat. Többet kacintgattak, hangosabb lett a beszéd s fenn az asztal végén a fiatal tisztek már nem nagyon törődtek azzal, hogy mit szól a lármájukhoz az előkelőség a túlsó oldalon. Mikor felbontották az első pezsgős palackot, fölállott az ezredes és felköszöntötte a vendéget, akire büszke nemcsak az ezred, mely a nevét viseli, hanem az egész hadsereg. A vendég röviden felelt, nem volt sok mondanivalója. Azt már sokszor elmondták neki, hogy büszkék reá, jól teszik. Visszafordult az aszszonyokhoz, az alezredesnétől elvette a legyezőt s egészen közéjük hajolva sugdosott velük. Az asszonyok hangosan kacagtak, a legények újra körüljártak a pezsgővel, durrogtak a palackok, amint kiszabadult belőlük a dugó s a kegyelmes ur mind hangosabb lett. Künn a folyosón marsokat, valcereket zengett a katonabanda, de oda se hallgatott senki. Most azután éppen elérkezett az ideje annak, hogy Ulrich hadnagy sorompóba lépjen s felolvassa azt az alkalmi ódát, amit az excellenciás ur dicsőségére irt. Az alezredes mozgolódott a székén s a szeműldéit rángatva integetett le az asztal végére; a karmesternek kiszentek, hogy csend legyen, elnémult az asztal, csak az asszonyok sugdostak meg, a felszolgáló legények tátott szájjal állottak meg az ajtóban és tájékozatlanul, idegesen nézett körül a kegyelmes úr. — Mi történt? Mit akarnak? — Semmi, semmi. .. Az asztal végén felállott Ullrich hadnagy, körülnézett, mosolygott megelégedett gyermekes mosolylyal s egy aranyos tábláju könyv Mai számunk huszonnégy oldal.