Pesti Napló, 1895. december (46. évfolyam, 330-359. szám)

1895-12-01 / 330. szám

y Budapest, vasárnap PESTI NAPLÓ, 1895. december 1. 310. szám. vonta nálunk is áldozatait. Voltak, akik idő előtt kimerültek, megtörtek, lehervadtak: egy rész a kórházban, más rész az Őrültek házában végezve jobb sorsra méltó életét. Voltak, akiket a balsors idealizmusukból fosztott ki, akik elvesztvén erejükkel hitüket az ügyben, rezignáltak, más pályára csaptak át vagy erkölcsük szigorúságából engedtek a szükség ostromaira. Amazok minden részvétre, s még emezek is sok szánalomra érdemesek, mert rezignációjukkal nem tettek kárt senkiben, csupán önmagukban. De a többiek annál elszántabbul dolgoztak, tanultak és termeltek tovább, szent hittel a nemzet amaz erkölcsi szükségletének realitásában, melyet a művelt világon mindenütt a szabad sajtó van hivatva betölteni. Igen, urak, mi nagy, óriás nagy munkát végeztünk húsz év alatt, előbb magunk, veterán úttörőink vezetése alatt, majd meggyarapodva a lelkes és elszánt újabb nemzedék segédletével. Ma a magyar sajtó elterjedése kiállja a versenyt viszonylag bármely külföldi sajtóval, fejlett eszközei pedig abszolút versenyképességig vitték, noha a magyar olvasóközönség arányai csak viszonylagosak a külföldéhez képest. Melyik magyar intézmény vitte ennyi idő alatt ennyire!? Nézzék végig az állam összes alkotásait, amelyek törvény erejével, közköltségen, hivatalos felelősség alatt fejlődtek: van-e bármelyik is ott, ahol a magyar sajtó áll húsz év előtthöz képest, magára hagyattatás, minden kicsinylés és ignoráltatás dacára,ahova eljutott becsületes munkával, erős idegen versenynyel szemben, a maga emberségéből! S ha ezt konstatálták, vegyék le a kalapjukat e sajtó előtt, nem várva be, hogy viszont mi kérjük önöktől számon, mivé tették önök a törvényhozást, s feltegyük a magunk kalapját az önök parlamentarizmusa előtt. Az igazság az, hogy mind a két intézménye az alkotmányosságnak fiatal, s a képviselők szabadszájú fickóvetélkedése a sajtó nyomtatott betűivel nem egyéb, mint a vásottabb gyerek irigysége oly előnyök láttára, amelyet szorgosabb, buzgóbb testvére élvez. Mi megbocsátottuk önöknek lenézését a múltban, elnézzük csúfondáros, lapjai közé dugott írásból elkezdte olvasni az ódát. Remegett a hangja és folyton mosolygott. Örült, mikor körülnézve, egy csomó barátságos arcot látott maga előtt s észrevette, hogy a kegyelmes úr székében hátradőlve, behunyt szemmel hallgatja a verset. Lassankint leküzdötte az elfogultságát, mind jobban nekieresztette nagyon fiatalos, csengő hangját a jámburoknak s utoljára már mérték nélkül, a lelkesült gyerek éles, kiabáló hangján szavalt A többiek körülölelgették a szemükkel, egyegy szemhunyoritással intettek neki, hogy: jól van,s a kis Ullrich hadnagy egyszerre megijedve vette észre, hogy itt most már nem is a kegyelmes úr az esemény, hanem ő. Mostmár még szebben igyekezett olvasni, nagy igyekezetében hadart, zavarba jött, szerencsére már nem sok volt a versből hátra. Amikor befejezte, nem ült le mindjárt, olyan büszkén nézett körül, mintha jól vizsgázott volna és csillogott a szeme, amikor hangosan a poharakat összeütve, éljenezni kezdett a társaság. A kegyelmes úr erre ébredt föl, valósággal belekábult a hosszas hallgatásba. Lassan felnyitotta a szemeit s intett a kis hadnagynak, hogy menjen hozzá. A hadnagy megindult végig az asztal mellett s mereven állott meg a vendég előtt. A kegyelmes ur bágyadtan odanyujtotta neki a kezét, gyönyörködve nézte a pironkodó arcát s lassan mormogott hozzá: — Szép volt, nagyon szép, köszönöm, fiam. A társaság kettejük körül tolongott s a gyerek egy emberkoszorúba látta magát befonva a kegyelmes űrrel. Mikor egymásután fogadta el a sok gratulációt, megtelt önérzettel. Még mindig a kezében szorongatta az aranyos könyvet, s leereszkedéssel vette tudomásul azt is, hogy az alezredes leánya rámosolygott. — Majd beszélünk még egymással — gondolta magában, amint merészen visszanézett a szép leányra. Eddig alig merte földuzzogó panaszait ellenünk a jelenben. Komoly tanácsunk az, hogy nincs jól sem a parlamentarizmus, sem a sajtó, sem a közszabadság és alkotmányosság érdekében, ha e két testvérintézmény nem támogatja, hanem rontja egymást. Ennyi tanácsadásra jogcímet nekünk az ad, hogy — bár ikertestvérek vagyunk s egy napon születtünk — sajtó amaz emlékezetes márciusi napon mégis előbb látott napvilágot, mint a parlament, s egész emberöltő tesz tanúságot, hogy önökhöz képest — képviselő urak — mi nem csupán az idősebb vagyunk. ORSZÁGGYŰLÉS, Budapest, november 30. A kisebb tárcák költségvetésén sehogysem tud átesni a tisztelt Ház. Ma még mindig az országgyűlés tételét tárgyalták s ennek az egy tételnek sem tudtak a végére érni. Egy rövidebb és három hosszú beszéd után hozzáláttak újra a kérvények tárgyalásához, ott, ahol ma egy hete elhagyták. De ezt is félbe kellett szakítani, mert egy csomó miniszteri válasz volt bejelentve. Ezek közül hármat a Ház meghallgatott, tudomásul vett, a negyedik pedig a bejelentett interpellációval együtt a jövő hétre maradt A képviselőház ülése november 30-án. Horváth Gyula nézete szerint a sajtó nem állana hivatása magaslatán, ha az országgyűlési tárgyalásokat nem tárgyalná pártszempontból. Maga részéről nem tartja szükségesnek azt, hogy egy külön orgánumban gondoskodjanak arról, hogy az országgyűlés egész ülése szó szerint megjelenjék, ő it céltalannak tartja s éppen azért nem fogadja el Bartók határozati javaslatát, annál kevésbbé, mert a magyar sajtó olyan nivól áll, dacára fiatal voltának, mint Európában a legelőkelőbb. Polonyi határozati javaslatához szólva, a választási visszaélésekkel foglalkozik. Konstatálja, hogy azok tényleg megvannak, a határozati javaslatot azonban ez idő szerint nem találja elfogadhatónak. Holló Lajost határozati javaslatával foglalkozik végül s elismeri, hogy az inkompatibilitási törvényt nem alkalmazzák elég szigorral. Nézete szerint az összeférhetetlenségi törvényt azonban nem kell kibővíteni, csak alkalmazni." A határozati javaslatot nem fogadja el. Elnök indítványozza, hogy a Ház térjen át a kérvények tárgyalásának folytatására. (Helyeslés.) Horváth Béla előadó indítványozza, hogy Selmecbánya kérvényét a betegápolási költségek államosítása iránt adják ki a belügyminiszternek. Farbaky István pártolja a kérvényi bizottság indítványát. Dr . Ugron Zoltán kéri, hogy a kérvényt ne csak pártolólag adják ki a miniszternek, hanem sürgősen is. Báró Ferényi Zsigmond kérdést intéz a belügyminiszterhez egy rendelet tárgyában. A bizottság javaslatát elfogadja. .. Kun Miklós: A betegápolási költségeknek a községek és megyék terhére való átutalása ellen érvel s kívánja, hogy a szegény betegek ápolási költségeit az állam viselje. Erre nézve határozati javaslatot terjeszt a Ház elé. A postaszolgák helyzetére vonatkozó kérvénynél Tompa Antal szólal fel és azt indítványozza, hogy a kérvény sürgős intézkedés végett adassék ki a kereskedelmi miniszternek. A többség a bizottság prepozícióját fogadja el, hogy a kérvény egyszerűen adassék ki a miniszternek. Szeged városnak a magyar katonai akadémiára vonatkozó kérvényénél Horváth Béla előadó a kérvénynek a házszabályok 195. §-a alapján a miniszterelnöknek, való kiadtatását indítványozza. Elnök: A 195. szakasz alapján, ha egy tárgyban valamely ülésszakban határozat hozatott, akkor az többször ugyanazon ülésszakban nem tárgyalható. " Szentiványi Árpád a bizottság jelentését.. tudomásul veszi, de szólani akar. Elnök nem adja meg a szót a 195. §-ra hivatkozással. (Nagy zaj.) Ugron Gábor a házszabályokhoz szólva megjegyzi, hogy a véleménynyilvánításra a szakasz nem vonatkozik. *•#: Szederkényi Nándor kéri az előadót, referáljon arról, mikor tárgyalták az előbbi kérvényt ugyanez ügyben és mit határoztak. . . Horváth Béla előadó, felvilágosításai után Lukács Gyula szól. Úgy emlékszik, hogy a kérvény nem a jelen, hanem az elmúlt ülésszakbantárgyaltatott. Kéri ennek hiteles konstatálását. Elnök: Ila a múlt ülésszakban volt tárgyalási alatt, akkor most természetesen tárgyalható lesz a kérvény. (Helyeslés.) Szederkényi Nándor kéri az elnököt, nyújtson e tekintetben a Háznak felvilágosítást. Elnök megígéri, hogy beszerzi az adatokat, de az idő nagyon mirehaladván, indítványozza a tárgyalás-felhogy mit keres ez a fiatal ember a piros táblás könyvvel ? A százados feleségében volt még annyi jóakarat, hogy magához intette a hadi nagyot és még pár percig foglalkozott a verssel. Ez aztán azt akarta jelenteni, hogy Ripst már menj és dugd el a könyvedet A kis hadnagy azonban nem értette meg, örült, hogy akadt még valaki, aki meghallgatja, széket hozott a századosné mellé s magyarázni kezdte az asszonynak a szebb részleteket. Ez kellemetlen volt már mindenkinek. Nem kellett volna okvetetlenül odanézniök, de azért odaszurkált mindenkinek a szeme. Az alezredes kedvetlenül jegyezte meg, hogy az Ő idejében nem értek még rá a fiatal tisztek az ilyesmire. A dinsztreglamával törődtek. Ezen lelkesedni kezdtek a tisztek. — Az az, a dinsztreglama . . . A százados epésen odaszólt a kis hadnagy felé. . . ... Amiből sok tiszt még nagyon keveset tanult meg. A kis hadnagy ide-oda kapkodta a fejét, kétségbeesve kereste a segítséget. A tisztek azonban olyan idegenkedve néztek vissza rá, mintha nem is ismernék. Az alezredes leánya újra az a szép katonakisasszony lett, aki lóháton kíséri ki az apját a gyakorlatokra s amiért galoppban eliramlik a csapatok mellett, sárral fröcscsenti végig a szegény gyalogos hadnagyot. Még a felszolgáló babagyerekek is megértettek valamit a hangulatból, mert összesúgtak és sunyi pillantásokat vetettek a kis hadnagy felé. A kis hadnagy még mindig nem értette meg, hogy mi történik körülötte. Erre aztán a százados odaszólott a mellette ülő főhadnagynak: — Mondd meg annak a szamárnak, hogy tűnjék el, ne klamirozza itt az ezredet Elnök: Szilágyi Dezső. Jegyzők: Mohsár Antal, gróf Esterházy Kálmán, Illyés Bálint. A kormány részéről jelen vannak: Báró Bánffy Dezső miniszterelnök, Lukács László, Perzsel Dezső, Nassics Gyula, Darányi Ignác, Dániel Ernő, Josipovich Imre, Erdély Sándor, báró Fejérváry Géza. Hitelesítik a múlt ülés jegyzőkönyvét. Következik a költségvetés részletes tárgyalásának folytatása. Földváry Miklós Gullner tegnapi beszédével szemben kijelenti, hogy Pest vármegyében egyáltalában a hivatalos közegek befolyást a megyei bizottsági tagválasztásokra nem gyakoroltak és hogy ez úgy történt, magára, Gullnerre hivatkozik, aki ugyanazon a napon igen szép pohárköszöntőben Pest-Pilis-Solt-Kis-Kun vármegye főispánját, mint teljesen pártatlan főispánt köszöntötte fel. (Igazi jobbfelől.) De az igazoló bizottságban sem merült fel semmi olyan jelenség, amely Gullner vádját megokulttá és alapossá tette volna. A határozatok valamennyien egyhangúlag és Gullner hozzájárulásával hozattak. Hock János beszélt ezután. Gr. Pongrácz Károly arról beszél, hogy egyes kormánylapok mennyire hamis képét adják az országgyűlési tárgyalásoknak. Ennek bizonyítására elmondja saját esetét, mint bánt vele a Nemzet s felolvassa, mint aposztrofálta beszédét. Pártolja Bartók határozati javaslatát, emelni reá a szemét. A kegyelmes úr akart még mondani egy pár szót, de nem igen tudta, hogy mit. Mégis eszébe jutott azonban valami, amiről a poétával beszélni lehet. — Milyen vers ez, hadnagy úr? —róda — — Igen, úgy hívják, most már emlékszem. Nem igen foglalkoztam ilyesmivel. Eszébe jutott, hogy valami szabály is kell hogy legyen, ami szerint verset csinálnak, mert különben mindenki értene hozzá. Mosolyogva nézte a kis hadnagyot, aki bizonyosan érti ezt a szabályt s érdeklődni kezdett aziránt, hogy hogyan is készül voltaképpen a vers. — A lábak, vagy hogy is hívják ... lábak szerint megy, ugye? — Igen, kegyelmes uram.— Milyen lábak szerint? — Ez jámbus. — Jámbus, aha, igen jámbus... A többiek is úgy mutatták, mintha érdeklődnének a dolog iránt, pedig most már unták. Szórakozottan hallgatták a kis hadnagy feleleteit, némelyik szőlőt csipegetett a tányérjáról, a másik belebámult a füstbe s amig az zsongott a fülében: óda, jámbus — azon gondolkoztak, hogy ez mind meszsze van, a csillag vagy a hold se érdekli az embert, ha a kirukkolás jár az eszében, hát még a vers. Érezték, hogy semmi közük sincs hozzá s ilyesmi járhatott a kegyelmes úr agyában is, mert egyszerre egyébről kezdett beszélni. A kis Ullrich ekkorra jutott el az alezredes leányához. Leült melléje és mutatta neki a verset. A leány érdeklődve nézett az írásba, hangosan olvasgatott belőle s nem vette észre, hogy hozzászólott a kegyelmes ur. Mikor az anyja figyelmeztette, gyorsan odafordult s viszszaadta a hadnagynak a verse. Addig már másról beszélt mindenki az asztal melletts némelyik tiszt úgy nézett a kis hadnagyra, mintha kérdeni akarná.