Pesti Napló, 1896. január (47. évfolyam, 1-30. szám)
1896-01-01 / 1. szám
Sursum corda! Irta: Balogh Pál. Budapest, december 31. Az éjfélórát, amely felé sietve tartanak immár az időgép hajtó kerekei, ébren várja, ünneplő áhítattal virraszt érte most egész Magyarország. Akkor lép át e földpálya ismét egy új planéta jegyébe, egy évvel többet számítnak a márkák, egy darab múlttal többet hantolnak el a lémurok a világ történetéből, egy állomással közelebb jut az emberiség az új évszázhoz, amely országalakulások, fajellentétek, társadalmi evolúciók nagy kérdéseit fogja a mienktől örökleni, hogy megoldásukból kivegye a maga munkás részét és az eredményekben a mienknél tán szerencsésebb legyen. De mit nekünk ma a planéták vándorútja és szabályozó törvénye? mit bánjuk most egy esztendő halálát s egy évszáz haldoklását? mi több közünk lehetne a világalakulás predesztinált válságaihoz, melyekbe csak tépelődve, félénken mer avatkozni az emberi kormányzó erő és szuverén akarat? Mikor a véghetetlen isteni Gondviselés kegyelme századok viszontagságai fölé, saját örökkévalósága közelébe, trónja első lépcsőfokára emeli ezt a mi magyar nemzetünket, megengedve, hogy más fajok, más országképződések, más politikai nemzetek történelmében példátlan megpróbáltatások után újjászületetten, ifjúti szívvel, új ezredévre szóló küzdelmek életerejével pillanthasson vissza ma egy átélt, átszenvedett, átharcolt millennium felé. Nemzet, mely a nagy Istenség végzéseinek ily csodával határos kedvezésében részesül, tehet-e mást az ezredéves forduló szent pillanatában, mint hogy tisztult lélekkel, felmagasztosult hivatásérzettel boruljon le a Mindenható előtt és áldja őt rendelkezéseiért. Mozdul már a percmutató, a dobogó szívvel lesik járását milliók és milliók, égő szemmel követi útján az egész nemzet, amíg elér a korszakos pillanathoz, amely egy nagy érzésben, egy nagy összhangban foglal össze királyt minden alattvalóval, rég elhalt ősök szellemeit velünk, késő utakkal, száz évek emlékét más, eljövendő századok sejtelmeivel. És megrendülnek a harangok, a nagy pillanat bekövetkezett! A téli klíma zordon légrétegeit megrezgetikaz áhitat hangjai, — és a rezgés széthullámzik a közömbös űrben, de útja érint sok idegen országot, idegen világot, és hirt ad e föld minden népének, hogy Magyarországon milyen ünnep vette kezdetét. Térdre mindannyian imádkozzunk. Nincs több nemzet, nincs több ország Európában, mely alakulása ezeréves ünnepét ugyanazon földrajzi határok közt, ugyanazon hatalmi és jogszférákban megérhette, csak a magyarnak jutott e kiválasztottság a Gondviselés kegyeltjei közül. Nagy népek és nagy birodalmak pusztultak el mellette, őseink még harcoltak velük, ma emlékük csak régi rommaradványokban, kiásott relikviákban és ódon írások tanúvallomásában él. A mai vezérlő nemzetek ezer éve alig léteztek: az orosz adót fizetett a lengyelnek és tatánn''.1' a francia még nem állapította meg határait a német-frank s az arab-spanyol birodalmi maradványok közepett,— az angol nemzet megalakulása akkor még el se kezdődött, s a német szét volt tagolva a hűbéri harcok, az olasz pedig leigázva élt a pápai hatalom túlsúlya alatt. Az egykorú népek, melyek létüket máig fentartották, valamennyi közviszonyaikban felismerhetetlenül elváltoztak: a lengyel szétdarabolva, a bolgár elszlávosodva, a velencei és dalmata tartományi színvonalra lesülyesztve, a skandináv átmódosult földrajzi viszonyok közt, a bajor és szász szintén új geográfiai és joghatárok közt. A magyarok országa az egyetlen, amelynek státusa ezer év utánis lényegileg ugyanaz, ami a honfoglaláskor volt; természetes határait nem tolhatták el a száz évek zivatarai, jogi természetén s hatalmi rendjén csak a formák változtak, a szellem, a magyar fajszupremácia szelleme a régiben maradt. Csodák csodája ez, egy neme az isteni kinyilatkoztatásnak. Térdre mindannyian, imádkozzunk. Maroknyi nap voltunk mindenha. Meszsze Ázsiából szorultak ki eleink, nem találva ott nyugalmat az erősebb, mert népesebb nomád népektől. Ide jöttek a Dunamedence közepébe, ahol a birtokosát váró avar területért előbb-utóbb két vetélykedő császárság lett volna mérkőzendő: a római német s a bizánci görög. A magyar honfoglalás e kettő közé emelte nemzetünket, hogy a honvédelem nehéz feladatait végezze mind a kettő ellen. Két homlokzaton kellett harcolnia egyszerre. S amikor meghalt a bizánci birodalom, jött helyébe a török kalifátusé, amely a hódító becsvágy munkáját sokszoros türővel folytatta, — a magyar nemzet a két homlokzaton való harcból nem menekülhetett. Nem egyszer invázió martaléka volt, időleges hódoltja egyiknek is, másiknak is a két idegen hatalmas közül, — de végképp megtörni TÁ R_C A. Akkor. — A Pesti Napló eredeti tárcája. — Irta Porzó. Emlékezzem régiekről, híres Bécsből kijöttekről. Seregestül szöktünk innen oda, ahol, az 50-es évek végén, különb volt a tanítás, enyhébb a rendőrség. Hiszen ez birta rá Török Jánost is, hogy lapjával a Magyar Sajtóval, az alá a szelidebb éghajlat alá meneküljön. Mert ott — akkor! — be nem vallott, de annál jobban eső kedvezéssel bánt a hatalmas Kempen báró, a főfő minden egyéb, a «vad magyarral», s különösen kedvelte a magyart a bécsi — akkor! — kinek tagjaiban még ott rezgett az a nagy érzés, melyet a pest-pozsonyi, a szőke Duna városaiból a kék Duna városába indult küldöttség támasztott benne, midőn a Lipótvárosban kikötött és hirdette neki a szabadságot; — de különösen ott rezgett még visszaverődése annak a puskaropogásnak, mely azt jelentette, hogy Windischgraetz herceg tábornagy ur a város árkaiban löveti főbe Messenhausert és Blum Róbertet, akiknél ártatlanabbá még nem ért soha senkit a «rebellség» vádja. A zenébe fűlt, színészeket s főképen színész-asszonyokat és kisasszonyokat ünneplő város, a mesterségesen, talán erőszakosan kultivált lojalitásba fogott lelkek atmoszférájában gyorsan kalászba szökkent az a bizonyos «gemüthlichkeit»; a félműveltségnek, a könnyű kereset táplálta jólétnek s politikai kiskorúságnak összeszűrődéséből származott boldog együgyüség, mellyel annyira nagyra voltak. Akadt itt-ott köztük amolyan «feuergeist» is, aki a Lothringer-sörház leghátulsó extrazimmerjében vastag dohányfellegekbe óvatosan burkolt célzatos hülgetéssel s jelentős homlokráncolással, félszavakkal, melyekből előbb kiszedte a tövist, mint halból a szálkát, s elköhintett példálózással, melynek leharapta a fejét s elnyelte a farkát, dörgve suga, hogy ez igy nem maradhat A «grüne Insel» asztalkörének lovagjai borzongva hallgatták, mint a dajka kísérteties meséjét a gyermek. Mert hiszen amott, weit hinten im Wälscherland, már támadt is föl egy szörnyű ember — der Garawaldi, aki az olasz hazákat egy olasz birodalommá akarja összeforrasztani s akinek iszonyú szózata a «Roma o morte!» A Figaro nevű bécsi élclap (maga nyomatta ki a címlapjára, hogy az) le is rajzolta akkor harcsa-bajszú cápának, amint rendre kapja be azokat az apró országokat. A Vater-Radetzkycuselnek abban a korában, mely szülte és nevelte a kaiserliche Hofdemokratot is, aki önmagát arretálja; legvirágjában a burg-szinház művészetének s a nestroyzmusnak, melyhez járult a párisi bouffe, az operette bájos megjelenése is, kellemes élet esett ottan. Kivált, ha az ember innen volt még a húsz éven. De hát nem lettünk volna magyarok, akik ott éltünk az Alservárosban, ha össze nem bújtunk volna a sírva-vigadásra. Úsztunk a boldogító bánatban, szíttuk a fogunkat s álnéven fohászkodtunk Kossuth Lajoshoz, Széchenyi Istvánhoz, aki a közel Döblingben nehezebben viselte a haza gyászának vas terhét, mint azok a honfiak, akik a lábukon is hurcolták. Magyar lap csupán a belvárosnak egy kávéházába járt. Az is csak az egy Pesti Napló volt. Nyilván sokak előtt ismeretes volt az Istvántéri Café Frangaisteiu parame Crombé». Erre a névre is jól emlékezik a régi Pest. Madame Crombé, fiatal korában híres ballerina volt az itteni német színházban, — később, hogy bájai elömlöttek s Mirza Saffi szerint apró lábai már el nem bírták kecseinek súlyát, szemenszedett szép kislányokból szerzett olyan balletet, melynek csupán említésére az akkori habitus bácsik ugyancsak csettentették a nyelvöket. Végig ugráltatta őket Európa nagy városainak valamennyi színpadán, s miután csinos vagyont táncoltatott össze magának velük, férjhez adta kicsikéit — Istenem, akkor! — sőt férjhez ment maga is egy tudóshoz, kiből ő kávést nevelt magának, érdekes társaságot a látogatóinak s különösen olcsó francia nyelvtanitót azok számára, akik a «mélange» hegyébe (ez a bécsi francia szó a tudós alkotása, mely, mint a «stieflette» — japán — közkeletnek örvend minálunk is)— mint mondom: a mélange hegyébe még igazi párisi szólamokat is kaptak egy kosárral. Ott lestem egyszer a Pesti Naplót én is. Sort kellett várnom. Még hárman voltak előttem, s mindegyik dehogy engedett volna el egy hangot is belőle! «Az életbiztosítás hasznáról» — ez volt a vezércikk — egész a Dunavízállásig, hűségesen lemorzsoltak minden betűt. Nem is annyira a foglalatáért, de mert magyar írás volt az elejétül végig. S még valamiért. Azért — hejh, különösen azért, mert hetenként vagy háromszor egy ismeretlen csillag tűnt fel abban, melyet az (Fk) jegy alatt biztató sugárul köszöntött minden magyar lélek. Jaj, de szépen, de boldogítón ragyogott az akkor a haza sötét egén! Dal zengett felénk minden egy szavából és vigasztaló zsolozsma: Majd hoz Kossuth tisztát, Türr Pista meg puskát, Éljen Garabangyi! Amikor végre az én kezembe került a lap, csöndesebb zugot kerestem az elimádkozására, mert ott tündöklött ám az (Fk.). Schleswig Holsteinről beszélt ugyan, de mi jól tudtuk. Negyvenhetedik évfolyam. A resgan ii esti kiadna egy fitt, egysíkre küldve Budapesten és a vidéken: Egész évre „ 14 frt — kr. Félévre ... _. 7 „ — „ Negyedévre ... 3 „ 50 „ Egy hónapra... 1 „ 20 „ Egy szára ára Budapesten: Reggeli kiadási... „. 4 kr. Esti kiadás.............. 3 „ Szerkesztőség. ▼1.1 Teréz Uorut 81. u.PESTI ERPIO 1. sz. Budapest, szerda, január 1. 1896. _ »11 és esti kiadás kinti Ion házhoz v. postán küldv Budapesten és a vidéken: Egész évre ... 18 frt — ki Félévre............ 9 „ — „ Negyedévre ... 4 „ 80 „ Egy hónapra ... 1 „ 80 „ Egy szám ára a vidéken: Reggeli kiadás 1____5 kr Esti kiadás............. ... 4 w Kiadóhivatal: TI., Teréa-körut 8S. aa. Mai számunk huszonnégy oldal.