Pesti Napló, 1896. március (47. évfolyam, 60-90. szám)

1896-03-01 / 60. szám

a régi átok. Budapest, február 29. Régi vétke a magyarnak, hogy amikor kívülről veszély fenyegeti, akkor fér meg legkevésbbé egymással. Így volt ez csak­nem kivétel nélkül ezer esztendő óta. Am­iig külső ellenség nem bántott, valahogy csak megvoltunk egymással. De a Visszavonás istenátka rendszerint olyankor jelentkezik nálunk, ha vállvetve kellene kívülről fe­lénk közelgő bajok ellen védekezni. Hogy tíz évszázad során keveset felejtettünk és semmit sem tanultunk, bizonyítják ezt a mi mostani közállapotaink is. Ausztriában mintegy varázsütésre leszerelődnek a leg­élesebb politikai ellentétek s a leglángo­­labb pártgyűlölségek s létrejön, ami két évtized óta lehetetlenségnek tetszett a Lajtán túl: egy állig felfegyverzett, szi­lárd egységű közvélemény ellenünk. S ez a közvélemény sajtóban és népgyűlése­­ken, kereskedelmi kamarákban, tartomány­­gyűléseken és magában a birodalmi parla­mentben elrikoltja a hadüzenetet Magyar­­ország ellen és a Magyarországgal meg­újítandó gazdasági egyezkedés ellen. És ily viszonyok közt, ahelyett hogy tömö­rülnénk, ahelyett hogy félretennék a párt­­politikai indulatokat, elnémitanák a hata­lomért való versengés szenvedélyeit s békét kötnénk ha csak néhány napra is, ha csak addig is, amig az osztrák támadásra nyugodt méltósággal, a megfélemlítés kísérletére higgadt önérzettel megfelelünk: — ezek helyett mit teszünk? Csatarendbe állunk — egym­i­s ellen. Az ellenséges hadoszlop ott nyomul felénk, de ami nem ő reá, ha­nem egymásra tüzelünk, így volt ez ezer esztendőn át s bizony elég rosszul volt. Ha a magyar nemzet ezeréves fennállásá­ban históriai csodát kell látnunk, az igazi csoda nem az, hogy tatár, török és német nem tudta ezt a hazát elpusztítani, hanem ít£ a gondviselés csodatétele, hogy a meg­hasonlás gonosz szelleme nem tudta ezt a nemzetet megsemmisíteni. Ezen lehet szom­orködnünk, haragra gyűlnünk miatta, de elvitázni nem lehet azt a keserves faktumot, hogy a kiegyezés hadjáratának taktikai előkészítése közben máris összevesztünk egymással s hogy Bécsnek van ezer oka rá, hogy sikeres, gyors és egyöntetű sztratégiai felvonulásá­nak ezt az eredményét a legélénkebb meg­elégedéssel fogadja. És itt azzal az őszinte szókimondással, amelyre mindenkor igyek­szünk, lehetetlen elhallgatnunk, hogy ebben a szomorú állapotban egyforma része van kormánynak és ellenzéknek. Ausztriában sem úgy születtek az egyhangú tartomány- és birodalomgyűlési határozatok, hogy vala­kinek eszébe ötlött hirtelen egy Magyar­­ország ellen irányított indítvány, azt heve­nyészve előadta s valamennyi párt, a hazafias ihlet szentléikétől megszállva, egyhangú szavazattal hozzájárult az el­fogadásához. Ott is kétségtelenül gondosan előkészítették a javaslatokat s a szavazá­sokat, a különböző pártok vezetőinek bi­zalmas értekezése útján. Hogy így történt, s hogy másképp nem történhetett, azt bizonyítja a Magyarország és a kiegyezés ellen intézett manifesztációk rendszeres volta s irány­beli egyöntetűsége. Hát miná­­lunk nem lehetett volna-e ugyanígy eljárni? Amit az ifjúcsehek s a német­ szabadelvűek, a szlovének és az ultranémet antisemiták meg tudtak csinálni, arra a magyar parla­ment pártjai vájjon képtelenek voltak-e? Képtelenek voltak-e a pillanatnyi önmeg­tagadásra, a politikai ellentéteknek néhány napnyi, vagy talán csak néhány órányi félretételére s az ad hoc egyesülésre egy nagy nemzeti és állami érdek megvédé­séért? Hiszen odaát Ausztriában a politikai viszályon kívül még nemzetiségi szenvedé­lyek is szítják a pártgyűlöletet, holott a mi parlamentünkben megvan legalább a magyar fajnak egysége. És mégis úgy jött, hogy amazok megbékítitek ellenünk, mi pedig összevesztünk egymással az ő ja­vukra. Hivatkozhatunk reá, hogy a Pesti Napló a kiegyezési vita első percétől fogva kívá­natosnak tartotta a magyar parlamentnek e tárgyban való egyhangú megnyilatkozá­sát, akár az Apponyi javaslatának alapján­, akár olyan alapon, hogy ehelyett a kor­mány vagy a többség valami elfogadható, de egyenlő értékű szurrogátummal áll elő. Ezen az erős elvi bázison állva s hivat­kozva arra az elfogulatlanságunkra, amelylyel a politikai bírálat tisztét végezni szoktuk, elmondhatjuk tehát szabadon azt a véle­ményünket, hogy sem a kormány, sem ír többség, sem az ellenzék nem mutatott komoly igyekvést a magyar parlament egyhangú meg­nyilatkozásának lehetővé tételére. Hogy elvi ellentét gróf Apponyi és a szabadelvű párt között e tárgyban nincs, azt kimutatta ma Tisza Istvánnak érdekes és igazán jeles felszólalása, aki okoskodása egész vonalán párhuzamos után haladt gróf Apponyinak hétfőn elmondott, épp oly érdekes és szin­tén kitűnő beszédével. Kiderül e két fel­szólalás kritikája révén a hatvanhetes ala­pon álló pártok legteljesebb egyetértése a kiegyezési problémának úgy közjogi, mint gazdasági és taktikai részére nézve. Ehhez a nagy harmóniához képest szót sem ér­demlő csekélység az az egyetlen eltérés, hogy Apponyi a maga javaslatának szava­zás alá bocsátásával, ellenben Tisza Ist­ván a vita során különböző oldalról kifej­tett nézetek tartalmi megegyezésének kon­­statálásával kíván az osztrák kihívásokra felelni. Ezek után kérdhetjük, vájjon nem­ volt-e könnyűszerrel elkerülhető az osztrák front felé mutatott meghasonlásnak szomorú látványossága? Ha Apponyi a maga indítvá­nyát előbb a kormánynyal közli, az utóbbi őt talán meggy­őzheti arról, hogy bajos a ka­binetnek s a többségnek ily életbevágó TÁRCA. A tábornok. A Pesti Napló eredeti tárcája. Irta Tscury Zoltán. A régi postautca ócska öreg utca, csupa régi házzal, ami mind egyformán éktelen foly­tatása egymásnak. Nem figyeltem meg, hogy van-e aszfaltja, de azt hiszem, hogy nincs. Ez igazságtalanság is lenne a többi utcával szem­ben, amelyek azon a tájékon szintén vannak olyan régiek és megviseltek, mint a régi posta­­utca. Aztán meg keskeny is. Ha szembetalál­­­­kozik benne két kocsi, ugyancsak vigyázzanak a kocsisok, nehogy összeakadjon a tengely. Ha az ember kinéz az ablakon, nem lát semmit, csak a másik szürke öreg házat, aminek nap­­ról-napra fakóbb a színe és mál­ik rajta minden. Csendes is. A szomszéd lármás eleganciája nem zavarja, a szép fényes publikum megijed a szürkeségétől, tovább megy a másik utcán, aminek mind a két oldala csupa tükör. Az for­dul be éppen, akinek dolga akad valamelyik ócska házban, hordárok, cselédek és siet min­denki tovább ki a nagy világba. Mikor már meghosszabbodik az éjszaka, leesik az első dér és mindig átlátszóbbak lesz­nek lomb hiányában a fák, egy öreg, kemény katona húzódik be telelő stációra a régi posta­utcába. Begubózza magát néhány hónapra itt a nagy város kellő közepén az ismeretlenségbe és várja a tavaszt. Fit se hozhat neki valami rendkí­vüliséget, de ilyenkor mégis jobb a dolga. Esztendőről-esztendőre csak a másik szürke házat nézni, érezni, hogy körülötte mindenfelé pezseg, forr az élet, anélkül hogy neki része lenne benne, rettenetes volna. A nyári stáció haládatosabb. Visegrádon mindjárt a Duna mellett egy kis szoba, kert és beláthatatlan világ mindenfelé, hogy hiába téved bele a szeme, nem éri a véget. Ez a szabad gondol­kozás, a nyugalom világa, nem igen tolakodik bele senki. Intenzív és tiszta benne minden érzés s a vén toronynyal és a méltóságosan hömpölygő Dunával okosabban el lehet beszél­getni, mint az emberekkel, akik mindenre azt mondják, hogy hazugság. Ma harmadnapja havazott Budapesten, de ha a kőnyomatos újság helyett az én tábornokom írná meg ezt egy újdonságban s aláírná a nevét is: Görgey Arthur — kórusban jönne rá a felet: — nem igaz. — De hiteles okmányaim vannak rá. — Nem igaz. — Nézz körül ember, magad is látod. — Nem igaz. Aki hallani akart tőle sokat, tele akarta szedni magát ennek a megkeseredett lelkű vén katonának a keserűségével, az jobban is tette, ha a visegrádi kertben kereste fel. Az öreg magyar generális ott nem érzi maga körül nyüzsögni a világot, megnyílik a maga való­ságában s azt a csodálatos természetet, ami körülveszi, betölti panaszszal, mert csak az az igazságos bíró. Valakinek, aki jóval előttem járt nála, a visegrádi kertben mondta el erről a maga szentenciáját: — Öcsém! Elhiszi-e, hogyha én elkövet­tem volna azt a borzasztó bűnt, amivel vádol­nak, itt megmaradhatnék ? Fölégetné a talpam ennek az országnak a földje. Kijönne medré­ből a Duna, elsöpörné a virágaimat, lezuhanna ez a vén hegy s agyonverne engem. Amit a hegy nem akar megtenni, arra vállalkozott évekkel ezelőtt egy szegény kis preparandista, akinek sorshúzás útján jutott az a szerep, hogy eltegye láb alól Görgeyt. Ki is utazott Visegrádra egy rossz pisztolylyal s az első ember, akivel találkozott, éppen az öreg­ tábornok volt, bő szürke kabátban, a fejéri óriás szalmakalappal. A kis preparandista előbb információkat akart szerezni magának arról, hogy hogyan bánjék el az öreggel és kikér­dezgette ezt a vén kertészembert. — Erős-e a tábornok jól lát-e ?— A vén kertészember azután megmondta, hogy a tábornokkal nem jó ki­kötni, mert aki élülről támadja, azzal elbánik alaposan, ha hátulról törnek rá, hát arról persze nem tehet. És abban a tüneményes szép vi­lágban merészen, nem a kis preparandistáné, hanem az egész világot kihíva maga ellen, állott az öreg katona, akinek az a végzete, hogy minden tudatlan és kicsi ember gyűlöli mint a pestist s térdre esve hunyorait kegyel­met a prototípusa ennek a gyermekeszül vi­lágnak. A tábornok egyszerű uram bátyám alak jégbe takargatva. Hozzátartozói szeretettel ölelik körül, erre fölenged, az idegent azonban csak nehezen engedi közel magához. Majdnem cso­dálkozva fogadja s ha valaki azt mondja, hogy « Negyvenhetedik évfolyam» A m-gelf ée esti kiidé* cg.iitt, tgy*?r'rre kin­dre Budaueaton és a vidéken: egész évre 14 frt — kr. Félévre ___ 7 ,, — ,, Kejryedévre 3 ,, 50 „ Egy hónapra... 1 „ 20 „ Egy szám éra Budapesten: Reggeli kiadás ... ... 4 kr. Esti kiadás.............. 3 w Szerkesztőség: VI. Teréz-szürut 21. ss. 00. SZ.PESTI MPLC esti kiadás kft!8a­­kü­lön kézhez t.postán küldve Budapestért és s vidékén: R.?ss évre 38 frt— ä®, Félévre... ___ 9 ., — m Negyedévre _ 4 „ 50 rt Egy hónapra — 1 „ 60 „ . Egy szám ára a vidékei. Reggeli kiadás _ _ ti kj, Esti kiadás... ... _ 4 m Kiadóh­ivatal: VI., Térés­ körút 33. amit Budapest, vasárnap, március 1. 1896. Mai szá­mnk huszonnégy oldal.

Next