Pesti Napló, 1896. október (47. évfolyam, 270-300. szám)

1896-10-01 / 270. szám

­­H Negyvenhetedik évfolyam. Egyes arám... , 4 kr. Vidéken ...................5 kr.PESTI NAPLÓ 270. sz. Budapest, csütörtök, október 1. 1896. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: évre ... 14 frt —kr. Félévre ........ 7 „ — „ Negyedévre_ 3 „ 50 „ ESY hóra........ 1 „ 20 „ SZERKESZTŐ8­0. VI.­ Teréz-körut 21. sz. 11-dik emelet. —O— KIADÓHIVATAL, VI., Teréz­ körút 23. sz --­Megjelenik minden nap, ünnep és vasárnap úton is. Az utolsó ülés: Budapest, szeptember 30. Meglehet, mondá a miniszterelnök, hogy a főrendiháznak a jelen országgyűlés tartamán belül ez a mai volt az utolsó érdemleges ülése. Ez a beszéd elég vilá­gos. Benne van az is, hogy a képviselő­­háznak pedig holnap lesz az utolsó meri­­toriálás ülése. Azután vasárnap még egy­szer fungál ez az országgyűlés a hidava­­tásnál; hétfőn, október 5-ikén mind a két Ház rövid formális ülést tart a feloszlató leg­kegyelmesebb királyi leirat meghallgatása végett s aztán jön az özön­­­bor. E számítás szerint október 26-án kezdődnének meg a választások s novem­ber közepére összeülne az uj országgyű­lés. Legfölebb a jelöltekre, kortesekre nézve okoz financiális különbözetet, ha ez a leg­valószínűbb határidő-beosztás pár napi, leg­fölebb egy hetes változást szenvedne, va­lamely, ma még nem ismert ok folytán. A miniszterelnök eme, minden félre­értést kizáró nyilatkozata az utolsó vergő­dés bélyegét nyomta a főrendiház mai ülé­sének képére. Pedig hiszen a méltóságos és nagyméltóságú főrendi urak a jövő or­szággyűlésre is megkapják az őket törvény szerint megillető királyi meghívó­levele­ket, hacsak időközben egyik-másik túl­buzgó néppárti vezérnek éppen a heves képviselő-választásokra rá nem megy az egyetlen, vagyoni kvalifikációja. Miért hát az elkeseredett izgatottság, mérges heve­delem, amivel a szegény kúriai bíráskodá­son töltötték ki a született törvényhozók egyházpolitikai maradék­ epéjüket? Nos hát szerencsésen kasztrálták is ezt a választói és jelölti erkölcs-nemesítő javaslatot olyan alaposan, hogy abból ugyan épkézláb-tör­vény ebben az életben nem lesz. Egy kimagasló mozzanatról lehet és kell megemlékeznünk a mai, utolsó főrendi ülés történetéből s ez a Samassa József egri érsek nagyszabású, érdekes s bizo­nyos tekintetben fontos beszéde. Ez a be­széd tulajdonképpen igen laza összefüggés­ben állott a napirenden levő kérdéssel, hanem inkább éleselmű és élesnyelvű kriti­káját adta az egész magyar politikai élet­nek. Úgy tetszik, Samassa magát is ama «büszke lelkek» közé sorozza, amelyek bi­zonyos közéleti állapotok, érvényesülő irá­nyok által közvetetlenül és személyesen érzik magukat sértve s ebből a szubjektív érzületből származtatják minden meglévőre sújtó ítéletüket. A gróf Apponyi Albert sokszor bo­nyodalmas pszichológiájához alkalmas kulcs­nak látszik a Samassa gyakran brüszk szó­kimondása. Megértjük ezekből a rapszodi­­kus vallomásokból, helyenként önkéntelen elszólásokból, hogy a szabadelvű kormány­­rendszer hívei voltaképpen egy nagy téve­désben leledzenek. Eddigelé általában azt hitték, hogy szerencse az országra nézve az az immár több mint két évtizedes kormányzati állan­dóság, amelyet Tisza Kálmán s az általa alapított szabadelvű párt inaugurált, s amelynek érdeméül tudták be a kezdetle­ges államháztartás zilált pénzügyi viszo­nyainak bámulatosan gyors rendezését, a m­odern állami fejlődésnek a kultúra min­den ágában káprázatos előrehaladását; szó­val azt, hogy szerencsésen túlestünk az első berendezkedés minden veszélyein, ne­hézségein s ott állunk ma, ahová talán csak egy század múlva reméltünk eljut­hatni. A «büszke lelkek» azonban azt vall­ják, hogy ez a legjobb esetben önámítás, kevésbbé elnézőn véve valóságos nemzet­csalás. A parlamentarizmus természete meg­követeli a váltógazdálkodási rendszert, mert egy pártnak állandó uralma, a hata­lom monopolizálása föltétlenül zsarnokságra vezet. A szabadelvű párt immár két év­tizeden gyakorolja ezt a bűnt s az ő ön­kényuralmának tudandók be a magyar köz­élet összes létező s nem létező bajai, bűnei. Aki közelebbről ismerős a Samassa tagadhatatlanul érdekes és nagy egyénisé­gével, azt ez a kevéssé tárgyilagos kri­tika nem lepi meg. Alaposan, vagy ok nél­kül áll ez a nagyeszű, de erős temperamen­­tumú egyházfejedelem abban a hírben, hogy jelentékeny és maradandó érdemei vannak a szabadelvű egyházpolitikai refor­mok létrejövetele, szerencsés beteljesedése körül. De ebből a minőségből aligha folyik némi logikai döccenés nélkül az a lesújtó kritika, amelylyel ma jónak látta éppen a szabadelvű kormányrendszert illetni. Ez körülbelül olyanforma következetesség,­ mint az a másik, sajnosan közismere­tű tény, hogy Samassa Budapesten barátja minden néven nevezendő miniszternek, míg Samassa Egerben s az egész hatás­körébe tartozó régión kérlelhetetlen üldö­zője, áldozatkész ellensége nemcsak a kor­mánypárt, hanem általában a szabadelvű­­ség bármily csekély mozgalmának is. Mindenesetre különös egy megnyilat­­kozása a lelki büszkeségnek, ha Samassa — Szederkényire büszke. Az írás, amelyet ő excellenciájának hivatalos kötelessége jobban ismerni, ha jól emlékszünk, alázatos telkekről tesz említést, akiknek bizonyos prioritásuk volna a menny­béli üdvösségre. Nekünk úgy tetszik, hogy a bibliai parabola pendantjaképp ezek a «büszke lelkek» önmagukban hordják emésztő poklukat. Nos, azért nagyobb baj nem történt. Eger harcias érseke körül­­vagdalkozván minden lehető és lehetetlen párt felé, segített tisztességesen eltakarí­tani a vérszegény kúriai bíráskodást, kancelparagrafusostól s egyéb szörnyű rend­szabályostól együtt. Ezt a kis halottat aligha fogja túl­buzgó sietséggel feltámasztani az új ország­­gyűlés. ________________________ ORSZÁGGYŰLÉS, Budapest, szeptember 30. A néppárt elénekelheti a népdallal: Nagy az én rózsám ereje, kilenc pandúr sem bir vele . .. íme a kilenc miniszter akármit tegyen, gróf Zichy Nándor csak összeharangozta az egész egyházpolitikai ellenzéket. A márvány­falak mellé oda kellett állítani a mezei hadak számára a pótszékeket, az előcsarnokba be kellett állítani a buffet-t, s a karzat minden helyét meg kellett nyitni a kereszténység dia­daláért buzgón imádkozó, de mindamellett kissé koros hölgyeknek. — Le fognak bennünket szavazni — pat­togott a nagy felvonulás láttára a kis Gyulai Pál, aki liberális jegyző. — Bánffy se fogja sajnálni — jegyezte meg a másik jegyző, aki klerikális és arra gondolt, hogy a kúriai bíráskodás bukása miatt a miniszterelnök három szál haja nem fog ki­hullani. Közben pedig csakugyan megtelt a te­rem. Lilas ..iben virított már az egész ellenzéki mező, mert a főmagasságú klérus olyan ponto­san bevonult, mint az az ifjúság, amelynek holnap megszólal a nóta: «októbernek elsején be kell rukkolni . . .» S mire báró Vay Béla alelnök az ülést megnyitotta, feltűnt a szem­határon két piros kappa is: megjött a bíboros hercegpimás és Nagyvárad jubiláns bíborosa is. Most már együtt volt mind a két tábor. A csata hatalmas éljenzéssel kezdődött. — Éljen a király! — hangzott minden­felől, amely tüntetésre a kalocsai érsek adott alkalmat, amikor megkérte a főrendiház elnök­ségét, hogy a király neve napján tolmácsolja a trón zsámolyánál a főrendek szerencse-kíván­ságait. De a tüntetést nyomon követte az igazi csata. Mert már napirend előtt fölkelt báró Vécsey József és meginterpellálta a miniszter­­elnököt, hogy mi igaz abban a szállongó hír­ben, hogy az országgyűlést időnap előtt feloszlatják ? És erre báró Bánffy Dezső lapidáris rö­vidséggel körülbelül ezt mondotta: — Igenis a kormány azon a véleményen van, hogy az országgyűlést mielőbb föl kell osz­­latni és erre nézve kérni is fogja a korona jóvá­hagyását. Valószínű tehát, hogy a főrendeknek ez az utolsó érdemleges tanácskozása ebben az ülés­szakban .. . A válasz olyan határozott volt, hogy a főrendek nem tehettek egyebet, egyszerűen tudomásul vették. (Csak fenn a karzaton hangzott valami halk, rekedt nevetés. Ugron Gábor kapta el ott a végre mégis kiugrasztott nyulat. Úgy tet­szett, hogy nagyon örvend a kis nyulacská­nak, amelyet holnapra kellő szakácsművészet­­tel fog a törvényhozás másik Házában föltá­lalhatni.) Báró Vécsey Józsefnek volt azonban tarta­lékban másik interpellációja is. Ez a belügy­miniszternek szólott és nem éppen általános meglepetésül az úgynevezett választási vissza­élések megelőzését sürgette. Perczel Dezső belügyminiszter erre nagy határozottsággal azt felelte, hogy a karhatalmat a választások­nál csak annyiban veszi igénybe, amennyiben azt a törvény megengedi. Egyébként pedig éppen most fekszik a főrendek előtt az a tör­vényjavaslat, amely a választási visszaélések megelőzését célozza. Fogadják el a főrendek s akkor az interpelláló is megnyugodhatik. Báró Vécsey József azonban nem akart megnyu­godni s a választ sem akarta tudomásul venni. Ennélfogva szavazás vált szükségessé. És kitűnt, hogy kik vannak többségben. Mert a főrendek többsége a választ­­ nem­ vette tudo­másul. Napirendre kellett volna tűzni a minisz­teri válasz tárgyalását, de báró Vécsey József általános derültség közben azt indítványozta, hogy a válasz tárgyalását tűzzék a jövő ülés napirendjére, amely jövő ülés ideje — a mi­niszterelnök nyilatkozatából ítélve — kissé messze esik . . . Az első mérkőzés eredménye tehát nem nyújtott valami rózsás kilátást, sőt inkább meglehetősen bizonyosnak tetszett, hogy a kúriai bíráskodásról szóló javaslatnak baja esik. Ila általánosságban meg is áll majd, de részle­teiből veszendőbe kell mennie — talán éppen a legbecsesebbnek. A tanácskozás hangulatába ilyenformán valami keserűség lopódzott. Kellet­lenül tárgyalták le a napirend első tizenhat pontját s egy kis mozgás csak akkor támadt, amikor tizenkét óra után a kúriai bíráskodás­ról szóló javaslat került sorra. Az igazságügy­miniszter emelkedett fel, hogy kimutassa, mi­lyen tévedés a kanzel-paragrafusban üldözést keresni, holott az csak annak a bibliai tanítás­nak megerősítése, hogy: Isten nevét ne vedd hiába az ajkadra. Aztán Samassa József egri érsek szólalt fel s hatalmas beszédben tört lándját a népakarat szabad és hamisítatlan megnyilatkozásának biztosítására törekvő ja- Mai számunk tizenhat oldal.

Next