Pesti Napló, 1897. február (48. évfolyam, 32-59. szám)

1897-02-01 / 31. szám (32. szám)

4 Budapest, hétfő _____ FESTI NAPLÓ, _________ 1897. február .. 32. szám nek amnesztia adatik. A tábornok a levélre nem vá­­laszolt. A zsidók helyzete Oroszországban. Péter­vár, január 31. A zsidók helyzete Oroszországban az utóbbi időben Láthatólag javul. A kormány megnagyobbította a terü­letet, amelyen a zsidók állandóan letelepedhet­nek, sőt a szenátus legutóbbi ülésében elhatá­rozta, hogy a jobb osztályhoz tartozó zsidó kereskedők még a kievi kerületben is teleped­hetnek le állandóan. Amióta a minisztérium e kérdéssel foglalkozik, a közigazgatási hatósá­gok is jobb bánásmódban részesítik a zsidókat. A dervisek: London január 31. A Reuter-ügynökségnek je­lentik Kairóból. A barátságos törzsek egy előörsosztálya érkezett Debbehbe, mely jelenti, hogy a dervisek rabló­­harcra indultak Ombellileh hadállás ellen, amely öt­ven mérföldnyire van a sivatagtól. További­ hitele hiányzanak. Az üszkübi metropolita-kérdés. Konstantinápoly, január 31. Az öku­­meniai patriarkátus és a szent zsinat az utóbbi hetekben ismételten foglalkozott e kérdéssel, anélkül, hogy megegyezésre tudtak volna jutni. Jóllehet a porta kívánja az ügy megol­dását, a zsinati tagok egy része állhatatosan vonakodik a szerbeknek engedményt tenni, a kisebbség, élén a patriarkátus ellenben modus vivendit óhajt, mely a szerbek igényeit leg­alább részben figyelembe venné, mindazonál­tal azonban a patriarkátus tekintélyét Macedó­niában nem sértené, ez a megoldás azonban oly nehézségekbe ütközik, melyek elhárítása vajmi bajos. KÖZGAZDASÁG. A fővárosi kölcsön. A Budapest székes­fővá­rosi 4 százalékos adómentes törlesztéses kölcsön most kibocsátásra kerülő kötelezvényeire vonatkozó hirdet­ményt és aláírási felhívást reggeli számunkban közöl­tük. Az aláíráso­k a kölcsönre már a nyilvános aláírás megnyitása előtt igen kedvező eredménynyel indultak meg, s a főváros kölcsöne iránt — mint velünk köz­lik — úgy a nyilvános alapok részéről, mint a közön­ség széles köreiben nagy érdeklődés mutatkozik. Új gazdasági tudósító. A földmivelésügyi mi­niszter Szikszay Béla fogarasi lakost Fogaras vármegye fogarasi járására nézve az állandó gazdasági tudósítói tiszttel bízta meg. A budapesti értéktőzsde, Budapest, január 31. A mai vasárnapi magánforgalomban igen kevés üzlet­ köttetett. Az irányzat gyenge. Jegyeztek: Osztrák hitelt 378—377—377.40 forinton, magyar hitelt 415 V2 —415 forinton. Zárlatkor maradt osztrák hitel 377.40 forint. Kivonat a hivatalos lapból. — Február 1. — Kinevezései­. A pénzügyminiszter Fejes István nagykárolyi és Fejes Zoltán nagy­szebeni adótiszteket adóhivatali ellenőrökké a huszti, illetőleg a hevesi adó­hivatalhoz, Balogh L. Károly pénzügyigazgatósági iroda­­tisztet az ungvári pénzügyigazgatósághoz irodavezetővé végleges minőségben, a balassagyarmati pénzügyigaz­­gatósághoz Ruzsin Gyula számgyakornokot szám­tisztté végleges minőségben, Varga Dezső napi­­díjast a győri pénzügyigazgatósághoz állami végre­hajtóvá ideiglenes minőségben nevezte ki.­­ A posta- és távirdaintézet elnök-igazgatója Roxer Já­nos 14-ik honvéd gyalogezredbeli hadnagyot a X. fize­tési osztály 3. fokozatába ideiglenes minőségű posta- és távirdatisztté és Kiss Aladár végzett és alapvizsgát tett posta- és távírda tanfolyamhallgatót ideiglenes minőségű posta- és távirdagyakornokká nevezte ki. — A debreceni ítélőtábla elnöke Bakos István végzett joghallgatót, a debreceni ítélőtábla kerületébe díjtalan joggyakornokká. Ornstein László végzett joghallgatót, a debreceni ítélőtábla kerületébe segélydíjas joggyakor­nokká nevezte ki. — A kaposvári pénzügyigazgatóság Serb Gergely naszódi adóhivatali gyakornokjelöltet a karági adóhivatalhoz ideiglenes minőségben díjas gya­kornokká nevezte ki. Új anyakönyövezetük. A belügyminiszter a me­­rényvidéki anyakönyvi kerületbe anyakönyvvezetővé Fleischer Samu gyógyszerászt, anyakönyvvezető helyet­tessé a poprádi anyakönyvi kerületbe Thurzó Miklós városi segédjegyzőt, Szabolcs vármegyében a leveleid anyakönyvi kerületbe anyakönyvvezető helyettessé Hor­kai János körjegyzői írnokot neveztek ki. Névváltoztatás: Schwartz József budapesti illető­ségű ugyanottani lakos téglagyár-tulajdonos és gép­kereskedő, valamint Károly József nevű fia vezeték­nevét «Surányi»-ra változtatta. Pályázatok. A belovári adóhivatalnál adótiszti ál­lásra 14 nap alatt. — A borosjenői járásbíróságnál III. osztályú hivatalszolgai állásra február 28-ig. — A lu­­gosi pénzügyigazgatóságnál állami végrehajtói állásra 14 nap alatt. — A felső-vissói járásbíróságnál III. osz­tályú hivatalszolgai állásra 6 hét alatt. — A gyergyó­­szent­miklósi adóhivatalnál pénztárnoki állásra 2 hét alatt. — Békés vármegye törvényhatóságánál kapus, állásra március 15-ig. — A nagyszebeni törvényszéknél átalakító bijnoki állásra 2 hét alatt. Árverések a fővárosban. Szent-Endre, Theodoro­­vits István ing. febr. 15. — Andrássy­ ut 57. Fischer Márton ing. febr. 1. — Eötvös­ u. 37. Zilahi Adolf ing. febr. 1. — Ferenc-tér 12. Kövessy Antalné ing. febr. 3. — Murányi-u. 53. Rajcs Zoltán ing. febr. 14. — Teréz-körut 8. Molnár Sándor ing. febr. 1. — Teréz­körut 40. Geiringer Sándor ing. febr. 1. — Klauzál-u. 4. Pajor Ignác ing. febr. 1. — Akadémia-u. 13. Adler Manó ing. febr. 1. — Wesselényi-u. 46. Feledi Miksa ing. febr. 1. — Klauzál-u. Huszer Ármin ing. febr. 1. — Szent-Endre, Jánossy Ottó ing. febr. 12. Árverések a vidéken. Lang Terézia ingatlanai Szombathely, február 13. — Réthelyi Miksa ing. Kapos­vár, február 3. — Góth Pál ing. Herkulesfürdő, február 12. — Nitkovszky Károly ing. Dicső-Szent-Márton, február 15. — Horváth Ferenc ing. Kercsán, február 4. — Ifjabb Keibl Márton ingatlanai Soroksár, február 16. — Zokits Szvetozárné ingatlanai Kumán, február 10. — Fogarassy Sándor ingatlanai Halmi, február 27. — Szobotka Gusztáv ingatlanai Mindszent, február 20. — Büchler Simon ing, Szklabinya, február 16. N­a­p­i­r­e­n­d. A kereskedelmi miniszter fogad délután 5 órakor. A pénzügyminiszter fogad délután 3 órakor. A horvát miniszter fogad délelőtt 10 órától dél­után 1-ig.­­Nemzeti Múzeum, Természetrajzi tár. Nyitva délelőtt 9 órától délután 1 óráig. Többi tárai megtekinthetők 50 krajcár belépődíj mellett. »MiuiimMMuniiiiiMii»——mm——b——m— Felelős szerkesztő: HEVESI JÓZSEF. Kiadótulajdonos: Kosmos Mű­intézet Kő- és Könyvnyomda és Hírlapkiadó Részvénytársaság. Papír a Cs. és kir. szabad. Hermaneczi papírgyárból. Színházak és mulatságok. NEMZETI SZÍNHÁZ. Évi bérlet 25. sz.­ Havi bérlet 25. sz. Budapest, hétfő, 1897. február 1-én. Honth­y háza. Színmű 3 felvonásban. Irta Hercegh Ferenc. Kezdete 7 órakor. MAGY. KIR. OPERAHÁZI. Zárva. Népszínház. Budapest, hétfő, 1997. február 1-én. NINETTE. Operette 3 felvonásban. Irta Charles Clairville. For­dította Fái J. Béla és Reiner Ferenc. linen ilelicerte Lánc Lyrano Rouffignac havennes lontfleury Bellegarde Villáé Személyek: F. Hegyi Solymosi Komáromi Kiss M. Vidtor Mihályi Horváth Gazsi M. Bártfai Kezdete Civrac Montagnan Linieres Le Bret Miraval Rendőrtiszt Marinette Claudine 7 órakor. Nánásy Lubinszky Timovai Újvári Győző Szerdahelyi Kováts Kipp Lili VIG­EZINHÁZ. Budapest, hétfő, 1897. február 1-én. Rózsaszínű levelek. Vígjáték 3 felvonásban. Irta Gerő Károly. Kezdete fél 8 órakori Várszínház. Nagy bérlet 48 sz. Havi bérlet 12. sz. Budapest, hétfő, 1897. február 1-én. Corvin Mátyás.­épies opera egy felvonásban. Irta Gross Károly. Zenéjét szerző Auer Károly. Személyek: Corvin M. Benkő lona fitéz Palács Beck Várady F. Pewny Mihályi Név B. Országh Janus Vajda Veronai G. Egy hegedűs Szabó Kárpáth Kornay Szalay Kertész Utána: Coppélia. balett két felvonásban. Írták Nuitter és Saint Leon. Zenéjét szerzette Delibes Leon. Kezdete 7 órakor, E tablissement Sflmossy-mulaíó. ””kFÁvXgtT’mEZO-utca’ 17. LEÁLLT~Üst~" Iroda: Mozsár-utca 5. sz. 7. sz. Telefon Isna IGAZGATÓ TZILA­JHOKOS : ROMOSSY K. sasa Ma kezdete fél nyolc órakor. Ve­­dégjátéka Qdilonnak,H­ütelen» Vígjáték 3 felvonásban. Bracco R.-től. Személyek: Sangiorgi.....................................Zenka ur Klára, neje....................... Edilon K. a, Ricciardi Gina.................................Treuler ur Lorenz . . . . ............................Schauer ur Szobaleány..........................................Burghard k. Egy inas ..........................................Urlich ur. Utána: M ama9® Ang.e. Vígjáték 1 felvonásban. Rosen Gyulától. Személyek : Werbach..........................................Mandrein ur. Anna felesége................................Böck k. a Carluse, leánya özv."........................Hell k. a. Johanna leánya.............................Odillon, h. , Berber tanár.................................Schwureur , Grosse Károly tengerész. .... Friese ur Antal inas......................................Sauer úr Holnap kedden február 2-án: két nagy előadás. Jegyek a pénztárnál a Somossy-mulatóban kapha­tók. A téli kert kávéházban zene, éjjel 3 óráig Legmagasabb pentselesig: arany­, ezüst és ékszerekre . BELVÁROSI MAGÁNZÁLOG-KÖLCSÖN INTÉZET. 13928 Budapest, IV., Kosiró­ utca 10, Kecskeméti-utca sark. Vidéki megbízások azonnal eszközöltetnek. Ü IMetések felvtetnek e lap kiadóhivatalában Epest, Teréz-körút 23. Van szerencsénk ajánlani W* szavatolt tisztaságú a legmagasabb dijakkal kitüntetettTiwinastoszf tisztet szavatolt 15—20° a citrátban oldható fosforsav tartalommal és 85 -100% porfinomsággal. Felülmúlhatlan, minden talajra alkalmas trágyaszer különösen sovány talajok javítására, kitűnő hatása az összes gabonaneműek, kapás és olajnö­vények, lóhere és luczerna, szőlő, komló és kerti véleményekre, kiváltképen a rétekre. Legjobb, leghatásosabb és legolcsóbb foszforsavtrágya, tekintettel hatá­sának tartósságára felülmúlja az összes szuperfoszfátokat. A citrátban oldható foszforsav-tartalomért szavatosságot vállalunk, netán hiányzó mennyiséget megtérítünk. Árajánlatokkal, szakmunkákkal és egyéb felvilágosítással a legkészségesebben szolgál a csehországi Thomasművek prá­gai foszfátliszt eladási­ irodájának vezérképviselősége a magyar korona orsz. területén Kalmár Vilmos, Budapest, Erzsébet-kurút 34. szám.13763 Könnyű fizetési feltételek! Díszes, olcsó vasbútorok, gyermekko­csik, gyermeké­ g­yak­ruga­nyos acélsz­rony ágybe­tétek, afrik és lószűr matra­torok, tükrök és függő­­lámpák kaphatók Pápai és Náthán gyárosoknál, Bu­dapest, VI., Andrássy ut a. (Fonciére palota). Vidékre és helyben rész­letfizetésre is szolgálunk röviden árfelemelés nélkül. Árjegyzéket ingyen és bér­mentve küldünk. 1299. MAGY.KIR. ÁLLAMVASUTAK 7595—97. C. II. sz. Hirdetmény. Délnémet-osztrák-magyar vasúti kötelék. Az 1894. évi január hó 1-től érvényes IV. rész, 2. füzet B. szakasz hatályon kívül helyezése. 1897. évi március hó 1-vel a fentjelölt díjsza­bás hatályon kívül helyeztetik. Ezen díjszabás he­lyébe ugyanazon napon ut kivételes fakéreg díj­szabás lép életbe, mely a jelenlegi díjtételekkel szemben némi díjemeléseket fog tartalmazni A díjszabás ára annak idején külön fog köz­tudomásra hozatni. Budapest, 1897. január hó 20-án. A magyar királyi államvasutak igaz­gatósága, a részes vasutak nevében is. (Utánnyomás nem dijaztatik.) Magyar királyi államvasutak. 177889—C. IV sz. Uj személydijszabás életbeléptetése a hegyes-fekete­­hegy-palánkai h. é. vasutakra. A hegyes-feketehegy-palánkai h. é. vasúton f. é. március hó 1-től kezdve uj személydijszabás lép életbe, melylyel a megnyitás napjától érvé­nyes hasonló díjszabás érvényen kívül helyeztetik s mely uj díjszabás alap­ján a menetárak több viszonylatban tetemesen leszállitatnak. Ezen díjsza­bás a m. le. államvasutak dijszabás elárusító irodájában (Budapest, VI., Csengeri­ utca 33. sz.) 10 krért kapható. Budapest, 1897. január 14-én. Az igazgatóság. Nyomatott a „Kosmos“ műintézet Kő- és Könyvnyomda és Hírlapkiadó Részvénytársaság körforgógépén Budapest, Aradi­ utca 8. sz.

Next