Pesti Napló, 1897. február (48. évfolyam, 32-59. szám)

1897-02-28 / 59. szám

Budapest, vasárnap 592 szám.­ ____________PESTI NAPLÓ._________ kérelemmel, hogy azt a hatalmak elé ter­­jeszszék. Ebben az emlékiratban kifejtik, hogy mily alaptalan az a gyanúsítás, mintha a mohamedánok provokálták volna a mos­tani lázadást, holott nekik, mint földbir­tokosoknak első­sorban érdekükben áll a rend fentartása. Azért a hatalmaktól azt kérik, hogy vessenek gátat a mohamedán elem kiirtásának. Ez Kréta belső helyzete. A városok­ban, ahol a mohamedán elem­­ túlnyomó, aránylag könnyű lesz megteremteni a jog­rend feltételeit. De nem így a falvakban, ahol a mohamedán kisebbség egy szilaj és rakoncátlan néppel áll szemben, amelyről már Pál apostol, aki hosszabb ideig tar­tózkodott Kréta szigetén, azt mondja Tituszhoz írt levelében, hogy a krétaiak mind hazugok, tolvajok és lomhák. A fel­kelők által elkövetett­, most már egészen beigazolt tömeges mészárlások arra mutat­nak, hogy e sziget lakosságának zöme ma sem áll az erkölcsi műveltségnek sokkal magasabb fokán, mint Pál apostol idejében, a Petőfi-múzeum kérdéséhez. Irta: Berzeviczy Albert. Budapest, február 27. Bartók Lajos a Petőfi-Társulat minapi közgyűlésén elmondott elnöki beszédében fel­hívta a figyelmet arra, hogy míg a Petőfire vonatkozó emlékek és ereklye­tárgyak mind­inkább szaporodnak, még mindig nincs egy oly múzeum vagy bár csak Petőfi-szoba, amelyben ezek a tárgyak megőrizhetők és köz­szemlére tehetők volnának. Ez a tökéletesen indokolt s illetékes he­lyen elhangzott panasz, amelyhez az a kijelen­tés is volt fűzve, hogy a Petőfi-Társaságnak a szóban forgó hiány pótlása érdekében moz­galmat kell kezdeményeznie, arra indít, hogy egy már 1893-ban, a Jókai-jubileum alkalmá­ból megpendített, de akkor visszhangra nem talált eszmét ajánljak az illetékes körök figyel­mébe. Dr. Baráti tanárnak egy a Vasárnapi Újság 1893-iki első számában megjelent cikkéből sze­reztem tudomást a felől, hogy az a ház, amelyben Petőfi Sándor a szabadságharc idejében Pesten huzamosabb ideig lakott, most is változatlan alakban áll fenn a Do­hány­ utcában 16. szám alatt. Felkérésemre Jókai Mór és Baróti tanár velem együtt megtekintet­ték azt a házat és Jókai konstatálta, hogy az egyemeletes kis háznak úgy külseje, mint bel­seje, még az­ emeleti lakás alkovenjának üveg­fala is változatlanul olyan, mint amikor ő (Jókai) Petőfiékkel, mint fiatal házaspárral együtt lakott ott. Az alkovenes szobát, mint Petőfiét lakó- és hálószobáját jelölte meg, a középsőt, mint közös ebédlőjüket s a harmadik utcai helyiséget, mint az ő egykori szobáját. Ott irta meg Petőfi a «Talpra magyar»-t, s nemcsak az ő 1848-iki szereplésére, de rövid, boldog házaséletére s a két nagy költő egy-­­­más iránti barátságára vonatkozó visszaemlé­kezések egész sorozata fűződik ahhoz a három­szobás emeleti lakáshoz, amely ennélfogva tel­jes mértékben­­alkalmas volna arra, hogy a «genius loci» ihlete alatt is álló Petőfi-mú­­zeummá rendeztessék be, — épp úgy, mint például a Goethe-ház Majna-Frankfurtban, a Dante- és Michel Angelo-ház Firenzében, a Shakspere-ház Stratfordban stb. stb. Sikerült megállapítanom azt is, hogy a szóbanforgó ház változatlan fenmaradása semmi városszabályozási tervbe nem ütközik s Baróti tanár úr szives utánajárásával megtudtuk, hogy a ház akkor (1893-ban) körülbelül 40.000 forint költséggel megszerezhető lett volna, ... hogy jövedelme a házbérbevallási ív alapján 3650 forintra tehető, amelyből 600 forintnál kevesebb esett a szóbanforgó lakásra. Ha a Petőfi-múzeumnak ebben az emlékeze­tes házban való berendezését a mozgalom meg­indítására legilletékesebb Petőfi-Társaság he­lyénvalónak és kívánatosnak találná, akkor egy időre talán a cél a Petőfi-Jókai-féle lakás ki­bérlése útján is elérhető volna; mindenesetre óhajtandó volna azonban ez eszme fölkarolása esetében a háznak mielőbbi végleges megszer­zése, mielőtt a fővárosnak minden részeire ki­terjedő építkezési kedv arra a helyre is reá­veti magát s a szerény egyemeletes hajlékot eltünteti a föld színéről. A székes főváros és a nagyközönség hozzájárulása talán nagyobb nehézségek nélkül is megvalósíthatóvá tenné a szép célt, annál inkább, mert egyelőre — amig a múzeum nagyobb mérveket nem ölt — a földszinti helyiségek a vételár törlesztésének megkönnyítésére értékesíthetők is volnának. Ezekben akartam körvonala­zni az eszmét, amely mint a Petőfi-múzeum­ kérdésének oly megoldási módja, amely által történeti vissza­emlékezésekben oly gazdag s ily visszaemlé­kezéseket megelevenítő helyekben mégis annyira szegény fővárosunk is gazdagodnék egy ily helylyel, — talán megérdemelné, hogy vele foglalkozzanak azok, akik legnépiesebb költőnk géniuszának hódolnak. Kötte a gyerekek, kiabálva, jajgatva, fenyege­­tődzve. — Ne bántsa a nannyé csirkéjét! Hal­lotta! ? Belekapaszkodtak a szoknyájába, meg­állították. — Nem látja a szalagot rajta ? Maga gyilkos! Ült pedig ekkor nannyé az akácfa tö­vében, nézte mosolyogva a gyerekek riadal­mát, aztán törülgette a szemét . . . S hát, Istenem, mi történt. Az történt, hogy az üldö­zött csirke — ösztöne vitte vagy mi, ki tudná azt megmondani — felröppent a nannyó ölébe s pihegve húzódott meg ottan . . . Akkor már ott voltak a gyerekek is, közrefogták nannyót s az ő tyukocskáját, simogatták puha fehér tollát, gügyögtek vele, ne félj, ne félj, nem öl meg a szakácsnő. Na, nem is ölte meg. Ez naptól fogvást a nannyó tyúkocskája (úgy látszik, jól meg­jegyezte magának a helyet, ahová menekült) minden nap fölszállott a nannyó ölébe, ami­kor nannyó az akácfa alatt üldögélt. Aztán egyszerre csak kísérni kezdette, mint a kezes bárány. Bement utána a szobába. Ott nannyó fölvette, simogatta, gügyögött vele, a tyukocska is, lassú, csöndes kotyogással beszélt hozzá. És jött az ősz, a gyermekek elszálltak messze, messze, nannyónak nem maradt más gyerek, a fehér tollú tyukocska. Nézzetek be az ablakon, láthatjátok nannyót, amint ott üldögél a kandalló előtt, ölében a tyukocska, azt simogatja, vele beszélget, míg az közbe­­közbe halkan, szinte panaszosan karicsol, és amig simogatja, becézgeti, — számolgatja a napokat, amikor újra nyár lesz, meleg nyár . .. Megyék és városok.­ ­ (Városi közgyűlés.) Lőcse város képviselő­testülete, mint ottani levelezőnk jelenti, e hónap 25-ikén Szőnyey Kálmán polgármester elnöklete alatt közgyű­lést tartott. Elsőben fölolvasták a földmivelésügyi mi­niszter leiratát, amelyben a város által 145.000 forint költséggel tervezett vízvezeték előirányzatát jóváhagyja. Miután azonban e városnak egy erdőterület eladásából csak 75.000 forint tőke áll rendelkezésére, elhatározták, hogy a hiányzó 70.000 forintot törlesztési kölcsön föl­vételével fogják fedezni. Végül egy újabb adótiszti állás szervezését határozták el. — (SátoraljaUjhely uj plébánosa.) Mint Sátoralja-Ujhelyről táviratozzák, Bubics püspök dr. Ka­­tinszky Gézát, a jeles pedagógust, a kassai katolikus tanitónőképző-intézet tanárát sátoralja-ujhelyi plébánossá nevezte ki. — (A debreceni függetlenségi párt ülése.) A debreceni függetlenségi párt, mint lapunknak távira­­tozzák, Biraly Kálmán elnöklete alatt pártgyűlést tart amelynek legfontosabb tárgya dr. Nagy Zsigmond in­dítványa, hogy az eddig egy árnyalathoz sem tartozó párt a Kossuth-párthoz csatlakozzék. KÜLFÖLD, Budapest, február 27. A bolgár pénzügyminiszter a szobvány­ban tör­vényjavaslatot nyújtott be, amely a kormányt felhatal­mazza, hogy a vasúti és kikötőmunkálatok megfizetésére 20 millió erejéig kincstári utalványokat bocsáthasson ki. A német birodalmi gyűlés képviselőháza sok más parlamenttel közös krónikus bajban szenved, abban tudniillik, hogy sokszor határozatképes számmal sin­csenek jelen a képviselők és most a farsang is hozzá­járul, úgy hogy az utolsó farsanghéten egészen pihen, tehát még túltesz a mi képviselőházunkon, amely csak két napig szünetel és hamvazó szerdán ismét fölveszi tanácskozásainak fonalát« 1897. február 28.­­ ’ ^ Rasz Alula, az abesszinai hadvezér halálával Me­­nelik legkitűnőbb katonáinak egyikét vesztette el, aki úgy a belvillongások alkalmával, valamint az olaszok elleni védelemben éppen annyi bátorságot, mint jól kiszámított ravaszságot tanúsított. Neki tulajdonítják az olaszok a vereségeket, amelyeket Abessziniában szen­vedtek.­ Néhány hónappal ezelőtt a Szomáliák földjén, a benszülöttek megtámadtak egy olasz kutató expedíciót és annak legtöbb tagját leölték. Zanzibárból jelentik most, hogy a «Sorrentino» hadihajó parancsnoka meg­állapította, melyik törzs követte el az olaszok elleni mészárlást, minek folytán ama törzs falvait elpusztí­totta s lakóit szétkergette, vagy foglyokul ejtette. Az észak-amerikai Egyesült Államok képviselőháza 279 szóval 3 ellenében elfogadta a nemzetközi bime­­tallista értekezletről szóló bilit. A krétai bonyodalom, Budapest, február 27. Ma már teljesen bizonyossá vált, hogy a nagyhatalmak a krétai kérdésben egyetértenek és valamennyien Oroszország álláspontját fog­lalják el. Állítólag a pétervári angol nagykövet tegnap az orosz javaslatot saját kormánya ne­vében elfogadta. Ez az egyetértés a békét je­lenti s a képviselőházban báró Bánffy Dezső egész határozottsággal nyilatkoztatta ki, hogy a háború teljesen ki van zárva. Görögország nem dacolhat a nagyhatalmak közös akaratá­val s a hellének minden harcias lelkesedése mellett is kénytelen lesz elvonulni Krétáról. E fordulatnak örül Törökország, mert Görögországgal szemben őt védik a nagy­hatalmak. Pedig Görögország után Törökország kerül sorra, mely kénytelen lesz belenyugodni Kréta autonómiájába. A nagyhatalmak ezúttal kétségtelenül dokumentálják, hogy a béke fentartása a legkomolyabb szándékuk. Az ultimátum a magyar parlamentben. A képviselőház mai ülésének végén kül­politikai szenzációban volt része a tisztelt Háznak. Báró Bánffy Dezső miniszterelnök ugyanis ma válaszolt Kossuth Ferenc krétai inter­pellációjára s az egész Ház mély csendben hallgatta azt a rövid választ, amelynek minden szava ki fog hangzani Magyarország határain túl is. Mert ezekből a szavakból határozottan szól felénk, hogy: 1. az összes nagyhatalmak békés szándé­kai nyilvánvalók immár és így a háború veszé­ly­éről szó sem lehet; 2. a nagyhatalmak semmiesetre sem en­gedik meg, hogy Kréta Görögországhoz csatol­­tassék, mert Krétának török fenhatóság alatt kell maradnia, de nyugalmát biztosító autonó­miával; 3. ha Görögország csapatait még­sem vonná vissza, a nagyhatalmak rá fogják szorí­tani, mert egyértelműen el vannak határozva, hogy olyan eszközökhöz nyúlnak, amelyeknek kényszerítő jellege lesz. Általános, élénk helyeslés kísérte ezeket a jelentős nyilatkozatokat és Kossuth Ferenc is köszönettel vette tudomásul a választ. A képviselőház mai ülésének erről a ré­széről itt következik a tudósításunk: Bánffy Dezső báró miniszterelnök: Tisz­telt Ház ! Kossuth Ferenc képviselő úr ma egy hete, február huszadikán a krétai dolgokra vonatkozólag egy interpellációt intézett hoz­zám. Ezen interpellációra azon alkalommal nem láttam indokoltnak, sőt nem láttam le­hetőnek sem felelni; az akkor még folya­matban volt diplomáciai tárgyalások rendjén szükségesnek mutatkozott, hogy a felelettel egy bizonyos időre késsek. Különben maga a tisztelt képviselő, úr is interpellációjának elmondása alkalmával, gondolom, bevégzésé­nél, úgy nyilatkozott, hogy kéri a miniszter­­elnököt, ha teheti, válaszoljon az interpellá­ciójára. Most tisztelt Ház, abban a helyzetben vagyok, hogy kívánságának megfelelően te­hetek és válaszolok is. (Halljuk! Halljuk !) Válaszolhatok azért, mert a helyzet azóta annyira tisztázódott, hogy nyilatkoza­tok tehetők. Mielőtt azonban, tisztelt Ház, az interpellációban feltett kérdésre magára felelnék, röviden a tisztelt képviselő úr által elmondott beszédre vonatkozólag kell egy rövid kijelentést tennem. Azt mondja a kép­viselő úr, hogy aggódni lehet, hogy az ottani

Next