Pesti Napló. 1897. szeptember (48. évfolyam, 243-272. szám)

1897-09-01 / 243. szám

KLÖRZÍTÉSI ÁRAK: Egész évre ... 1A trl — kr. Félévre____7 « — « Hegyedévre _. 3 « 50 « EfT bén _ 1 « 20 « -t3E3-EffM nám — 4 kr. Vidéken_________6 « Negyvennyolcadik évfolyam. 241^. s», 71., Teréz-körút 21.1 11-dik emelet. -t36-KIADÓHIVATAL : VI., Teréz-körút 23. a»­­*3S*­Megjelenik minden nap, ünnep és vasáznap után­­» Főszerkesztő: Neményi Ambrus. Szerda, szeptember 1. Budapest, 1897. Az iskola. Budapest, augusztus 31. Az a nagy mozgalom, amelyet ország­szerte az iskolák megnyitása támaszt, a kevésbbé érdeklődővel is észrevéteti, mily fontos tényezővé nőtte ki magát országunk­nak nemcsak kulturális, hanem gazdasági életében is az iskola. Mint hatalmas ér­dekkör középpontja, jelentékeny része a nemzeti vagyonnal­, és óhajtva várjuk amaz idő elérkeztét, amidőn az iskola és a kul­túra, amelyet terjeszt, a nemzet — és mondjuk ki egész határozottan — a magyar nemzet valódi kincse lesz. Hogy ezt elérhessük, még el kell hárítanunk nem egy göröngyöt, amely iskola­ügyünk fejlődésének útját állja. A legérezhetőbb bajok egyike, oly baj, amely éppen az iskolák megnyitásakor válik kü­lönösen szembetűnővé, az, hogy kevés az iskola. Az iskolakötelesek száma közel három millió, a népiskoláké nem egészen tizenhétezer. Ez az arány korántsem meg­felelő. Az iskolakötelesek természetes sza­porodása évenként százhetvenöt új nép­iskola fölállítását tenné szükségessé; ennek eleget tenni oly feladat, amely nemcsak az állam pénzügyi erejét múlja fölül, ha­nem a községek iskolafentartó kötelezett­ségének teljes igénybevétele mellett is alig lesz egyhamar megoldható. E téren alig lehet remélni a közel­jövőben a tanügyi és a műveltségi ideálnak megfelelő állapot megteremtését. De amit ez idő szerint tapasztalunk, oly messze áll az eszményi várakozások­tól, hogy a közvélemény méltán följajdul és orvoslást követel. Sehol sem oly kirívó a baj, mint éppen a fővárosban, amely annyit, oly sokat áldoz tanügyi célokra és még­sem emelkedik föl a helyzet magaslatára. Ha látjuk, hogy a főváros elemi iskolái­ban 70—80 tanuló szorong egy-egy te­remben, ha Magyarország fővárosa a halftime-rendszerhez kénytelen folyamodni, azaz a gyermekek egyik részét délelőtt, a másikat délután részesíti a tanításban, mert különben a meglevő iskolákban nem férnének el, ki kell mondani, hogy így nem maradhat a dolog, hogy a főváros­nak és a kormánynak egyaránt áldozatot kell hoznia, mert a jó elemi oktatás a nemzeti kultúra legszükségesebb alapja és ha arra félidőt fordítunk, bizonyára csak féleredményt fogunk elérni. Az iskolák száma azonban nemcsak az elemi oktatás terén elégtelen. Közép­iskoláink száma sem üti meg a mértéket. Csakhogy itt van egy figyelemre méltó körülmény, az tudniillik, hogy a közép­iskolák zsúfoltsága szinte kizárólag az alsó osztályokban mutatkozik. Egyes középis­koláinkba 800, sőt 900 tanuló jár, egyes osztályokba hetven, sőt nyolcvan diák, de mivel az osztályok zsúfoltsága még a leg­jobban látogatott iskolákban is csak kivé­telesen mutatkozik a negyedik osztályon túl, ebből eléggé következik, hogy közép­iskoláink száma nem az abszolút szüksé­gesség mértéke szerint elégtelen, hanem csak az esetleges szükségletnek nem felel meg. A középiskolai oktatás terén meg le­hetünk elégedve azzal, ami eddig történt és történik. A 188 középiskolához, melyeket a vallás- és közoktatási miniszter utolsó je­lentése kimutat, a mostani iskolaév kezdeté­vel is újak járulnak (Temesvárott, Deésen, Ungvártt). Ennyi — extenzíve — tökéle­tesen elég, noha 10,000 lakóra 320 közép­iskolai tanuló esik. Az már a közönség hibája, hogy a tanulók nagy része nem jár végig a középiskolába, jobban mondva, hogy a szülők a középiskolát próbálgatásra használják fel és oly elemeket küldenek oda, amelyek máshová valók, a közép­iskolákban nem állják meg helyüket és idővel — úgyszólván —­ maguktól kihul­lanak. Az a tódulás, amelyet már június végén és szeptember elején nemcsak a fővárosban, hanem a vidéken is a közép­iskolák alsó és különösen első osztályai felé tapasztalunk, nem lehet elegendő ok a középiskolák számának meggondolatlan szaporítására, sem párhuzamos osztályok felállítására. Ez a tódulás nem az iskolák hiányosságára vall, hanem társadalmunk egyik bajára, amaz iránynak elhatalmasodá­sára, amely az értelmi proletárságot teremti. Hogy középiskoláink szaporításában mértéket kell tartanunk, arra int bennün­ket az a körülmény is, hogy már-már érezhe­tővé lesz a tanárhiány. A közoktatási kor­mány már zavarban van és alig képes a tanárszükséglet fedezésére a kellő embe­reket megtalálni. Ez lehet annak jele, hogy a tanári pálya fiatalembereinket nem csá­bítja, mert annyi előkészülettel és munká­­­­val, amelyet a tanárkodás megkövetel, más pályán sokkal többre vihetik, de kétségtelen az is, hogy a tanárság ez idő szerint a nemzet értelmiségének máris azt a kontingensét teszi, amelynél nagyob­bat az egészséges arányok megbontása nélkül nem igen szolgáltathat. Nem arra kell már törekednünk, hogy több taná­runk legyen, hanem arra, hogy az új generációból lehetőleg jobb erők kerüljenek ki. Az 1895­6-iki iskolaév­ben 3357 tanár működött a középisko­lákban. Ennél több bizonyára nem kell, jobbak igenis kellenének. Lesznek is jobb tanáraink, ehez hozzá fog­ járulni az Eötvös-kollégium is, amely lehetővé teszi, hogy jeles ifjak egészen a tanári pálya előkészületeinek szentelhessék magukat. De a tanárok számának szaporítása annál kevésbbé lesz szükséges, minél inkább meg fog szűnni az a beteges állapot, amely — mint kongesztió alkalmával a vér oda tódul, ahová nem kellene — a zsenge ifjakat a középiskolák alsó osztályaiba te­reli, hogy bevégzetlen tanulmányok után a szellemi proletariátus sorait növeljék. És midőn e proletariátusról szólunk, nem hallgathatjuk el azt az aggodalmun­kat, hogy az elhibázott exisztenciák kö­­zött nemsokára mind a két nem képviselve lesz. Wlassics miniszternek az a bátor és lelkes iniciatívája, hogy a tudós pálya a nők előtt is megnyílik, bizonyára üdvös, korszerű és társadalmi szükségnek meg­felelő, de a kivitel módozatai nincsenek teljesen megállapodva. Csak az elvet mondták ki: a nők, ha képesek vizsgázni és tanulni, vizsgára és egyetemre bocsát­hatók. De hogyan szerezzék meg a szük­séges előismereteket, hol képezhetik ki magukat? Erre eddigelé csak a magán­vállalkozás gondolt és — ez a mostani iskolaév kezdetének jellemző vonása — keletkeztek is mindenfelé mindenféle női kurzusok, amelyek leányainknak a hiányzó középiskolai műveltséget akarják megsülni. Attól tartunk, hogy ez nem fog sikerülni, ha a női tanfolyamok szervezését nem teszi kiváló gond tárgyává a közoktatási kormány. Nem tudjuk, a közoktatásügyi minisztérium kellő szigorral járt-e el a most keletkező női tanfolyamok engedélyezésénél; nincs rá okunk, hogy föltegyük az ellenkezőt, de azért hiszszük mégis, hogy a miniszter nemsokára kénytelen lesz ez ügyet a maga kezébe venni és a női középiskolai oktatást szervezni. Ha a szervezésnek ezt a munkáját halogatnák, mi hibának tarta­nák, mert a magyar társadalom bizonyára értékesítheti a női munkát is az értelmi­ség terén, de csak a tökéletes munkát. A nők felsőbb tanulmányokra bocsátásának eszméje nálunk igen jó termőföldre talált, éppen azért máris itt az ideje, hogy a nők iskolázásáról komolyan gondoskodjunk, nehogy tökéletlen szárnypróbálgatások ko­moly társadalmi bajt támaszszanak. Mai számunk húsz oldal. Matuska tanácsos a drágaságról. — Saját tudósítónktól. — Budapest, augusztus 31 . Matuska Alajos tanácsos, a fővár közélelmezési ügyosztályának vezetője,­­ szakítva szabadságát, visszatért a kivá­tásba, hogy a drágaság csökkentései a fővárosi tanács által körvonalazott intéz­kedéseket a vásárcsarnok - bizottsággal együtt megvitassa és megvalósítsa. A ta­nácsos úr, akinek a vásárcsarnokok meg­teremtésében nagy érdemei vannak, ala­pos ismerője a főváros élelmezésének, úgyszólván ő az egyetlen ember, aki a drágaság okait és orvosszerüket ismeri. Tudósítónk ma fölkereste őt s hallotta nyilatkozatait a drágaságról, amely kér­désről a főváros több oszlopos emberé­nek véleményét közöltük már a Pesti Napló­ban. Matuska Alajos tanácsosnak tudósítónk kérdéseire adott nagyérdekű válaszait lé­nyegükben itt közöljük. Tudósítónk első kérdése ez volt: — Miben keresi a tanácsos úr a fővárosban uralkodó drágaság okait s minő intézkedéseket tart szükségesnek ez okok leküzdésére? A válasz ez volt: — A sajtó nem objektíve tárgyalta a kér­dést, mikor a vásárcsarnokok intézményével hozta kapcsolatba az állítólagos drágaságot. A mi viszonyaink között abszolút drágaság nincs is, mert a mai állítólagos drágaság nem ható­sági beavatkozást igénylő jelenség, s hatósági intézkedéssel el sem hárítható. Legfölebb csak arról lehet szó, hogy a vásárcsarnokok megnyi­tása után való időben kétségtelenül konstatált olcsóbbodást július végén és augusztus elején drágulás váltotta fel bizonyos élelmi­szerekben. Drágulás nem mutatkozott másban, zö­int kenyérben, burgonyában, gyümölcsfélékben és azokban a cikkekben, amelyeknek a behozatala rendkívüli okok következtében meg lett nehe­zítve. Nyári időben mindenkor tapasztalható némi drágulás, mert az élelmi­szer behozatala nem oly rendszeres, mint máskor, már csak azért sem, mert a fogyasztó közön­ségnek vagyonosabb része távol van a fővá­rostól. Az idén azonban rendkívüli okok is előidézték az élelmi­szer drágulását, így a gabonaárak emelkedése. A búza 50—60°szá­­zalékkal, a rozs 20—30 százalékkal emelke­dett, tehát szükségképpen emelkedni kellett

Next