Pesti Napló. 1897. szeptember (48. évfolyam, 243-272. szám)

1897-09-01 / 243. szám

243. számi Budapest, szerda __________PESTI napló, 1897. szeptember 1. 9 Ami az elárusítók számának állítólagos korlátozását illeti, meg kell jegyeznem, hogy azok a stabil, hivatásszerű elárusítók, akik a vásárcsarnokok megnyitása előtt a nyílt piacokon árultak, a vásárcsarnokokban valamenynyien kaptak árusító helyet. Legfölebb csak azok maradtak ki, akik nem voltak hivatásszerű elárusítók, akik nem is akartak belépni a vásárcsarnokokba, hanem az volt az érdekük, hogy továbbra is a nyílt piacokon áruljanak. Ezeknek a főváros élelmezésében való résztvéte sem minőség, sem mennyiség, sem közegészség szempontjából a fővárosnak érdekében nem állott. Ez elemek a főváros élelmezésének komoly tényezői soha nem voltak, legfölebb a főváros egészséges élelmezését tették lehetetlenné. Ami pedig az állítólagos drágaságot illeti, nem tartom feleslegesnek a következő adatokat fölemlíteni. Dacára annak, hogy a múlt év termelés tekintetében kedvezőbb volt, a múlt év hasonló időszakához képest július és augusztusban olcsóbb lett a baromfi 6—8 százalékkal, a hal 10—15 százalékkal, a vaj 20—30 krajcárral kilogrammonként, a tejes káposzta 25 százalékkal, az alma, körte, szilva, dinnye 10 százalékkal a vásárcsarnokokban, a központi vásárcsarnokban ez árakkal szemben még újabb 10—15 százalékkal olcsóbban lehet minden cikket vásárolni. A tej és tejtermékek ára szintén hanyatlott két krajcárral, úgy, hogy ma már tíz krajcárért is lehet jó minőségű tejet kapni a központi csarnokban. Drágább lett a múlt év hasonló hónapjával szemben a sertéshús 5—10 százalékkal a sertésvész következtében beállott hiány miatt, s a tojás mintegy 6—8 százalékkal, mivel azonban a központi csarnokban csak prima világított tojást szabad árusítani, a tojásnak jobb minősége ellensúlyozza az áremelkedést. A hús ára a múlt év hasonló időszakával szemben 30—40 százalékkal olcsóbb lett a központi csarnokban nagyban való eladás mellett, s a csarnokokban csak jó minőségű húst tűrnek meg, holott a nyílt piacokra csak másodosztályú hús került. Tehát nemcsak a drágaságról nem lehet beszélni, hanem még az is bizonyos, hogy a vásárcsarnoki intézménynek lehet köszönni azt, hogy a főváros lakossága jobb, egészségesebb és olcsóbb élelmezéshez jutott. — Minő intézkedéseket tartana szükségesnek tanácsos úr a vásárcsarnoki intézmény fejlesztésére ? — Egy körülmény mindenesetre orvoslásra szorul és ez az, hogy a vidéki behozatal szezon-vásár idején a mostani területi viszonyok mellett nem talál helyet. Körülbelül hatszáz kocsi hoz dinnyét, kukoricát és főzelékfélét, s ezt a terület korlátoltsága mellett elhelyezni nem lehet. Ennek az az oka, hogy az árvíz következtében a központi vásárcsarnok szezonpiacát vásári célra használni nem lehetett s a szezon-vásári terület nagy részét az új híd építése és a rakodópart átalakítása miatt a használattól elvonták. A vidéki kocsik egy részét a Hunyadi-téri, Rákóczi-téri és Istvántéri vásárcsarnokok mellett kellett volna elhelyezni. De ezzel a tervvel ellentétben áll egy másik közérdek: az említett terek befásítása. Ha tehát a kocsikat a külső területre szorítani nem akarjuk, amibe nem szívesen egyeznének bele, mert ott megfelelő vevőket nem találnának, nem marad más hátra, minthogy a központi vásárcsarnok megfelelően kibővíttessék. Nézetem szerint azonban a behozatalnak bizonyos határon túl való fokozása nem áll érdekében a közélelmezésnek, mert a főváros rendszeres élelmezését a vásárcsarnokok forgalma, az oda behozott cikkeknek minősége és mennyisége teljesen biztosítja s különösen nem indokolt a behozatal fokozása az év bizonyos szakában, amidőn a fogyasztás csekélyebb. A nagyközönség érdekében nagyon kívánatos volna, ha a sajtó ezekkel a kérdésekkel a legnagyobb óvatossággal és hiteles információkkal foglalkozzék. A vásárcsarnok intézményének bizonyos időre van szüksége, hogy meggyökeresedjék, hogy úgy a termelők, mint a vásárlók megismerkedjenek vele, mert csak így fejtheti ki üdvös hatását. Mint minden intézménynek, úgy ennek is át kell esnie a gyermekbetegségeken. Ha a sajtó nem elegendő objektivitással és nem hiteles információk alapján foglalkozik ezekkel a kérdésekkel, akkor nem tesz jó szolgálatot annak a közönségnek, amelyet szolgálni akar, hanem akaratlanul is némely magánérdekeket támogat, amelyek esetleg lehetnek jogosultak, de nem azonosak a közérdekkel, hogy egyebet ne említsek, fölmerült az a terv is, hogy a vásárcsarnokokat egy részvénytársaság vegye kezelésbe, kizárólagos közvetítési joggal. A vásárcsarnokokkal szemben a sajtónak bizonyos türelmet és jóakaratot kellene tanúsítania. Ez esetben csakhamar abba a helyzetbe jutna a sajtó, hogy azt konstatálhatná, hogy ez az új intézmény minden tekintetben megfelel azoknak a várakozásoknak, amelyeket a nagyközönség fűzött hozzá és azok, akik megalkotása körül a legtöbbet fáradoztak, elismerést érdemelnek, többségnek meg kell egyezniük. Hire jár, hogy a Badeni-kabinet a konferencia sikeres voltának esetében teljesen a szláv-klerikális többségre támaszkodik, amely viszont számbeli erejével elősegíti a kormány terveinek megvalósítását. Ezekről a tervekről is sok mindenfélét újságolnak. Badeni az obstrukciót a házszabályok módosításával akarja megtörni. Csakhogy kétségtelen, hogy az obstrukció leküzdésére irányuló, nálunk már ismertetett javaslat a legalkalmasabb arra, hogy új obstrukciót támaszszon. Amíg a mostani napirend erőben van, az ellenzéknek van annyi hatalma, hogy hosszabb ideig is ellentálljon a többség ostromának. Végre is a drámai Múzsáé lett a győzelem. A dolog ugyanis úgy történt, hogy míg Mercédes a líla és a dráma között habozott és nem tudta, merre hajoljon, segítségül jött neki egy, még a szerelemnél is nagyobb hatalom, minden emberi cselekvésnek a rugója: a hiúság. Ez aztán a leghatározottabban a drámaíró előnyére billentette a himbáló serpenyőt. Don Alfonzónak egy új drámáját adták a királyi színházban. Szevillának előkelősége, színe-java ott volt a premiernél, hogy az ünnepelt drámaírónak tapsoljon. Persze don José Hamilcar is megjelent az ő tündérleányával, Mercédessel első emeleti páholyukban, amelyet csakhamar minden látcső kereszttűz alá fogott. Mercédes már megszokta a sok lángoló tekintetet és nyugodtan, elfogulatlanul várta, hogy a függönyt fölhúzzák. Egy pillanatra sem fordította el aztán tekintetét a színpadról. Megismerte magát a darab hősnőjében, akiben a szerző megint csak őt rajzolta meg és midőn a darab hőse szerelmet vallott a drámai hősnőnek, úgy érezte mintha azok a lángoló szavak szikrázva pattognának a színpadról egyenesen hozzá, az ő szívébe és fölrobbantanák a szunnyadó érzelmeket. Az első felvonásnak gyújtó hatása volt. A szerzőt vagy húszszor a függöny elé kívonta a lelkesedés. A közönség ujongott, tombolt, lelkesedett, tapsolt és kiabált. Don Alfonzo a színpadról egyenesen Mercédes páholyába sietett , midőn a közönség az ünnepelt szerzőt ott megpillantotta, újból lázas tüntetéssel éljenezte, tapsolta. Mercédes izgatottan gratulált a szerzőnek. — Nézze, úgymond — ön az egész közönséget lángba borította. — Mit ér a dicsőség, szólt don Alfonzo szomorúan — ha nincs akivel megoszszam, és mit ér ez a sok tűz, ha éppen az a szív marad hidegen, amelyért mindezt a tüzet gyújtottam. Mercédes lesütötte szemeit, kezét a szivéhez szorította s suttogva monda: — Úgy érzem, hogy itt benn is tűz van! Ez volt Mercédes szerelmi vallomása. És a darabnak nagy, elemi ereje, a premier közönségének tomboló lelkesedése tényleg don Alfonzó karjai közé vezette Szevilla legszebb leányát. De nem ez az a szenzációs premier, amelyet én elmondani akarok. Ez történetemnek csak első része. Most jön a második. Donna Mercédest, Szevilla legragyogóbb virágszálát tehát a drámai költő tűzte keblére. Szegény lírai költő, hogy zokogott ezután lantjának húrja, hogy sirt mindig dala! De hasztalan volt minden! Don Alfonzo boldogságtól ragyogva vezette oltárhoz az ő tündérét és azután komoly szándékkal fogott hozzá, hogy a félre varázsolja a menyországot. És ez csakugyan sikerült is neki egy ideig. Valahol San Sebastian környékén gyönyörű kis birtokot vásárolt, amelynek tropikus bujaságában töltött el Mercédessel együtt csaknem egy egész esztendőt. Édes, bájos, isteni magány volt ez, a tiszta idill boldogságának szentelve. Nem háborgatta őket senki, mert nem fogadtak senkit, még legintimebb barátnőjüket, a Múzsát sem, akinek szintén tilos volt e szentelt hely kapuját átlépni. Don Alfonzo nem látott mást, mint az ő bűbájos feleségének ragyogó két szemét. Egy este azonban mégis sikerült a drámai Múzsának magát Alfonzóhoz belopni. A költő el akarta őt űzni szobájából, de ez az ő régi hű kedvese nem akart tőle tágítani mindaddig, míg Alfonzo meg nem hallgatja. Olyan szívhez szólóan rimánkodott, hogy a költő odaültette a hű Múzsát íróasztala mellé és — meghallgatta . . . Nevetve mesélte el másnap az ő kis feleségének, hogy az este majdnem hűtlen lett hozzá, mert egy szép asszonyt fogadott magánál — a Múzsát. Mercédes kíváncsian kérdezé, hogy mit akart? — Egy új drámát hozott. — A címe? — «Alkony.» — A meséje ? — Ej, ej, de kiváncsi! Ölébe ültette az ő csodaszép tündérét és így mondta el neki az «Alkony» meséjét.. . Mikor karácsony előtt hazatértek Szevillába, megdöbbenve látta mindenki, hogy don Alfonzo milyen sápadt, milyen beteg. Csak rá kellett nézni, hogy az írók és művészek rémének, a tüdővésznek minden szimptómáját arcáról leolvassák. Egészen fiatal korában fenyegette már egyszer ez a vész, de azt hitte, kigyógyult belőle. Orvosai is ezen a véleményen voltak. És most, midőn ráborult minden boldogságával a menyország, e halálos kór sejtjei újra kibontakoztak. És hiába volt minden ... Orvosság, utazás, éghajlatváltozás, sírás és sóhajtás. A drámai költő nem vehetett többet tollat kezébe. Napról-napra gyöngébb lett, napról-napra közelebb lépett a drámai befejezéshez. Mercédes hűségesen törülte le férje könyeit, ápolta, gondozta, vigasztalta, megnyugtatta — egy szeles, viharos, lucskos márciusi napon a drámai költő életének függönye legördült és Mercédes klasszikus szép fejére ráborult az özvegység fekete fátyola. És a fiatal, szép asszony néma fádalommal viselte a gyásznak e sötét jelvényét viselte sokáig, két álló esztendeig. Budapest, augusztus 31. Az osztrák válság. Holnap ül össze a jobboldal parlamenti bizottsága. Határozataitól függ az osztrák kormány sorsa. Ha Badeni a jobboldal vezetőivel egyezséget tud kötni, akkor megkísérlik a reichsrath összehívását. Ebben az esetben a képviselőház első ülésének napirendjén a delegáció megválasztása, a kiegyezési provizórium meghosszabbítása és az ínséges vidékek gyámolításáról szóló javaslat lesz. Még nem igen tudni, hogy mik azok a feltételek, amelyekben a kormánynak és a A katolikus autonómia. A budapesti papság, amint megírtuk, tegnap választotta meg képviselőit az autonómiai kongresszusra. Összesen 77 szavazatot adtak be. Eszerint Prohászka Ottokár teológiai tanár 66, Bogisich Mihály 48, Molnár János apát 37, dr. Csernoch János esztergomi kanonok 30, dr. Aschenbrier esztergomi kanonok 11, Palkovics esperes 6, Jedlicska esperes 3 szavazatot kaptak. Ezeken kívül még tizennégyen kaptak egy-egy szavazatot. A katolikus autonómiai kongresszus eddig megválasztott világi képviselőinek névsorába, amelyet vasárnapi számunkban közöltünk, tévedés csúszott be. Temesvári távirat szerint Paszt Vilmos fehértemplomi törvényszéki elnök, kúriai bíró még nincs megválasztva, sőt valószínű, hogy ellenjelöltje, Jakabffy Imre főispán kapja meg a többséget. Az eddigi szavazásban Jakabffy 5400 szavazatot kapott, Paszt Vilmos csak 3700-at s hátra van még a pancsovai választók leszavazása. A horvátországi szerbek állásfoglalása. Budapest, augusztus 31. A horvát tartománygyűlés tegnapi ülésén, a felirati vita során, két beszéd keltett nem közönséges föltűnést. Mind a kettőt szerb nemzetiségű szónok mondotta. Gyurgyevics Váró beszédét már közöltük, Gyurkovics György horvát tartománygyűlési és magyar országgyűlési képviselőét most adjuk. Mind a két szerb politikus a Magyarországgal való kiegyezés hívének vallotta magát, a horvát elemmel való egyetértést és megtérést hirdette, de amellett oly biztosítékait követelte a paritásnak, amelyeket a horvát túlzók az ő szertelen aspirációikkal összeegyeztetni, nem lesznek képesek, de hajlandók sem lesznek. A két szerb politikus nyilatkozataival egy időben közzétették a horvátországi szerbek a politikai programjukat, mely méltó feltűnést kelt azzal a két fő követelésével, hogy mindkét nemzet (a horvát és a szerb) neve mindenütt egyenlően ismertessék el, a Zágrábban s Horvátországban egyebütt sokszor letépett szerb nemzeti zászló mint a szerb nemzeti és egyházi élet szimbóluma törvényesen elismertessék , hogy a törvények és rendeletek méltó módon legyenek tekintettel a szerb nemzet nevére és nyelvére.