Pesti Napló, 1897. október (48. évfolyam, 273-303. szám)

1897-10-01 / 273. szám

Budapest, péntek 2/3. szám.2 PESTI NAPLÓ­ ______ férfiait. Ez az értekezlet holnap, a nyilvános ülés előtt fog megtartatni. Báró Podmaniczky Frigyes legelőször ezen az értekezleten fogja bemu­tatni felirati javaslatát, amelyet az ülésben elő­terjeszteni készül. Ha az értekezlet a javaslat­hoz hozzájárul, akkor a nyilvános ülésben az indítványozón kívül csak egy-egy szónok fog minden pártról fölszólalni, mire a Ház azonnal magáévá teszi a javaslatot és a további teen­dőkkel az elnököt bíz­za meg. A Ház valamennyi pártjának hangulata különben oly lelkes, hogy talán akkor sem volt lelkesebb és összhangzóbb, amikor — a millennáris diszütés alkalmából — a törvény­­hozás a. királyi trón előtt megjelent. * A kiegyezési provizóriumra vonatkozólag Bécsről jó forrásból veszszük a következő in­formációt . Mint már a múlt napokban jelentettem, csakugyan van kilátás rá, hogy a kiegyezési provizóriumról szóló törvényjavaslat a reichsrabh­­ban nagyobb nehézség nélkül keresztülmegy, aminek megtörténtével aztán elesnék minden további intézkedésnek a szüksége. Minthogy azonban a monarkia ily fontos ügyét és a de­­legacionális tárgyalásokat még­sem lehet egy obstruáló párt belátásától függővé tenni, a mérvadó körök számolnak azzal az eshetőség­gel is, amely beállana, ha a németek attól sem riadnának vissza, hogy a dualizmust érintő közös törvény meghozatalát is meg­­akaszszák. Ez az eshetőség, mint itteni politikai körökben biztosan állítják, egyál­talában nem találná készületlenül a ma­gyar kormányt és a magyar parlament ve­zető férfiait, akiknek sorából többeknek volt alkalmuk az utolsó napokban ebbeli nézetei­ket a korona előtt is kifejteni. A dualisztikus intézmények zavartalan föntartása tehát bizto­sítható, bármiként fejlődjenek is az osztrák dolgok. Ez a hír, amely ma az itteni parla­menti körökben elterjedt, nagyon lohasztotta a német obstrukcionisták buzgalmát. * A függetlenségi és 48-as párt elhatározta, hogy a most következő parlamenti kampány­ban nem obstruál. Erről­­ a párt lapja, a Függet­lenség, a következőket jelenti: •Az utolsó napokban több napilap kalandosnál kalandosabb híreket közölt az őszi ülésszakról. Azt újságolták, hogy a függetlenségi párt a kompromisz­­símum dacára is obstruálni fog az indemnitás, a dele­gációk megválasztása és isten tudja még miféle javas­latok ellen. Alapították pedig eme híreiket arra, hogy az 1867. XII. törvénycikk rendelkezéseinek nem felel meg az a sorrend, amelyben a gazdasági kiegyezés és a delegációk ülései az idén, minden valószínűség szerint, egymásra következni fognak. Eddig ugyanis — és ez a sorrend megfelel a 67. XII.-nek — előbb a kvótát állapították meg és a delegációk csak azután ültek össze, az idén azonban fordítva lesz. Szó sincs róla, a függetlenségi párt nem fogja ezt a törvény­­sértést szó nélkül hagyni. Ellenkezőleg, erélyesen tilta­kozni fog. De azért egyes lapok obstrukcionális hírei — és ezt a párt hangulatának alapos tudatában és ismeretében jelenthetjük ki — egyáltalában nem felel-központosítva lesz a kiállítás főanyaga. A nagyobbik negyvenezer köbméter területet foglal el. Terjedni fog a champs-elyséei főkaputól,­­ amely megnyitja a kiállítás tündéri látóképét, egészen az Esplanades des invalidesig. A kiállítás után is fenn fogják tartani ezt a monstre­ alkotású palotát. Benne fogják berendezni a nagy szalont, az ideigle­nes kiállításokat, népünnepségeket, versenye­ket. Óriási méreteivel a régi ipar- és kereske­delmi palotát helyettesíti. A kisebbik palota a kiállítás alatt a francia művészet fejlődésének bemutató-csarnoka lesz. Itt rendezik az úgynevezett L’exposition retro­spective. Ezerkilencszáz négyszögméternyi te­rületen lesz később iparművészeti múzeum, ideiglenes kiállító-helyiség, nyilvános vizsgák és kongreszszusok helyisége. Mindezeken lázas erővel dolgoznak már hónapok óta, de a nyilvánosság teljes kizárá­sával. A közönség mit sem tud a végzett munkáról. Még az építés anyagát is éjjel szál­lítják a kiállítási területre a Szajnán keresztül, s Paris városa egy nap arra fog fölébredni, hogy tudtán­­vül egy tündérváros épült föl mellette, amely pompájában és mesés fényében fölülmúlja Armida kertjeit és regebeni pa­lotáit. Alfred Piccard, a kiállítás igazgatója rop­pant súlyt fektet e meglepetés előkészítésére. Még hírlaptudósítókat sem bocsátanak be, a munkásokat pedig a területről nem eresztik ki. Azt akarják, hogy Páris szeme láttára építsék föl az egész kiállítást, anélkül, hogy valaki befejezése előtt láthatta volna. De ami kiszivárog az előkészületekből, már az is kétségtelenné teszi, hogy ehhez fog­ható szép dolgot még az emberi civilizáció története nem mutatott föl. Minden eddig lá­tott kiállítás eltörpül az 1900-iki francia világ­kiállítás mellett. Hiába, csak a franciák tudnak világ­­kiállítást rendezni! Az ő zsenijük, ízlésük, műérzékük, találékonyságuk és gazdagságuk kell ahoz, hogy újabb meglepetésekkel ejtsék bámulatba az egész világot. A mi kiállításunk csak hézagos gyűjteménye volt az ipari, tech­­nikai és anyagi haladásnak. De semmi olyan dolgot, amivel imponálhattunk volna, vagy a világot egy pillanatra meglephettük volna,­­ fölmutatni nem tudtunk. Tartós impressziót senkire sem tudott gyakorolni. Inkább egy nagy iskola volt és egy történelmi reklám, mint egy civilizatórius és művészi központ, amely kimeríti a múltnak és a jelennek ösz­­szes tudását s egyúttal belepillantást enged vetni a jövőbe is, hogy megsejthessük a leg­közelebbi évszázadnak haladását. Visszatekintvén tehát kiállításunkra, most már őszintén bevallhatjuk, hogy elhibázott dolog volt a mi kis kereteinkbe egy nagy nemzetközi kiállítás igényeit belevinni. Fényes sikere lett volna egy országos kiállításnak, amelyet kevesebb költséggel és szerényebb igényekkel rendeztünk volna. A belgák most utólag megadják erre a példát. Az ő szűkebb körű kiállításuk nagy anyagi sikerrel fog vég­ződni. Keveset mutatnak be, nagy reklámmal, de ügyesen csoportosítva s az országnak min­den anyagi és ipari haladását föltárva. Nálunk pedig az elért eredmények nem állottak arány­ban a tetemes befektetési költséggel, amely nemcsak az államot viselte meg, hanem az egyes kiállítókat is kimerítette, sőt az egész magyar közönséget is nagyon megterhelte. Hock János­­ nek meg a valóságnak, mert a függetlenségi párt még csak nem is gondol annak a fegyvernek alkalmazására, amelyet csak nagy és igazán indokolt alkalmakkor szabad csak előrántani és amelyet a gyakori, indoko­latlan használat az élétől és súlyától fosztana meg.» Budapest, szeptember 30. Miniszteri tanácskozás. Ma délután miniszteri tanácskozás volt, amelyen a kor­mány valamennyi tagja részt vett. A szikszói mandátum. A szikszói kerületben, amelynek mandátuma Péchy Tamás halálával gazdát­lanná vált, a kormánypárt Darvas Bélát, Péchy Tamás vejét léptette föl. A horvát deficit. A Horvát-Szlavonország­­gal épp most megtörtént leszámolás — mint a Keleti Értesítő jelenti­­— az 1895-iki évre vo­natkozólag a következő eredménynyel zárult: Horvátország bevételei voltak 22.292.730 frt 3772 kr. Ebből leszámittatván a kezelési költség 4.073.621 frt 3272 kr., marad tiszta bevétel 18.219.109 frt 05 kr. Ebből közös költségekre esik 56°/p = 10.202,701 frt 07 kr., úgy, hogy a belügyi költségekre maradt 8.016,407 frt 98 kr. Éhez hozzászámítandó régebbi adóhátralékokból bevétel 2,872 frt 02 kr., összesen 8.019,280 forint. Horvátország belügyi közigaz­gatásának költségeire 1895-ben tényleg kiadatott 9.299,733 forint 1)472 krajcár, úgy, hogy Horvát­ország terhére 1895-re maradt 1.210,453 frt 04 / 2 kr. Miután 1894-re a leszámolás Horvátország javára 2.780,443 frt 281/2 krt eredményezett, 1895. évre Horvát­ország javára mutatkozik 1.569,990 frt 24 kr. A közös kiadások leszámolása a következő: A magyar korona közös kiadásai kitettek 1895. évben 313.210,926 frt 2272 krt. A közös bevételek 155.042,881 frt 71 krt. Tiszta kiadások 158.168,044 frt 5172 krt. Ebből Horvátországnak az 1889. évi XL. törvénycikk értelmében 12.550,492 frt 16 krt kellene viselnie, tényleg azonban Horvátország tiszta bevételeiből csak 10.202.701 frt 07 krt fedezett, úgy, hogy a Magyar­­ország által fedezett hiány 2.347.791 frt 09 kr, amelyet azonban Horvátországnak az XX. 1886. törvénycikk értel­mében fedeznie nem kell. Az autonómiai kongresszus. Az az albizott­ság, amelyet a katolikus autonómiai kongresszus ügyé­ben választott a minapi püspöki konferencia, tegnap Schlauch Lőrinc bíbornok-püspök elnöklete alatt ülést tartott. Az albizottság hozzáfogott az autonómiára vo­natkozó véleményes jelentéstételének elkészítéséhez és beható eszmecsere után megbízta Ivánkovics püspököt, hogy az 1871-iki kongresszus elaborátumát átdolgozza, még pedig azon elvek alapjait, amelyeket tegnap­előtti ülésében az állandó előkészítő bizottság föl­állított. Az albizottság tehát most már körvonalazni fogja az autonómia jogkörét és meg fogja jelölni azon módozatokat is, amelyek mellett az létesíthető lesz. A püspöki kar álláspontját kifejező ezen újabb tervezetet a szőkebb bizottság előbb át fogja vizsgálni s aztán újabb diskusszió céljából az autonómiai kongresszus előtt újra összehívandó a püspöki konferencia elé terjeszteni. A tervezetet eszerint a püspöki kar nevében fogják a kongresszus elé terjeszteni s minthogy a kongresszus­nak ellenzéki pártja aligha lesz, a tervezetet valószinü­ 1897. október­i leg­nagy többséggel el fogják fogadni. Az 1871k­ki kongresszust megelőzőleg a püspöki kar tervezetét már előzőleg is egy számos világi notabilitásokból meghívott bizottság elé terjesztette, amely Deák Ferenc indítványára a tervezetnek egy kétharmadában vilá­giakból álló kongresszuson való megvitatása mellett nyi­latkozott. Ezúttal ez a külön tanácskozás elmarad, mint­hogy a kongresszus egybehívása azt feleslegessé is teszi. A kongresszus maga az eddigi hírek szerint november első napjaira fog összehivatni, a legközelebbi püspöki konferencia tehát október vége felé, vagy közvetlenül a kongresszus megnyitása előtt lesz. A kongresszus valószínűleg a főrendiház üléstermében fog ülésezni, ami által lehetővé tétetnek a délutáni ülések. A kon­gresszus első ülésszaka különben rövid lesz, mert a megalakulás után az autonómiai szabályzatjavaslat újabb átdolgozása céljából nagy bizottság fog kiküldetni, mire a kongresszust elnapolják. Az indemnity a nemzeti pártban. A nem­zeti párt holnap, október 1-jén, este hat órakor érte­kezletet tart, amelyen az indemnityról fognak ta­nácskozni. Hódolat a királynak. Budapest, szeptember 30. Az ország első városa: Budapest, nagy­szerűen fejezte ma ki azt a forró hálát és őszinte örömet, ami az egész országot eltölti a történeti nevezetességű királyi kézirat nyo­mán. A főváros törvényhatósága ma délután díszközgyűlést tartott, amelyen elhatározták, hogy hódoló deputációt küldenek a király színe elé, este pedig gazdag és szegény kivi­lágította ablakait, és olyan ünnepi este volt Budapesten, aminő régen, vagy talán soha sem töltötte el fényével és lelkesedésével a főváros utcáit. A nap történetéről részletesen beszámol­nak ezek a tudósításaink: Ünnepi közgyűlés a városházán. Ünnepre gyűlt össze ma a főváros tör­vényhatósága az új városháza pirostéglás, föl­lobogózott épületében. Talán még soha sem jelentette ki annyi joggal a polgármester az elnöki székből, hogy az egész képviselőtestü­let érzésének ad kifejezést, mint ma, amikor a főváros hódolatát tolmácsolta a jóságos ki­rálynak, aki apoteózist állíttat a nemzet tör­ténetének. De nemcsak­ a főváros öröme lo­bogott ma a közgyűlésen; azok az éljenzők az aranyos falak közt az egész ország szószólói voltak. Lelkes volt ez a tüntetés és lángoló, s mindenki úgy érezte, hogy a modern fekete ruhák fölött is ott lebeg a hangulata annak a fényes, díszmagyaros gyülekezetnek, amely­nek a rég múlt időkben riadva zendült meg a Moh­amur . . . Délután négy óra tájt sűrű csoportokban vonultak végig a közgyűlés tagjai a Lipót­­utcán; csöndesen, méltóságosan hömpölygött fölfelé a márványlépcsőkön a fekete sereg. A képviselők most nem siettek izgatott beszélge­tés közben a városháza felé; nem kezdődött már az utcán az előcsatározás, amely aztán viharosan szokott kitörni a közgyűlési teremben. A terem karzata egészen megtelt közön­séggel; a hatalmas csillárok fölragyogó lámpái szép szőke és barna frizurákra hintették sugarai­kat. A főváros honleányai ma délután nem az Erzsébet­ tért vagy a Stanglit keresték föl, hogy az őszi verőfényt élvezzék, hanem eljöttek, hogy tanúi legyenek a főváros tüntetésének. S mikor a társalgó szivarfüstös világából egy­szerre kiözönlöttek a bizottsági tagok és el­lepték a padokat, ez a virágos karzat gyö­nyörű keretbe foglalta az egész lojális tünte­tés nagyszerű képét. Alig hiányzott valaki a közgyűlés tagjai közül, ragyogó arccal je­lentek meg Fáik Miksa, Gajári Ödön, s mondanunk sem kell, hogy a közgyűlés el­lenzéki képviselő tagjai közül is csak alig egy­­kettő hiányzott. Márkus József polgármester pontban négy órakor foglalta el székét az elnöki emelvé­nyen; mellette Gerlóczy Károly és Haberhauer Károly polgármesterek ültek. Az elnök rögtön belefogott a megnyitóba: — Tisztelt közgyűlés! Ő császári és apos­toli királyi felsége ... Nem mondhatta tovább, mert elemi erő­vel tört ki a lelkesedés. A közgyűlés, mintegy ember pattant föl helyéről s percekig zúgott az éljenriadal. Márkus polgármester ezután folytatta: Legkegyelmesebb urunk, királyunk ez évi szep­tember 25-én Bánffy Dezső báró miniszterelnök úrhoz intézett királyi kéziratával elrendelni méltóztatott, hogy Budapest székes­fővárosnak erre alkalmas terei leg­magasabb udvartartásának költségei terhére oly szoba*.*

Next