Pesti Napló, 1897. december (48. évfolyam, 333-362. szám)
1897-12-01 / 333. szám
KLWIMTESI ARAK: Kfte ivte_14 frt — kr. Nine____1 « - * Begyedlén. _ 8 « CO » Bgy hin _ 1 « 20 « -13E»Bgyw Bia — — — kl. TMNmi__________6 « Negyvenmyolcadik évfolyam. 333. sz. SERmOTISÉfl» Trt., Teréz-térit 31,33 11-dik emelet.KE3-KIADÓHIVATAIj s VI., Teréz körút 23. OS —foESMegjelenik romnden nap, tamep éa nsánap sten Is Budapest, 1897. Nemé nyitni brus. Szerda, december 1. Forrongás. Budapest, november 30. A Gautsch-kabinet megalakult. Ezzel a válság még távolról sincs megoldva, de megtörtént az első lépés, mely a megoldás felé vezet. Az osztrák bürokrácia néhány oszlopos tagja foglal helyet a kabinetben, amely ha politikai jellege nincs is, de szellemi súlyra nézve éppen nem kicsinylendő. A kabinet rá is szorul az erős emberekre, mert Gautsch feladata a legnehezebbek egyike, amelyek valaha államférfinak jutottak. A magyar állami gépezet sem mondható könnyen kezelhetőnek, de azért a mi politikai életünk mégis csak idillikusan egyszerű és áttekinthető, ha az osztrákkal összehasonlítják. Ameddig csak magyar parlament lesz Magyarországon, addig minden kormány, amely a magyarság szempontjából kifogás alá nem esik, állami létünket érintő nagy kérdésekben valahogy boldogulni fog a pártokkal, még ha egyébként a legádázabb gyűlölettel állana is szemben. Ausztriában ennek éppen ellenkezőjére kell számítani. Minél nagyobb kérdések forognak szóban, annál kevésbbé hajlandók és képesek a pártok az állam kedvéért áldozatot hozni. A mai események mintegy szimbolikusan juttatják kifejezésre ezt a helyzetet. Bécsben hálafeliratot intéz a községtanács a császárhoz, amiért Badenit elbocsátotta a birodalom második városában, Prágában, ezalatt ismétlődnek ugyanazok a jelenetek, amelyek szombaton Bécsben lejátszódtak. Nagy szerencse, hogy ma éjjel Prágában vérengzés nem volt. Ugyanakkor, mikor Prágában a németek testi biztossága van -- ■___________________,____________________ veszélyben, Saazban meg a csehek a furor teutonicustól való félelmükben tömegesen kénytelenek kivándorolni. Ilyen körülmények között a békéltető szerep nem nagyon biztató, de minthogy Gautsch báró hónapok óta készült mostani missziójára, föltehető, hogy van kiegyezési programmja. Jó forrásból eredő egyik bécsi tudósításunk, amelyet más helyen közlünk, némi betekintést is enged ebbe a programaiba. Ha, úgymond levelezőnk, a tiszta német nyelvterületeken a cseh nyelven való kötelező hivataloskodást beszüntetik, azaz, ha a nyelvrendelet erre vonatkozó intézkedéseit felfüggesztik, akkor megegyezésre juthatnak. Valószínűleg Gautsch báró ilyen javaslatokkal készül a többség elé lépni. Hogy feladata nem könnyű, mutatja az a mérges manifesztum, amelyet az új csehek máris közrebocsátottak, és mutatja a nagy forrongás a többség minden frakciójában. Legcsöndesebben viselkednek még a lengyelek, akiknek pedig legtöbb okuk lehetne a busulásra. A régi minisztériumban három taggal voltak képviselve, most pedig még a speciális lengyel minisztert sem nevezték ki, aki az osztrák kabinetben azt az irigylendő szerepet viszi, amely nálunk a horvát miniszternek jut. A németek köréből csak az a hír, hogy tömörülnek és hogy ezentúl egységes pártot képeznek, akár a csehek. Ez is kedvezőtlen jel az új kormányra nézve. Azt a csodát idömben senki sem várhatta, hogy az Utóco hói paroxiziusa után egyszerre beálljon az általános kibékülés. De a fenforgó óriási nehézségek dacára is lehetőnek tartjuk még a megegyezést, különösen ha a korona latba veti szavát. Ez pedig előreláthatólag megtöra gyermekek védőszelleme, elrejti öreg Mikulás gyönge szemei elől a vesszőket s mind a mogyorót, meg cukrot kínálja: ebből vigyél, öregem, ebből, hagyd a vesszőt, aligha van ma rossz gyerek. Talán egy sincs. A vén Mikulás mosolyogva csóválja hófehér fejét s szeretettel zsémbelődik: jó, jó. November hónapban kaptam legalább egy millió levelet az apáktól s az anyáktól, hogy az idén okvetetlen vesszőt vigyek s mire megjön az én napom, alig marad vagy száz, aki nem másítja meg a kívánságát. Az utolsó napon nincs nyugtom, egymásnak adják a kilincset s már betéve tudom, mit mond valamennyi. Igaz, mondják, hogy egy hónap előtt még vesszőt kértünk, de higyye meg, kedves, aranyos Mikulás bácsi, hogy azóta a gyermekek föltűnően megjavultak. Szelídek, mint a kezes bárány. Jók, mint az angyal. És hogy tanulnak szegénykék! Még késő este is magolnak ... Ugye nem hoz veszszőt, édes jó Mikulás bácsi ? .. . Végre is leveszik a lábáról a lágyszívű öreget. Mert minden Demosthenesnél ékesebben beszél a szülői szeretet! Ha ez a szeretet szónoklatba kezd, a kőszivek meglágyulnak s Mikulás bácsinak amúgy is vajszive egyszerűen elolvad. És csodálatos, mi mind, akik a szülő nevet viseljük, az esztendő egy szakában sem érezzük szivünkben azt az édes, jótékony melegséget, amelyet most érezünk ezekben a legendás napokban. Az első hópille szeliden izgató reménység pirját festi a gyermekek arcára s kicsi szivük izgalma észrevétlen belopódzik a mi szivünkbe is. Ez a hópille az első égi hírnök, ennek jövetelétől számítják az apró emberek a napokat, az éjszakákat, majd az órákat, perceket. Semmit sem hoz Mikulás, amit mindennap ne kaphatnának a gyerekek ott, ahol van egy pár fölös krajcár, de a rejtelmesség izgatja fantáziájukat, a gondolat, hogy vájjon az a hófehér-szakállas ember ténik, miután Gautsch, mint a korona bizalmi férfia vette át az ügyeket. Ez lévén a helyzet, még nem mondunk le egészen arról a reményről, hogy a provizóriumot az utolsóelőtti órában megszavazzák. Báró Bánffy Dezső ma ismét Bécsbe megy és hallomás szerint csak hétfőn tér onnan vissza. Valószínű, hogy ez az utolsó terminus, ameddig a magyar kormány még várni hajlandó. Ennyi idő alatt a Gautsch tárgyalásainak sikere vagy sikertelensége mindenesetre nyilvánvaló lesz. A magyar kormány ezzel a néhány napi várakozással nagy rizikót voltaképpen nem vállal, mert ha rákerülne a sor az önálló rendelkezésre, akkor a beterjesztendő törvényjavaslatot épp olyan könnyen lehetne négy hétig obstruálni, mint három héten keresztül. Azért beszélünk oly könnyen erről a kérdésről, mert az egész obstrukciós fenyegetést elejétől fogva nem néztük tragikusan. Ne vegye tőlünk renomírozásnak senki, de még a ma megalakult «intéző bizottságtól» sem tudunk megijedni. Nem vagyunk annyira önhittek, hogy a franciák példájára a józan észről is azt állítsuk, hogy született magyar, de annyi józan ész, hitünk szerint, a magyar közéletben mindig lesz, hogy az obstrukciót, amelylyel Bécsben fölhagytak, hamarosan át ne plántálja Budapestre. Mert magát az obstrukciót is meg lehet védelmezni, ha indító oka egy nagy nemzeti gondolat és hajtóereje egy nagy nemzeti mozgalom. Ámde lehet-e ebben az esetben akár az egyikről, akár a másikról beszélni? Hol van az a nemzeti gondolat, vagy az a nemzeti mozgalom, amelyre az obstrukció támaszkodhatnék? nem kerüli-e el az ő cipőjüket, nyugtalanítja és mint a meglett ember válságos pillanatokban, a gyermek is önkéntelen imára kulcsolja kezét: ó édes Mikulás bácsi, ne feledkezzél meg rólam. A kamaszodó gimnazista, a felsőbb leány már «tisztázta az eszméket», ami még pár év előtt rejtelem volt, azon ma mosolyog, de hiába, neki is jobban esik az a mogyoró, amit reggel a cipőből szedeget ki. Komoly szövetségesei a mamának, szentül megfogadják, hogy a kisebb testvérkék előtt nem leplezik le az öreg Mikulást, de még a Jézuskát sem, ám ennek fejében nem is engedik el a megszokott mogyoró- és cukorjárandóságot. Ez a kamaszodó gyermekek első, édes emléke és bizonynyal megnyilallik szívükben az első fájó érzés: im, szertefoszlott az első illúzió. Egyébként a kicsikék sokkal több kérdéssel ostromolják a szülőket, semhogy valamennyire okosan meg lehessen felelni.Az iskolába nem járó még szentül hisz a legendában. Mihelyt iskolába jár, ravasz kérdésekkel ejt zavarba. A dedókorbeli azt kérdi, mert nem jő a Mikulás is, a Jézuska is nappal, hogy láthatná őket. Az iskolás megtoldja ezzel: Miért jő a Jézuska éste, a Mikulás meg éjjel ? Az elsőnek azt feleljük: azért nem jönnek nappal, mert akkor roppant sok kocsi jár az utcákon s Isten őrizz, még elgázolnák. Jézuska meg azért jó kora este, mert idejében vissza kell mennie a mennyországba. Az ám, ott is legkésőbb nyolc órakor le kell feküdnie minden gyermeknek. Az öreg Mikulás, az jöhet éjjel is, járhat-kelhet egész éjjel, mert ő úgyis keveset alszik, éppen mint a nagyapa. Nem hallottátok, mennyit panaszkodott a szegény nagyapa, hogy egész éjjel alig hunyja be a szemét, nem tud aludni, így van ezzel minden öregember. Na, ezt elhiszi az iskolás lányom is, ZOLA EMIL legújabb nagy regénye, december 15-én indul meg a Pesti Naplóban. TÁRCA. Legendás napok. •— A Pesti Napló eredeti tárcája. — Ámbátor az angyalkák csak egy maréknyi havat szórtak a földre, s az is meg sem pihent, eltűnt, elenyészett: itt a bundás december s jőnek, jőnek, közelednek a legendás napok. A legendás napok és esték, amelyeknek hősei: egy hófehér szakállú, görnyedt hátú öregember (lehet már ezer esztendős, ha nem több) s egy mosolygó arcú gyermek, aki jászolban született, de most ott lakozik a fényes mennyországban, onnét száll alá minden esztendőben egyszer, angyalkák seregének élén bejárván az egész világot. Elsőnek jó az a hófehér szakállu ember, hátán azzal a bizonyos mesebeli zsákkal, amelybe földi ember szemmértéke szerint nem fér több két véka mogyorónál, a zsebeibe is, akármilyen mélyek legyenek, aligha fér több egy pár kilónyi cukornál, a vesszőt — na azt nem is tudom elképzelni, hová rejti, hacsak nem a csizmaszárába, sem, csodák csodája, millió gyermek czipője telik meg csordultig mogyoróval, cukorral s mert fájdalom, vannak rossz gyerekek is, a szétosztott vesszőből, ha összehordanák, kitelnék legalább egy targoncára való. Többre nem, én legalább azt hiszem, hogy nem. Mert úgy kell lenni, hogy amint közeledik Mikulás bácsi napja, valaki, egy látatlan szellem. Mai számunk tizenhat oldal.