Pesti Napló, 1898. május (49. évfolyam, 120-149. szám)

1898-05-01 / 120. szám

A haragos Amerika. Budapest, április 30. Aki haragszik, annak nincs igaza. Amerikának nincs igaza, azért harag­szik. Mindenekelőtt Spanyolországra ha­ragszik, amiért Mac Kinley egyszerű fölszólítására ott nem hagyta háromszáz éves birtokát. De haragszik ezenkívül mindenkire, akiről sejti, hogy rokon­szenvez Spanyolországgal. Az amerikaiak legújabb haragja célpontul nem kisebb alakot szemelt ki magának, mint Ferenc József osztrák császárt és magyar királyt. Ezen voltaképpen nem is csodálkozunk, mert uralkodónk az egész világon isme­retes tiszta igazságszeretetéről s fenkölt gondolkodásáról. Joggal föltehető tehát róla, hogy az Egyesült Államok brutális támadását nem helyesli. Ezenfölül még a háború kitörését megelőzött európai akció a béke fentartása érdekében szin­tén királyunk kezdeményezéséből indult ki. Ezt jól tudják Washingtonban és a saját bűnös lelkiismeretük megsúgja nekik, hogy aki annyira személyesítője az igazságnak és tisztelője a jognak, mint Ferenc József, az nem nézheti jó szemmel azt a hadjáratot, amelyhez még nem is valami politikai eszme, hanem a legközönségesebb üzleti kapzsiság szolgáltatta a mozgató erőt. Az amerikai újságok — és pedig nem valami obskúrus zuglapok, hanem oly nagytekintélyű közlönyök, mint a Sun és a New­ York Herald — ráfogták ural­kodónkra, hogy tetemes pénzösszeget küldött a spanyol flotta számára rende­zett gyűjtéshez. Ila csakugyan megtör­tént, hogy erre az újsághírre az Egyesült Államok elnöke washingtoni képviselőnk előtt komolyan tiltakozott s kijelentette, hogy ennek az eljárásnak le fogja vonni következményeit, úgy ez az eljárás érdekesen jellemzi annak a férfiú­nak eszejárását, aki kizárólag a leg­­féktelenebb népbolonditó alantas izga­tásnak köszönheti, hogy a világ egyik legnagyobb államának élére került. Mert amily bizonyos, hogy ural­kodónk egyéni rokonszenve a jogtalanul megtámadott spanyol nemzet s az ennek trónján régenskirálynői minőség­ben ülő nemes hölgy részén van, épp oly kevéssé valószínű, hogy az uralkodói állásából folyó tekinteteket mindenkor nagy gonddal megőrző fejedelem még magánpénztárából is — amit ködömben jogosan megtehetett volna— adománynyal járult legyen a spanyol flotta számára esz­közölt gyűjtésekhez. A dusgazdagsá­­gára gőgös köztársaság elnökétől tehát durva tajpiunDJ^Cyj;' volt, hogy egy puszti-^Túrre­nTMndja ’' 8zcin»*ehányá­­sokat tett —-i képviselőjé-/ nek. Bécsből határo^ttan megcáfolják az uralkodónk adományáról szóló h­írt. Ezzel ez a dolog el van intézve, de megmarad mint jellemző és megfigye­lésre méltó tünet az amerikai nagy lapok dühöngése monarkiánk ellen. Azt köve­telik elnöküktől, hogy üzenjen háborút monarkiánknak — de mindjárt! Ekkora politikai éretlenség nálunk a legutolsó vidéki lapocskától sem kerülne ki, nem­hogy a fővárosban megjelenő s maguk­nak vezetőszerepet igénylő nagy újsá­goktól. Nálunk egy fékevesztett sajtónak ily őrjöngő kitörései csak mosolyt kelt­hetnek. Abból, hogy a mi szimpátiáink a spanyolok mellett vannak, s hogy nem helyeselhetünk oly rablópolitikát, mely abból indul ki, hogy az erősebb­nek joga van rárontani a gyengébb szomszédra s elvenni tőle birtokát, titkot nem csinálunk s bátorkodunk e nézetünket kifejezni, anélkül hogy erre az amerikai singóktól "s kérnénk en­gedelmes E tekintetben Ferenc József ő felségével bizonyára együtt érez alatt­valóinak óriási többsége s ha uralko­dónk ebbeli érzelmeit akár nyilvános­­san is kifejezésre juttatná, ez teljesen jogosult volna. Mikor tavalyi a trans­­vaali hős boerok az angolok által ellenük szervezett Jameson-féle rabló­­hadjáratban fényesen győztek, a német császár nem vonakodott szerencsekivá­­natát megküldeni az öreg Krüger el­­­­nöknek pedig Krüger nincs rokon­ságban a német, császárral és házával. Emiatt dühöngött ugyan az angol sajtó is, de az angol kormány bölcsen hall­gatott s ez a körülmény nem gátolja az angolokat abban, hogy keletázsiai szorongatott helyzetükre való tekintettel ne keressék Németország barátságát. TÁRCA. Közbejött akadályok. — A Festi Napló eredeti tárcája. — Irta: Szomaházy István. A Claudius felesége volt előadásra kitűzve, egy idegenbe szakadt magyar lány kedvéért, aki külföldön szerzett dicsőségét most azzal akarta tetézni, hogy művészetét magyar nyelven mutatja be imádott honfitársainak. A jegyeket már négy nappal előbb elkap­kodták, az újságok izgató interviewokat kö­zöltek művészi pályájáról, az illusztrált lapok gyönyörű heliogravureben mutatták be geniális szőke fejét és a színházjáró Budapest teljes számban ott zsibongott a kivilágított nézőtéren. A színpadon mindenki lázban volt — a színészek közt az a hír cirkulált, hogy­­Bossányi Ida nagyobb lesz, mint az olasz asszony — Lászlóffy, az igazgató, akinek go­rombaságáról egész legendakor keletkezett huszonöt esztendő alatt, idegesen, de­­azért mosolyogva antichambikrozott a művésznő öltözője előtt. A titkár is ott lézengett a színpadon, a főrendező maga tolta a kulisz­­szákat, az ügyelő szinte magából kikelve hessegette el a dologtalan színészeket. Egyedül Bossányi Ida, a művésznő volt nyugodt, öltözködés közben vígan cseve­gett az újságírókkal, a fiuknak légyottot adott tizenegy órára a Hungáriá­b­a, s egyremásra osztogatta autogrammos arc­képeit a sajtó mindenható képviselőinek. Már alig hiányzott tizenöt perc a hét órá­hoz és Lászlóffy türelmetlenül kopogtatott odakünn az aranyvirágos spanyolfalon: — Nagysád, azonnal kezdjük .. . — Hagyjad öregem, hagyjad, ’mondta a meztelenkorú művésznő. Öt perc múlva kidobom az urakat és tíz perc alatt fikszum­­fertig odakünn leszek a kulisszák között... Lászlóffy udvariasan hajlongott, pedig huszonöt év óta alig akadt ember, aki őt hajlongani látta volna. Rideg és szigorú agglegény volt, akitől még a legünnepel­­tebb primadonnák is rettegtek, mert haragjá­ban ugyancsak nem sokat töprengett azon, hogy miféle válogatott sértésekkel ad érzel­meinek kifejezést. Még talán az egész Budapest emlékezett arra az estére, mi­kor a kitűnő, de félbolond igazgató szikrázó szemmel rázta meg a színpadon Cserháty Mariskát, aki, az első felvonás után, egy hisztérikus rohamában nem akarta tovább játszani a szerepét. A dédelgetett művésznő, aki teljes két héten át hordozta karján a kék foltokat, alázatosan besom­­polygott az öltözőjébe és tíz perc múlva engedelmesen végigjátszotta a darabot. A színpadi óra már csak öt-hat perccel mutatott kevesebbet a hét óránál, mikor Tarkó, az ügyelő, ijedten kirohant a szín­padi folyosóra. Amúgy sem tartozott a nyu­­godtvérű emberek közé, de most, hogy a haja kuszában a homlokába lógott s a kar­jával rémülten hadonázott,­­ határozottan félelmetes jelenség volt. Lászlóffy, aki még mindig a Bossányi Ida öltözője előtt vára­kozott, tágranyilt szemmel nézte a szél­malomként kelepelő vörös embert. — Mi történt ? — Igazgató úr, lihegte Tarkó, — igaz­gató úr, baj van . . . Sirály, akinek Claudiust kell ma játszania, aki ... a szerep ugyanis nincs másnál betanulva ... a darabot tiz év óta nem játszottuk . . . Sirály . . . Sirály ... — Teringettél, nyögje hát ki, hogy mi baj van! kiáltott dühösen az igazgató. — Sirály még nincs itt az öltözőjében... És ha tekintetbe veszszük, hogy a maszkí­­rozásra is csak kell valami idő ... Lászlóffy vérengző héjaként csapott az ártatlan ügyelőre. — Ember, mit mondasz! rikácsolta ma­gánkívül ... Ha azt a gazembert öt perc alatt elő nem keríted, mind a kettőtöket meg­fojtalak . . . Tarkó kirohant a színpadra, a titkár eszeveszetten kapkodott kétségbeesésében ide-oda, a főrendező a kezét tördelte, Lászlóffy pedig őrültként viharzott át a túlsó oldalra, ahol a szerencsétlen Sirály öltözködni szokott. De az öltözőben még le volt csavarva a gázlámpa, Wagner, a bor­bély a karosszékben szundikált és a falióra oly nyugodtan tiktákolt, mintha még nem volna több félhatnál ... Az igazgató pokoli ordítással verte föl a halálra rémült szín­házi borbélyt. — Hol az a bérgyilkos, hadd tekerem ki a nyakát! Sirálynak azonban hire sem volt a szín­ház tájékán, bár Szalóky, a bonvivant, aki Negyvenkilencedik évfolyam, 120. sz. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre ...14 frt — kr. Félév»... — 7 „ — „ Negyedévre 3 » 50 „ Egy hóra ... 1 „ 20 „ Egyes szám ........4 kr. Vidéken...................& „PEST­I NAPLÓ Budapest, 1898. Főszerkesztő: NEMÉNYI AMBRUS. Vasárnap, május 1. SZERKESZTŐSED: VI . Teréz-körút 21. sz. Il­dik emelet. — KIADÓHIVATAL: VI . Teréz-körút 23. ~oo~ Megjelenik minden nap, ünnep 19 vasárnap után is. Mai számunk harminckét oldal.

Next