Pesti Napló, 1898. augusztus (49. évfolyam, 211-240. szám)

1898-08-01 / 211. szám

Negyvenkilencedik évfolyam. 211. sz. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre... 14 £rt — kr. Félévre............7 , — , negyedévre 3 ,50 , Egy hóra _1 , 20 „ Egyes szám ... 4 kr. Vidéken...................5RmUDUSI Budapest, 1898. PESTI NAPLÓ SZERKESZTŐSÉG: VI.,Teréz körútai. as. Il dik emelet.**KIADÓHIVATAL: VI .Teréz-körút 23.sz. -■«-»Megjelenik minden nap, ünnep és vasárnap után is. Főszerkesztő: KEMÉNY AMBRUS. Hétfő, augusztus 1. A pétervári köszöntők. Budapest, július 31. Meglepő az ellentét a Károly király tiszteletére adott diszebéden elhangzott két pohárköszöntő közt. A cár röviden, kimérten beszólt s a szokásos udvariasság határain egy hajszálnyival sem ment túl. Károly király köszöntője lendületes, szinte lelkesült szónoklat, mely felidézi a Plevna előtt orosz és román csapatok által közösen vívott harcok emlékét s egyúttal annak az óhajtásnak ad kifejezést, hogy Romániának a cár hatalmas birodalmával fennálló baráti viszonya minél szorosabbra fűződjék. Az orosz cár ez alkalommal is hű maradt ahhoz az óvatos, minél kevesebbet mondani akaró beszédmodorhoz, melyet minden nyilvános nyilatkozatában még a francia lelkesedés tomboló, nyilvánulásai közepette is megőrzött. Ez egyáltalán nem feltűnő s épp ellenkezőleg az adhatott volna okot mindenféle magyarázatra, ha a cár ez alkalommal szónokias modorral élt volna. A román király beszéde viszont felfogásunk szerint sem újabb fordulatot nem jelent Romániának Oroszországgal szemben való magatartásában, sem oly értelemben nem magyarázható, mintha a román király köszöntője egy neme volna a meghódolásnak az orosz politika hatalmi túlsúlya előtt. A plevnai napokravaló utalásban ellenkezőleg Románia jogosult politikai önérzete nyilatkozott meg s kifejezésre jutott az a gondolat, hogy Románia függetlenségét a saját erejének, nem pedig idegen kegynek köszöni. E visszaemlékezésre a román királynak teljes joga van s ha van valami meglepő a cár köszöntőjében, a meglepő dolog éppen az, hogy a cár jónak látta a maga részéről e visszaemlékezést elmellőzni. Természetesen tévedés volna oly magyarázatot adni Károly király köszöntőjének, mintha elburkolt alakban kifejezést akart volna adni érzelmeinek a Románián annak idején esett sérelem miatt, midőn megkérdezése nélkül rácukálták Besszarábiának a sokkal értéktelenebb Dobrudzsáért való kicserélését. Ilyesmi nem lehetett Károly király szándékában. Hisz mostani látogatása az orosz udvarnál szemmel látható kifejezése annak, hogy Románia végleg belenyugodott Besszarábia elvesztésébe Hogy egyátalán lehetővé vált az, hogy Károly király a trónörökössel együtt az orosz udvarnál látogatást tegyen, ennek feltétele volt az, hogy Oroszország is lemondott arról a hosszú ideig fentartott igényéről, mellyel Romániát mintegy saját vazallusának kívánta tekintetni. Ama legújabb fordulatig, mely Miklós cár trónrajutásával az orosz politikában beállott, az orosz diplomaták nem is titkolták, hogy respektálják ugyan Románia függetlenségét, de csak úgy, ha teljesen alárendeli magát az orosz politika érdekkörének. Mikor Bulgária Sztambulov vezetése alatt minden erejét megfeszítette, hogy orosz vazallussá süllyednie ne kelljen, akkor Hitrovó bukaresti orosz követ a román fővárost tette a Balkán-félszigeti orosz üzelmek gócpontjává. Ez irány ellen Károly király férfias bátorsággal küzdött s támaszt keresett és talált is a hármasszövetség hatalmaihoz való csatlakozásában. A pétervári látogatás, valamint a Károly király köszöntőjében említett szorosabbra fűzése a baráti viszonynak az egykori orosz politika igényeivel való szakítást s oly viszony megteremtését jelzi, mely Románia függetlenségének minden hátsó gondolat nélkül való elismerésében nyer kifejezést. Károly király köszöntője nem jelent meghódolást, hanem a jó szomszédi viszonyra törekvő, de önerejét és méltóságát érző öntudatos politikát juttatja kifejezésre. Mióta királyunk pétervári látogatása a balkáni politika alapjainak köztünk és Oroszország közt konzervatív szellemben való tisztázására vezetett Románia állása is határozottan előnyösebbé s függetlenebbé vált Oroszországgal szemben s csak akkor jutna vele ismét ellentétbe, ha az orosz politika egykor ismét a statuskvó felforgatását tűzné ki a balkáni politikája céljául. De ez remélhetőleg egyhamar nem fog megtörténni. Bismarck halála, Budapest, július 31. A friedrichsruhei kastélyból ma jöttek meg az első részletes táviratok a nagy államférfiú végső óráiról és haláláról. Kimondhatatlan szenvedés után, mely nem egyszer könyet sajtolt az egykor erős ember szemébe, Bismarck halála csendes volt. Úgy élt, mint egy gigász, rombolva és alkotva egy hosszú emberöltőn is úgy halt meg, mint egy pátriárka, családja és házanépe körében hunyva le szemét. A táviró ma az itt következő híreket hozta szerkesztőségünkbe: A haldoklás órái, Friedrichsruhe, július 31. Mikor tegnap délután híre ment, hogy Bismarck állapota hirtelen rosszabbra fordult, nagy tömeg, közte számos hamburgi szült össze a hercegi kastély előtt és szorongva várta a herceg állapotáról való híreket. A kastélyból 7 óra 40 perckor szivárgott ki a hír, hogy Bismarck haldoklik s hogy a család ágya köré gyülekezett. Nagy volt az izgatottság a miatt, hogy Schiwenninger tanár még mindig nem érkezett meg. Egyszerre, valamivel negyed 10 után, kocsi robogott ki a kastélyból a pályaudvar felé. Bismarck Vilmos gróf és nővére Rantzau grófné mentek Schweninger tanár elé, ki Alő-kor érkezett meg. Eközben azonban már eszméletét vesztette Bismarck s kedves orvosát már nem ismerte meg. Megérkezése után egy órával Schweninjer tanár konstatálta a halált és befogta a herceg szemét. A halál könnyen, fájdalom nélkül állott be. A haldokló utolsó szava Rantzau grófnénak szólott. Amikor a grófné atyja homlokát törölgette, az igy szólt hozzá: — Köszönöm gyermekem! A herceg úgy fekszik most ugyan, mintha aludnék; arcának kifejezése szelíd és békességes. Schweninger a katasztrófa után a kocsira ülve, azonnal a táviróhivatalba hajtatott és ott maga adta föl a táviratot az északi utazáson Bergenben levő Vilmos császárnak. Mondják, hogy Bismarck már 28-án, csütörtökön, amikor házasságának volt ötvenegyedik évfordulója, azt mondotta, hogy napjai rövidre szabvák. Mikor pedig környezete azzal vigasztalta, hogy hiszen az újságok is azt írják, hogy az állapota kielégítő, boszosan igy szólt: — Csak volna egy napig a bőrömben aki ezt irta' Majd tudná, hogy mi az a kielégítő állapot! (Saját tudósítónktól.) Hamburg, július 31. Jól értesült körökben már hetekkel ezelőtt tisztában voltak azzal, hogy Bismarck herceg napjai meg vannakszámlálva. Tudták előre, hogy már csak legfölebb néhány hónapig élhet. Az egészségi állapotáról szóló kedvezőbb jelentéseket csak a közönség megnyugtatására bocsátották közre. Bismarck herceg maga is tisztában volt állapotával. Mostanában többször sírt. Gyakran beszélt közeli haláláról, olykor alig várva azt, hogy megmeneküljön testi kínjaitól. Az utolsó napokban gyakran több órahosszat félálomba volt merülve. Halálának közvetlen oka a test felső részének növekvőpuffadása volt, amihez a hosszas ágyban fekvés folytán tüdővizenyő járult, ami csak siettette a katasztrófát. Schweninger tanár azonban még sem hitte, hogy az oly gyorsan fog bekövetkezni, különben nem utazott volna el Péntek éjjel nagyon rosszul lett a herceg és számos táviratot küldöttek Schweninger tanár után, amelyek azonban nem érték el, mert tartózkodási helye ismeretlen volt. A délelőtt folyamán javult a herceg állapota; délután azonban ismét nagyon rosszabbodott, sőt este egy időre eszméletét is elvesztett©. Schweninger tanár a tízórai gyorsvonattal érkezett meg,amely ezúttal kivételesen Friedrichsruhában is megálloit. Az egész család ott volt a haldokló herceg ágya körül. Mikor Schweninger röviddel féltizenegy után belépett a szobába, a herceg már lethargiában volt és nem ismerte meg orvosát. A herceg még egyszer fel akarta nyitni a szemét, ekkor Schweninger tanár hozzálépett és ....................................... ............. Mai számunk tíz oldal.