Pesti Napló, 1898. augusztus (49. évfolyam, 211-240. szám)

1898-08-01 / 211. szám

Budapest, hétiu PESTI JVAJPLÖ. 189S. augusztus lf. »11. lecsukta a szempilláit. A család, a tisztvi­selők, a szolgák, mind ott voltak a herceg halottas ágya körül,a kinek elhunyta mélyen megrendítette őket. (Saját tudósítónktól.) Friflrichsruhe, julius 31. A kastély előtt nagy a tolongás, de azonban nem bocsátanak senkit. Bis­mar­ck herceg ugyanazon ágyon fekszik, amelyben meghalt. Feje fehér vánkoson pihen. Dél­előtt még a herceg udvari tisztsége állott őrt a ravatal mellett, délután azonban Vil­mos császár kívánságára a házi őrséget katonai csiszörség váltotta fel. Bismarck hűlt tetemeit külön e célra épült mauzóleumban fogják elhelyezni, ahova nejének jelenleg Warzinban nyugvó holttestét is áthozzák. (­Saját tudósítónktól). Vilmos császár részvéte, Friedrichsruhe, junus 31. Bismarck herceg halálát tegnap éjjel azonnal megtáviratozták Vilmos császárnak, aki után van. A császár résztvevő táviratban vála­szolt s egyszermind tudatta, hogy már visszaindult Németországba. (Saját tudósí­­tónktól.) Bergen, julius 31. Vilmos császár tegnap késő este kapta meg az utolsó nyugtalanító hírt Bismarck állapotáról s csak ma reggel halála hírét, mely mélyen megrendítette. A Hohenzolern lobogóját azonnal félárbócra bocsátotta s a díszszemléről is letett. Egyúttal megparan­csolta, hogy azonnal induljanak vissza Kielbe, ahol hétfőn este érkeznek meg. Hamburg1, julius 31. A Hamb. Corr. jelenti Fredrichsrahéból. Vilmos császár a Hohenzollern-ről Bergenből táviratilag elrendelte, hogy az Altonában állomásozó gróf Rose nevét viselő 31. gya­logezred egy diszszázadot küldjön Friedrichs­­rah­éba őrségül a ravatal mellé. A diszszázad ma délután két órakor Friedrichsruheba ér­kezett. Királynak részvéte: Ischl, július 31. Bismarck herceg halálát ma reggel meg­táviratozták a királynak, akit a hír mélyen meghatott; a király azonnal rendkívül me­leg hangon tartott részvéttáviratot intézett Bismarck herceg két fiához. (Saját tudósí­tónktól.) Friedrichsruhe, július 31. Ma délelőtt gróf Goluchoiuski közös kül­ügyminisztertől távirat érkezett Bismarck herceg két fiához, amelyben a külügymi­niszter legmélyebb részvétét nyilvánítja atyjuk halála felett. Bizonyosra veszik, hogy gróf Goluchowski megjelenik a temetésen. (Saját tudósítónktól.) A hír hatása Németországban. Berlin, julius 31. Bismarck herceg halálát a reggeli lapok és a külön kiadások utján tudták meg itt ma reggel. A lakosságot mélyen megindította és fájdalommal töl­tötte el, hogy amitől aggódtak, oly váratlanul gyor­san bekövetkezett. A reggeli lapok gyászkeretben jelentek meg és meleghangú cikkekben adnak ki­fejezést az elhunyt nagy államférfiú fölött való nemzeti gyásznak, egyhangúan méltatva életét és egyéniségét. A lakosság fájdalmas részvéte Bismarck elhunyta fölött abban is megnyilvánul, hogy mohón tudako­zódnak a halál körülményei és egyéb részletek felől és az összes nyilvános helyeken ezt a históriai eseményt tárgyalják komoly hangulatban. A köz­épületeken és számos magánépületen félárbocra eresztve lengenek a lobogók. Bismarck halálának hírére Bi­low külügyminiszter a Semmeringről Berlinbe itta volt. Berlin, július 81. A gyászhír nagy meghatottságot keltett ugyan, de még­sem azt a mélységes megrendülést, amelyet várni lehetett volna. A lapok pártkülönb­­ség nélkül részvétteljes cikkekben emlékeznek meg a nagy halottról. Politikai ellenfelei is terjedelmes cikkben méltatják az elhunyt Bismarck herceg érde­meit. Nagy feltűnést kelt a Lokalanzeiger-nek egy cikke, amelyben Busch Móric, Bismarck egyik munkatársa, Bismarck herceg visszalépésének igazi oka, c­ím alatt szóról-szóra közli Bismarck her­cegnek Vilmos császárhoz intézett lemondási kérvé­nyét. A cikken meglátszik, hogy a közzététele évek óta elő van készítve. A kérvény finom iróniával kifejti, hogy Bismarck herceg nincs abban a hely­zetben, hogy a minisztérium működéséért való felelősségről lemondjon, amint azt a császár kí­vánja, és inkább lemond a birodalmi kancellárságról is, hogysem a porosz államminisztérium elnökségétől megváljék. [Saját tudós­ónktól.) A külföldön. Paris, július 31. A lapok hosszú életrajzokban emlékeznek meg a Bismarck hercegről. A Jour azt írja: Ha a néme­tek azt hiszik, hogy Bismarckkal győzelmük egy része szállott sírba, úgy a franciák azt hiszik, hogy vele vereségük egy része tűnt el. A Temps azt mondja : Franciaország tud csat­lakozni nagy ellenfeleinek gyászához. Ha revanche-ra volna szüksége, úgy meg tudná azt találni­, ha meghallgatná a szocializmus tengerének óriási mo­raját, amely ennek a nagy embernek a művét fenyegeti. A Figaro azt írja, hogy ez az esemény Német­országban a legcsekélyebb aggodalmat sem, Európa többi részében pedig csak a megkönynyebbedés platonikus érzelmét keltheti fel, mert Bismarck több mint 8 év óta nem vitt már tényleges szere­pet a politikában. Az Eclair úgy véli, hogy a németek ünnepel­hetik elhunyt nagy emberüket, anélkül, hogy vala­mely rejtélyes jövőtől kellene félniük. Európának szintén nem kell nyugtalankodnia. A Petit Journal így ír : A történelem egyik legnagyobb alakja hunyt el. Halála az egész világon jelentékeny mozgalmat fog előidézni. Róma, július 31. Bismarck halálának híte rendkívül élénk és fáj­dalmas részvétet keltett egész Olaszországban. Umberto király a német császárhoz részvéttáviratot intézett. A miniszterelnök és a külügyminiszter hasonlóképpen táviratilag fejezték ki részvétüket, Gróf Latina nagykövet valószínűleg félbe fogja sza­kítani szabadságát, hogy részt vegyen Bismarck temetésén. A német nagykövetségnél és a po­rosz követségnél számos névjegyet adtak fel Crispi Nápolyból a Tribunához a következő távira­tot intézte: Bismarck herceg halálával nagy alakot vesztett el a világ. Ellene, aki minden alakoskodásnak ellen­sége és royális barát volt, oly meséket koholtak a külföldön, amelyek kemény és erőszakos pro­vokátornak tüntették őt fel. Ez nem volt igaz. Az 1870-iki háborút Franciaország akarta amely 1870. július 19-ikén üzente azt meg. A körültekintő előkészületek következtében, ame­lyek egészen 1815-ig vezethetők vissza, Porosz­­ország győzött, amit senki sem várt. Bismarck mindig a béke barátja volt és ebből kifolyólag híve volt a francia köztársaságnak és ellensége a mo­­narkia visszaállításának. Bismarck panaszkodott az olasz kormányra az 1866-iki háborúban tanúsí­tott magatartása miatt. De azalatt a négy esz­tendő alatt, amíg ő (Crispi) volt a kormányon, meg­mutatta, hogy mily nagy Bismarck tekintélye Euró­pában és minő becses barátsága Olaszországra nézve. Németország, amely mindent neki köszön­het, nagy tisztelettel adózott neki, noha már csak egyszerű polgár volt, épp úgy, mint az angolok Gladstonenak. Európa rövid idő alatt két politikai óriást, két nagyszívű és hatalmas tehetségű embert vesztett el, reumatizmus és idegesség, amely belevette magát a májba. A pétervári orvosok akkoriban folytonos köpü­özéssel gyógyították, míg végre Bismarcknak — mint a levélben írta —­ sikerült őket meggyőzni, hogy a folytonos vérvesztés előbb-utóbb tipurossá, vagy hülyévé fogja tenni. Különben Bismarck sze­mélyesen is­ nagymértékben járult hozzá ehez az erő­­szakos gyógykezeléshez és megtörtént egy izben, hogy kínzó fájdalmak miatt nem bírván elaludni, maga tett sebére egy rendkívül erős tapaszt és miután ettől sem lett jobban, a tapaszt oly erővel tépte le tes­téről, hogy egy jókora darab húst is veleszakított A seb azután mind tovább terjedt, mire Bismarck elutazott Beninbe, ahol a Hotel d’ Angleterreben reménytelenül kezelték az orvosok, nagyobbára jóddal. Ekkor megérkezett első felesége, akinek első dolga volt, hogy az összes jódüvegeket kidob­ja az ablakon. Nemsokára azután Bismarck állapota jobbra fordult; jó természete — mint maga monda — segített rajta és később azután Wiesbaden és Neuheimben még inkább javult az egészsége. Ebből az orosz betegségéből azonban Bismarck sohasem gyógyult fel egészen. Bal lába mindig gyenge maradt és legcsekélyebb megerültetésnél megdagadt. Az az orosz doktor — mondta Bismarck későbbi éveiben — akit egy orosz főhercegnő aján­lott nekem, mindörökre tönkretette a lábamat; még most is érzem kezelésének következményeit. A hosszú ideig való álldogálás terhemre van, éppen azért az udvari ünnepségeken való megjelenés alól is fel lettem mentve. Néhány héttel azután, hogy Bismarck lábbajából felgyógyult és vissza akart utazni Pétervárra, újból megbetegedett, tüdőgyuladásba esett. Az 1866-ik évi hadjárat fáradalmai is nagyon megviselték és ettől az időtől kezdve idegbaja támadt. 1868. tava­­­szán hosszú ideig tartó ideges álmatlanság rend­kívül elgyengítette. Ez ellen Varzinban keresett gyógyulást és itt történt 1868 augusztus 18-án, hogy leesett a lóról, miközben életveszélyben for­gott. A ló ugyanis egyik lábával vakondtúrásba lépett, megbotlott és egy pillanat múlva maga alá temette lovasát. 1870 áprilisban idegbajába való nehéz vissza­esés mellett sárgaságba esett, amely azután ké­­sőbb akut gyomorbajjal párosulva, közvetlen oka volt dr. Schweninger meghívásának a beteghez. Akkoriban Schweninger tanár diagnózisában azt mondta, hogyha a kancellár nem változtatja meg alapjában eddigi életmódját, akkor még elhúzhatja ugyan egy félévig, de azután a természet minden valószínűség szerint érvényesíteni fogja jogait. Ek­kor mutatkozott első ízben komoly alakban a vi­­szorbaj. Dr. Schweninger ettől fogva megkezdte az erélyes gyógykezelést, amely Bismarck aggkorát el­viselhetővé tette. Bismarck betegségei. Bismarck mint pétervári orosz nagykövet volt elsőizben nagybeteg. Két évvel ezelőtt, mielőtt ezt az állást elfoglalta, egyizben Skandináviában vadá­szott és miközben leesett a lóról. Innen ered első betegsége. Akkoriban azt írta nővérének, hogy baja Budapest, július 31. Román görög-keletiek az állami se­­­­gítés mellett. Nagyszebeniből telegrafálja tudósítónk. A Tribuna jelentése szerint a szembeni metropolia, papságának dr. Pi­scariu Ilarion arhimandrita elnöklésével tartott ülésén szótöbbséggel elhatározta, hogy el­fogadja a kormánytól a papok fizetésének ki­egészítését. Az ülésen részt vettek: Briu I Zakariás, Criste Miklós, Papiu János, Simo­­­­nescu Leontin, J. A. Preda konzisztóriumi ülnökök, Candea János, Coltofean, Dán Gyula, Herman Tódor, Monda Simon és Damian Vazul esperesek, Cristea Miklós konzisztóriumi ülnök és Damian Vazul es­peres­i határozat ellen való tiltakozásukat írásban nyújtották be a konzisztórumnak. A közigazgatási bíróság határozatai. A közigazgatási bíróság legutóbb két érdekes elvi jelentőségű határozatot hozott. Több bíró panaszszal fordult a közigazgatási bírósághoz, az igazságügy­miniszter ama határozata ellen, hogy a magasabb fizet­őbe való fokozatos előléptetésnél a kárpótlékok megillető részét beszüntetette. A közigazgatási bíróság mai ülésén ezt a panaszt elutasította és az igazságügyminiszter intézkedését jóváhagyta.­­ A másik határozat a következő esetre vonatkozik: Az abaújtorna megyei Zsebes község bírót választott. A kassai járás főszolgabirája kijelölt három embert bírónak Tóth Gézát, Krajnyák Istvánt és Sárossy Mihályt. A nép közfelkiáltással megválasztotta Krajnyák Istvánt. Ez

Next