Pesti Napló, 1898. december (49. évfolyam, 332-361. szám)

1898-12-01 / 332. szám

2 Budapest, csütörtök 1898. december 1. 333. 5sta - - - -PE­STI P­RPLÓ.K­ vesebb, mint 9.877.000 forintot tesznek ki azok a közmunkák, melyek kölcsön­pénzekben találnák fedezetüket. Csekély híján 28 milliós költségvetéssel állunk szemben, melynek mintegy kétharmada a tulajdonképpi normálbudget, egy utolsó harmada pedig a beruházási budget. Arra kellenek az új adók, hogy a normál­­budgetet a beruházási budget javára egyelőre évi 758.000 forinttal, később még nagyobb összegekkel megterhelni le­hessen, hogy annál szabadabb keze legyen a tanácsnak és barátainak a nekik tetsző költekezésben De hát ki kényszeríthet minket arra, hogy évenként többet ruházzunk be, mint amennyit kölcsönpénzekből a jövedel­mek természetes szaporodása alapján jog­gal és észszerűen beruházni lehet ? Ki kényszerít bennünket, hogy gyorsabban haladjunk, mint ahogy eddigi, elég súlyos adózásaink mellett haladni képesek vagyunk ? A tapasztalás is azt mutatja, hogy a túlságos mohósággal felállított beruházási budgeteket a város betartani nem képes, vagyis nem győznek annyi közmunkát végrehajtani, mint amennyit a költség­el­őirán­yzatokb­a fölvesznek. Tavaly kevés híján nyolcmillióval voltak előirányozva a kölcsönpénzekből fedezendő kiadások. Beruháztak tényleg 5.884.000 forintot, tehát kétmillióval kevesebbet. A jövő évre már majdnem tízmillióra srófolják fel a beruházásokat, valószínű, hogy most is két vagy több millióval mögötte ma­radnak az előirányzatnak. Az új adókból előteremtendő háromnegyedmillió nem a város valódi háztartásához szükséges, hanem egy erőszakolt és ok nélkül gyor­sított beruházási kampány érdekét szol­gálják. Mi baj származnék abból, ha éven­ként nem tíz, hanem például nyolc milliót fektetünk bizonyos közmunkákba, ha bizonyos művek nem 5, hanem 6-­ 8 év alatt fejeztetnek be s ha időt en­gednek a különben is erősen növekvő közjövedelmeknek, hogy lépést tarthas­sanak a város külső fejlődésével ? Az a kérdés, hogy a tervezett ötszá­zalékos iskolaadó igazságosabb-e, jobb-e, mint a községi pótlék ötszázalékos emelése, a másodrendű. Rossz és méltánytalan mind a kettő. Lefelé irányuló üzleti kon­junktúra mellett, aminkben most élünk, minden adóemelés képtelenség. Minthogy pedig elkerülhetetlen szükség nincs rá, egyenesen merénylet a polgárok megél­hetési feltételei ellen. Ne deklamáljanak nekünk arról, hogy a beruházások ter­heit nem szabad kölcsönök útján átszár­maztatni a jövő nemzedékre. Nem a jövő nemzedék sorsa aggasztja az adóemelés apostolait, hanem a saját pénzügyi gaz­dálkodásuk fentarthatása. Nagyobb baj a jelen nemzedék összeroskadása minden másnál, mert a jelen nemzedék az alapja a következőnek! Az apák tönkremenése nem szokott használni a fiúknak, kik csak apáik vállain emelkednek maga­sabbra. Az adóemelési politika a fővárosnál a pénzügyi szoliditás és szigor álarcát öltötte föl, de valójában a túlkölte­kezés és a köteles őszinteség teljes hiánya rejlik mögötte. Ennek a hazugság­nak alimen­tálására van hivatva az adó­emelés, szemben azzal az egyedül helyes elvvel, mely azt tartja, hogy ne ter­jeszkedjünk tovább, mint ameddig a ta­karó ér, árvaszéknél s azért lőtte főbe magát. Ok nél­kül senki sem pusztítja el magát. Vőlegény volt, fiatal volt; a kezét senki sem emeli maga ellen, hacsak a szégyen elöl nem meneke­­dik ... De az eféle hírnek a végére nem lehet járni. A gondos közigazgatás el tudja tussolni az ilyen veszteséget, hogy nyugtalan­ság ne támadjon a közönségben. Lopott . . . s ha lopott, a szeretőjének hordta bizonyosan ... Csak várni kell, majd kipattan egyszer az ilyen csúnya történet. Akkoriban a kis Netti, ha egy új kalapban ment ki, görbén nézték meg. Ha ugyanazon ruhát többször látták rajta, így szóltak : «Ravasz béka! jól elrejti, amit csí­pett Sötéttől.» Mert neki lopott, — kinek lop­jon másnak ? Házasságszerző öreg nénik így szóltak a házasuló fiatalemberhez . «Nézzen körül, öcsém, a Németi Netti házatájéka körül. Formás a leány, ügyes a leány, aki szerzett kalácsot, amit a tejbe aprítson . . . már ha nem válogatós, öcsém, a falatokban.» — Örökölte ? — kérdezte az ékszerész. A régi gyanú, mely már-már elaludni készült, fel fog kelni ismét . A függőt kiteszik a kirakatba, mindenki megáll előtte s igy szólnak: «ez a lopott holmik közül való . . .» Sötét csípte . .. férfiember sorsa az asszony. A nyugtalanság áthatotta Netti­t. Mindent ismét elevenen látott. Sötér a feleségét egy szűk kis házba akarta vinni. Netti kelletlenül szólt rá: «Mit gondol, hogy én ebbe az odúba temetkezem el ?» Valami hitvány bútorokkal rakta meg. «De most nem telik díszesebb»­, szégyenkezett szelíden Sötér. «Ne is erőltesse meg magát,» gúnyolódott Netti és kinevette. Sötér lesújtva töprengett: «Mit tegyen? Mit Budapest, november 30. Mintha csak valami galant randevúra járna, úgy titkolták múltkor Kaizl dr. budapesti tartózkodását. Mikor már mindenki tudta, hogy itt járt és hogy a magyar miniszterekkel érte­kezett, kiadtak egy félhivatalos közlést, mely szerint halandó magyar miniszter Kaizlt nem látta. Megfoghatatlan is, honnan kerülhetett forgalomba az ilyen hír. Valami nagy oka le­hetett akkor annak, hogy hivatalosan ilyen kategorikusan hazudta!*, tegyen?» A Netli anyja vette az oltalmába Sö­­tört, minthogy nagyon szerette a fiatalembert és Nettit pirongatta meg. Akkor Netti egy hé­tig rá se nézett Sötérre. Nehéz napok voltak ezek. Egy ilyen keserves nap után hozta az ékszert engesztelődéstől. Akkor nem gondolt rá. De most, hogy el­adta az ékszert, világosan látja, hogy lopta Sötér. A gyanúskodó tekintetekből kiérezhette régebben, hogy a Sötét cinkostársának tartot­ták őt­­— most ujjal, fognak rá mutatni. Az a függő az elárulója lesz, és sohasem veszi le róla a szégyent senki. A kedvese megtagadja őt és eltaszitja. Holnap rendőr fog benyitni óvatosan az ajtón s a Nettike vállára teszi ne­héz tenyerét. «A törvény nevében» — igy fog szólani és Netti meghal mindjárt. Siri ágyából mintha Sötét kinyújtotta volna csontujjait s megragadta volna Nettit. A sötétből mintha egy nagy fekete száj nyílna fel s ezt lehelné: «cinkos.» Egészen kimerülve kelt fel. Ilyenkor, ra­gyogó reggel szoktak sétára menni máskor az anyjával, hogy az erdőaljban forrásvizet igya­nak. Igaziban ilyenkor az első fordulónál vár­nak Nettire ezer édes szóval; vad virágokat szedtek s a bokrok mélyén éneklő madarak szavát hallgatták. Vége .". . vége ... A dali fiú elfordul tőle : «egy tolvaj cinkosa ...» A szeme körül barna karika támadt az álmatlanságtól, s az arcszi­e fakó lett az éjjeli tusakodásban. Bizonyosan mindenki kitalálná, hogy Nettit szé­gyen érte ismét. Szótlanul gunnyasztott s majd elesett, mi­kor még jó reggel óvatosan lopózott be a kapun az aranyműves, akinek eladta a függőjét tegnap. Bánffy és Timis. — Saját tudósítónktól. — Annyiban hát megjavultak a dolgok, hogy Thun grófnak budapesti tartózkodását most nem titkolják, sőt hivatalosan is jelentik, hogy Bánffyval tanácskozott a kiegyezés dolgában. Hogy mi célja van az osztrák miniszterelnök idejövetelének, azt különben is a tíz ujján kiszámíthatja minden ember, aki a politikai számtanhoz ért. December elején vagyunk és sem nálunk, sem Bécsben nincs rend a közös ügyek körül. Már­pedig még a törvényen kí­vüli állapotnak a fentartására is kell, hogy legalább a kormányok egymással valamiben megegyezzenek. Ha rendes parlamenti viszo­nyok uralkodnának, akkor az eljárás egysze­rűen az volna, hogy a két kormány — tekintettel arra, hogy a kiegyezést a bizottságok már letárgyalták — rövid félesztendei provizóriumot kérne, mely ele­gendő arra, hogy a plénumokban is elin­tézzék a javaslatokat. Meglehet, hogy a két kormány ezt meg is cselekszi — de kell-e mondanunk, hogy a mostani viszonyok között ily javaslat nem egyéb, csak formaság! Minthogy azonban a tizenkettedik óra de­cember első napján megkezdődik, mégis kell, hogy valamivel pozitívebb formában számot adjunk a helyzetről. A dolgoknak lefolyása kö­rülbelül ez lehet. A reichsrat­ jövő kedden meg-­ kezdi nyilvános tárgyalását a kiegyezésnek. Viselkedésétől függ nagyrészt az is, hogy nálunk mi lesz. Tegyük föl, hogy a reichsrath békésen tárgyalja és elfogadja a kiegyezés egy részét. Ez esetben a magyar kormánynak is köteles­sége a javaslatokat tárgyaltatni. A magyar ellenzék sem kérhet többé semmiféle fölv­ágo­­sítást, mivel a kormány programmja benne van a javaslatokban. Maga a kvóta is csak a jövő titka volna, mivel a következő évre a státuskvó megmaradna. Annak pedig bajos volna okát adni, hogy a majdan 1900-ra érvényes kvóta miatt ma obstruáljunk. Legfeljebb a junktímát lehetne hangoztatni, tudniillik azt, hogy mikor 1899. dereka táján a kiegyezési javaslatok mind el lesznek fogadva, csak a kvótára vonatkozó végleges megegyezéssel együtt terjesztessenek szentesítés alá. Másképpen alakul a helyzet, ha riderül, hogy a kiegyezési javaslatokat Bécsben a plé-Egy pillanat alatt átvillant az eszén, hogy mindennek vége van. Az aranymives följelen­tette a lopást; a rendőrség bizonyosan már körülfogta a házat. A városszolgák megragad­ják Nettit és hurcolják végig az utcákon. Most szálingóznak a templomba az öregasszonyok; a boltosok az ajtajukban állanak; a kofák utána fognak kiáltani: tolvaj, tolvaj ... A polgármester a kutyáival, méltóságosan végig­méri a nyomorult leányzót. . . —* Egy bizodalmas ügy, kedves kisasszony — mondta az aranyműves hizelgő hangon, a véres, szeplős, kis ember. Ha szól egy szót, Netti sikoltani fog. — Egy bizodalmas ügy, inkább kérés, — folytatta óvatosan, — ha meg nem sérteném "az ily kedves, szép kisasszonyt, mert a világ minden kincséért meg nem bántanék egy ily drága hölgyet, akinek még az édesapját (oh, mily fain, becsületes ember volt) szerencsém volt ismerni . . . Netti meredten nézett rá. — Nem, a gyermekeim életére mondom, inkább veszszek el ebben a helyben, ha kárát kívánjam egy ily szép kisasszonynak. Csak egy szót mondok, kisasszony. Én tudom, hogy nem helyes, ha sokáig itt szemetezek. Csak egy szót mondok ... az se rossz, életemre mondom. Csak ennyit, kedves kisasszony, hogy ha van még a kisasszonynak eféle drágasága, akár gyűrű, vagy kösöntyű, vagy fülbevaló, vagy bross ... ne vigye máshoz a kisas­szony. Mi megegyezünk, becsületemre, az ár­ban. Én olyan ember vagyok, hogy hallgatok, mint a sír, mint a sír. Ha el akar adni efélét.

Next