Pesti Napló, 1899. február (50. évfolyam, 32-59. szám)

1899-02-01 / 32. szám

ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre ... 14 frt — kr. Félévre ......... 7 * — „ Negyedévre_3 * 60 „ Egy hóra.......... 1 * 20 , Egyes szám ...............4 kr. Vidéken ...............6 , Budapest, 1899. HI. évfolyam. (32. szám.) Apróhirdetések éra : Egy szó 2 kr., vastagabb betűvel 4 kr Hirdetések petit számí­tással díjszabás szerint. Megjelelt minden nap, ünnep és vasárnap után is Szerkesztőség: VI., Teréz-körút 21. * Kiadóhivatal: VI., Teréz-körút 23. F­­’5 szerkeszt­ő: Neményi Ambrus, Szerda, február 1. Uzsora-e, vagy sem? Budapest, január 31. Az 1897-iki rossz termés után egy má­sodik csapás is érte a kisebb gazda­közönséget, melyet még ma sem hevert ki a sújtottak nagy része. Aratás, de még inkább cséplés után rémülve látta a gazda, hogy felényi gabonája termett, mint amennyit várt. De még ennél is nagyobb baj volt, hogy sokszor előre el volt adva nemcsak annyi, amennyi ter­mett, hanem ennél sokkal több, eladva az olcsó áprilisi árakon. A kapott előleg pedig elfogyott gazdasági kiadásokra, adóra, a család fentartására. A kereskedő követelte az eladott mennyiséget, de a gazda ann­ak csak egy részét tudta szál­lítani. Ezt is oly árban számolták el neki, mely messze mögötte maradt az aratás utáni áraknak. De nem akarjuk itt részletezni a közönségesen gabona­­uzsora néven ismeretes jelenség kór­isméjét. Le van ez írva lapunk közgaz­dasági rovatában két levélben, mely a gazda és a kereskedő ellentétes szempont­jából világítja meg a kérdést. Csupán azt je­gyezzük meg, hogy ezek az esetek nem csak Torontálban fordultak elő, hanem — ha kisebb mértékben is — az ország minden gabonatermő vidékén. A törvény­­hozásnak, bár ez idő szerint mulatságo­sabb dolgokkal van elfoglalva, nem szabad többé kitérnie ez ügy elől, mert ha már magában elég baj az, amit rövidség okáért mi is csak gabonauzsorának neve­zünk, bizonyos az, hogy a tömegesen előforduló pörök erősen hatványozzák meg a bajt. Nem vonakodunk azonban már elő­zetesen is annak a nézetünknek kifeje­zést adni, hogy a kérdést csak úgy könnyedén, általános elvek alapján elütni nem lehet. Elméletileg helyesnek látszik a kereskedői felfogásban kifejezett elv, hogy aki magát valamely áru szállítására bizonyos előre megállapított feltétel alatt kötelezte, tartozik ennek megfelelni. A törvényhozás azonban, ha egyszer ehez a kérdéshez hozzányúl, csak nagy óva­tossággal, a körülmények minden oldalról való beható megvizsgálásával döntheti azt el. Kell, hogy meghallgassa a gazdá­kat, az ez üzletekből származó pörökkel foglalkozó s a tényeket legalaposab­ban ismerő bírákat, valamint a keres­kedőket is. A törvényeket az ország népe számára kell hozni, mert nem a törvények kedvéért van a nép, hanem a nép kedvéért alkottatjuk a törvényeket. Ha áll az, hogy az ország földmivelő lakosságának legszélesebb rétege nem áll a gazdasági és kereskedelmi műveltség­nek azon a fokán, hogy a — megenged­­gedjük, nem egészen helyesen úgyneve­zett — gabonauzsora pusztító következ­ményei ellen sikeresen védekezni tudjon, akkor gondoskodni kell oly törvényről, mely az ily üzletek tömeges pusztításait megelőzni, vagy legalább korlátozni al­kalmas. Merev jogi elvek alkalmazásával e 15—20 ezer holdas uradalmak sehogy sem tudták kielégíteni, megvett egy 800 holdas birtokot s megirta csehországi rokonainak és barátainak, hogy a felvidék legszebb uradal­mainak egyikét mondhatja magáénak. Ez azonban távolról sem elégítette ki Pokol Venceszlausz igényeit s úgy vélekedett, hogy ha ő egy magyar uradalomnak tulajdonosa, élvezni akarja egy ilyennek jogait és előnyeit is. Élénk részt is vett a megyei életben, minden gyűlé­sen ott volt vadonat uj magyar öltözetében s rövid idő múlva mindenki tudta róla, hogy hiúságánál csak a fukarsága nagyobb. Volt azonban mindamellett egy rögeszméje, melyért kész lett volna még túlzott takarékosságát is feláldozni, legalább egyszer életében. Egy úri­szék megtartása az ő udvarában volt vágyai­nak netovábbja. — De hiszen ez tetemes költséggel jár s végre is . . . nyíltan szólva, nem illeti meg önt! ! — fakadt ki türelmetlenül Battó, Pokol urnak egy befolyásos ismerőse, kit folyton ezzel az óhajtásával gyötört. — De kérem, — méltatlankodott Venceszlausz — gondolja meg pane­m’Battó, hogy énnekem «uradalmacskám» van! . . . Battó tapasztalt, komoly úri­ember volt, de erre már felébredt benne a humor s mosolyogva ígérte meg Pokol úrnak, hogy ha annyira óhajtja s nem hajlandó a józan tanácsra hallgatni, latba veti befolyását, hogy a legközelebbi törvénykezési ülést nála tartsák meg. S az «uradalmacska»­­ birtokosa boldogan távozott s hosszú levelet téren nem sokra megyünk. Mert ha az előreeladások a föld népének tönkrejutá­­sára, egész vidékek elszegényedésére s a kisgazdák expropriációjára vezetnének, ki fogja meggátolni, hogy a kétségbevettek magukat az agrárszocializmus karjaiba ne vessék ? Föltétlenül bizonyos, hogy a kereske­dőt senki sem kényszerítheti, hogy a hozzáforduló eladók gabonáját előre megvegye, illetőleg nekik termésükre előlegeket adjon. Azt sem lehet neki megparancsolni, hogy milyen föltételek alatt, minő garanciák mellett tegye meg ezt, ha ugyan­erre a megnehezítő törvények ellenére vállalkozni hajlandó volna. Az pedig, ha a nép, mely hozzá volt szokva, hogy termésére már tavasz­­szal a kereskedőtől előlegeket kapjon, et­től a pénzforrástól elesik, tagadhatatlanul alkalmatlan némely kisgazdára. A bajokat teljesen kiküszöbölni még a legbölcsebb törvénynyel sem lehet. De már az is nagy előny, ha azoknak jelen­tékenyebb csökkentése elérhető. Az pe­dig, hogy egy világos és jó törvény a porokét kevesbíteni fogná, kétségtelen s ez már magában tiszta nyereség vala­mennyi érdekelt félre. Közgazdasági és jogrendszerünk a szabad forgalom elvére van felépítve. Ez kétségtelen. Másik alap­vető intézményünk a jogegyenlőség. Nem lehet más törvényt hozni a parasztok, s mást az urak számára. Még kevésbbé tehet a törvény különbséget a jól gaz­dálkodó és előrelátó és a könnyelmű, menesztett Csehországba a legmesszebbmenő magyarázatokkal az úriszékeket tartó házak előkelőségéről s természetesen hangsúlyozta, hogy nála legközelebb ilyet fognak tartani. Meg is hagyta már jóelőre hűséges élete pár­­jának, idősb Libusa­k nagyságának, hogy úgy a baromfi-udvar, mint az aktok és ólak népességének java ifjúságát rendelkezési ál­lományba helyezze, mert az üven alkalom­mal, mely őt a legelőkelőbb urak sorába emeli, fukarkodni nem szabad. Ismerte gyöngéd hitvesének más esetekben őszinte elismeréssel emlegetett takarékosságát, mely néha a legeredetibb módon nyilatkozott meg. Egy alkalommal úgy találta, hogy az ebéden résztvevő hét személy nem képes egy egész pulykát elfogyasztani; az a geniális ötlete tá­madt tehát, hogy a pulykának egyik combját fektetette jobb célokra s a szárnyas amputálva került a tálra. A bornál, buzgó keresztény nő lévén, sohasem engedte el a keresztvizet s mert a kenyér úgy sem finom, sőt pórias ele­del, vendégeinek szalvétájába ujjnyi nagyságú szeleteket bujtatott. A mostani vendéglátás első pár napja fé­nyesen sikerült. Pokolné remekelt mint házi­asszony, a leányok elbájosok voltak s Pokol papa úszott a kielégített hiúság boldogságában. Harmad-negyednapra azonban már tegnapi maradékok kerültek az asztalra s a hét vé­gén Libusa asszony kijelentette férjének s bizalmasan Battónak is, hogy éléskamrájá­nak készletei egy félévre ki vannak merítve s ő már nem bírja tovább. Pokol úr is Egy uriszék története. — A Pesti Napló eredeti tárcája. — Onnét, ahol a csehországi gyárak magas kéményeinek füstje látszólag egész borulást okoz a távol szemhatáron, jött be régente az országba Pokol Venceszlausz a feleségével és két szép leányával. Lenszéke, érdekes szláv típus volt mind a két kisasszony, de különösen az idősebb, Bozsena, halvány aranyfényű dús hajával, volt hű mása egykori bájos elődjének, kit Adalrich lovag emelt magához az erdőben tanyázó vándor nemzetségéből. Libusa, a fiata­labb, már inkább az ujabbkori, kissé nagyon világos szemű, általánosabb szépségű nemzeti fajt képviselte. Megunták már odaát a nehéz gyári atmosz­férát s idejöttek hozzánk hamisítatlan, tiszta levegőt szívni s mint Pokol úr fennen hangoz­tatta : uradalmat vásárolni, mert ő, ambiciózus ember lévén, nem azért szerezte pénzét, hogy még remélhetőleg szép számú hátralevő éveit a gyári élet ködében töltse. A herceg Esterházy és Grassalkovics ura­dalmakból volt akkortájt nehány eladó s ezeket ajánlották Pokol urnak megvételre, s ő meg is nézte azokat, de nem elégitették ki, mert a vidék hijjával volt a romantikus szépség­nek. Ez a kifogás járta az alföldi róna ren­geteg terjedelmű uradalmainál, mig a felföl­dieknél a sok vad erdőség bántotta erősen kifejlett praktikus ízlését. Végre, miután a Mai számunk 20 oldal

Next