Pesti Napló, 1899. július (50. évfolyam, 180-210. szám)

1899-07-01 / 180. szám

ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évra_14 frt — kr. Félévre____, 7 „ — „ Negyedévre _. 3 „ 60 „ Egy bóra____1 , 20 , Egyes szám _ . Vidéke. _ _ _ 4 kr. _ 5 . ÖTVENEDIK ÉVFOLYAM. (180. Szám.) PESTI NAPLÓ Szerkesztőség: VL, Teréz-körút 21.­­ Kiadóavatal: VI., Teréz-körút 23. Apróhirdetéseit ára E­ry szó 2 kr., vastag­abb betűvel 4 kr . Hirdetések petit arámi­ ,­tással díjszabás szerint. Megjelen minden nap, ünnep és Vasárnap után is . Budapest, 1899. Főszerkesztő: Neményi Ambrus. Szombat, julius 1. Kérjük azokat a vidéki tisztelt előfizetőinket, kiknek előfizetése junius végével lejárt, hogy előfizetésüket az illető postahivatalnál minél előbb meg­újítani szíveskedjenek, hogy a lap szétküldésében fennakadás ne legyen. Ingadozó trón. Budapest, június 30. Fülöp Lajos királyról beszélik, hogy 1848-ban, mikor Pak­s már a felkelők kezében volt, ő volt az egyetlen ember, ki a veszedelmet meg nem értette, «úgy látszik, forrongás van az utcán», mondta a király segédtisztjének. «Felséged téved — válaszolt a becsületes katona, — ez nem forrongás, ez forradalom.» Ha Lipót belga király még soká habozik, rajta is megeshetik, hogy amit ő és miniszterei forrongásnak néztek, abból olyan forradalom lessz, mely elsöpri a kormányt is, a dinasztiát is. Tegnapig a király még esztendőben időzött, ahol közhiedelem szerint az előkelő világ nem szokott unatkozni. A kormányelnök pedig Hágában volt a békekongresszuson. Mind a két urat sürgősen visszahívták Brüsszelbe: tessék tanakodni, mi a teendő? A király, bár nem kedveli a kleri­kális uralmat, eddig nem tudott hatá­rozni, úgy látszik, még jobban fél a kormányon levő többségtől, mint a bar­­rikádokat építő kisebbségtől. Pedig rá nézve most olyan a helyzet, hogy csak engedékenységgel és alkalmazkodással mentheti meg valahogyan a monarcikus kormányformát. A fegyveres hatalom erre nem elegendő. Aztán különös iróniája volna a sorsnak, ha az a kormányelnök, ki tegnap még arról konferálgatott, miként biztosítsák a békét az idegen nemzetek között, most kitörésre segítené saját ha­zájában a polgárháborút. Igaz, hogy a klerikális uralom sok ehez hasonló hazugságot hozott fel­színre. 1884 óta állandóan a ha­talmon vannak az ultramontánok és azon a címen, hogy a népjogokat kiterjesztik, sikerült nekik a népet a választási jog tényleges gyakorlatából ki­zárni. Szakasztott mása ez annak, ami most ,Bécsben történik. Lueger, kit az alsó nép segített hatalomra, most olyan választási rendszert akar behozni, mely a munkásokat jóformán kizárja a polgári jogokból és a tanítókat egy kategóriába helyezi az utcaseprőkkel. Belgiumban is 1894-ben behozták az általános szava­zati jogot, de nyomban meghamisították különféle mahinációkkal. Milyen az a demokratikus választási rendszer, mutatja a következő adat: Az utolsó választások­nál a kormány kapott 993.000 szavazatot és 112 képviselőt, az egyesült ellenzék kapott 936.000 szavazatot és 1­40 kép­viselőt. Ezt a gonosz választási rendszert most még jobban meg akarják rontani, olyképpen, hogy a szabadelvűek örök időkre ki legyenek zárva a hatalomból. Ezzel szemben a szabadelvű polgári ész­mérlegeli is fontosságukat. És teszi mindezt oly világos, szép magyaros stilben, hogy monográfiái tudományos értékükön felül érdekes olvasmá­nyok is. Ha még hozzá­veszszük, hogy Károlyi legújabb könyve a hazai történet egyik legne­vezetesebb korszakát tárgyalja, talán eléggé mentegettük azt a bátorságunkat, hogy elmon­dunk egyet-mást tartalmából a nagy közönség előtt. Az 1605. végéig húzódó korponai gyűlés tizenöt «föltételbe» foglalt kívánságot adott át az ország és Bocskay követeinek, Illésházy Istvánnak és Mladossevith Horváthnak. 1603-ban az udvar törvény és jog ellenére fej- és jószág­vesztésre ítéltette Illésházyt s ime a hajdani száműzött 1606. január 7-ikén hatvan Bocskay­­huszár kíséretében vonult Bécsbe, hogy a kor­ponai kívánságok alapján a dinasztiának vissza­szerezze Magyarországot, Magyarországnak pe­dig a szabadságot. Az ősz és beteges Illés­­házy bámulatos erélylyel igyekezett legyőzni az udvar idegenkedését a forradalmi fel­tételekkel szemben. Intette a királyt, hogy ne a Bocskay ellen való gyűlölet vezesse elha­tározásában, hanem gondolja meg, hogy ha Magyarország elvész és «a magyarság törökké válik, mint a bosnyákok, akkor vége minden­nek.» E bölcs beszédnek volt ugyan hatása, de az udvar csak nagynehezen engedett. Mátyás főherceg biztosai megkötötték ugyan február 9-ikén a két magyar követtel az úgy­nevezett első bécsi békét, de a buskomor Ru­dolf császár vonakodott azt megerősíteni. A prágai várába zárkózott uralkodó világosabb tály ugyanazt tette, mint Franciaország­ban : szövetkezett a szocialistákkal. Ketten együtt elég erősek, hogy sakkban tartsák és esetleg megdöntsék az uralmon levő rendszert. Eddig is csoda volt, hogy a nagy francia köztársaság tőszomszédságában fenn tudta magát tartani Belgiumban a ki­rályság. Páris és Brüsszel között az érintkezés olyan, mint Bécs és Budapest között. Csakhogy a szellemi érintkezés sokkal bensőbb. Mi a legjobb időben sem tekintettük Bécset, mint a művelt­ség és haladás központját; mindössze mulatóhelynek néztük azok számára, kik sok pénzt költhetnek és nem sze­retik itthon költeni. Aztán nyelvünk, irodalmunk, minden nemzeti törekvésünk nemcsak idegen, de ellentétes volt min­dig Bécscsel. A geográfia kötött bennün­ket össze a császárvárossal, a vasút meg a telegráf — egyéb semmi. Brüsszel ellen­ben szellemileg olyan, mint Páris vala­mely külvárosa. Nyelv, irodalom, divat, üzlet, étkezés, mulatság mind egyforma. A párisi színész Brüsszelben is játszik, a brüsszeli újság a párisi anyagot tárgyalja első helyen, párisi regényt közöl a tárcájá­ban ; egyszóval, Páris gondolatvilágában él. A francia monarkisták Brüsszelbe men­nek gyülésezni; természetes aztán, hogy a belga szocialisták meg Páris felé néznek, ahol egy szocialista újságíró a kormány tagja lehet. Ez a kölcsönhatás nyilván­való. Hogy a belgák oly sokáig tartották perceiben csak annyit tudott elgondolni, hogy a magyarokkal való alkudozás kockáztathatja «a császár reputációját», hanem arra senki sem tudott válaszolni a prágai udvarban, hogy miként védelmezhető meg e reputáció pénz és katonaság nélkül. A viszonyok erősebbek vol­tak, mint a beteg autokrata makacssága. Csak április 14-ikén kapta meg a főherceg a februári egyezség császári megerősítését. Pedig nem egészen a császári határozaton fordult meg a béke sorsa. Fontosabb kérdés volt, hogy a magyar rendeknek Szent György­­napján megnyitott kassai gyűlése miként fo­gadja majd a februári bécsi egyezséget. Mert ez az egyezség lényegesen külömbözött a kor­ponai föltételektől. Szembetűnő e különbség, ha a korponai első föltételt összevetjük a bécsi első ponttal. A korponai rendek az első föltételben a vallási szabadság biztosítását kívánták. E végből köve­telték a katolikus, luteránus és református vallá­sok egyenlő szabadságának törvényes elismeré­sét s a protestánsok ellen hozott vagy ellenük fordítható régi határozatok törlését a törvény­tárból. Már most minő formát öltött e félre nem érthető követelés a bécsi egyezségben? «A vallás dolga Magyarországon — mondja a februári alku első pontja — mindenütt azon állapotban hagyassák, amelyben a boldog em­lékű Ferdinánd, Miksa és egyéb kegyes magyar királyok idejében volt.» . . . Csak eddig idézünk. A kegyes királyok közt volt II. Lajos is, akinek törvényét a luteránusok megégetéséről nem Bocskay kassai országgyűlése. — A Pesti Napló eredeti tárcája. — Bocskay támadása az alkotmányára és val­lási szabadságára féltékeny magyarságnak első fegyveres mérkőzése a centralizáló és rekatoli­­záló osztrák uralommal. A támadás örökbecsű eredménye a bécsi béke, melynek pontjait az 1608-iki országgyűlés tökéletesített formában iktatta a törvénykönyvbe. A bécsi béke, mint minden hosszúéletű munka, nem hirtelen ké­szült. Végleges formulázását a biztosok hosz­­szadalmas alkudozásai és a forradalmi ország­gyűlések tárgyalásai előzték meg. Ily országgyűlés tárgyalásait beszéli el Ká­rolyi Árpád legújabb monográfiájában. (A ki­egyezés ügye a kassai országgyűlésen 1606. tavaszán. Budapest, 1899.) A monográfia szó­nál meg kell állapodnunk. Tanácsos-e történeti monográfiákat ismertetni a nagyközönség előtt? Hisz a monográfia szakembernek van írva, je­lessége épp abból áll, hogy minél több és még szakkörökben sem teljesen ismert információt gyűjt össze egy tárgyra nézve. S épp Károlyi monográfiái e tekintetben már jó ideje, hogy kiérdemelték a hozzáértők elismerését. De nem csupán a történeti anyag bősége miatt értékesek könyvei. Szenvedélyes érdeklő­déssel kutatja a részleteket, mint monográfus­­hoz illik, de érzi s érezteti is a részletek ösz­­szefüggését az egészszel. Nem csupán adatokat szolgáltat, hanem az igazi történetíró érzéké­vel választván el a lényegest a lényegtelentől. Mai számunk 18 oldal.

Next