Pesti Napló, 1899. augusztus (50. évfolyam, 211-241. szám)

1899-08-01 / 211. szám

5«. [• ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre_14 frt — Félévre — 7 „ — Negyedévre — 3 „ 50 Egy hóra..._ 1 „ 20 ötvenedik évfolyam. (211. szám.) kr. Egyes szám ... . "Vidéken------ . 4 kr.PESTI NAPLÓ Szerkesztőség: VI., Teréz-körút 21. * Kiadóhivatal: VI., Teréz-körút 23. Budapest, 1899. Főszerkesztő : Neményi Ambrus, Kedd, augusztus 1. Apróhirdetések :'.ra Egy szó 2 kr., vastagabb betűre' 4kr. Hirdetések petit számítással díjszabás szerint. Megjelen minden nap, ünnep és vasárnap után . A zónatarifa. Budapest, julius 31. Néhány nappal ezelőtt azt írta egy bécsi újság, hogy a magyar kormány elhatározta a zónadíjszabás megszüntetését, mert pénzügyi eredményei az utolsó években hanyatlóban voltak. A hírt jeleztük, de kételkedtünk benne. Szembeötlő módon valószínűtlen is volt mindenki előtt, aki ismeri államvasutaink személyforgalmának pénzügyi eredményeit. Mert hisz az az állítólagos körülmény, melyet a bécsi újság a zónadíjszabás megszüntetésének okául mondott, ellentétben áll a világos tényekkel, a zárószámadásszerű eredményekkel. Ezt a hírt vagy a zónarendszer ellenségei bocsátották világgá (mert vannak ilyenek is), vagy pedig valami más, ismeretlen ok lappanghat mögötte. Tudjuk, hogy a hírt nyomon követte a cáfolat. De a kormány az egyszerű cáfolattal sem elégedett meg, mert ma terjedelmesebb félhivatalos közleményt kaptunk, mely nagy vonásokban képét adja a zónatarifa tíz évi eredményeinek. Bár ha ez adatok nem újak, mert hisz az államvasutak évenként közzétett zárószámadásaiban mindenkire nézve eddig is hozzáférhetők voltak, a közleménynek bizonyos súlyt kölcsönöz egyrészről az a körülmény, hogy benne összefoglalva és könnyen érthető és áttekinthető alakban kapja a nagyközönség a zónadíjszabás tízévi eredményeinek képét, másrészről az a félreismerhetetlen szándék, hogy a kormány tudtára akarja adni a közönségnek, hogy esze ágában sincs sutba dobni Barossnak legmerészebb s legáldásosabb alkotását. Nem az a célunk, hogy olvasóinkat káprázatos számcsoportosításokkal mulattassuk s dicsőítő himnusokat zengjünk ama tagadhatatlanul nagy és jelentékeny eredményről, hogy az államvasutainkon szállított személyek száma, mely a régi tarifarendszer utolsó évében kereken 5 milliót tett, tíz évvel később a 33 milliót haladta túl, s hogy a személyszállításból eredő bevétel ugyanez idő alatt 6,8 millióról 21,4 millióra emelkedett. Jól tudjuk, hogy ez az eredmény nem kizárólag a zónatarifa eredménye. Közrehatott erre a vasúthálózat jelentékeny növekedése, valamint a művelődés és a gazdasági élet természetszerű élénkülése is. Valószínű, hogy ha a díjszabásoknak azt a nagyfokú leszállítását nem a zónarendszer, hanom a régi kilometrikus rendszer eejében léptették volna is életbe, akkor is beállott volna a forgalomnak megközelítőleg ugyanakkora emelkedése, amekkorát a statisztikai adatok élénkbe tárnak. Erről lehet vitázni, vitáztak is már eleget a vasúti szakemberek, de hogy a forgalomnak s vele kapcsolatban a jövedelemnek is emelkedését elsősorban nem a rendszer, hanem a viteldijak leszállítása idézte S mint pacsirta, reménységet Dalolgat a népnek . . . Ereszkedik, mint egy kendő, Az égből az ének. Letörli a földmivelő Verejtékes homlokát . . . elő, az kétséget nem szenved, mert hisz más országokban, hol a zónarendszert nem hozták ugyan be, de a tarifákat észszerűen mérsékelték, a forgalom szintén óriási mértékben emelkedett. De ámbár így áll a dolog, azért mégsem volna tanácsos szakítani a zónadíjszabással. Az ortodox régi tarifa-szakértők csalhatatlanságát fényesen megcáfolták a tények. Emlékezzünk csak vissza, hogyan nyilatkoztak ezek a nagyképű urak a zónatarifáról, mikor Baross életbeléptetésére készült. Egy részük határozottan csúfos bukást jósolt e reformnak. Más részük — azok, akik kegyelmesebbek voltak — annyit feltétlenül biztosnak mondott, hogy az első években nagy visszaesés lesz a bevételekben, mely azonban, mint ők is hitték, idővel kiegyenlítődik. S mi lett az eredmény ? Fényes cáfolat még azoknak a jövendőmondására is, akik az újítást némi jóakarattal bírálták meg. Nemcsak hogy a megjósolt visszaesés nem következett be, hanem már az első évben, amelyben az uj rendszer s a benne rejlő viteldijleszállítás teljesen érvényben volt, 1890-ben a szállított személyek száma háromszor s az elért bevétel is másfélszer múlta felül a régi rendszer utolsó évének, 1888-nak eredményeit. Hogy azóta a fejlődés nem lehetett ily rohamos, az természetes, de hogy a fejlődés folytonos volt, az igen megnyugtató. Mert ha az 1896-iki évet, És kitűzöd, mint egy zászlót, Az eke szarvára. Hegyen-völgyön, rónasikon Lengeti a szellő... Örömkönnyet sír a Tisza, Bólingat az erdő. Petőfi szülőházánál. Irta: Pósa Lajos. Áldott ez a nádas kunyhó, Hol Petőfi született! Örök lánggal öleli át A legégőbb szeretet. Millió szív zengi körül Hangos dobogással, Diadalát hordozza szét Messze földön által. Nem aranyból van födele, Nem márványból a fala, Mégis, mégis szebben ragyog, Mint a gyémánt palota. Csillagként hull födelére A nemzetnek csókja : Káprázatos tündöklését A világra szórja. Innen szállt ki fecskeszárnyon, Mint az Isten madara! Ringatja a derengő ég Fölpirosló hajnala. Vissza-vissza száll fészkére Vígan csicseregve . . . Szerte csapong ágról-ágra, Berekről-berekre. Belehelli a virágos, Tarka mezők illatát, Megfürdik a délibábban . . . S égre csapja föl magát! Majd kalászból fon fejére Gazdag aranykoronát: «Ne félj, ne félj, drága vérem! Int a bőség szaruja! Kitárul még előtted is, Az igazság kapuja! Ne fél, ne félj, drága vérem, Kevesebb lessz a tövis! Szenvedésed tüskebokrán Kihajt még a rózsa is! Minden rózsa pattanásán Láncszem hull a porba, A förgeteg sötét éjjel Mind, mind elsodorja! Megvirad még, árva népem! A várva várt óra itt! Muskátlis kis ablakodra A boldogság napja süt! Tulipántos ládád kulcsa Fordul a zavárban: S a szabadság szent levelét Olvashatod bátran! Büszke fővel emeled föl Az egek boltjára. . . Fölsóhajt a barázdákból Őseidnek hamva, Himnusz hallik a sírokból Fölfelé suhanva, ... Óh, én népem! Látod-e már Szolgaságod végét? Látod-e már a dicsőség Rád mosolygó képét? Gyere velem! Nem vagyok már Mezők pacsirtája! Hallod, hallod, hogy suhog a Turulmadár szárnya! Kivont karddal, lobogóval Kövesd szárnyam röptét: Tornyosodó felhőkön túl Ott vár az örök lét! Vár az Isten ... ölébe vesz Balzsamosztó karja ... Bilincsvágta sok sebedet Mind begyógyitgatja. Rajta, rajta, ha a szégyen, Mint tüzes vas, éget, Mert az Isten nem szereti, Csak a szabad népet!» Mai számunk 16 oldal.