Pesti Napló, 1899. szeptember (50. évfolyam, 242-271. szám)

1899-09-01 / 242. szám

2 Budapest, péntek PESTI NAPLÓ, 1899. szeptember­­ 242. szám elég jelentékeny államot alkottak, mely nevét tőlük vette. A német zárt nyelvterületi elmélet szerint tehát a cseh-német viszályt el­intézni nem lehet. Marad a másik mód. A csehek által követelt kétnyelvűség. De itt meg az a bökkenő, hogy minden művest cseh tud németül, de a németek sem nem tudnak, sem nem akarnak tanulni csehül. Ha minden hivatalt kétnyelvűvé tesznek az országban, ez azt jelenti, hogy valamennyi hivatalt csehekkel kell betölteni. Ennek örülnének a csehek, mert így kezükbe kerülne a hatalom a német vidékeken is. De ettől félnek a németek, mert már most is érzik, hogy mindinkább kiszo­rulnak a hivatalokból. Mindeme tárgyi nehézségekhez hozzájárul az utóbbi idők­ben majdnem naponként előfordult tün­tetésekből s véres verekedésekké fajult zavargásokból eredő elkeseredés. A cseh-német kibékülés magában véve is oly nehéz feladat, hogy minden esetre hosszabb ideig tart a megoldása. Addig pedig, míg a lelkek le nem csilla­podnak, ez merőben lehetetlen. A cseh-né­met kibékülésnek, tehát csak egy évek hosz­­szú során át — talán— megoldható nagy problémának eldöltétől tenni függővé oly ügyek elintézését, melyek késedelmet nem tűrnek, mint például a delegációk mű­ködésének s ezzel a monarkia nagy­hatalmi állásával szorosan összefüggő intézkedések rendes menetének biztosí­tása, nézetünk szerint, alapjában elté­vesztett kísérlet s azért nem is fog si­kerülni. Ha a németek be akarják bizonyí­tani lojalitásukat, — aminthogy erre a sok germán tüntetés után szükségük van, — ha meg akarják mutatni, hogy csakugyan nem Wolf és Schönerer úr szab irányt eljárásuknak, akkor rá kell ma­gukat szánniuk arra, hogy az obstrukcióval a delegációkra vonatkozólag felhagynak, tekintet nélkül a cseh-német nyelvviszály miként való elintézésére. Ez a minimum, nagy, hozzávaló kocsik töméntelen mennyisé­gekben hordják. Magunkfajta külvárosi sör­­prenumeránsok, akik a sorházakat, mint a vi­lági hivalkodások mezejét kerüljük s inkább csak a hűvös otthonban húzzuk ki egy-egy üvegből a dugót. Havi környékén egy hétig nem látunk az utcában sörös kocsit, mert nem ér­nek akkor rá az ilyesmire : az is mind az alsóvárosi templom körül szaladgál. Mindenféle vásárosok jönnek és sátort vernek a templom körül. Az egyik mézeskalácsot árul, a másik szentképet s olvasókat s ott vannak a kalen­­dáriumos emberek is. Eljönnek az amerikai fényképészek, azután a viaszbábos, míg amott, a nagy sátorban egy ember birkózik a med­vével. Azután jön az ország minden részéből a tömérdek koldus. Csodálatosan elnyomorodott, kezetlen, lábatlan emberek; van köztük olyan is, hogy egy csepp lába sincs s a kezén jár, kis­ székforma négylábú deszkák segítségével. Azért csak ott van mindig, ahol legjobban jár a nép, mert ő így keresi meg a kenyerét. Azelőtt a sátoros cigányok is eljöttek az ilyen sokadalmakra, a nagy tömegben lopdoztak, amit lehetett és kutakodtak a mások zsebében. Volt eset rá, hogy még gyerek is veszett el. De mostanában már nem igen járnak, mert a rendőrség össze szokta őket fogdosni s külö­nösen az a szokás, hogy megnyitják őket, el­vette a kedvüket az időjárástól. Meg úgy látszik, mintha fogynának is: akármerre jár az ember, sokkal kevesebbet látni belőlük, mint ezelőtt tizenöt-húsz esztendővel. Búcsú előtt való napokon érkeznek a fran­­ciskánus barátok különféle helyekről, hogy az ittvalókkal a dolgot megoszszák. Nagyon sok amit a németektől követelni lehet, mint oly néptől, mely igényt tart arra, hogy Ausztria vezérnépének tekintsék, s mely tényleg három századon át élvezte az államhatalom különös protekcióját. A németek pozíciója sem Ausztriában általában, sem Csehországban nem oly veszedelmes, hogy akár a nyelvrendeletek huzamos fennállása is lényegesen változ­tathatna rajta. A német egy erős, művelt kultúrnép, mely elvégre is ki fogja küz­deni magának azt a helyzetet, mely igazságosan megilleti. Azzal, hogy a a delegáció választását lehetetlenné nem tenné, hogy egy ily életbe­vágó állami aktust korteseszközül fel nem használna, csak politikai érettségé­nek, az államélet vezetésében való nagy hivatottságának adná bizonyítékát. De hát, sajnos, kevés remény van arra, hogy a németek körében ez a bölcs és mérsékelt felfogás mostanában érvényre jut. Annyira megromlottak a politikai erkölcsök, különösen a cseh­­ors­zági németek közt, oly hatalomra ver­gődött köztük a szájaskodó demagógia, hogy minél észszerűbb valami, annál ke­vesebb kilátása van náluk a sikerre. Budapest, augusztus 31. A németek békítése. A Neue Freie Presse, mint nekünk Pécsből telefonozzák, a következőket jelenti a politikai helyzetről: Báró Chlumetzkyt Ischlben az uralkodó meg­bízta, tárgyaljon a német ellenzéki pártokkal az iránt, hogy tegyék lehetővé még az ősz folya­mán a delegátusok megválasztását, hogy a delegációk még ez évben összeülhessenek. Erre az uralkodó annál nagyobb súlyt helyez, mert a közös miniszterek kijelentették, hogy csak alkot­mányosan megválasztott osztrák delegáció előtt képviselik költségvetésüket. Báró Chlumetzky már most legelőbb is az alkotmányhű nagybirto­kossággal s azután a német haladópárt mérsékelt elemeivel szándékozik tárgyalni, mert a radikális ellenzéki pártok köztudomás szerint kijelentet­ték, hogy a delegátusok választását obstrukció­val meg fogják akadályozni. Chlumetzky tár­gyalásai azonban alig kecsegtetnek sikerrel, mert a német haladópárt is ahoz a feltétel­munkájuk van ilyenkor, úgy mondják, van olyan búcsúnap, hogy tízezer ember is meg­gyón és áldozik. A nagy templom állandóan nyitva van, éjszaka is. Ahogy az est leszáll, az utcáknak szokatlan képe támad. Itt is, ott is nagy fényességek haladnak az utón énekszó közben. A városrészi búcsúcsapatok ezek, csupa asszony és lány, mindenik kezében égő gyertya s igy haladnak le a Mária elé, hogy napja előestéjén üdvözöljék. Mire leérnek, az órák hosszán át tartott énekléstől valami önkívület­­formába esnek s ahogy a templom főajtaján égő gyertyáikkal betolonganak, ahogy a főoltár elébe rohannak, ahogy az ódon templom bolt­íves falai harsogva zúgnak Mária nevének em­lítésétől, olyan jelenet, amit igazán érdemes megnézni, mert megdöbbentő erővel hat. Ol­dalt pedig, a fekete Mária oltára előtt a barna, füstös kép a térdelők sokaságára tekint. Halk, csöndes imák folynak ottan, itr és pár itt együvé találkozik s kardját vigyázva emeli a katona, hogy vele e helyen zajt ne okozzon. Jönnek a bucsusok a városon át porosan, lobogók alatt, miket a templomban helyeznek el az éjszakára. Ezek egy része a másnapi nagy ünnepen nem is igen szokott résztvenni, a legelső hajnali mise után újból útnak indul­nak. Az éjszakát a templom körül töltik, nagy összekeveredésben, vagy vendéglátó házak ud­varán, kapuboltjai alatt. Jön egy kisded csapat, valahonnan a pusztákról. Látszik rajtuk, hogy olyan helyről, ahol se templom, se kápolna, mert nem hogy lobogójuk volna, de keresztjük sincsen. Valamely urasági majorból valók le­hetnek ; az egész csapat valami nyolc-tíz asz­­szony, néhány leány s pár béresgyerek. Énekü­ket ezért mégsem lehet megindulás nélkül hallgatni, mert ezt éneklik: Mi szegény ma­gyar hazánkat, óvó kegyelmedbe fogadd, oh Mária .. . Jönnek a torontáli svábok is, azok németül énekelnek, mig a bácskai bunyevácok az ő külön nyelvükön. Mindenfelől jönnek s a lo­bogók láttára zúgnak az öreg toronyban a harangok. Néha nagyon sokan vannak, más­ alkalommal kevesebben. Azt lehetne hinni, hogy mikor jó termésű esztendő van, akkor több a búcsús. Ezt a föltevést megokolná a jó ter­mésért való hálaadás, meg az is, hogy több termelt, hát van pénz a zsebben és futja a búcsúbeli költségekre. De nem így van; leg­alább nem így mondják. Egy tapasztalt, ko­ros ember tette azt a megfigyelést, hogy bő esztendőben mindig kisebb a nagybúcsú közönsége, mint a szűkekben. Alighanem hát úgy vannak ezzel a magyarok, hogy jó esz­tendőben majd csak megélünk a magunk ember­ségéből is. Míg rossz esztendőben az égiekhez folyamodnak, hogy no, most már csakugyan itt az ideje, hogy segítsenek átvergődni a szük­ségen. Sürü tábor egész éjjel a templom kör­nyéke. Szomorú észleleteket lehet benne tenni, mert ezek a búcsús sokadalmak voltakép­pen nagy erkölcstelenségek fészkei. Ha a faluban a legény a leánynyal, akivel értik egy­mást, nem bír a maga kedve szerint találkozni, akkor búcsúra mennek. A hosszú út alatt aztán találkozhatnak bőségesen, mint ez a radnai, szent­kuli búcsuknál s itt a fekete Mária búcsújánál is megesik. Van egy öreg asszonycselédünk , mint általában a városi parasztasszony erre­felé, igen élelmetes. Az idei búcsú éjszakáján úgy határozta, hogy üzletet csinál ottan. Vett­hez fűzi a delegátusok megválasztásához való hozzájárulását, hogy a jelenlegi rendszer telje­sen változzék meg és a nyelvrendeletek he­lyeztessenek hatályon kívül. Német haladópárti körökben Chlumetzky megbízatását végső kí­sérletnek tekintik arra, hogy a német pártokat presszió utján rábírják a delegációk megvá­lasztásának lehetővé tételére. Milliók művelődési célokra. — Saját tudósítónktól. — Budapest, augusztus 31. A kultuszminisztériumnak egy igen fontos és jelentős aktája vár most királyi szentesí­tésre. Oly akciónak betetőzéséről van szó, amely országos érdekességű­, s mely hivatva le­het arra, hogy nagy szerepet adjon a köz­művelődés terén a Dunántúl egyik gócpontjá­nak , Pécs szabad királyi városnak, mely valami­kor, Nagy Lajos király idejében, első volt e téren az egész országban. E most említett terv megvalósításában igaz érdeme van Wlassics Gyula kultusz­miniszternek, aki egyetértve Hetyey Sámuel pécsi püspökkel és az odavaló káptalan tagjai­val, oly megállapodásra jutott, amely — ha királyi szentesítést nyer — nem maradhat nyom nélkül művelődésünk történetében. A nagyszabású akció lehetősége a múltak­ban gyökeredzett. Mikor a törököt országunkból kiűzték, Lipót király tizennégy falut adományozott a pécsi püspökségnek a székesegyház, a joglíceum, a püspöki könyvtár és a káptalan javára.­­Ez adomány kezdetben évenként csak jelen­­­téktelen összeget jövedelmezett, de később a jövedelem egyre nagyobbodott, mert a közsé­gekben kitűnő szénbányákat fedeztek föl, ame­lyek nagy jövedelmi forrásaivá lettek a püspök­ségnek. A Lipót király adománya azóta éven­ként mintegy 180.000 forint tiszta hasznot hajt, amiből az idők múltával igen jelentékeny pénz­alap halmozódott össze. Mikor Dulánszky Nándor püspök a világ­hírű székesegyházat restauráltatta, a milliós költségeket, melyeket a restaurálás fölemésztett, e pénzalapból fedezték. Ez év tavaszán történt, hogy Wlassics kul­

Next