Pesti Napló, 1899. szeptember (50. évfolyam, 242-271. szám)
1899-09-10 / 251. szám
26 . szám. Budapest, vasárnap PESTI NAPLÓ, 1890. szeptember 10. 21 A TŰZHELY Branswick Teréza és Veress Pálné. (A gyermekvédelem és a leánynevelés apostolai.) Mikor József nádor 1815-ben uj borra hazahozta bájos ifjú feleségét, országszerte nagy volt az öröm. Mert a fiatal anhalt-bernburgi hercegnő nemcsak külsejére nézve volt korának egyik legszebb asszonya, hanem elragadóan szeretetreméltó is, úgy, hogy nyájasságával és jóságával mindenkit lebilincselt. Alig melegedett meg új otthonában, első gondja az volt, hogy a magyarországi közművelődési és filantróp intézményekről tájékozást szerezzen. Nagy cerclet tartottak éppen a nádori palotában s az előkelő nemességnek szebbik fele is odagyil a ragyogó termekbe. Újságszámba ment ez, mert a nádornak majdnem másfél évtizedig tartott özvegysége alatt jobbadán csak férfitársaságot látott a budai vár. Ez alkalommal Teleki Lászlóné mutatta be a főrangú hölgyeket. Egy rendkívül szép, fiatal asszony és egy bájos, külsejében nagy szivjóságot eláruló leány jöttek éppen sorra. Beniczky Pálné Sturmann Karolina volt az egyik, korompai Brunswick Teréza a másik. A nádorné nagyon szívélyesen fordult Beniczkyné felé, tudva, hogy atyja kedves embere József királyi hercegnek. — Van-e Budán asszony-egyesület ? kérdezte. — Nincs, — felelé kissé röstelkedve Beniczkyné. — Hát árvaház! — Az sincs, fenség. — Hát gyermekmenhely • — Nincs. . . — Vakok intézete ? Lelencház ? — Nincs — nincs. . . Egyre szomorúbb lett a nádorné arca, Beniczky Pálné pedig egészen nekipirosodott, annyira röstelte a dolgot. A magyar úriasszonyok valamennyien kedvetlenül álltak ott, mikor a palatinusné azt mondta : — Tehát itt semmi sincs ! Csakhamar azonban földerült az arca s igy folytatta : — De majd meglessz minden. Önökön áll, hogy segítségemre legyenek. Teleki Lászlóné, Sándor Vincéné, Beniczky Pálné és Brunswick Teréza voltak aztán a fiatal palatinusné leglelkesebb segítői, mikor megkezdte alapvető munkáját. Különösen Brunswick Teréza, aki már akkor is odanyilatkozott, hogy egész életét az elhanyagolt leánynevelési ügynek és a gyermekvédelemnek fogja szentelni. Kitűnő észbeli tehetséggel szorgalom és vas kitartás párosult nála. Igazi dísze volt a fényes nádori udvarnak s az ország legdaliásabb ifjai versengtek kezéért. A bájos grófnő szive azonban nem szólalt meg egyikért sem. Özvegységre jutott édesanyjával sok időt töltött Bécsben éppen abban az időben, mikor a császárváros zeneileg majdnem egész Európának középpontja volt. Teréza grófnő szenvedélyesen szerette a zenét s virtuóz volt a zongorán. Házuknál gyakran tartottak úgynevezett muzikális akadémiákat s ezeknek legkimagaslóbb közreműködője Beethoven volt, a világhírű zeneszerző. Beethoven elvállalta Teréza grófnő zenei kiképzését. A nagy mester és geniális tanítványa közt akkor szövődött az az álomszerű, eszményi szerelem, mely mind akettőnek az életét betöltötte. A mester imádata csak abban nyilvánult, hogy néhány darabját ajánlotta Teréznek, a leányé pedig, hogy naponta fehér violát tűzött ruhájára és szobájában csupa fehér violával vette magát körül, amely legkedvesebb virága volt Beethovennek. — A nevelésügy az én ideálom, —– mondotta Teréz, amikor egymásután kikosarazta kérőit. Ezt az eszményt megérlelte s egész életére döntővé tette egy svájci tartózkodása. Itt ismerkedett meg Pestalozzival és teljesen beleélve magát leendő hivatásába, heteket töltött a gyermeknevelés híres úttörőjének társaságában. Hogy a gyermeknevelést és ápolást gyakorlatilag is elsajátítsa, egy darabig személyesen vezette nővére, Deym grófné két fiacskájának a tanítását. Mikor József nádor dicső emlékezetű neje megindította a mozgalmat, annál is szívesebben csatlakozott hozzá, mert ő Yverdunben, Pestalozzinál, akkor már teljesen elsajátította a híres mester rendszerének minden részletét. Amint az első budai asszony-egyesület megalakult és gyermekmenhelyről meg kisdedóvodákról kezdtek álmodozni a lelkes asszonyok, Brunswick Teréza egyszer hetenként úgynevezett szabad fenség, hogy a jellemében éppenséggel nem lehet megbízni. Kísérjük csak figyelemmel, hogy mit is cselekszik hát ő fensége? ... Csitt! Hallgass csak, milyen susogás, zugás, bugás tölti meg a levegőt! És ez mind a nádasból jön. A fészkeikben ülő vizimadarak beszélgetnek egymással, a fiókáikkal, meg a szomszédjaikkal, madár a madárral, virág a virággal, bogár a bogárral és mindez olyan kedves altató hanggá olvad egybe, mint mikor odahaza télen, a meleg kályha mellett ölünkben a cirmos cicával, álmosan bóbiskolunk a nagy karosszékben s félig már aludva hallgatjuk a cirmos dorombolását. És a nácifejedelem, az is diskurálgat majd az egyik, majd a másik alattvalójával. Most éppen a vastagcsőrű sármány panaszkodik neki a vízi pókra, hogy ez csupa rosszakaratból minden egyes alkalommal, amíg ő oda van az élelmét megkeresni, úgy teleszövi fészkének a bejáratát pókhálószálakkal, hogy addig be sem tud oda repülni, amíg el nem tépi csőrével a szálakat. Ejnye, adta pókja ! — rázogatja haragosan fejét a nád — hívjátok csak elő azt a pókot, hadd leckéztetem meg a rosszakarata miatt. És aztán — fordul a sármányhoz — miért haragszik reád az a csúnya pók? — Csak azért — feleli a sármány — amiért a leányomnak Sármányodnak a kézfogójára előadásokat tartott a kisdedóvásról és a gyermeknevelésről. Egy ízben Beniczky Pálné krisztinavárosi házának szalonjában, a Pestalozzinál töltött szombatestékről emlékezett meg és elragadó előadásával meghódította az egész társaságot. Még a férfiak is kezet szorítottak vele, amint előadását befejezve igy szólt: — Hazánkban évente mintegy 300.000 gyermek születik. Ezeknek fölnevelése mily roppant emberi erő ! Ötven év múlva a gyermekvédelemmel magyar hazánk a földkerekség első országa, magyar nemzetünk a föld népének első nemzete lenne ... A nádor nejének 1817-ben váratlanul bekövetkezett halála egy ideig megakasztotta a gyermekvédelem ügyét. A nádor harmadik neje, Mária Dorottya királyi hercegnő azonban újra kezébe vette a dolgot és hozzálátott a félbenmaradt munka folytatásához. Németországban és Franciaországban még szó sem volt akkor kisdedóvókról, mikor Brunswick Teréz megindította nálunk a mozgalmat. Neki Anglia példaadása szolgált útmutatásul. Az 1825-ik évben megkísértett, de nagyobbára meghiúsult politikai tervek azonban nyomottá tették a hangulatot Magyarországon. Több megyébe királyi biztosokat küldtek, a kormány gyeplőit szűkebbre fogták s midőn Brunswick Teréza kísérleti kisdedóvó létesitéséről tett említést, egy magas állású férfiú csak ennyit válaszolt neki: — A népnek engedelmességre van szüksége, nem pedig nevelésre ! A lelkes leány azonban nem hagyta magát eszméitől eltántorítani, hanem folytatta akcióját, melyben Beniczky Pálné volt segélyére, aki gyönyörűen irt s egy remek levélben kifejté Kalchbrenner ágostai ev. pesti lelkész előtt, mennyire szükséges hazánkban a gyermeknevelés és a gyermekvédelem. A ritka lelki tulajdonokkal megáldott, nagyeszű asszony tudta, mit cselekszik. Kalchbrenner ugyanis udvari papja volt a nádor nejének s igy eljutott a levél Mária Dorottya királyi hercegnő kezébe, aki ezután magára vállalta, hogy a súlyos viszonyok ellenére is megnyeri fenséges férjét ügyüknek. Mikor Forray Andrásné Brunswick Julia később a nádorné főudvarmesternője lett, ő is szót emelt Teréza grófnő eszméi nem hívtam meg, amit a múlt héten tartottunk künn a mezőn, a sisakvirággal. De hidd el, fenséges uram — folytatta a madár mama — olyan rosszindulatú és irigy az a pók, hogy nem való vele egy társaságban lenni. Mindig fondorkodik, áskálódik a családomban s valóságos haragot és gyűlöletet idézett elő köztünk és a nádi sármány között, aki szintén a mi családunk törzséből való, csakhogy az Isten külömböző szokásokat oltott belénk. Eközben előkerítették a pókot, s a nád, amint előtte állt a csúnya kis állat ollóformájú lábaival, haragosan rárivalt: — Miért idéztél elő haragot és gyűlöletet a becsületes sármánycsaládban ? A szemtelen kis pók nem ijedt meg erre a kérdésre, hanem gúnyosan végignézett a sármányon s aztán, ajkát biggyesztve, felelt a nádnak: — A «becsületes» jelző csak a hazafias, itthonülő madarakat illeti meg, akik a hideg tél ellenére itthon maradnak s nem bántja őket az az előkelő, de hazafiatlan divat, hogy külföldre meneküljenek a napsugár után. A fecskét, a fülemilét, meg mindazokat a madarakat, akiknek minden nemzetsége meleg tájra szokott vonulni a tél jöttére, ezeket értem és megbocsátom nekik szokásukat, hanem az, amelyik egy törzsből való és mégis két ágra szakad, s mig az egyik itthon ülő hazafias család maradt mint a nádi sármány,, addig . Mi történik a nádasban? — A Tűzhely eredeti tárcája. — Irta: Lux Terka. . . . Csitt, csitt, csak lassan gyerekek, most elviszlek benneteket a nádasba . .. Szép, holdvilágos este van, a milliónyi csillagokon keresztül ugyancsak annyi angyalnak a szeme kukucskál le a földre s az ablakokon keresztül be a házakba s nézik, figyelik, hogy Gizike meg Pistike, meg a többi sok gyerek elmondja-e rendesen az estek imádságát? És bizony, drága angyalocskák! Hanem most lefekvés előtt, hagyjatok bennünket egy kicsikét elbújni ott a nádas mellett a fűzfabokrok közé, hadd figyeljük meg ezen a szép nyári estén, hogy mi történik abban a sűrű, sötét nádasban, amely akkora, mint egy kicsike kis birodalom, tele mindenféle bogár-, növény-, madárlakóval, amelynek úgy látszik, hogy a nád, a sugár, egyenes, kecsesen hajlongó nád a parancsoló fejedelme. És ez csakugyan igy van, mert ebben a titkos birodalomban a nád a fejedelem, mégppedig egy szeszélyes, megbízhatatlan fejedelra, kit a legkisebb szellő-fuvallat is megingat s egyszer erre, másszor arra fordul, most az egyik, majd a másik alattvalóját kedveli, aztán ismét még egy hitvány kis békának a brekegésére is hajt; egyszóval olyan a nád