Pesti Napló, 1899. szeptember (50. évfolyam, 242-271. szám)

1899-09-10 / 251. szám

26 . szám. Budapest, vasárnap PESTI NAPLÓ, 1890. szeptember 10. 21 A TŰZHELY Branswick Teréza és Veress Pálné. (A gyermekvédelem és a leánynevelés apostolai.) Mikor József nádor 1815-ben uj borra ha­zahozta bájos ifjú feleségét, országszerte nagy volt az öröm. Mert a fiatal anhalt-bernburgi hercegnő nemcsak külsejére nézve volt korá­nak egyik legszebb asszonya, hanem elraga­dóan szeretetreméltó is, úgy, hogy nyájasságá­val és jóságával mindenkit lebilincselt. Alig melegedett meg új otthonában, első gondja az volt, hogy a magyarországi közmű­velődési és filantróp intézményekről tájékozást szerezzen. Nagy cerclet tartottak éppen a nádori palotában s az előkelő nemességnek szebbik fele is odagy­il­ a ragyogó termekbe. Újság­számba ment ez, mert a nádornak majdnem másfél évtizedig tartott özvegysége alatt jobba­dán csak férfitársaságot látott a budai vár. Ez alkalommal Teleki Lászlóné mutatta be a főrangú hölgyeket. Egy rendkívül szép, fiatal asszony és egy bájos, külsejében nagy szivjósá­­got eláruló leány jöttek éppen sorra. Beniczky Pálné Sturmann Karolina volt az egyik, korompai Brunswick Teréza a másik. A nádorné nagyon szívélyesen fordult Beniczkyné felé, tudva, hogy atyja kedves embere József királyi hercegnek. — Van-e Budán asszony-egyesület ? kérdezte. — Nincs, — felelé kissé röstelkedve Be­niczkyné. — Hát árvaház! — Az sincs, fenség. — Hát gyermekmenhely • — Nincs. . . — Vakok intézete ? Lelencház ? — Nincs — nincs. . . Egyre szomorúbb lett a nádorné arca, Be­niczky Pálné pedig egészen nekipirosodott, annyira röstelte a dolgot. A magyar úriasszo­­nyok valamennyien kedvetlenül álltak ott, mi­kor a palatinusné azt mondta : —­ Tehát itt semmi sincs ! Csakhamar azonban földerült az arca s igy folytatta : — De majd meglessz minden. Önökön áll, hogy segítségemre legyenek. Teleki Lászlóné, Sándor Vincéné, Beniczky Pálné és Brunswick Teréza voltak aztán a fiatal palatinusné leglelkesebb segítői, mikor megkezdte alapvető munkáját. Különösen Bruns­wick Teréza, aki már akkor is odanyilatkozott, hogy egész életét az elhanyagolt leánynevelési ügynek és a gyermekvédelemnek fogja szen­telni. Kitűnő észbeli tehetséggel szorgalom és vas kitartás párosult nála. Igazi dísze volt a fényes nádori udvarnak s az ország legdaliásabb ifjai versengtek kezéért. A bájos grófnő szive azonban nem szólalt meg egyikért sem. Özvegységre jutott édesanyjával sok időt töltött Bécsben éppen abban az időben, mikor a császárváros zeneileg majdnem egész Európának közép­pontja volt. Teréza grófnő szenvedélyesen sze­rette a zenét s virtuóz volt a zongorán. Há­zuknál gyakran tartottak úgynevezett muzikális akadémiákat s ezeknek legkimagaslóbb közre­működője Beethoven volt, a világhírű zene­szerző. Beethoven elvállalta Teréza grófnő zenei kiképzését. A nagy mester és geniális tanítvá­nya közt akkor szövődött az az álomszerű, eszményi szerelem, mely mind akettőnek az életét betöltötte. A mester imádata csak abban nyilvánult, hogy néhány darabját ajánlotta Te­­réznek, a leányé pedig, hogy naponta fehér violát tűzött ruhájára és szobájában csupa fe­hér violával vette magát körül, amely legked­vesebb virága volt Beethovennek. — A nevelésügy az én ideálom, —– mon­dotta Teréz, amikor egymásután kikosarazta kérőit. Ezt az eszményt megérlelte s egész életére döntővé tette egy svájci tartózkodása. Itt ismerkedett meg Pestalozzival és teljesen bele­élve magát leendő hivatásába, heteket töltött a gyermeknevelés híres úttörőjének társasá­gában. Hogy a gyermeknevelést és ápolást gya­korlatilag is elsajátítsa, egy darabig személye­sen vezette nővére, Deym grófné két fiacská­jának a tanítását. Mikor József nádor dicső emlékezetű neje megindította a mozgal­mat, annál is szívesebben csatlakozott hozzá, mert ő Yverdunben, Pestalozzinál, akkor már teljesen elsajátította a híres mester rendszerének minden részletét. Amint az első budai asszony-egyesület megalakult és gyermekmenhelyről meg kisdedóvodákról kezd­tek álmodozni a lelkes asszonyok, Brunswick Teréza egyszer hetenként úgynevezett szabad fenség, hogy a jellemében éppenséggel nem lehet megbízni. Kísérjük csak figyelemmel, hogy mit is cse­lekszik hát ő fensége? ... Csitt! Hallgass csak, milyen susogás, zugás, bugás tölti meg a levegőt! És ez mind a nádasból jön. A fészkeikben ülő vizimada­­rak beszélgetnek egymással, a fiókáikkal, meg a szomszédjaikkal, madár a madárral, virág a virággal, bogár a bogárral és mind­ez olyan kedves altató hanggá olvad egybe, mint mikor odahaza télen, a meleg kályha mellett ölünk­ben a cirmos cicával, álmosan bóbiskolunk a nagy karosszékben s félig már aludva hall­gatjuk a cirmos dorombolását. És a nácifejedelem, az is diskurálgat majd az egyik, majd a másik alattvalójával. Most éppen a vastagcsőrű sármány panaszkodik neki a vízi pókra, hogy ez csupa rosszakaratból minden egyes alkalommal, amíg ő oda van az élelmét megkeresni, úgy teleszövi fészkének a bejáratát pókhálószálakkal, hogy addig be sem tud oda repülni, amíg el nem tépi csőrével a szálakat. Ejnye, adta pókja ! — rázogatja hara­gosan fejét a nád — hívjátok csak elő azt a pókot, hadd leckéztetem meg a rosszakarata miatt. És aztán — fordul a sármányhoz — miért haragszik reád az a csúnya pók? — Csak azért — feleli a sármány — amiért a­ leányomnak Sármányodnak a­ kézfogójára előadásokat tartott a kisdedóvásról és a gyer­meknevelésről. Egy ízben Beniczky Pálné krisz­tinavárosi házának szalonjában, a Pestalozzinál töltött szombatestékről emlékezett meg és el­ragadó előadásával meghódította az egész tár­saságot. Még a férfiak is kezet szorítottak vele, amint előadását befejezve igy szólt: — Hazánkban évente mintegy 300.000 gyermek születik. Ezeknek fölnevelése mily rop­pant emberi erő ! Ötven év múlva a gyermek­­védelemmel magyar hazánk a földkerekség első országa, magyar nemzetünk a föld népének első nemzete lenne ... A nádor nejének 1817-ben váratlanul be­következett halála egy ideig megakasztotta a gyermekvédelem ügyét. A nádor harmadik neje, Mária Dorottya királyi hercegnő azonban újra kezébe vette a dolgot és hozzálátott a félben­­maradt munka folytatásához. Németországban és Franciaországban még szó sem volt akkor kisdedóvókról, mikor Brunswick Teréz megindí­totta nálunk a mozgalmat. Neki Anglia példaadása szolgált útmutatásul. Az 1825-ik évben meg­kísértett, de nagyobbára meghiúsult politikai tervek azonban nyomottá tették a hangulatot Magyarországon. Több megyébe királyi bizto­sokat küldtek, a kormány gyeplőit szűkebbre fogták s midőn Brunswick Teréza kísérleti kisdedóvó létesitéséről tett említést, egy magas állású férfiú csak ennyit válaszolt neki: — A népnek engedelmességre van szük­sége, nem pedig nevelésre ! A lelkes leány azonban nem hagyta ma­gát eszméitől eltántorítani, hanem folytatta akcióját, melyben Beniczky Pálné volt se­gélyére, aki gyönyörűen irt s egy re­mek levélben kifejté Kalchbrenner ágostai ev. pesti lelkész előtt, mennyire szükséges hazánk­ban a gyermeknevelés és a gyermekvédelem. A ritka lelki tulajdonokkal megáldott, nagyeszű asszony tudta, mit cselekszik. Kalchbrenner ugyanis udvari papja volt a nádor nejének s igy eljutott a levél Mária Dorottya királyi her­cegnő kezébe, aki ezután magára vállalta, hogy a súlyos viszonyok ellenére is megnyeri fensé­ges férjét ügyüknek. Mikor Forray Andrásné Brunswick Julia később a nádorné főudvarmesternője lett, ő is szót emelt Teréza grófnő eszméi nem hívtam meg, amit a múlt héten tartottunk künn a mezőn, a sisakvirággal. De hidd el, fenséges uram — folytatta a madár mama — olyan rosszindulatú és irigy az a pók, hogy nem való vele egy társaságban lenni. Mindig fondorkodik, áskálódik a családomban s valósá­gos haragot és gyűlöletet idézett elő köztünk és a nádi sármány között, aki szintén a mi családunk törzséből való, csakhogy az Isten külömböző szokásokat oltott belénk. Eközben előkerítették a pókot, s a nád, amint előtte állt a csúnya kis állat ollóformájú lábaival, haragosan rárivalt: — Miért idéztél elő haragot és gyűlöletet a becsületes sármány­családban ? A szemtelen kis pók nem ijedt meg erre a kérdésre, hanem gúnyosan végignézett a sármányon s aztán, ajkát biggyesztve, felelt a nádnak: — A «becsületes» jelző csak a hazafias, itthonülő madarakat illeti meg, akik a hideg tél ellenére itthon maradnak s nem bántja őket az az előkelő, de hazafiatlan divat, hogy külföldre meneküljenek a napsugár után. A fecskét, a fülemilét, meg mindazokat a mada­rakat, akiknek minden nemzetsége meleg tájra szokott vonulni a tél jöttére, ezeket értem és megbocsátom nekik szokásukat, hanem az, amelyik egy törzsből való és mégis két ágra szakad, s mig az egyik itthon ülő hazafias csa­lád maradt mint a nádi sármány,, addig . Mi történik a nádasban? — A Tűzhely eredeti tárcája. — Irta: Lux Terka. . . . Csitt, csitt, csak lassan gyerekek, most elviszlek benneteket a nádasba . .. Szép, hold­világos este van, a milliónyi csillagokon keresz­tül ugyancsak annyi angyalnak a szeme ku­kucskál le a földre s az ablakokon keresztül be a házakba s nézik, figyelik, hogy Gizike meg Pistike, meg a többi sok gyerek elmondja-e rendesen az estek­ imádságát? És bizony, drága angyalocskák! Hanem most lefekvés előtt, hagyjatok bennünket egy kicsikét elbújni ott a nádas mellett a fűzfa­­bokrok közé, hadd figyeljük meg ezen a szép nyári estén, hogy mi történik abban a sűrű, sötét nádasban, amely akkora, mint egy kicsike kis birodalom, tele mindenféle bogár-, növény-, madárlakóval, amelynek úgy látszik, hogy a nád, a sugár, egyenes, kecsesen hajlongó nád a parancsoló fejedelme. És ez csakugyan igy van, mert ebben a titkos birodalomban a nád a fejedelem, még­ppedig egy szeszélyes, megbízhatatlan fejede­­lra, kit a legkisebb szellő-fuvallat is megingat s egyszer erre, másszor arra fordul, most az egyik, majd a másik alattvalóját kedveli, aztán ismét még egy hitvány kis békának a breke­gésére is hajt; egyszóval olyan a nád­

Next