Pesti Napló, 1899. október (50. évfolyam, 272-302. szám)

1899-10-01 / 272. szám

■ V. . .­­ .2 .................................■■■ ...................■»■ ............. ..." - Budapest, vasárnap .r-­- FESTI TVjftJPLO. 1899. október 11 272] A ségét is a tudomány és a tapasztalás csalhatatlan bizonyságaival, a külföldi társadalmak áldozatkészségének impozáns példáival feltárják: a pusztában kiáltók sorsára volnának kárhoztatva. De szerencsére nincs semmi okunk kétségbeesni, hanem nyugodt remény­nyel és bizalommal bocsáthatjuk e fel­hívást a magyar közönség elé, amely az emberies érzések sugalmai és a fajsze­retet sürgető szava elöl sohase zárkózott el, valahányszor megvolt a biztosítéka arra, hogy áldozatkészsége hivatott kezek gondviselő munkájában fogja megteremni a siker gyümölcseit. Ezt a biztosítékot pedig bőven meg­találja nemcsak a fényes neveknek abban a hosszú sorában, melyet ennek az em­beri és nemzeti szempontból egyaránt olyan áldásos hivatású társadalmi moz­galomnak élén lát, hanem főként abban a kiváló egyéniségben, aki e mozgalom­nak teremtő és fentartó lelke. Lehetetlen, hogy amikor olvasóközönségünk figyel­mét és áldozatkészségét a szegénysorsú tüdőbetegek védelme céljából létesítendő szanatóriumok ügyére felhívjuk, ne zójjuk le e lapok hasábjain is egy kis ré­szét a magyar társadalom hálájának Korányi Frigyes iránt, akiben az európai hirű tudós, a nemes és a melegszívű em­berbarát és a tüzeslelkű hazafi szövetsége teremtette meg azt a lankadást nem is­merő erélyt, amelylyel ebben az ügyben úgyszólván pályája kezdete óta küzd, fárad, kér, buzdít a szakirodalomban, a sajtóban és a törvényhozásban egyaránt. Az ő szívós agitációja vetette meg annak a jelentékeny kezdésnek alapját, amely immár várja a magyar társadalomtól, hogy olyan nagy és hatalmas alkotássá erősítse, amilyen nagy és hatalmas a veszedelem, amit le kell küzdenie. Mi azzal a biztos reménynyel továb­bítjuk ezt a felhívást és ajánljuk fel szolgálatunkat a beérkezendő adományok közvetítésére, hogy a magyar társadalom áldozatkészsége mielőbb meg fogja nálunk is teremteni azokat az eszközöket, me­lyeknek sikeres felhasználásával a műveit A két katona pedig áll mereven, mintha abból a hideg főhegyből vágták volna ki őket; a puskája a vállán, szuronyát beragyogva a hold világa. Egy pirosbogyós kecskerágóbokor válaszsza el őket valamitől, amit az alkonyat­ba­n nem lehet jól látni. A fű­ az ott heverő tárgy körül letaposott és barna ... de hát ilyen­kor este minden sötét. . . Egy kis fekete moz­dulatlan holmi az osi,a fűben, f a tetején egy szálfa keresztben. Az asszonyi szó szüntelenül pereg le, egy­hangúan, mint az őszi cső, vagy mint a bút­­árló szem. — Hogy az uram fektette volna azt a szál­fát Gyuri mellére, mikor már agyonütötte volna ?­ Hogy mondhatnak ilyeneket, csendőr úr ! Ráesett, tessék elhinni! Nem gyakorlott az uram­ az ilyen gonosztevésben. Meg se járta volna az esze . .. Akkor tette volna rá, mikor már halott volt volna ? Dehogy ! Meg se merte volna nézni . . . ha ő lette volna. — Nem ! az uram nem ilyen fajta ember. Az uram jó ember, csendőr úr ! s mi jól él­tünk estyrdőr úr, habár bolond, indulatos em­ber is az uram. De engemet úgy tartott, mint a galamb a fiókáját. Aztán már nem mai gye­rekek vagyunk, csendőr úr! Az uram már de­res (de ki áll azonban vele egy sorba mun­kában, mulatságban) s én is régecske mondtam el az esküt az oltár előtt. Hát miért bolondul­nánk meg most mi idetöltött emberek ? Ne mondja ! Ez tiszta szerencsétlenség ! A szálfa úgy magától dőlt reá. Az veszítette el Gyurit. Valami enyhe szellő suhant át a Cserepeske világ minden országa évtizedek óta mutat nekünk biztató példát az emberi élet e legfélelmesebb ellenségével szemben való védekezésre. Budapest, szeptember 30. A házszabályok revíziója. A házszabályok revíziójára kiküldött képviselőházi bizottságnak még egy fontos feladata van: az egyszer már módosí­tott házszabályokat össze kell egyeztetnie a kúriai bíráskodásról szóló törvénynyel, minthogy a jövő évtől kezelve már nem a Háznak kilenc bíráló­­bizottsága, hanem a királyi Kúria fog bíráskodni a petícióval megtámadott mandátumok dolgában. Széli miniszterelnök a munkarendről mondott tegnapi beszédében mutatott rá erre a teendőre és Szilágyi Dezső, a bizottság elnöke, ma délután 5 órára már össze is hívta a bizottságot tanácskozásra. Az ülé­sen, amelyen a kormány részéről Széli miniszter­­elnök jelent meg, a bizottság Bakonyi Gyulát választotta meg előadójának. Azután felkérte az elnököt, hogy mihelyt az előadó javaslattervezeté­vel elkészült, hívjon össze újabb ülést, amely azután határozni fog a bizottság további munkálkodásáról. A szabadelvű párt értekezlete. Az ország­gyűlési szabadelvű párt ma báró Pod­maniczky Fri­gyes elnöklésével értekezletet tartott, amelyen leg­elsőbben a Ház hétfői ülésén választandó kvóta­bizottsági tagokra ejtették meg a jelölést. A jelöltek: gróf Apponyi Albert, gróf Csáky Albin, Fálk Miksa, Horánszky Nándor, Láng Lajos, Matlekovits Sán­dor, Pulszky Ágost, Tisza Kálmán és Tomasich Miklós. Egy helyet a bizottságban a néppártnak tartanak fenn, amely valószínűleg gróf Zichy Jánost fogja jelölni.­­ Az értekezlet azután megejtette a jelöléseket az egyes bizottságokban megüresedett helyekre: a házszabályokat revideáló bizottságba Emmer Kornélt, a kérvényi bizottságba Oszk­oluczky Miklóst, a közigazgatási bizottságba Fischer Sán­dort, a naplóbiráló-bizottságba Barcsay Domokost és a vízügyi bizottságba gróf Forgách Antalt jelöl­ték.­­ Az elnök végül fájdalmas szavakkal jelen­tette be gróf Pejacsevich Artur elhunytét s javasolta, hogy ravatalára a párt nevében koszorút helyezze­nek. E javaslat elfogadásával az értekezlet vé­get ért. Beszámolók: Tallián Béla, a­ képviselőház al­­elnöke, a jövő héten választókerületébe, Török-Ka­­nizsára megy, hogy beszámolót mondjon. — Rozs­nyóról írják, hogy gróf Andrássy Gyula választóke­rületében október végén beszámolót fog mondani. — Páder Rezső, a sopron megyei lövői kerület nép­párti képviselője, kerülete összes községeiben — felel s arra mind megmozdultak a lombok. A hold fellépett a boltra. A szélének a rajza oly éles volt, mintha ezüstös papírból ollóval vág­ták volna ki. Benézett a bikkek tetején s azzal tovább suhant. Benézvén a Gyuri elváltozott, vértől fekete arcára, azért szaladt oly gyorsan odább bizonyosan. Az asszony (erős, szép, húsos fehérnép, hó­lyagos szemekkel, duzzadt, piros ajakkal, az ünnepi ruhájában) behunyta a szemeit, amint a táncoló holdvilág mellett meglátta a legényke hideg testét . . . tapogatózva megkapaszkodott egy ifjú fa derekába, bárha sima helyen állott — és elhallgatott. Mily rettenetes csendesség volt. A csendőrök meg se mozdultak. — Járt utánam Gyuri, nem tagadom, jó ! Ami igaz, nem tagadom el. De nem az uram ütötte agyon. A szálfa esett rá. Mi itt lakunk fenn az élen, ő errefelé járt, nappal, éjjel. . . nem tagadom. Mert itt fenn van az ő török­­buzásuk s azért járt fel éjjel, hogy ne mocs­kolják meg a vaddisznók, így esett rá a szálfa. Egy-két szót is szóltunk egymáshoz, nem mon­dom ... de semmi rossz nem történt közöt­tünk, csendőr úr . . . Hiszen gyerekember volt az, csendőr úr ! úgy nézhetném, mintha a fiam lett volna, mert gyermekkorától fogva is­merem. Egyszerre, igaz! nagyon megbátorodott, mintha vaskapocs szorította volna meg az ember derekát a táncban, — de azért embert nem ölünk, csendőr úr! A futó szellő még valami rut szagot is emelt ki a bokor mellől. .. Mintha ketté vágta volna az asszony hangját ez a szag. Megdob a harminckét helyen — mondott beszámolót Pártja munkásságának ismertetése mellett leginkább a ma­gyar földnek védelméről, a kisgazdák és kisiparo­sok helyzetéről, a politikai jogok gyakorlásáról és az egyházpolitikai reformokról beszélt. — Nagyvá­radról telegrafálja levelezőnk: Telegdi József, az élesdi kerület szabadelvű párti képviselője ma mon­dott beszámolót választói előtt. Miután a néppárt panaszának alaptalan voltát bizonyította, felsorolta a Bánffy-kormány érdemeit és ismertette az ob­­strukció eseményeit. Rámutatott, milyen szerencsésen oldotta meg a válságot Széll Kálmán, üdvözölte a nemzeti párt belépését a szabadelvű pártba. Széll Kálmánban garanciát talál arra, hogy a közügyek válságát törvényes uton fogják megoldani. Örömmel szólt a magyar-román barátságról s azután részlete­sen foglalkozott a gazdasági helyzettel. A szabad­elvű párt régi­ tagjai — igy végezte — nyugodtan maradhatnak új vezérük zászlója alatt a "pártban, mert Széll politikájának, mint a múltban, úgy a jövőben is a szabadelvűség lessz a rugója. A hall­gatóság tetszéssel fogadta a beszámolót. A Hentzl-ügy kérvényei. A képviselőház kér­vényi bizottsága ma Badócza János elnöklésével ülést tartott, amelyen a kormány részéről Széll mi­niszterelnök, báró Fejérváry, Lukács, Wlassics, Darányi és Plesz miniszterek voltak jelen. A bizott­ság tárgyalás alá vette a házhoz újabban érkezett feliratok és kérvények tizenegyedik sorjegyzékét. Előadó Kőszeghy Sándor volt. A szegvári, szigetvári és nagyszalontai választó­polgárok és a ceglédi népgyűlés ama kérvényeinek tárgyalása rendjén, amelyekkel a Hentzi-szobor áthelyezése körül tör­téntek által a nemzet becsületén ejtett sérelemért elégtételt kérnek, Kőszeghy előadó a miniszterelnök által a Ház tegnapi ülésében tett megnyugtató nyi­latkozat után azt javasolta, hogy a kérvényeket irattárba helyezzék. Kubik Béla ennek az előadói javaslatnak elfogadása esetére a maga és Thaly Ferenc nevében különvéleményt jelentett be. A Széll miniszterelnök utalt azokra, amiket a Ház tegnapi ülésében mondott, s amelyekhez semmi hozzáadni valója nincs. A bizottság nagy többség­gel elfogadta az előadó indítványát. — Az ismere­tes huszonkilenc pontot támogató kérvényekről a bizottság egyhangúlag az irattárba helyezést hatá­rozta el.­­ A sorjegyzékbe foglalt többi feliratnak és kérvénynek az előadó javaslatai értelmében az érdekelt minisztériumokhoz való átterését határozta el a bizottság. Ezzel az ülés véget ért. A Hentzi-ügyre vonatkozó kérvények dolgában hozott határozattal szemben Justh Gyula és Kubik Béla bizottsági tagok még a mai ülésben különvéle­ményt adtak be, melyben kifejtik, hogy a Hentzi­­ünnep igenis a nemzet önérzetén ejtett sértés volt. Fokozza e sérelmet — így szól a különvélemény, — hogy a felavatás napjául a világosi fegyverletétel napját megelőző nap választatott ki, fokozza a benve hallgatott el, a kötényét a szeme elé emelte és lefutott a gödörbe. A tehén megijedt a lármától és nagy törtetéssel visszarohant a kukoricásba. Az égboltot egymás után hímezte ki csilla­gokkal az éj. A medve-tóba facsatornán veze­tett édesvíz hangosan csörgött s fodrok szalad­tak végig a tükrön, a holdvilágtól beragyogva. Mély és rettenetes a csendesség! — Nem tudok elmenni innen, csendőr úr! látja, — csak úgy a gödörből beszélt fel az asszony — elindulok haza, de visszatérek .. . Nem tudok elmenni innen, pedig az a szag ott fenn elveszi az eszemet... Csendőr úr! Vigyék el már onnan. Mit kivánnak tőlünk ? Már meghalt Gyuri! Mit akar még velünk a bíróság, hogy nem engedi eltemeti élni ? Vége van már annak egészen ... Vigyék el innen, az élő Isten irgalmára, azt a szegény testet... Hozzá nem nyúlnék a teremtett világ minden kincséért, de ezzel a­ tíz körmömmel sírt kapa­rok neki, csakhogy eltegyék már a föld színé­ről... Ne tartsák itt lelkem, hiszen nem ér­zik ?.. . Nem érzik, csendőr úr ?... Fölemelte mind a két karját a feje fölé, az égre meredt s néhány ugrásban a gödörből felrohanva, merészen a csendőrök elé toppant s hangosabban, szinte kiáltva folytatta: — Az én bűnös szemem! ... az én bűnös szám. Oh, jaj nekem, jaj bűnös testemnek. Ha meg­­kivánok valakit, jaj nekem, jaj neki... Temessek már el az élő Istenre. Vasárnap a táncban megszorítottam a karját, éreztem, hogy úgy reszket mint a nyárfa, «Elvesztél» — így szól-

Next