Pesti Napló, 1899. november (50. évfolyam, 303-332. szám)

1899-11-01 / 303. szám

ÖTVENEDIK ÉVFOLYAM. (303. Szám.) Apróhirdetések ára Egry szó 2 kr., vastagrabb betüvel 4 kr. Hirdetések petit számí­tással díjszabás szerint« Medelen minden nap, ünnep és vasárnríp után s ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Égisz évre_14 krt — kr. Félévre____7 .* Negyedévre _ 3 . 60 , Egykére____1­­­20 , Egyes szám____— 4 kr. Vidéken_______ _ s . Budapest, 1899.­­Főszerkesztő: Neményi Ambrus. Szerda, november 1. Kibontakozás. Budapest, október 31. Az a körülmény, hogy az idén ismét több havi költségvetési felhatalmazásra, a nálunk hibásan úgynevezett indemni­­tásra van szüksége a kormánynak, ma­gában véve nem okozhat az országban semmiféle aggodalmat. Újabb alkotmá­nyos életünk harminckét éve alatt mind­össze kétszer készült el a költségvetési törvény az év vége előtt. De baj csak az lett volna, ha oly komplikációk hát­ráltatják a költségvetést, melyek magát a parlamenti gépezet szabályos működé­sét is kérdésessé teszik. Ez idő szerint azonban már bátran elmondhatjuk, hogy ily komplikációk veszedelme megszűnt. Nem kell többé tartani oly eshetőségek­től, melyek rázkódásnak tehetnék ki az 1867-iki alkotásokat, vagy kényszeríthet­­nék a magyar törvényhozást, hogy ezek­nek megmentése végett rendkívüli eszkö­zökhöz folyamodjék. Az osztrák delegációnak megválasz­tása oly esemény, melynek messzemenő hatása lessz az osztrák belső válságra is, mert ezzel a legveszedelmesebb fegyver van kicsavarva az intranzigensek kezé­ből. Hogy a békés megoldás eshetőségei a delegáció megválasztásával lényegesen javultak, azt még a legelfogultabb osztrák pártember is kénytelen elismerni. Ez azonban csak közvetve érdekel­hetne bennünket, ha az osztrák viszo­nyok alakulása szoros kapcsolatban nem állana a Magyarországot is érintő ügyek szabályszerű és békés elintézésével. Az a nagy különbség állott elő a régibb és a mostani osztrák helyzet között, hogy mindazok, akik eddig azért igyekez­tek meggátolni a kiegyezést, mivel ettől várták párthatalmi céljaik meg­valósítását, most már kénytelenek óhaj­tani, hogy a kiegyezés mielőbb el­­intéztessék, mert míg ez hátra van, addig szó sem lehet arról, hogy részesei lehes­senek az alakítandó parlamenti kormány­nak. Minél ádázabb harcot folytatnának a kiegyezés még hátralevő része ellen, annál jobban kinyújtanák a Clary-minisz­­térium életfonalát, annál jobban megerő­sítenék a pozícióját. A delegáció-választás volt az egyetlen, aminek meghiúsulása válságos és a ren­des alkotmányos eszközökkel esetleg meg nem oldható komplikációt idézhetett volna fel. Ennek megtörténtével el van távo­­lítva az osztrák politikai helyzetből a leg­veszedelmesebb méregfog. A kvótakérdés­ben ott van ultima ratio gyanánt a királyi döntés, ha más módon egyáltalában nem lehet eredményre jutni. Ezenkívül még csak egy dolog volt, melyre nézve az az aggodalom foroghatott fenn, hogy belőle esetleg fegyvert faraghat az osztrák önzés a kiegyezési ügyek végleges lebonyolítja ellen: az átutalás kérdése. Erre nézve Szell Kálmán miniszter­elnöknek a pénzügyi bizottságban tett mai nyilatkozata teljesen megnyugtató. A miniszterelnök kijelentette, hogy az át­utalási törvény január 1-én okvetetlenül életbe fog lépni, legfeljebb az életbelép­tetés módja lehet még bizonytalan. Nem kell tehát attól tartanunk, hogy Magyar­ország legnagyobb pénzügyi sérelmének orvoslása ezután is függőben marad. A miniszterelnök nyilatkozata azt jelenti, hogy az osztrák kormány kötelezve van az átutalási eljárás életbeléptetésére és teljesíteni is fogja ezt a kötelességét, a parlament hozzájárulásával, ha lehet, de a 14. § alapján is, ha kell. Emlékezünk egyébiránt, hogy maga gróf Clary ily értelemben nyilatkozott csakhamar kor­­mányralépte után, anélkül, hogy e nyi­latkozatának közzététele izgalomba hozta volna a máskor oly könnyen lázongó osztrák sajtót. Valószínű tehát, hogy ez a kérdés is, mint a delegáció-választás, simán fog elintéztetni. Ha ez nem sikerülne, akkor is elég fegyver van az ország kezében, hogy a reciprocitásnak érvényt szerez­zen. Ezek voltak a miniszterelnök szavai, anélkül, hogy azokat a fegyvereket, me­lyeket szerinte a szentesített törvény nyújt, közelebbről megjelölte volna. De ezekre nem is olyan nehéz rátalálni, hisz a törvény megmondja, hogy ha fogyasztási adó alá eső küldemény a határtól 15 kilométernyi távolságon belül átutalási jegy nélkül találtatik, akkor azt a ma­gyar pénzügyi közegek elkobozzák, ki­véve ha az illető az utána eső átutalási összeget és a kiszabandó bírságot lefi­zeti. Első­sorban tehát nem a magyar kincstárnak, hanem az osztrákoknak ér­deke, hogy a bécsi kormány az átutalási eljárást keresztülvigye, mert a magyar kormány szentesített törvény alapján ké­pes megóvni a magyar kincstár érdekét. » Oszlik a köd, mely a politikai szem- Mindenszentek napja a szalonban. — A Testi Napló eredeti tárcája. — Nem minden etnográfiai tény vezeti le gyö­kereit az öntudatlan néplélek kikutathatatlan mé­lyéig. A műveltebb köröknek is megvannak a maguk babonás ösztönei, melyek félig tréfás, félig komoly külsőségekben nyilvánulnak meg. Érdeke­sen lehet ezt megfigyelni egy egészen új társa­dalom gondolkodásában, amilyen az amerikai, melynek nincsenek a népélet százados emlé­keiből táplálkozó hagyományai. Semmi sem bizonyítja jobban, hogy a babona egyaránt megterem a szalonokban és a zsupos kuny­hókban, mint az amerikai családélet példája. A legfelvilágosultabb nép is rabja bizonyos misztikus képzelgésnek, szívesen kacérkodik a tit­okszerűség világával, bár nem hisz éppen benne. Hol végződik itt az elfogultság vak és makacs meggyőződése és hol kezdődik a játék enyelgése, annak határa nehezen volna meg­vonható. De ha a bájos amerikai missek modern babonássága nem egyéb is divatos szenvelgés­nél és kellemes társas szórakozásnál, azért sok kedves és patriarkális vonást vegyítenek a keresztény családok nagy ősi ünnepeibe, ami­lyen különösen a Mindenszentek napja, az­ őszülő természet e költői hangulattal teljes ün­­­ nepe. Emlékezés és remény, az enyészet bús sejtelme és a jövőbe látó hit derült bizalma­­ — mindez sajátságosan találkozik a novemberi­­ ünnep küszöbén. De az angol­szász lélek ködös borongása, az ős szigethaza dértől-nap­­sugárról koszorúzott őszi hervadása szükséges ahoz, hogy a mindenszentek napjának igazi hangulatával ihlessen. Egy evansville-i (Indiana) professzor, Knortz most megjelent «Folkloris­tische Streifzüge» című könyve bőven meríti ki azt az anyagot, melyet az amerikai élet­ tanulmányozása évek során át nyújtott eléje. Fejtegetései tanulságos párhuzamot engednek vonni a Mindenszentek napja protestáns hagyományai és a halottak napja ama, inkább katolikus kultusza közt, amely nálunk is divatos. Mindenszentek napját tulajdonképpen a keresz­ténység első vértanúi emlékére üljük már a 4-ik századtól kezdve. De akkor ez az ünnep a pünkösd utáni hétre esett, csak IV. Gergely tette át 835-ben november 1 -ére. Hogy mért foglalták le később a vértanuk napját különö­sen a házasulandó ifjak vidám tréfáik űzésére s a jövendő kutatására, erre Knortz is adós marad a felelettel. Tán csak nem azért, hogy sok házasság úgyis vértanuságban végződik? Bizonyos az, hogy igen elterjedt kedvtelése a jó házból való amerikai lányoknak ez este­­apró égő gyertyákat állítani egy deszkatáblára , s azt azután vízbe tenni. Akinek a gyertyája­­ először olvad össze, az fogja felölteni először­­ a menyasszonyi ruhát. Ha véletlenül fiatal em-­­ berek is vannak jelen, akkor dióhéjakban úsz­tatják a vizen az égő gyertyácskákat. Mindenik dióhéjnak egy fiatal ember, vagy fiatal leány a tulajdonosa. Amelyek aztán úszás közben kö­zelednek egymáshoz, azoknak tulajdonosaiból mihamarabb egy pár lessz. Naiv és gyermeteg tréfák ezek, de az ábrán­dozó ifjú szíveknek egyszerű a nyelvük. Meg­értik egymást egy idom tál­an ólom töm­eg­ből, mely süstörögve ölt alakot az olvasztó­kanálban. Mindenszentek napja varázslatos éjjelén, amikor kisértetek suhannak át a ré­ten, aki lábai közé kapott söprűvel három­szor megkerüli a csűrt, vagy falut, az előtt láthatóvá lessz maga a megtestesült ördög. Persze a gonosz lelkek incselkedéseiben buzgón segítenek a suhancok izmos karjai is. Falun kivált nincs ház, amelynek őrizetlen kertajtóját ilyenkor ki ne emelnék sarkaiból s el ne rejtenék, vagy éppen el ne égetnék. Penn­sylvaniában a duhajkodó ifjak gabonaszemekkel dobálják meg az ablaktáblákat, szétszedik a gazda szekerét, elviszik a padlásra s ott újra összerakják. Pokoli tréfákat űznek az ajtón való becsengetésekkel is, káposztatorzsákkal döngetik a házajtókat, vagy zsineget húznak az utcán keresztül, hogy a járókelők belebo­toljanak. Hát még mennyi mulatságot okoz, fejjel a víztartóba hajolva a belevetett almát fog- Mai számunk 22 oldal.

Next