Pesti Napló, 1900. április (51. évfolyam, 90-118. szám)
1900-04-01 / 90. szám
Kérjük azokat a vidéki tisztelt előfizetőinket, kiknek előfizetése e hó végével lejárt, hogy előfizetésüket az illető postahivatalnál minél előbb megnyítani szíveskedjenek, hogy a lap szétküldésében fennakadás ne legyen. Bolygó zsarnokok. Budapest, március 31. A Jászai Mari tegnapi búcsúját elég érdekes esetnek tartom arra, hogy még egyszer és ezen a helyen is megemlékezzünk róla. Érdekesnek tartom és örvendetesnek, hogy a magyar közönségnek számra is nagyon tekintélyes része még nem sülyedt le az orfeum-izlés színvonaláig. Végre is Jászai Mari kétértelmű kuplékat nem énekel, élőképekben nem szerepel, a szecessziós műfajtól idegen. Művészete fenséges, szigorú, mondhatnám intranzigens. Mégis hódolnak neki férfiak, nők, az egész közönség. Hát mi egyebet jelent ez, mint azt, hogy a tömeg lelkében ott van a vágyakozás az igaz, az örökkévaló, a nagy művészetre ? Némelyek azt írják, hogy a modern színház azért sülyed, mert zsákmányául ejtette a demokrácia, mert nem egy választott közönségnek játszik többé, hanem a tömegnek, amelynek ízlése nyers, alantjáró és hétköznapi. Hát ez nem igaz. Mert a felsőbb rétegek ízlése változott ugyan, változott és sülyedt, de a nép most is azt szereti a színpadon, amit ezer év előtt, szereti a páthoszt, szereti azt, ami nagyszerű, ami elragadó, azt is ami szentimentális, szereti a fenséges küzdelmeket, az erénynek, az igazságnak és a hősies önfeláldozásnak dicsőítését. Soha a tömeg a színpadon a trágárságot nem kereste, a kéjenceknek való különlegességeket, a triviális léhaságot és azt a nyerseséget, amelylyel az élet különben is bővelkedik. Vallják meg tehát, akik színpadra viszik a ledérséget, hogy a saját perverz üzleti hajlamaiktól vezettetve, boltot nyitottak az üdébb, vagy festett emberhús hatásosabb kiállítására, de ne okolják a közönség ízlését, mert a közönség most is imádja a művészetet és rajong a való művészért. A Jászai-estének ez az első szembeötlő tanulsága. A többi tanulság, az már szinte politika. Ugyanis roppantul beleillik ez a kép a magyar közéletbe, amelyben rendszerint az történik, ami érthetetlen, és rendszerint elmarad az, amit minden ember logikusnak il?... Itt van egy művésznő, aki mellett a közönség, tehát a színháznak egyetlen és egyúttal legfelsőbb fóruma a rajongásig lelkesül. Nos hát, ha olyan igen nagyon kell nekik az a művésznő, ha úgy becsülik, ha túlbecsülik, ha csak őt méltányolják, hát , akkor elkergetjük. Itt van viszont az intendáns. Felesleges már maga az állás, viselkedése még az állásának is árterekbe húzódott, s mi is oszladoztunk hazafelé. A tanító a bátyját nyomon kisérte a berek felé s elmenőleg hallanom kellett, amint a bánatos emberhez így szólt: — Én megveszem jó szívvel, István . . . kiáltotta. — Vidd el, — mondta kelletlenül a molnár, — már vigye el akár a fészkes nyavalya miattam. — De pénzt adok érte bátyám — ordította a siket ember fülébe — becsületesen, ha nem romlott meg az erkölcse . . . — Nem, morogta a molnár lemondóan — már mi is a fészkes nyavalyát is csináljuk vele .. Már nekem semmi se kell a világon . . . Vidd el . . . — De a borjával adod ? — ordított a tanitó. A molnár tehenéről beszéltek.. A tanitó el akarta csaklizni a tehenet a bátyjától. A beszédes vizet, a virágos völgyet a halott asszony körül még melankolikusabbnak láttam .. . Egy tehén ! A molnár bután nézett maga elé s legyintette a szürkülő levegőt. — A keresztanyám hagyatékából megkaptam a jussot — kiáltotta — száz pengőt egy summában, Mihály! . . . kifizethetlek a tehénért, ha adod . .. Egy tehén . . . Vágyakozva, félve várta a választ. Hogy kábítsa a bátyját, folytonosan beszélt: Ott jártam Fareádon a jussomért. A Kalondán gyalog jöttünk az asszonynyal, az az apostolok lován, Mihály! mert nem telik szekérbérre ... A nyelvemet majd elvesztettem a nagy melegben, mert hajnal óta mind óriási deficitek fabrikálásával remekel, a művészeket elkedvetleníti, a művészetet lefokozza. Nos hát, ha ez az egyébként geniális és nagyműveltségű férfiú ezen a helyen egyáltalában nem képes üdvösét alkotni — hát tartsuk meg mindenáron. Ez a magyar kormányzati logika. Csak azon csodálkozom, hogy olyan tisztán gondolkodó fő is, mint a Széll Kálmáné, meghajlik ez előtt a hagyományos logika előtt. Az intendáns úr is csak hizeleg magának azzal, ha azt gondolja, hogy ő eredeti egyéniség. Éppen ellenkezőleg. Típusa ő azoknak a bolygó zsarnokoknak, akik közül különböző helyeken legalább is pár száz ül szeretett hazánknak a nyakán, emésztve önmagát, boszantva másokat, cél nélkül, komoly ok nélkül, anélkül, hogy akár reájuk, akár bárki másra az ő erőlködésükből valamiféle haszon háromolnék. Tegnap is ott ült páholyában az intendáns, mint valami tragikus hős, aki az egész világgal dacol. Ugyan miért? Ezt kérdezem. Mert ki ne becsülné a férfit, ki egymaga szembeszáll a sokasággal, az előítélettel, a divattal valami eszméért, amely lehet téves is, valami meggyőződésért, amely lehet egyoldalú, valamiért, ami szerinte jó, becses és áldozatra érdemes. De miért dacol az intendáns az egész világgal ? Talán, hogy megtakarítsa azt a két-háromezer jövünk ... De készpénzzel ki tudlak fizetni, ha ideadod a tehenet illendő áron ... Azért szeretem ezt, Mihály, mert egyszer a tied... s másszor . .. másszor ... úgy kiabált, hogy köhögött. Egy tehén!" Ábrándja egy szegény embernek. Az egy tele kamara, melyből az édes, bizonyos tej sohase apad ki. Félrecsaptam az ösvényről, hogy ne halljam az éhes ember beszédét. A mohó hírvágy lekiáltott minden szavából. Bizonyosan jó vásárra volt kilátása. A malmot elöntötte a falusi nép s felkurkárszta minden zege-zugját, pedig a vacsoracsillag már kinézett a sima, tiszta égbolton. A tücskök cirpeltek az aszott mezőn s az után hazaballagó csordavezető címeres tehene kolompja bongott. .. vájjon nem a halott asszony tehene-e? Hoszszasan bőgött a borja után, utáltam s elfordultam. Még a szürke, feneketlen csendesség se altatta el a felindulásomat s egész este hallottam a csorda száraz kopogását s ama kolomp komoly hangját. A tanítót egyenesen meg tudtam volna verni. Miért pedig ?.. Az ember úgy él, ahogy lehet, minthogy muszáj lenni. . . Ki tudja, micsoda nyomorúságban húzza a keresztjét a hegytetőn guggoló diófás, agyagos, szakadékos, köves falucskában. . . A szemesé a világ. . . Egy tehén. . . Egy nagymarjú, széles-szügyü, nagy tejtükrös, erkölcsös tehén: maga a gazdagság. A tanítónak ime pénze van ... sohase volt ennyie egy csomóban. Az ángyala már nem sir utána, ha a maga pajtájába köti. . . Oh ! Ki se nézze le a szegény ember álmát. .. s vágyát. Az élet igen nehéz. A gyáva. — A Festi Napló eredeti tárcája. — Irta: Petelei István. Egy nyári délután érkezett hozzánk a fürdőre az atyhai tanító s a malomba szállt meg a nagyobbik ángyához. Érkezését onnan tudtuk meg, hogy aznap a fürdőközönség a malomhoz sétált ki, mert látni akarták a szerencsétlenség helyét, ahol a molnárné összetörte magát. Az ángya, a perjés fehérnép össszekülömbözött ugyanis a malomkerékkel, minthogy tán igen lassan, vagy tán igen gyorsan forgott, — elég az, addig piszkálta a kerék küllőit, mig a lapát megfogta a lihegő szoknyát s úgy odacsapta a molnárnét a lajhoz, hogy a Gábor arkangyal trombitáig, az soha semmire se hallgat immár. Mind kisétálván a malomhoz, az atyhai tanító (egy sovány, gyérbajuszú, savószemű emberke) gazdaképpen magyarázott nekünk egyetmást, minthogy az ángya siket ura boldogtalanul szepegett egy vásott malomkövön ülve, úgy hogy mire se lehetett használni. Felállott a gát védőjére, a lobogóra s fontoskodva beszélte a részleteket. A tanító felesége — mert együtt jöttek — révezetesen megfogta az ura rokkját: «ügyelj magadra, Marci; a teremtő szent nevére, Marci! — nyögödözte — az, igen veszélyes hely, Marci! valami történhetne veled, Marci! Mi lenne velünk Marci,és többeféle.. . Rekkenő alkonyat volt. A sok rongyos falusi nép, munka után mind arra felé jöttek, csodát látni s szép vásárt csaptak. A molnár elmenekelett a zaj ellen s az égerbokros de Mai számunk 28 oldal. -f / 17 1% _ TZ ÖTVENEGYEDIK Jívrol.YAIVI (90. SZshn.) ELÖFUSTESI ARAS. Egész évre—. 28 kor. — fii. Péterre____14 . — „ Negyedévre _ 7 „ — , Egy hóra— 2 m 40 a Egyes szám _ _ 8 fillér Vidéken — 10 s AjróMrdaMMk 4n» Egy sz ó 4 fillér, 1 vastagabbbetéve' 8 m. Hirdetések petit szémU t&Msl díjszabás szerint. Heztelen minden nap, finnep és vasárnap ötén I Szerkesztőség: VL, Teréz-körút 21. Budapest, 1900. Neme^TA^bras. Vasárnap, április 1.