Pesti Napló, 1900. június (51. évfolyam, 149-177. szám)

1900-06-01 / 149. szám

nSf " Budapest, péntek _________PESTI NAPLÓ. 1900. junius 1. 149. számi a szerajevó-spalafői vonalat, melynek i­s nemzetközi jelentősége nincs, de az okkupárt tartományok forgalmát teljesen b­elevinné az osztrák szférába. A reichs­­rath, ha jól tudjuk, az osztrák területen fekvő vonalrész kiépítésére (Arzanóig) már bizonyos hitelt is bocsátott a kormány rendelkezésére. Mindez hiába történt, mert a magyar kormány ridegen elutasította ezt a kombinációt. Teg­nap az osztrák delegációban újral szóvá tette az ügyet Bulat képviselő. Erre Kállay miniszter kijelentette, hogy ő maga is «hőn óhajtja», hogy ez az összeköt­tetés «végre-valahára» létrejöjjön; egyéb­ként elmondhatja magáról, hogy ha van valaki, aki ennek a tervnek a megvaló­sításáért tevékenykedett, akkor ezt az érdemet ő (a miniszter) veheti a maga számára igénybe. Nos hát ez dokumentum, és ezzel a dokumentummal szemben mit ér az, ha Kállay a magyar delegációban üres frá­zisokkal arra hivatkozik, mit és mennyit tett ő Magyarországért ? Hogy az osztrá­kok előtt ezt a vallomást elmondta, azt szívesen veszszük. Legalább felvilágosí­totta a magyar közvéleménynek azt a részét, amely ítéletében eddig még habo­zott. A közös pénzügyminiszter ter­veitől különben csöppet sem félünk. Mert mielőtt őket valósággá válthatná, okvetetlenül a magyar képviselőházon kell átmenniök. Az pedig, hála Istennek, még­sem delegáció! Egyelőre elég, hogy ezen a helyen ezt a kis mécsest gyújtot­tuk a bosnyák imperializmus legújabb nyilvánul­ás­ának némi megvilágítására, egészen új intézkedése, mely büntető jogrendsze­rünkből eddig teljesen hiányzott, a feltételes elítélés intézménye. A fiatal, először vétkező bűnösökre vo­natkozó intézménynek két formáját ismeri a modern büntetőjog; az egyik­­az angol-amerikai, a másik a belga-francia rendszer; az utóbbi szerint ítéle­tet mondanak, a büntetést kimérik ; ez ellen jogor­voslattal is lehet élni, de a jogerős ítélet végre­hajtását felfüggesztik a szabadon el­sertett bűnös javulása reményében mindaddig, míg új bűncsele­­kedetet nem követ el. Az angol-amerikai rendszer szerint pedig magát az ítélethozatalt is felfüggesztik mindaddig, míg a bűnös újabb bűnbe nem esik. A magyar büntető­novellába a belga-francia rendszer szerint való feltételes elítélést veszik be. A másik re­form az egységes­­polgári perrendtartás, melynek előadói tervezetét maga Plósz miniszter dolgozta ki. Alapelvei, a szóbeliség és közvetetlenség, a sommás eljárás gyakorlatában már kitűnően bevál­tak, úgy hogy a jogászok óhajtják az igazságszol­gáltatás egész vonalán való alkalmazásukat. A tör­vényjavaslatot Plusz miniszter két törvényszéki bí­róval most készíti el, naponkint dolgoznak a mun­kán, mely már befejezéséhez közel van. A magyar általános polgári törvénykönyv első előadói terve­zetét még a nyár folyamán teszik közzé, nyomta­tásban és az őszszel terjesztik ankét elé. Az interparlamentáris konferencia Bécs­ben. A Pol. Ért. jelenti: Az interparlamentáris konferencia az idén Párisban fog dönteni, hol tartsa a jövő esztendőben összejövetelét. Hír sze­rint valószínűleg Bécsben ressz jövőre az interpar­lamentáris e­nneresszus, mely a kontinens nagyobb városaiban már mindenütt tanácskozott. Nem le­hetetlen, hogy a­ csehek, kik eddig nemzeti állás­pontjuk ér­vényesítés végett minden alkalmat meg­ragadtak, e7 alkalommal is elő fognak hozakodni azzal, hogy Prágában is tanácskozzék az interpar­lamentáris konferencia. Budapest, május 31. Az igazságügyi reformok. Június 12-ikén kezdődik az igazságügyminisztériumban az az ankét, melyen a még januárban kinevezett tagok vesznek­­részt s amelynek célja a minisztériumban készülő igazságügyi reformok előzetes megvitatása. A reform­­javaslatok közül már teljesen elkészült a büntető-­­ törvénykönyv novellája, de a miniszter csak a kri­­minalistákból álló ankét bírálata után terjeszti a­­képviselőház elé. A novella a büntető­ törvénykönyv számos szakaszát módosítja; a törvénykezési gya­korlat terén tapasztalt hiányok gondos megfigyelése alapján készült és a büntetések kiméréséről, ará­nyosításáról, az egyes büntetendő cselekedetek tüze­tesebb meghatározásáról tartalmaz sok újítást. Egyik A nemesi bizonyságlevelek. A belügyminisz­ter az országos főlevéltáros javaslata szerint sza­bályrendeletet adott ki a nemességi ügyekben tett kijelentésekről kért bizonyságlevelekre vonatkozólag. Akinek nemességét, előnevét, címerét a király vagy a belügyminiszter elismerte, erről bizonyság­levelet kérhet; a kéréshez két példányban kell mellékelni a címer színes rajzát és leírását.­ A bizonyságlevél szövege kétféle, aszerint, amint a királytól, vagy a belügyminisztertől jön az elisme­rés. A kéréshez kell mellékelni a bizonyságlevél elkészítésének díját; az egyszerű, rondizásos alak dija húsz korona, a pergamenten való kodek­­szírozott, iniciális alak dija nyolcvan korona, a címer befestésének ára húsz korona, azonkívül az Országos Levéltár részére hat korona közbenjárási díjat kell fizetni. A belügyminiszter, ha a bizonyság­levél kiadását elhatározta, az elkészítéssel az Or­szágos Levéltárt bízza meg, mely esetleg a fél által kijelölt festővel végezteti el a munkát; a levelet azután a belügyminiszter aláírja s a minisztérium ostyapecsétjével látja el. A beküldött két címerrajz egyik példánya az Országos Levéltárban, másik példánya a belügyminisztériumban marad. A bosnyák kérdés. A megszállott tartományok ügyei s velük kapcsolatban a Budapesten járt mo­hamedán küldöttség dolga a delegációban történt nyilatkozatokkal nem nyert végleges elintézést. Mint a Kel. Zrt. jelenti, a függetlenségi Kossuth-párt az ügyet magáévá teszi s a képviselőház legközelebbi üléseiben szóvá fogja tenni.­­ — Orvos úr, — szólt aztán hirtelen, — ne­­ menjen el innen. Olyan valamit szeretnék ön­­­­nek mondani, amit még senkinek sem beszél­tem el. S ugy­e, ön sem fogja senkinek el­mondani a halálom előtt? Köszönöm. Hajoljon közelebb, halkan kell beszélnem. Csak annyi erőt adjon még a jó Isten, hogy elmondhassak mindent. A szürkület mind sűrűbben ömlött be a szobába, a fehér ágyak mint kísérteties árnyak tűntek fel a félhomályban. A haldokló beszélni kezdett: — Igen boldogan éltünk együtt Nelly leá­nyommal, kettesben, mert szegénykének az anyja már régen meghalt .Viruló szép, örökké jókedvű leány volt, nem csoda, hogy Martin György, akit mindig becsületes embernek is­mertem, beleszeretett. A kezét is megkérte, de Nelly ki nem állhatta, visszautasította s Martin elmaradt a házamtól. A leányom egy papírkereskedésben volt munkában s egyszer csak azt vettem észre, hogy esténkint későbben jár haza a szokott időnél. Mikor kérdeztem tőle, hogy mi ennek az oka, azt mondta, hogy sok a dolog, tovább kell az üzletben maradni. Nem vettem észre, hogy elsápadt, mert eszembe sem jutott, hogy megcsal. Hanem mikor egyszer délután az őrségről­­hazatértem, egy fiatal embert találtam a kony­hában, egy derék, szép szál, barna legényt, aki cigarettet szitt s olyan jókedvűen, bizalmasan beszélgetett Nellyvel, mintha régi ismerőse volna. Mikor beléptem, felkelt s elfogulatlanul nyújtotta a kezét. — Ugy­e Nelly, az édes­apja ? — kérdezte. S a lányom pirulva mondta el, hogy ismer­kedtek meg. Egy este csomagokkal megrakodva ment valahova az üzletből s egy skatulyát el­vesztett. Foster John — igy hívták a fiatal embert, — megtalálta s odaadta nem­ és e nap­tól fogva többször is találkoztak. Láttam rajta mindjárt, hogy nem a mi sor­­sunkbeli ember s azért nem szerettem, hogy a lányom körül forgolódik. Mindennapos lett nálunk s egyszer megkérdeztem tőle, hogy mivel keresi a kenyerét. Elnevette magát s azt mondta, hogy épitőpallér. S mikor azt feleltem, hogy ezt nem hiszem el, mert munkásember keze nem lehet olyan finom, meg annak nincs is annyi ráérő ideje, sem pedig pénze a sok csecsebecsére, amit a leányomnak rakásra hord, akkor megint csak nevetett. Nelly régi vidámsága lassan kint odalett. Mindig szomorkodott s ha Foster egy nap el­maradt, sírva fakadt. — Nelly, — szóltam neki egyszer. — Nem­ szeretem én, hogy te ezzel az emberrel vagy mindig. Mi a szándéka neki? Úri ember, azt. A gaz"1 "régi mustkánpénztárak A képviselő­ház földmivesügyi bi­etsága ma Eedő Albert el-­­nöklésével tartott ülésében tárgyalta a gazdasági munkás- és cselédpénztárról szóló törvényjavaslatot. A kormány részéről Darányi Ignác miniszter, a minisztérium részéről Kiss Pál államtitkár, Bartóky osztálytanácsos és König Gyula miniszteri tanácsos volt jelen. Szily Pongrác előadó tüzetesen ismertette a ja­vaslatot, mely nemes céljának mindenben megfelel s azt általánosságban elfogadásra ajánlotta. Darányi Ignác miniszter utalt rá, hogy a kor­mány a szóban levő intézmény létesítésére a mun­kásokkal szemben annak idején kötelezettséget vál­lalt, melynek beváltására a mostani nyugalmas időpontot tartja a legalkalmasabbnak. Köszönetet mondott a bizottságnak azért, hogy még a mostani szünetek alatt összeülvén, lehetővé tette, hogy a ja­vaslatot már a jövő hónap folyamán letárgyalják, amire a kormány különös súlyt helyez. Kiemelte azután, hogy a számítások, melyekre a törvényja­vaslat fektetve van, a lehető legreálisabbak. Ha az intézmény akként fog fejlődni, amint a szóló re­méli, előreláthatólag maguk a munkások fogják kí­vánni a belépés kötelezővé tételét, azonban mindjárt kezdetben ezzel jönni, nézete szerint nem lett volna célszerű. Az a reménysége, hogy a javaslat intéz­kedései úgy a munkaadóknak, mint a munkásoknak megelégedésével fognak találkozni. A javaslat bizo­nyos nemét az autonómiának állapítja meg, amely­y­nek értelmében először fognak együtt tanácskozni a munkaadók és munkások. Szociális szempontból nem lehet kicsinyelni ennek erkölcsi hatását. Az intézmény fejlődésével előreláthatólag tetemes össze­gek fognak összegyűlni, amelyekben a szövetkezeti intézmény eléggé meg nem becsülhető új tőkeforrást kap. Az összegyűlő pénzek ezen az úton is a sze­gény emberek sorsának javítására fognak szolgálni A bizottság ezek után általánosságban egyhangúlag elfogadta a törvényjavaslatot. A részletes tárgyalás­ során, melyben a miniszteren és a minisztérium képviselőin kívül a bizottság számos tagja szólalt föl, a 11. §-ból törölték azt, hogy a tag részegsége folytán való balesetnél a pénztár nem köteles a se­­­gélyt kiszolgáltatni, s bevették, hogy a pénztár kökö­telezettsége csak tényleges katonai szolgálat közben­ történt balesetre nem terjed ki. A 20. §-ban 200 korona helyett 100-ra tették a temetési segítést,­ a 28. §-t megtoldották azzal, hogy a helyi bizottság négy tagját a törvényhatósági városokban, Buda­pesten és Fiuméban a tanács jelöli ki; a 31. §-t úgy módosították, hogy a befizetések és kifizetések a postatakarékpénztár útján s közvetítésével is esz-,­közölhetők. A többi szakaszt változatlanul fogad­ták el, látja rajta mindenki s az ilyenek csak mulat­:­ságból udvarolgatnak a szegény leánynak. Ezt’ pedig én nem tűröm s meg fogom neki mon­dani, hogy itt nincs semmi keresete, hacsak... amit nem hiszek ... feleségül nem akar venni. Nelly halálsápadt lett s ríva fakadt. — Ne bántsd apám, ne küldd el! Ne légy olyan kegyetlen! Én nagyon, nagyon szeretem. Vigasztaltam, csitízgattam, de azért meg­maradtam a szándékomnál s mikor Foster másnap eljött, kereken megmondtam neki, hogy hagyjon fel a látogatásaival. Nyugodtan hallgatott végig s nem tett ellenvetéseket, ta­lán mert tudta, hogy úgyis hiábavaló. Azt hittem, hogy Nelly hamarosan el fogja felejteni s nemsokára megint a régi rossz, de egyszer reggel üresen találtam az ágyát — el­tűnt egy szó, egy sor írás nélkül. Összezúzott ez a csapás, nem is éltem, csak szomorkodtam egész nap. S feledni a bánatomat csak akkor tudtam, mikor a köte­lességem hitt, mikor ott dolgozhattam, ahol leg­nagyobb a veszedelem. Két esztendő múlhatott el igy, mikor egy­szer az ördög utamba hozta Martin Györgyöt. A régi jó időkről kezdtünk beszélgetni s azt kérdeztem tőle, hogy nem hallott-e véletlenül valamit Nellyről. Egy ideig hallgatott, rám né­zett, aztán lesütötte a szemét s azt mondta, hogy egyszer hideg téli estén látta a leányt

Next