Pesti Napló, 1900. július (51. évfolyam, 178-208. szám)

1900-07-01 / 178. szám

178. szám. Budapest, vasárnap PESTI NAPLÓ, 1900. július 1. 1­4­ ­ (Chotek grófnő — Hohenberg hercegnő.) A hivatalos lap holnap a királynak Ischlben kelt kéziratát fogja közzétenni, amelyben Chotek Zsófia grófnőnek a Hohenberg hercegnői címet adományozza. A hercegnő rangban az örökös tartományi hercegek előtt és a mediatizált hercegek után lessz. A rang­gal a «kegyelmes hercegnő» (fürstliche Gnaden) cím fog járni, nem pedig a «főmagasságú» cím (Durchlaucht). A hercegnő esetleges leszármazóinak rangja 1900. július 1-től fog datálódni. (Bevonulás Reichstadtba.)­­ Ferenc Ferdinand főherceg tegnap este érkezett Drezdába, hogy onnan elkísérje menyasszonyát Reichstadtba az esküvőre. A pályaudvaron maga Chotek Zsófia grófnő várta kisérőnőjével a főherce­get; a pályaháztól bérkocsin mentek a városba, a főherceg a két hölgygyel szemközt, a kis kocsiülé­sen foglalt helyet. Ma délután érkezett a főherceg s menyasszonya Reichstadtba. úgy tervezték, hogy a bevonulás a kastélyba teljes csöndben, minden ünnepiesség nél­kül történjék, sőt meg is kérték a lakosságot, hogy ne rendezzen ünnepies fogadtatást, s a főherceg úgy tervezte, hogy már a Reichstadt előtt fekvő Behdorfel állomáson kiszállnak a vonatból, onnan feltűnés nélkül kocsin mennek a kastélyba. De az ünnepiességnek ez a teljes mellőzése nem sikerült, mert Reichstadt és környékének lelkes népe nem tudott teljesen lemondani az odaérkező magas ven­dégek ünnepléséről. Hivatalos fogadtatás azonban nem volt. Az utcá­don nem volt semmi pompa, a tolongásnak pedig nyoma sem volt. Az egész kép teljességgel azt a benyomást tette, mintha a lakosság földesurát fo­gadná. A kastély előtt a városi polgárőrség, a vete­ránok, lövészek és iskolás­gyermekek állottak. A szomszédos Leipából a lakosság kocsikon jött Reichstadtba és a park kapujánál az ország­úton foglalt állást. Bent, a park árnyas fő­­útján, a terebélyes régi fák alatt állottak az iskolás­gyermekek. A bejárattól balra állottak a leánykák csinos fehér ruhában, feketesárga szalagokkal dí­szítve. Velük szemben foglaltak állást az iskolás­fiúk, kik szintén fekete­sárga szalagokat viseltek, és lobogókkal, kedves, katonás tartásban várakoz­tak. A leányok sorfalán túl a park kapuján kivül a veteránok, a lövész-egyesületek, Reichstadt váro­sának férfiai, asszonyai és gyermekei foglaltak állást. A külömben csöndes városkának ma mozgalmas képe volt. A menyegző mint valóságos családi Valóságos munka volt a mély, forró homokban előrehaladni. Száz lépésnyire Lucie Worth az ő bostoni­jával megálltak s mire az utánuk következők eléjük kerültek, ők titokban visszafordultak. Önök, akik még nem jártak homokfölde­ken samok­ idején, nem tudják, mennyi az: tíz percnyi távolság ? Az edzett ember is meg­érzi. Mi — valamennyien — az út közepén megbántuk, hogy egyáltalán elindultunk. Már­­már azon is voltunk, hogy ismét visszafordu­lunk, a­mikor előttünk egyszerre halk sikolyt hallottunk, a következő másodpercben pedig a Jackson-leány összeesett. Ernyője s kalapja két lépésnyire tőle a homokon maradt. — Ide ! Hozzám! Hamar ! — kiáltotta Si­mons, erős karjaiba emelve a leányt; mindkét keze el lévén foglalva, kénytelen volt ernyőjét a szőke fej fölé tartani, melyre a nap égő aranya hullott. Perc alatt odaértünk. A parti épület szerencsére alig volt már néhány lépésnyire s az észszerűen alkalmazott segély megmenti a szép leányt a gyilkos nap­haláltól. Mégis csaknem egy órába­­telt, amig teljesen felépült. Simons vigasztalhatatlan volt. Mentő ak­ciónk közben képtelen volt egy szót is szó­lani s a szőke főt kezein nyugtatva, égő szem­mel leste az arc szinének éledését. Ünnepies pillanat volt ez­­ a kicsiny társaság, mely őket körülállotta, visszafojtott lélekzettel leste a következőket. Simons, bal térdére ereszkedve, félelemmel nézte az arcot, melynek lezárt pilláin át is érezni lehetett a mélységes kék szemek fé­nyét. Bámulatosan szép jelenet volt az s mi, akik láttuk, sohasem fogjuk elfelejteni­ünnep fog a kastélyban lefolyni és igy ünnepeli azt maga a lakosság is. Különös báj veszi körül ezt az ünnepet, mely­­ oly jól mutat, valahányszor két szerető szív mindenkinek igaz örömére egyesül. A lobogókkal díszített pályaudvart Reichstadt város lakossága lepte el. Pontban 3 óra 15 perckor a Ferenc Ferdinád főherceget és menyasszonyát hozó különvonat a pályaudvarba robogott. A főher­ceg gyorsan felnyitotta a kocsi ajtaját és kilépett a kocsiból. Utána Chotek grófnő, a menyasszony, Wuthenau asszony, a menyasszony nővére, kinél Chotek grófnő eddig Drezdában tartózkodott, aztán Löwen­­stein örökös herceg, Wuthenau, a menyasszony idő­sebbik nővérének férje és a menyasszony legifjabb nővére, Chotek Henrietta grófnő szállottak ki a kocsiból. Az érkezők három kocsira ültek. Az első kocsiban ült Ferenc Ferdinand főherceg és meny­asszonya, meg ennek nővére, Wuthenau asszony, ki a menyasszony anyját helyettesíti és Drezdában is nála lakott; a második kocsiban Lőwenstein örökös herceg ült nejével, a harmadikban pedig Chotek Henrietta grófnő és Wuthenau kapitány foglalt helyet. Ferenc Ferdinánd főherceg nyugod­tan várakozott a kocsinál, míg valamennyien helyet foglaltak. Viharos Hodi kiáltások hallatszottak, mi­kor a kocsik elindultak. A kastély előtt zenekar fogadta az érkezőket, a közönség pedig, teljesen elragadtatva a főherceg menyasszonyától, élénk ki­áltásokkal üdvözölte őket. Chotek grófnő eddig telje­sen elvonultan élt, úgy hogy maga az arisztokrácia sem ismerte. Most mindenki jól láthatta, mert a grófnő nem viselt fátyolt az arcán és barátságos arckifejezéssel integetett jobbra és balra. Az is tet­szett az összegyűlt közönségnek, hogy a kocsi las­san haladt és a grófnőt mindenki jól láthatta. Csil­logó okos szemei álmodozóan tekintettek szét, arcát vidám mosoly derítette. A menyasszony fehér piké-ruhát viselt rózsaszínű japánnal, világos gesztenyebarna haját fehér szalm kalap fedte, melyet fekete szárnyak és fehér gaze­­pettyek díszítettek. Ferenc Ferdinánd lovastábornoki egyenruhát vi­selt, mely pompásan festett rajta. Barátságos tar­tással integetett az iskolás­ leánykáknak, kik a park utján állottak. (A kastélyban.) A kastély udvarán Keilwarth kormánytanácsos Hickisch reichstadti esperes, a kapucinus-kolostor gvárdiánja és Liebich, Reichstadt város polgármes­tere várakoztak a márkapárra. A kastély lépcsője-Mikor az elalélt ébredése közeledni látszott s a megmenekvés már bizonyossá vált, Simons könnyei hirtelen megeredtek és súgva hívta a leányt, mintha a túlvilágról akarná újra az életbe csábítani. Nem lehetetlen, hogy ennek a szerelemnek a hatása alatt ébredt fel a leány; elég az, hogy mikor szemei fölnyiltak s ő Simons arcát látta maga előtt, az élet mo­solya derült ki sápadt arcain, ajka pedig a férfi ajkához tapadt hosszú, édes csókkal... Valamennyien tapsolni kezdtünk, de ekkor Simons hirtelen felállott, valami bocsánatkérés­­félét rebegett a lánynak, melyben homokról, napról és kirándulásról volt szó, amikkel ön­magát vádolta; — aztán zavartan köszönt s mint aki dolgát befejezte, nekivágott a hosszú homokföldnek s elsietett a szálló felé . . . Mi eleintén nem értettük a dolognak ezt a kifejlődését s körülbelül egy órahosszat vár­tuk visszatértét. Akkor azonban kénytelenek voltunk belátni a várakozás hiábavalóságát. És Simonst sohsem láttuk többé. A szálló­beli inas csak azt a felvilágosítást tudta adni róla, hogy lóra ült s nyugat felé elvágtatott. Két nappal ezután egy mulatt fiú levelet hozott Miss Jacksonnak. Abban a levélben sok ostobaság állott. A többi között az is, hogy Simons Angliában egyszer csalódott egy leány­ban s akkor valami fogadalmat tett. Még az is állott a levélben, hogy akit egyszer megcsí­pett a skorpió . .. Hogy pedig mi lett a vége ennek a törté­netnek azt meg sem mondhatom, mert mi más­nap északra utaztunk, valamennyien, a Jackson­­leány kivételével. Ő egy nappal később szán­dékozott útrakelni, nél pedig Nostitz főudvarmester és urbanek jószág­­igazgató fogadta őket. A kastély felső lépcsőházában pedig ott várta a márkapárt Mária Terézia főhercegnő, a vőlegény anyja két leányával, Mária Annunciata és Erzsébet főhercegnőkkel, kik a márkapár beléptekor gyorsan a menyasszonyhoz siettek és megölelték. A család ezután a Mária Terézia főhercegnő lakosztályából nyiló kerti terraszon teához ült. Az új pár ide kar­öltve ment. Ekkor lehetett látni, hogy a meny­asszony karcsú termete alig valamivel kisebb a főhercegénél. A reichstadti kastélyban a vedégek fogadá­sára s elhelyezésére napok óta nagy előkészületek folytak ; maga Mária Terézia főhercegasszony adta ki az utasításokat s intézkedéseket és személyesen ellenőrizte azok pontos teljesítését. Az előkészüle­teket ma délelőtt fejezték be, amikor megérkezett gróf Nostitz, Ferenc Ferdinánd főherceg főudvar­mestere. Nagyon szépen diszítették föl az ebédlőtermet, amelyben az esküvő után a dejeuner lessz. Falain világoskék stukkatúrával címerpajzsok vannak, bronz­­medaillonokkal és gazdag díszítéssel. Az egyik fal nagy részét gyönyörű világoszöld majolika-kályha foglalja el, fehér cirádákkal. A középre, per­zsa szőnyegre helyezték az ovális formájú asz­talt, mely fölött meisseni porcellánból való kékes­fehér gyöngygyel díszített csillár függ. Érdekes, hogy míg a mai ebéden résztvevők névsorában a menyasszony még Chotek grófnő név­vel szerepel, a holnapi dejeuner-n résztvevők név­sorába már mint Hohenberg hercegnő van beírva. A vőlegény részére berendezett lakosztály háló­szobából, ebédlőből, szalonból és egy nagy, dupla­ablakos teremből áll, amelyben régies divatú, vi­rágos szövettel bevont bútor van. Este hét órakor Mária Terézia főhercegasszony a kastély vendégeit ebéden látta, amely alatt a theresienstadti 94. gyalogezred zenekara játszott. Este féltízkor ismét téa volt Lőwenstein hercegné szalonjában.­­ A kastélyban levők a mai és a holnapi napra letették az udvari gyászt.­­­ (Az esküvő.) A holnap tartandó esküvőn a főherceg családját valószínűleg csak anyja, Mária Terézia főherceg­asszony és leányai fogják képviselni, mert Ottó és Ferdinánd Károly főhercegek — bár megjelenésük programmban volt — aligha jönnek el. A főhercegen s a főhercegnőkön kívül részt vesz­­nek a esketési szertartáson: Lőwenstein örökös her­ceg és neje, született Kinsky Amália grófnő, gróf Chotek Károly, a Chotek-ház feje, gróf Chotek Far­kas, Wuthenau kapitány és neje, Thun Jaroslav és neje, gróf Nostitz Lipót és neje, Chotek Zdenka és Henrietta grófnők, gróf Nostitz táborszernagy főud­­varmester és gróf Cavriani, Mária Terézia főher­cegnő kamarásmestere. Az esküvő előtt a résztvevők valamennyien Mária Terézia főhercegasszony nagy szalonjában gyülekeznek. Ez barátságos, világos, sarokterem, melynek falait az uralkodó család tagjainak arc­képei diszitik. Itt magalakul a menet, mely azután a históriai nevezetességű billiárdtermen és a vőle­gény szalonján keresztül vonul a földszinten levő kápolnába. . 1j A kápolnát gyönyörűen földiszítették; pálmák és pelargóniák veszik körül a főoltárt, amely előtt a mátkapár térdelni fog. Virágokkal ékesítették a mel­lékoltárt is, melynek Mária-szobrát Anna császárné menyasszonyi ruhájába öltöztették; a fehér aranybrokátból való ruhán a nagy, világoskék udvari uszály is rajta van. A mellékoltárral szemközt, a mű­vészi fa­faragású imapadban Mária Terézia, Mária Annunciata és Erzsébet főhercegnő fog ülni. Jobbra, az epistolaoldalon a férfi családtagok, balra az evangéliumi oldalon a női családtagok foglalnak helyet. Az es­küvő alatt az oratóriumban ülnek a kamara­höl­gyek, a tisztviselők családtagjai pedig a kápolna előcsarnokában lesznek. (Miért maradt el Ottó főherceg?) " Udvari körökben, mint nekünk Bécsből telefo­non jelentik, a következőket beszélik Ottó főherceg­nek és Ferdinánd Károly főhercegnek az esküvőről való elmaradásáról: Vitter Ferenc.

Next