Pesti Napló, 1901. január (52. évfolyam, 1-31. szám)

1901-01-01 / 1. szám

■ '$ Budapest, fcecRr PESTI NAPLÓI 1901. janu­árT. X szám roszok is, akik meg fogják teremteni a német császárságot, akikre a legkevesebb hatással voltak a francia forradalom dog­mái, ez időtájban szabadságot és alkot­mányt sürgetnek. Az az általános vágy és törekvés a reformokra, amely a XIX. század első felében született, amelyet növekvésében a szent­ szövetség csak hátráltatott, de nem akasztott meg, azt bizonyítja, hogy a kormányzás régi for­mája révén európaszerte mindenütt bi­zonyos fokig hasonló politikai, társadalmi és gazdasági viszonyok támadtak, ame­lyek homogén törekvésekre vezettek. A XIX. század második fele a poli­tikai problémákat úgy ahogy megoldotta, az abszolút királyságok, az orosz biro­dalom leszámításával, átalakultak alkot­mányos monarkiákká. Megszűnt az osz­tályos társadalom is: a nemes helyét a polgár, a parasztét a munkás foglalta el. Bizony a kiváltságok megszűnése nem vonta maga után a francia forradalom által dogmává dekretált egyenlőséget a szó társadalmi jelentőségében, de mégis fontos érdekek kapcsán egymáshoz kö­zelebb hozta az egyes társadalmi osz­tályokat. Ha egyéb érdeme nem volna, azzal dicsekedhetik a XIX. század, hogy a jogok és a kötelességek között elődei­nél teljesebb harmóniát teremtett. Hogy ez a harmónia inkább elvi jelentőségű, hogy nem ritkán merő illúzió, annak oka az emberi intézmények eredendő gyarlóságában gyökerezik. Vívmánynak talán nem nagy, de mégis vívmány, hogy vannak jogok, amelyek mind­nyájunk, és vannak kötelességek, ame­lyek alól senki sem vonhatja ki magát úgy, hogy törvényt ne sértsen. Ez a, mondjuk, csupán elvi egyenlőség szaba­dította föl az emberben lappangó fizi­kai, intellektuális és morális erőforráso­kat arra a versenyre, amely a XIX. Századot a találmányok és a fölfedezé­sek századává teszi. Bár óriási, a múlt századokban meg sem álmodott munkát végzett, századok mulasztásait pótolta a XIX. század, nagy és kényes felada­tot hagyott utódjának. A politikai forra­dalmak kora, egy időre legalább, lejárt; a politikai kérdések helyébe a társadalmi, a gazdasági kérdések léptek. Az élet ma, más formában talán, épp olyan kemény, olyan ádáz harc, mint volt az abszolút királyság, az osztályos társadalom ko­rában. A kiváltság helyét ma a tőke fog­lalta el, ma a tőke teremt kiváltságokat. Az állam, a mi életünkben az egyetlen szuverén hatalom, épp akkora és éppen olyan nehezen viselhető terhet rak ránk, mint rakott volt az abszolút királyság, bár kétségbevonhatatlanul többet ad érte cserébe, de fogalmaink szerint nem funkcionál egészségesen, nem mér egy­formán, nem pártatlan s minél kisebb és szegényebb alaki, annál elviselhetet­­lenebbül érzi a roppant méles súlyát. Mértékünk nincs, nem tudunk mértéket találni e szándéktalan igazságtalanság orvoslására. A XIX. század politikai problémák meg­oldását kapta elődjétől örökségül s utódjának szociális és gazdasági problé­mák megoldását hagyja. A hagyatékért nem irigylendő az örökös, mert a tőke és a munka viszonya problémának van olyan fogas, aminő volt a politikai sza­badság kérdése. Bálban. — A Pesti Napló eredeti tárcája. — Emlékezetes napja volt életemnek az a nap, melyről itt szólok. Anyám kikergette mind a nyolc gyermeket az udvarba és Petykónak, a tizenhatéves húgomnak a lelkére kötötte, hogy ne hallgatózzék, hanem menjen a harmadik szobába harisnyát stoppolni. Talán szükségte­len megjegyeznem, hogy a kis­lány ezek után úgy fülelt, mint egy kis egér. Azután a mama behívott egy kis beszélge­tésre a vendégszobába. Az apám már ott gubbaszkodott a pamlag sarkában. Azt hiszem, a helyzetet és közérzületeinket eléggé megvilá­gítja, ha kijelentem, hogy apának nagyon me­lege volt és sóhajtozott, a mama «alkalmi ar­cot» vágott. úgy vettem ki, hogy a mama hosszú be­szédre készül, mert messze visszakalandozott a múltba. Sűrűn emlegette apának ifjúkori nemes hajlandóságait, előzékenységét, áldozatkészsé­gét, szivjóságát. Efölött egészen elérzékenyült. Apa nyugtalanul feszengett, nem tudom, a meg­hatottság miatt, vagy pedig mert részt sejtett. Végre a mama egy mesteri fordulattal áttért a jelenre és némi kitérések után kifejtette és előadta, hogy egy mindenkoron példás jó apá­nak minő kötelességei vannak tizennyolc éves hajadon leányával szemben. Ilyen bevezetés után került szőnyegre az én első bálom. Apát ez a hosszadalmasság el is fárasztotta, vagy talán meglepte a mama terve, mert néhány percig mozdulatlanul hall­gatott. Az én szívem­ viharosan dobogott. Budapest, december 31. (h.) A tisztelt Ház folyosóinak labirintusára fojtó köd ereszkedik. A kopott, elnyűtt, dohány­­szagu bútorról fölszáll a por; a csigalép­csőkön hallani csak egy-egy csoszogó lépést. Befordultam a második alacsony ajtón s föl­botorkáltam a könyvtárba. Itt még vannak élő­lények , vajjon mit művelhetnek ? Sohasem szoktunk dicsekedni ezzel a könyv­tárral, pedig a külföldről irigyelték meg kata­lógusát s rendje, teljessége olyan, aminől csak a világ legszorgalmasabb bibliográfusa és Végre apa is szóhoz jutott. Először is a pokolba kívánt minden bálát, másodszor kije­lentette, hogy a gyerekeknek új cipőt vesz karácsonyra és végül kijelentette, hogy mi kell: a bál, vagy egy tehén? Erre a mama is gondolkozóba esett, mert egy jól tejelő tehén ennyi gyerek mellé való­ságos áldás. Hanem az apa vesztére egyenese­dett fel diadalmasan, mert a mama megragadta és kétségbeesetten magyarázta el neki, hogy tehén is kell, hál is kell. A gyerekek ugyanis imádják a kávét, én pedig annyi tenger harisnyastoppolás és befőttkészítés után csak megérdemelek a sorstól egy kis szórakozást. Aztán végre is eladó lány vagyok, csinos, kedves, házias stb. miért ne mutogassanak ? Hozzánk nem járnak fiatalok, hát hol jöhetnek össze másutt velük? Az a kis tánc, mulatozás ugyan nem kötelezi őket semmire, de mégis, meglátnak, észrevesznek és az is valami. És ami a fő, én szórakozni és örülni fogok s gazdagabb leszek egy kedves emlékkel. E bő és alapos fejtegetés után apa elérzé­kenyült és erősen ingadozott. A mama sietve ragadta meg az alkalmat és omló könyzápor közt hanyatlott az apa vállára. Szegény apa, le volt sújtva és győzve. Akkor, — megval­lom, — rossz gyerek voltam. Nem törődtem az apa gondjaival és küzködésével, hanem szeleburdi módon a nyakába ugrottam és össze­csókoltam a haragos homlokát. Addig hízeleg­tem neki, míg a bús szeme nevetésre nem változott. Hanem a Petykó! Majd elfelejtettem a kis haszontalant. Berobogoa és addig lármázott, rimánkodott és az apa térdére ülve dorombolt Szilveszter a politikában, könyvtárosa összeválogathatott. Most is ott ül a tisztelt Háznak valóságos titkos famulusa könyv­ garmadái között: statisztikát készít. Ugyan miről akar számot adni a könyvtáros úr? — Tessék megnézni az én táblázatomat — feleli kérdésemre. — Évről-évre megcsináltam a kimutatást arról, hogy mikor és mennyit olvasnak a képviselő urak. Itt van az egész számsor s tetszik tudni, hogy mi a legnagyobb nevezetessége ennek a táblázatnak? Az, hogy­ törvényszerűség lakozik benne, félre nem ért­hető, meg nem változtatható törvényszerűség, még­pedig­­ politikai. Kezdtem kíváncsisággal figyelni ezekre az­ ördöngős rovatokra. — Egyebet sem kell tenni, csak egymás mellé odaállítani a számadatokat. Mivel a tüne­mény mindig ismétlődik, tehát állandó, pozitív. Pozitív az, hogy előre meg lehet mondani, mikor zíe/'* oh ásnak a képviselők s mikor hagy­ják abba kivett könyveik forgatását. Minden egyes­­’orsz­­ggyűlési cikluson ugyanabban az időpont 1811 kezdik nem ismerni meg a könyvet“0*! A könyvolvasás mindig törvény­szerűseg leszáll a régi ciklus végén, meg az­­” ülésszak elején, ellenben megnő a forgalom a közbenső évek alatt. Ez állandó, a számok nem csalhatnak. Végigvezettem ujjamat a számoszlopon, a könyvtárosunknak igaza van. Itt pontos tü­neményről van szó, melyet nem lehet eltagadni; igazi politikai csapadékmérő ez a táblázat, aminőt az esővízre már régen használ a me­teorológia. Hát a politikai időjóslás nem hasz­nálhatná ? Fölugrottam a székemről. — Akkor, kedves könyvtárnok úr, én is ki tudok valamit számítani. A könyvek nem­csak a képviselőkről beszélnek itt, hanem mé­lyebb politikai törvényekről. Most már azt is ki lehet kalkulálni, hogy mikor nem bukhatnak meg a kormányok Magyarországon? — Hogy-hogy ? — Ugyanazon törvényszerűség alapján. Ami­kor könyveiket nem ismerik meg a képvise­lők, akkor kormányt sem buktatnak. Kormány tehát nem bukhatik nálunk az országgyűlési ciklus első és utolsó esztendejében. Ilyenkor épp úgy mint egy macska, hogy vigyük el őt is, míg az apa beugrott és a mama leghevesebb ellenke­zése dacára is kijelentette, hogy viszi a Pety­­ket is és azzal punktum ! Végre a mama is beadta a derekát, de kijelentette, hogy táncolni nem fog egy lépést sem, továbbá illedelmesen viselje magát, vagyis ne kacagjon olyan han­gosan és jóízűen, mint itthon, ne fecsegje ki minden gondolatát és végül a tavalyi tánc­­próbái ruháját fogja fölvenni, melyet nem fog­nak meghosszabbítani egy ajjnyival sem. Ezután elkezdődött a lázas előkészület, mely mégis olyan kedves volt, annyi szép álomképpel, édes reménységgel átszőve. Apa, csak az Isten tudja, milyen keserves úton-módon: előkerített néhány százast és még jó képet vágott a dologhoz, hogy a kedvemet el ne rontsa. Istenem, később tudtam meg, hogy éjszakai munkát vállalt, csakhogy a ház­tartásban megbillent egyensúlyt helyreállítsa és hogy nélkülözést ne szenvedjünk. És ez a meg­feszített munka és oktalan pazarlás mind egy gyorsan tovatűnő éjszakáért! Mondom, ezt csak később tudtam meg. Közben az örömbe egy ürömcsepp is vegyült. A Petykó természetesen már másnap kikotyogta a szomszédoknak a nagy újságot, hogy a Kati­cát bálba viszik. Nosza csinos kis riadalom keletkezett a nénikék között. Hogy ugyan miért ? Mire jó az nekünk ? Meg aztán hát honnan győzzük ? És no lám, a kis tanítóné­­pek hogyan pompáznak ! A falu harangja, a gyógyszerészné úgy csapott le hozzánk, mint a fergeteg. Kijelen­tette, hogy az ő diszkáját is okvetetlenül el­viszi és egyúttal elmagyarázta az édesanyám-

Next