Pesti Napló, 1901. május (52. évfolyam, 119-147. szám)

1901-05-25 / 142. szám

142. szám, Budapest, szombat __________,­PLO. 1901. május 25. 3 A magyar delegációból. A magyar delegáció pénzügyi albizottsága ma délelőtt tizenegy órakor ülést tartott báró Har­kányi Frigyes elnöklete alatt. Az ülésen részt vett Kállay közös pénzügyminiszter, a magyar kormány részéről gróf Széchenyi Gyula, a király személye körüli miniszter. Napirenden a közös pénz­ügyminisztérium, a közös legfőbb számvevőszék és a határvámjövedék 1902. évi előirányzata volt. Mint előadó Szerb György tungált. Részletesen indokolta a közös pénzügyminisz­térium költségelőirányzatát, amelynek 4.174.307 ko­­ronányi rendes szükséglete a múlt évben megszava­­zottnál 2.425.000 koronával kevesebb, rendkívüli szükséglet ezen előirányzatban fel nem merült. Is­mertette továbbá a közös pénzügyminisztérium által kezelt alapokról szóló kimutatásokat, majd indokolta a közös legfőbb számvevőszék előirányzatát, amely összesen 317.760 korona tiszta szükségletet tüntet föl. Áttért azután a határvámjövedék-előirányzatra, amely a birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országok részére 96.435.100, a magyar korona országai részére 14.945.950 és Bosznia és Her­cegovina részére 588.820 korona többlettel van fel­véve. Miután a folyó év első három hónapjában ke­vesebb jövedelem jött be a múlt év első három hónapjánál, ennek következtében az előirányzat 14.497.950 koronával csekélyebb összegben van elő­irányozva, mint a múlt évi. Ezután Szerb György előadó a felvetett kérdésekre megadta a szükséges felvilágosításokat, majd bemutta a delegáció teljes ülése elé terjesztendő jelentést, amelyet az albizott­ság nyomban hitelesített. Ezzel az ülés véget ért. Az osztrák delegációból. Az osztrák delegáció költségvetési bizottsága ma délután tárgyalás alá vette a külügyminisztérium költségvetését. Előadó Bacquehem márki volt. Baemreither elnöknek arra a kérdésére, hogy van-e a külügyminiszternek a Wiener Zeitung­ban közölt expozéhoz valami hozzátenni valója, gróf Voluchovszki azt válaszolta, hogy nincs, de ha esetleg kérdéseket intéznek hozzá, kész behatóan válaszolni. Kramar szólalt fel ezután s hosszabb beszédet mondva, a következőkben foglalta össze azt az álláspontot, melyet a csehek a hármas­szövetséggel szemben elfoglalnak. Eleinte elleneztük a hármas­­szövetséget, de amióta hozzájárult az Oroszország­gal való egyetértés, ellenzésünk alábbhagyott. Ha a monarkiánk szilárdan és bizalommal támaszkod­nék az Oroszországgal való egyetértésre és általá­ban Oroszországnak az európai egyensúlyra való jelentőségére, ha a megkötött szerződések hűt meg­tartása mellett öntudatos, minden irányban méltá­nyos, igazságo­­ békepolitikát csinálna, bizonyára nem volna ok tűzbe jönnünk a hármas­ szövetség fentartása miatt. Az ellen azonban állást kell fog­lalnunk, hogy a hármas­ szövetség, vagy a Német­országgal való szövetség monarkiánk fönnállásának conditio sine quo nonjául tekintessék, hogy ezt az elvet a monarkia méltósága és önbecsülése rová­sára dogmává avassák. A szóló nem szavaz bizal­mat a külügyminiszter politikájának. Pommer szólalt fel ezután s kijelentette, hogy a német néppárt hideg tartózkodással fogadja gróf Goluchovszki expozéját, nem ugyan bizalmatlanság­gal, de mindenesetre bizalom nélkül. Dzseduszicki felszólalása után gróf Goluchovszki külügyminiszter mondott hosszabb beszédet. Első­sorban Bramar fejtegetéseivel foglalkozott és azt mondta, hogy azok kevés pontban térnek el expo­zéjának tartalmától. Kinát illetőleg az expozéra hivatkozik a miniszter, amelyben világosan kifejtette azokat az okokat, amelyek a monarkiát a kínai expedícióban való részvételre indították.­­ Kramar elismerte, hogy milyen szolgálatokat tett eddig a hármas­ szövetség, de a mellett figyelmeztette a kormányt arra a kötelességére, hogy függetlenségét és önérzetét megóvja. Erre a figyelmeztetésre nincs szükség. A miniszter nem áldozta fel a monarkia függetlenségét. De ez nem is esett nehezére, mert a német kormány magatartása mindig teljesen korrekt. Prommernek az Oroszországgal való megegyezés értékére vonatkozó kérdésével szemben rámutat a miniszter arra, hogy milyan állapotok voltak a meg­egyezés előtt a Balkán-félszigeten, úgy látszott, mintha örökös vetélykedés lett volna köztünk és Oroszország között. A kis Balkán-államok mindig a két nagyhatalmasságot akarták kijátszani egymás ellen. Ez a helyzet bizonyára nem vált javára a békének. 1897-ben nyílt, lojális nyilatkozatok tör­téntek, tehát nem jött létre sem szerződés, sem egyezmény. Arra a meggyőződésre jutottunk, hogy a Balkán-félszigeten felmerülhető problémák nem olyan természetűek, hogy ne lehetne őket kölcsönös egyetér­téssel megoldani. Ez olyan értékes garancia, melyet visszautasítani nem lehet. Ezekhez a szempontokhoz m­a is ragaszkodunk és alapos okunk van a föltevésre, hogy az orosz kormány is ragaszkodott hozzájuk. Mikor nemrégiben Macedóniában bizonyos mozga­lom mutatkozott, a szignatórius hatalmak komoly intő lépéseket tettek. Felvilágosítottuk az embereket arról, hogy konfliktus esetén magukra h­agyjuk őket. Helytelen volna azonban azt gondolni, hogy az Oroszországgal való egyetértés egyszer s minden­­korra biztosítékot nyújthat bármilyen helyi termé­szetű zavarok ellen. Pommernek arra az állítására, hogy Szerbiával szemben nem lépünk fel elég eré­lyesen, csak azt jegyzi meg a miniszter, hogy a szerb kormánynyal való viszonyunk egészen ba­rátságos és az is marad, amíg okunk nem lesz barátságtalannak lenni Szerbiával szemben. Alap­talan Kramannak az az állítása, hogy Olasz­országgal szemben való magatartásunk meglazult. A sajtóban sokat írtak ugyan róla, hogy mi tör­ténnék, ha a kereskedelmi szerződés nem jönne létre, de a miniszter erősen meg van róla győződve, hogy a megegyezés létre fog jönni. Mindkét részen megvan a jó szándék és a miniszter nem kétel­kedik benne, hogy sikerül olyan kompromisszumot kötni, amely alkalmas lesz jó viszonyunk megerő­sítésére. A miniszter beszéde és az előadónak zárószava után elhatározták, hogy a részletes tárgyalásba fognak. A részletes vitában Pergelt és Kozlovszki szó­laltak fel, akiknek a külügyminiszter válaszolt, mire a bizottság az egész költségvetést a póthite­lekkel egyetemben változatlanul megszavazta. A Turul-cipőgyár Ugye. — A miniszter intézkedései. — Budapest, május 24. Hegedűs Sándor kereskedelmi miniszter a Turul-cipőgyárnak ismert ügyét elintézte. Ebből az elintézésből mindenekelőtt kitűnik az, hogy a Turul-cipőgyár tulajdonosai tényleg követtek el szabálytalanságokat, melyeket bátran lehet visszaéléseknek minősíteni. A miniszter intézke­dései kétségtelenül megnyugtatóig fognak hatni ebben a sok port fölvert ügyben, annyival is inkább, mert a cég jól megérdemelt megrend­­szabályozásán kívül útját állják minden további visszaélésnek és szabálytalanságnak. Az ügynek szigorú és erélyes elintézése ta­nulságul fog szolgálni mindazoknak, akik válla­latukhoz állami támogatást kívánnak igénybe venni. Ebből megtanulhatják azt, hogy a ma­gyar kormány az új iparalkotásokat a lehetőleg előmozdítja, támogatja, de viszont azoktól a vállalatoktól, melyeket­ kedvezményekben és támogatásban részesít, megköveteli azt, hogy a magyar közgazdaság érdekeit becsülesen és szolidan szolgálják. Az állami kedvezmények arra szolgáltak, hogy ezekkel a magyar ipar létesítése előmozdíttassék, nem pedig, hogy egyesek spekulációira használják ki a kedvez­ményeket. A Turul-cipőgyár ügyében történt intézke­désekről szól az alábbi tudósítás: A «Turul» cipőgyár ismert ügyében Hegedűs Sándor kereskedelemügyi miniszter által elrendelt vizsgálat befejeztetett és ennek eredményekép­pen oly intézkedések történtek, amelyek jövőre nézve minden visszaélésnek, vagy félreértésnek ele­jét veszik. Nevezetesen elrendelte a miniszter, hogy mind­addig, amíg a vállalat összes elárusító helyei nem kizárólag a temesvári gyár készítményeit árusítják, a jelenlegi cégtáblák eltávolitandók, illetőleg a möd­­lingi gyár cégtáblái alkalmazandók, hogy így a megtévesztésnek még csak lehetősége is meg­szűnjék. Addig, míg a gyár összes elárusító helyein nem kizárólag saját temesvári gyártmányait árusítja, semmiféle államsegélyt, vagy adókedvezményt nem élvez, addig tehát nem tekinthető államilag kedvez­ményezett gyárnak. A mödlingi gyár részére Ausztriában bejegyzett «Turul» szavú és madárjelű védjegy, melynek ottani belajstromozhatásában, mint okmányokkal beigazol­tatott, Frankel Alfréd mödlingi gyáros, a temesvári gyár ügyvezető igazgatója nem járt el rosszhisze­­műleg, amennyiben az erre vonatkozó tanácsot a Temesvári Kereskedelmi és Iparkamara másodtitkárá­tól kapta, — ott haladék nélkül törlendő és a möd­­lingi gyár semmiféle madárhoz hasonló védjegyet nem használhat, míg a «Turul» szó és madár, mint a temesvári gyár kizárólagos védjegye, haladék nél­kül belajstromozandó. Az elárusító üzletekben levő, madárjellel ellátott összes cipőkre utólag, de a talpakba mélyítve a madárjel fölé alkalmazandó a „Mödlingi» szó, hogy a közönség első tekintetre is lássa, miszerint nem hazai cipőt vásárol. Ezek az intézkedések kizárják azt, hogy a kö­zönség ne legyen tájékozva, miszerint egyelőre még nem hazai gyártmány árusíttatik ezekben az üzle­tekben. Ezek mellett azonban a miniszter biztosí­totta még azt is, hogy a jelenlegi 32 elárusító he­lyen kívül, melyek közül kettő még meg sem nyílt, a vállalat további elárusító helyeket nem fog az országban létesíteni és amaz időponttól kezdve, mi­dőn kizárólag hazai gyártmányt hoz forgalomba, tehát attól kezdve, hogy államsegélyt és adókedvez­ményeket fog élvezni, összes gyártásának legalább felét külföldön fogja értékesíteni. Ezek a lényegesebb intézkedések, melyeket ez esetből folyólag Hegedűs Sándor miniszter tett, melyekkel szemben — bár igen súlyos hibák követtettek el, de rosszhiszeműség be­igazolható nem volt — külön megtorló intéz­kedések azért nem alkalmaztattak, mert a gyár eddig semmiféle államsegélyt vagy kedvezményt még nem élvezett. TÁVIRATOK A török posta-konfliktus. Köln, május 24. (Saját tudósítónktól.) Konstantinápolyból táviratoztak a Kölnische Zeitung-nak.­­ A porta nagyon el van keseredve Németország ellen, mert a német kormány mér­gesítette el a postakonfliktust. A konstantiná­polyi kormány környezetében azt tartják, hogy felesleges volt a szultánt magát annyira meg­alázni, mert hisz Németország mindjárt kez­detben láthatta, hogy a porta hajlandó minden telhető engedékenységre. Frankfurt, május 24. (Saját tudósí­tónktól.) A kiegyenlített postakonfliktusnak, mint a Frankfurter Zeitung közli, meglett az az eredménye, hogy a porta megengedte Ausztriának és Magyarországnak, hogy Szmir­­nában, Angolországnak pedig hogy Szalonikiben postahivatalt tartsanak fenn. Eddigelé is meg­voltak már ezek a postahivatalok, de a porta nem ismerte el őket és azért igen sok nehéz­séggel felelhettek csak meg feladatuknak. Konstantinápoly, május 24. A prevezai török hatóságok benyomultak egy olasz állam­polgár lakására, letartóztatták egy olasz hajós­társaság postatisztjét s lefoglalták a nála talált összes leveleket. Gróf Galliani olasz ügyvivő fölszólította portát, hogy rögtön adjon elégtételt, mert külömben az olasz kormány hadihajót küld Prevezába s maga vesz magának elégtételt. Milner Angliában. Southampton, május 24. Milner Alfréd ma Dél-Afrikából ideérkezett. London, május 24. Milner kormányzó ma délután fél 3 órakor ideérkezett és Salisburyval és Chamberlainnel azonnal a Marlborough­­palotába hajtatott, ahol a király kihallgatáson fogadta. London, május 24. A király Milner Alfréd­­nak a peeri méltóságot adományozta. Botrány a reichsrathban. Bécs, május 24. A képviselőház múlt éjjeli ülésén nagy botrány volt. A kormány képviselője, Zechner udvari tanácsos a bányatörvény tárgyalásán azzal vádolta a német­ nemzetieket és a cseh agrá­riusokat, hogy frivol vádakkal illetik a kormányt. Erre a két párt zajosan követelte az elnöktől, hogy utasítsa rendre Zechnert, ami azonban nem volt lehetséges, mert a házszabályok értelmében nem lehet a kormány képviselőjét rendreutasítani. Most óriás zaj támadt; Wolf, Málik és mások az udvari tanácsoshoz rohantak s meg akarták verni, mások pedig ki akarták dobni a teremből. Berber minisz­terelnök azzal vetett véget a botrányos jelenetnek, hogy Zechnert karon fogta s kivezette. A mai ülés tizenkét órakor délben kezdődött. Az elnök visszatért az éjjeli ülés végén történt dolgokra s azt mondta: Breiter képviselő úr azzal a fölszó­­lítással fordul hozzám, hogy szerezzek neki elég­tételt azokért a sértésekért, amelyekkel Zechner, a kormány képviselője állítólag illette. A gyorsírói

Next