Pesti Napló, 1901. augusztus (52. évfolyam, 209-239. szám)

1901-08-01 / 209. szám

v 52-dik évfolyam. 209. szám. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre _38 kor. — fin. Félém _ _ 14 . m Negyedem _ 7 ■ *“ • Egy Aóra_ — 9 . 40 , Egyes szim _ M _ 8E Vidéken_ _­10 . Szerkesztőség: VL, Teréz-körut ál.­­ Kiadóhivatal: VI., Teréz-körut 23. Apróhirdetések irt. Egy szó 4 fillér, vastagabb betűvel 8 fillér. Hirdetések petit­izámlással, díjszabás sterint. Hegjelen minden nap, filmek és vasárnap után is. Budapest, 1901. Főszerkesztő: Ifj. Ábrányi Kornél. Főmunkatárs: Surányi­­József. Csütörtök, augusztus 1. Mai számunk 18 oktm.­ ­ S­zilágyi Dezső. Budapest, julius 31. A legnagyobb nemzeti katasztrófa sem rázhatta volna meg jobban a fővárost, s néhány óra múlva az egész országot, mint az a váratlan és rémületes hír, hogy Szilágyi Dezső meghalt. Ez a borzasztó hír igazán úgy jött, mint a kék égboltról a villámcsapás. Még ma reggel az összes lapok azt a hírt közölték Szilágyi Dezsőről, hogy Karlsbad­­ból friss egészséggel érkezett Budapestre, s innen utókorára rendes tartózkodási helyére, a Tátrába készül. S mikorra a kedvező hírek megjelentek, Szilágyi Dezső már halva volt. Egyedüli magányában, senkit segítségül nem kérve, de nem is kérhetve, halt meg, mint amily egyedül élt s egyedül állt, és senki segítségét soha nem kérte életében. Az őserő, az emberfeletti ember dőlt össze­­ benne; nem fokonkint gyöngülve, nem lassan közeledve a sír felé, hanem erejének, szellemi hatalmának tetőpontján, egy pillanat alatt intézve el a végső számadást. Oly erős volt, hogy még a halál is csak álmában lephette meg, s csak álmában tudta legyőzni. Minden időben nemzeti katasztrófa-számba ment volna Szilágyi Dezső örökös eltávozása a magyar közélet színteréről. De sohasem jöhetett volna ez a csapás a magyar nemzetre nézve rosszabb időben, mint most, mikor oly korszak mesgyéjén állunk, melyen még sem a múlt nem halt meg, sem a jövő nem született meg egészen. Az úgy­nevezett régi «szabadelvű kormányrendszer» csődjét kell ma likvidálni anélkül, hogy az igazi szabadelvűségből bármi is veszendőbe menjen. S ebben az óriási munkában senki nagyobb tekintélylyel és senki önzetlenebből nem támo­gatta Széll Kálmán óriási feladatát, mint Szilágyi Dezső. Mert bármilyen erős sánszai, és bármilyen biztos kilátásai voltak is a múltak hibái és bűnei következtében a felekezeti, a társadalmi és a gazdasági reakciónak , míg Szilágyi Dezső a fórumon állott, mindig megvolt az a meg­nyugvás, hogy ő az a kőszikla, melyen a reakciónak minden hullámcsapásai meg fognak törni. És habár Szilágyi Dezsőnek nem volt pártja, s ilyenre (főképp Széll Kálmánnal szemben) nem is törekedett; habár Szilágyi Dezsőnek nem voltak sem az udvarral, sem a magasabb tényezőkké összeköttetései,­­ mégis félelmes erő volt, akivel min­denütt számolni kellett. S erről a félelmes erőről, erről a hozzáférhetetlen puritán jellemről mindenki tudta, hogy tes­­testől-lelkestől szabadelvű ember. Mindenki tudta, hogy ha a gyakorlati politikában megalkudni s alkalmazkodni tud is, de arra semmivel rá nem bírható, hogy a szabadelvű fejlődés, vagy a szabadelvű eszmék rovására valamit történni engedjen. Mindenki tudta róla, hogy ha sokszor habozó, kényelem- és nyugalomszerető is, ha néha túlságosan vissza is vonul az események intézésétől, de ha a szabadelvűséget veszély fenyegeti, vagy ha a szabadelvű eszméknek szük­ségük van őrá, mindig kész fölemelni a zászlót, s kirántani hüvelyéből a kardot. S ez a tudat tette Szilágyi Dezsőt még olyankor is aktuálissá, mikor önként háttérbe vonult. Mert tudta mindenki, hogy szemeit folyvást nyitva tartja, s éber figyelmét semmi, de semmi nem kerülheti ki. Ha harcolni nem kellett, akkor ő volt a szabadelvüségnek őrszeme. S tudták ezt, sőt érezték ezt a szabadelvüség ellenségei épp úgy, mint a szabadelvüség barátai. S most ennek az őrszemnek vége örökre! — A herkulesi karok tehetetlenül omlanak le. Az óriás elaludt, s nem lehet fölkel­teni többé ! Valóban, a leghidegebb és a legszárazabb ítélő elme előtt is összefut a jövő képe, ha a magyar közéletet immár Szilágyi Dezső nélkül kénytelen magának megkonstruálni. Hát még az olyan szem előtt, amely tisztán látta, hogy mi mindennek volt ellensúlyozója az az erő és hatalom, amely Szilágyi Dezsőben volt személyesítve. Valóban az első benyomás képe kaotikus ! — S vigaszt csak az nyújthat, hogy Széll Kálmánnak, ki a szabadelvűség tekinteté­ben mindig teljes összhangban állt Szilágyi Dezsővel, a növekedő feladatokkal együtt ereje is növekedni fog. S a nemzet előtt, melyet ma Szilágyi Dezső halála mélyen lesújt, még az a remény is áll, hogy a szabadelvűség megvé­désében és a szabadelvű eszmék további érvényesitésében gróf Apponyi Albertre is számíthat. Gróf Apponyi Albertre, aki Szilágyi Dezsővel együtt csaknem egy évtizeden át küzdött azokért az ideálokért, melyek a nemzeti közélet purifikálását, s a nemzeti akarat független érvényesülését tűzték ki célul. Ha ezeknek a reményeknek sugarai meg nem jelennének a gyásznak e sötét pillanataiban , akkor azt a gyászt, mely a Szilágyi Dezső halálával a szabadelvű­ség egét beborítja, csakis egy hajszál választaná el a kétségbeeséstől, így is, még ezzel a reménynyel is, pótolhatatlan az a veszteség, mely Szilágyi Dezső halálával a magyar nemzetet és a magyar közéletet sújtja. Mert az az óriási szellemi kincs, mely itt veszendőbe ment, hosszú, nagyon hosszú időre betölthetetlen űrt hagy maga után. S a gyász érzése azért is oly mély és oly megrendítő, mert a tragikum komor érzése az, mely a Szilágyi Dezső ravatalánál megjelenik. Egy ember, aki a géniusznak minden áldásával felruházva, egy egész életen át eldobja magától az élet minden örömét, aki egy egész életen át fárad, dolgozik, hogy a köznek éljen ; egy ember, akinek amellett, hogy magát a legmagasb szónoki és államférfi­ iskolára kiképezze, sok évtizedig még a kenyérkereset gondjaival is bajlódnia kell, s ez is egyik ok, mely a családi élet boldogságától elriasztja : — tehát egy ember, aki több mint három évtizeden át ezt a gigászi munkát és önfegyelmet végzi, éppen akkor törik le, mikor céljaira s magas hivatására legképesebb ! Mikor testi és lelki erejé­nek s hatalmának tetőpontján áll ! Egészségesen, betegség nélkül, — egy délutáni álom alatt ! — Ez az, ami fájón, és megrendítően tragikus. Míg Szilágyi Dezső élete fölött az akták nem voltak végképpen lezárva, mindaddig nem tűnt föl oly megdöb­bentő, s a mi közéletünkre oly szégyenletes világot vető alakban az, hogy ez az óriási elme, erő és képesség, tulaj­donképpen sohasem érhette el azt a befolyást, amelyre az ország sorsának intézésében hivatva volt. Sem tudásban.

Next