Pesti Napló, 1901. augusztus (52. évfolyam, 209-239. szám)

1901-08-01 / 209. szám

* Budapest, csütörtök __________JPESTI NAFTaO,________ ________1901. augusztus I. 209.3zám. Megemlítjük e helyütt azt is, hogy Szilágyi De­zsőt két esztendővel ezelőtt már egy ízben gyenge gutaütés érte, ezt azonban mindenki előtt gondosan eltitkolta. A halott elköltözködése. .­ Délután négy óráig ott feküdt a Harmincad­­utcai legénylakásban a holttest. A délután folyamán Hammersberg Jenő koronaügyész búcsúzott el zo­kogva legrégibb barátjának tetemétől. Röviddel ez­után örökre elköltöztették Szilágyi Dezsőt régi lakásáról. Pont négy órakor a halottat a Rókus-kórház boncolóházába szállították. A rendőrség ugyanis elrendelte a halott felboncolását, de attól eltekintet­tek, hogy a boncolást rendőrségileg a törvényszéki orvostani intézetben végezzék. A halott átadásánál ott voltak: Csávossy Béla, a képviselőház háznagya, Farkas János terembiztos és Boda Dezső ötödik kerületi rendőrkapitány. A halottat egyszerű fakoporsóba helyezték és őt szolga vitte le a halottszállító kocsira. Az utcán óriási néptömeg verődött össze, amely között csak lassan haladhatott előre a menet. A kocsit Farkas János képviselőházi terembiztos ki­sérte. A Deák-téren, Károly-körúton, Dohány-utcán, Kerepesi-úton haladtak végig és mindenütt kalap­­levéve, néma tisztelettel állott meg a közönség az egyszerű koporsó előtt. Rögtönzött, de közvetetlen­­ségében impozáns gyászmenet volt ez . . . A holttestet a Rókus-kórház Stáhly­ utcai bon­colóházába vitték, ahol hivatalosan Farkas János terembiztos adta át Simoncsics kórházi felügyelőnek. Az átadásnál jelen volt a kórház igazgatója, Müller Kálmán miniszteri tanácsos is. A boncolást Portik Ottó tanár végezte, miután előbb bebalzsamozták a tetemet. Boncolás után az udvar kápolnájában helyezték el a holttestet, ahon­nan holnap délelőtt 10 órakor szállítják át a Kúria épületébe, ahol a nagy előcsarnokban fölravata­lozzák. Amikor elszállították a halottat, a lakást a rendőrség jelenlétében Csathó Ferenc kúriai tanács­elnök lepecsételte. A családban ugyanis kiskorúak is vannak s igy a halálesetről az árvaszéket is ér­tesíteni kell. A kiskorúak, Szilágyi Dezső Nagyvá­radon lakó nővérének nyolc gyermeke, kik közül csak kettő nagykorú. Az elhunytnak kitüntetéseit, érdemrendjeit a rendőrség vette magához. Értéket a lakásban mind­össze néhány ezer koronát találtak, mely a Pesti Magyar Kereskedelmi Bankban van letéve. Lepecsételve, elzártan van most a Szilágyi le­génylakása. Három szobája volt mindössze: két kétablakos és egy négyablakos szobája, tele értékes könyvekkel és festményekkel. A négyablakos szobát irodának használta, míg a másik kettő szalon és hálószoba volt. A három helyiségben ötvenhat be­cses eredeti festmény van a falra aggatva. Még az előszoba falára is jutott néhány régi kép, de van még vagy száz olyan festmény, amelynek a falakon nem jutott hely. Az előszobából juthatni a kis fürdőszobába, amelyet gyakran használt Szilágyi, nyáridőben naponta többször is megfürdött. Az udvari két szobában lakik Darvassi Sándor, a szolga, családjával. Abban a szobában, hol Szilágyi kiszenvedett, két nagy szekrény, egy kommode, egy szövettel be­vont díván, mosdóasztal és nagy rézágy áll. A falat huszonnégy festmény ékíti. Az asztalok, székek, szekrények mind tele voltak rakva könyvekkel, folyó­iratokkal, újságokkal és gyakran megesett, hogy Szilágyi, ha vendéget fogadott, előbb kénytelen volt lerakni a sok holmit egy székről. Azt sohasem en­gedte meg, hogy a szolgája nyúljon ezekhez. A gyász első híre. A halál híre hamar elterjedt a városban s csak­hamar gyászlobogók hirdették, hogy gyásza van az országnak. Részvétlátogatók is hamar lepték el a kis garszon-lakáshoz vezető lépcsőt. Az első volt ezek között Wekerle Sándor, a közigazgatási bíró­ság elnöke, aki megelőzőleg már a miniszterelnök­ségen is járt a temetés tárgyában. Sietve szaladt fölfelé a lépcsőn, de már nem láthatta barátját és egykori küzdő­társát; akkorára már Hegedűs Sán­­­­dor lepecsételtette a halottasszoba ajtaját. Kívüle még a következő részvétlátogatók jelen­­­­tek meg: Molnár Béla, dabasi Halász Zsigmond, Légrády Károly orsz. képviselők, dr. Lovrich István,­­ Szilassy Aladár közigazgatási bíró. Egy óra tájban­­ jelent meg a gyászházban dr. Jankovich László,­­ Zalavármegye főispánja, ki Szilágyi Dezsővel együtt töltött Karlsbadban két hetet s tegnap együtt jött meg vele. A főispán könyes szemmel beszélte el Szilágyi Dezsővel való együttutazása részleteit. Dr. Keuhoffer táviratilag­ értesítette a halálesetről Szilágyinak Nagyváradon lakó nővérét, Polnárné asszonyt. Ezenkívül értesítette a kormányt, a kép­viselőházat és elnökét s a különféle intézeteket, melyeknek Szilágyi tagja volt. A haláleset hírére a képviselőházra, az igazságügyi palotára, a szabad­elvű kör helyiségeire, a városházára, a Nemzeti és Országos Kaszinóra, a Kálvin-téri református temp­lomra, a központi egyetemre, az Akadémiára és sok más középületre kitűzték a gyászlobogót.­ Készülődés a temetésre. A kormány itt tartózkodó tagjai még ma délelőtt miniszteri tanácskozásra gyűltek egybe a kereske­delmi minisztériumban. A tanácskozáson részt vet­tek : Hegedűs Sándor és Plósz Sándor miniszterek, Zsilinszky Mihály és Gromon Dezső államtitkárok, továbbá Csávossy Béla, a képviselőház háznagya. Előbb azonban Hegedűs táviratilag értesítette Széll Kálmánt, aki jelenleg Pátóton nyaral, a gyászesetről és felhatalmazást kért tőle, hogy az ország költsé­gén rendezhessék a temetést. Széll Kálmán távirati­lag érintkezésbe is lépett a minisztertanácscsal. Az értekezlet megállapította, hogy a temetés, a holttest felboncolása és bebalzsamozása után, országos költ­ségen fog végbemenni pénteken délután három órakor a m. kir. Kúria új épületének előcsarnokából, ahonnan a megboldogultat a kerepesi­ uti temetőbe viszik s ott a székes­főváros által a Deák-mauzóleum közelében felajánlott díszsírhelyen fogják örök nyu­galomra helyezni. A ravatalnál Perczel Dezső, a képviselőház elnöke mond beszédet. A koporsó­nál az imát Szász Károly református püspök mondja, mig a gyászszertartást Papp Károly ref. lelkész végzi amennyiben pedig az állandóan gyöngélkedő Szász Károly a szertartást nem végezhetné, Szilády Áron püspök és Baksai Sándor fogják a temetési szer­tartást végezni. Széll Kálmán miniszterelnök holnap reggel Buda­pestre érkezik. Az igazságügyminisztériumban e tanácskozás után ugyancsak a déli órákban Plósz Sándor igaz­ságügyminiszter elnökletével értekezlet volt, melyen résztvettek Bernáth­ Andor államtitkár, Hammersberg Jenő koronaügyész, Paizs Andor, a Kúria legidő­sebb tanácselnöke, a szünidei tanács elnöke és Márkus Dezső törvényszéki bíró, kit távirati úton hívtak meg szabadságidejéről az értekezletre. Az értekezleten a temetés részleteit beszélték meg. Eszerint a halottat, miután Portik Ottó egyetemi­ tanár bebalzsamozta, holnap délelőtt ravatalra te­szik a Kúria előcsarnokában. A ravatalt még ma éjszaka nagy diszszel elkészítik és péntek déli 12 óráig a nagyközönség számára is látható lesz. . . .. i vetés, mely Solferino és Magenta véres csata­tereiről végre kisarjadt. Az ifjúságban na­gyobb volt a szabadabb szellemre való vágy, mint a bíráló, latolgató értelem. De ki vetné ezt a szemekre. Hiszen Magyarországon is so­kan voltak, akik azt hitték, hogy ezzel újra kezdődik az alkotmányos élet. A diákok csoportjához egyszerre egy férfi lépett, aki félig még ifjú, de erős, kemény alkatú volt. Széles, szegletes válla közt hatal­mas mellkas domborodott. A törzse hosszú, a lába hozzá képest szinte kurta volt. Barna, selymes serkedő szakáll körítette szabályos arcát, világos tengerkékszín szeme volt. Haja rö­vidre volt megnyitva, csak a homlokára lógott le egy csomó haj és ott megárnyékolt egy mély, merőleges barázdát. Talán már akkor is annyit és olyan mélyen gondolkodott ez az ember? Ruhája tiszta volt, de hanyagul öltötte magára, úgy látszott, hogy nem igen törődik a külsejével. Pajtásai készségesen helyet nyitottak neki. Összébb szorultak és ő közéjük telepedett. Felkönyökölt az asztalra és hallgatagon figyelt. A múzsafiak körülötte megmámorosodtak, ára­doztak reménységükben. A fiatal­ember homlo­kán a barázda még mélyebb árnyékot vetett, szemöldökét magasra emelte, szelíd kék szemét sötétebbé tette az izgatottság, úgy tetszett, mintha vér tolult volna a homlokába. — Ostobaság ! — pattant fel egyszerre. — Merő ostobaság, amit beszéltek. Szamárság! Az a diploma nem éri meg a papirosát, amire rányomták. Ami az osztrákoknak talán elég, közel sem elegendő nekünk, akiknek magunk­­alkotta ősi, okmányba foglalt alkotmányunk van, amelyre megesküdtünk. " Az ifjak meghökkenve néztek rá. Ő pedig most jutott csak igazán elemébe. Mutató ujját a hüvelykéhez szorította és úgy emelte és ej­tette a karját, ahogy a professzorok szokták valami fontos bizonyításkor. — Mesebeszéd — folytatta hevesen. — Mi magyarok nem ismerünk és nem akarunk mást, mint a mi alkotmányunkat, úgy amint a negy­vennyolcas törvényekbe van lefektetve. Vak­sággal vagytok megverve, hogy nem tudjátok, vagy nem akarjátok látni, hogy épp ezeket a nagy vívmányokat akarják eltörölni? Mit csi­náljunk mi egy udvari kancelláriával, mikor már felelős minisztériumunk volt? Alattomos módon vissza akarnak térni 1847-re és bele akarnak bennünket csalogatni a centrál­ parla­­mentbe. Nem, ez nem alkotmány. Ez merény­let ellenünk. Egyetlen igaz magyar sem fog lépre menni ! Aki ezt mondotta, Szilágyi Dezső volt, a húszesztendős fiatal nagyváradi jogász. Az ese­mény közvetetlen hatása alatt, senkitől fel nem világosítva, pusztán történelmi és törvényisme­retére támaszkodva szólt így, de mindenfelett a geniális intuíció szólt belőle, mert a magyar­ság és a jogi meggyőződés ősi forrása buzo­gott benne. Odahaza nálunk is megzavarta az októberi diploma sok okos ember fejét. Csak néhány nap múlva, mikor Deák Fe­renc a Pesti Napló­b­an a nemzet előtt messze világító fáklyát gyújtott meg, világo­sodtak meg újra az elmék. Ez döntött sorsunk­ról. De Szilágyi Dezső, a fiatal diák is megta­lálta a helyes utat a felkavart szenvedelmek és felhányt-vetett doktrínák úttévesztőjében. Az iránytűje hamisítatlan magyarsága volt. A Bader-kávéházbeli eset jobban­ megvilá­gítja Szilágyi jellemét és pályája kezdetét, mint bármely bő ismertetés. Amit az ifjú ígért, a férfi becsülettel beváltotta. Szilágyi Dezső a közjog minden kérdésében a legmegtámadha­­tatlanabb tekintély lett. Még ez is keveset mond. Ő maga a tekintély megtestesülése volt. Olyan nemzet körében, melynek értelmisége nagyra van jogászi hajlamával, melynél a köz­jogi kérdések megvitatása minden egyéb kér­dés kárára túlteng, nem a legkönnyebb dolog a tetőpontot elérni. Nem elég a tudás. A meg­győződés, a törhetetlen jellem erejére is szük­sége van annak, ald el akarja érni. Mindennek az egyesülése szüli csak a tekintélyt. Aki pe­dig sértetlenül meg akarja őrizni, annak soha­sem szabad vele visszaélni. • .­­ Ebben volt Deák nagysága és megközelít­hetetlensége. Az öreg úr rögtön megismerte az ifjú értékét, aki azonban csak a hetvenes évek elején juthatott közelebb hozzá. Szilágyi már akkor az igazságügyminisztérium maga­­sabb rangú hivatalnoka volt. Ebben a minőség­ben került Andrássy távozása után a parla­mentbe. Deák Ferenc volt az országgyűlés kor­látlan ura, aki előtt az álnagyságok térdet hajtottak. Mi régibb emberek, akik még ellá­togattunk az Angol királyné-szállóba, a Deák klubjába, regélhetnénk erről egyet­­mást. Deák Ferenc teljes hatalma szuverén volt ott. Csak annak volt szabad feléje közeledni, akit magához hívott. A köszöntést is k­ülömbözőképp viszonozta. Ha az öreg úr «kibicelt», mindenki tudta a klubban, hogy nem beszélgetni, hanem pihenni akar. A leg­nagyobb kitüntetés volt, ha valakinek a vállára veregetett és egy sarokba vitte magával. A

Next