Pesti Napló, 1901. augusztus (52. évfolyam, 209-239. szám)
1901-08-01 / 209. szám
* Budapest, csütörtök __________JPESTI NAFTaO,________ ________1901. augusztus I. 209.3zám. Megemlítjük e helyütt azt is, hogy Szilágyi Dezsőt két esztendővel ezelőtt már egy ízben gyenge gutaütés érte, ezt azonban mindenki előtt gondosan eltitkolta. A halott elköltözködése. . Délután négy óráig ott feküdt a Harmincadutcai legénylakásban a holttest. A délután folyamán Hammersberg Jenő koronaügyész búcsúzott el zokogva legrégibb barátjának tetemétől. Röviddel ezután örökre elköltöztették Szilágyi Dezsőt régi lakásáról. Pont négy órakor a halottat a Rókus-kórház boncolóházába szállították. A rendőrség ugyanis elrendelte a halott felboncolását, de attól eltekintettek, hogy a boncolást rendőrségileg a törvényszéki orvostani intézetben végezzék. A halott átadásánál ott voltak: Csávossy Béla, a képviselőház háznagya, Farkas János terembiztos és Boda Dezső ötödik kerületi rendőrkapitány. A halottat egyszerű fakoporsóba helyezték és őt szolga vitte le a halottszállító kocsira. Az utcán óriási néptömeg verődött össze, amely között csak lassan haladhatott előre a menet. A kocsit Farkas János képviselőházi terembiztos kisérte. A Deák-téren, Károly-körúton, Dohány-utcán, Kerepesi-úton haladtak végig és mindenütt kalaplevéve, néma tisztelettel állott meg a közönség az egyszerű koporsó előtt. Rögtönzött, de közvetetlenségében impozáns gyászmenet volt ez . . . A holttestet a Rókus-kórház Stáhly utcai boncolóházába vitték, ahol hivatalosan Farkas János terembiztos adta át Simoncsics kórházi felügyelőnek. Az átadásnál jelen volt a kórház igazgatója, Müller Kálmán miniszteri tanácsos is. A boncolást Portik Ottó tanár végezte, miután előbb bebalzsamozták a tetemet. Boncolás után az udvar kápolnájában helyezték el a holttestet, ahonnan holnap délelőtt 10 órakor szállítják át a Kúria épületébe, ahol a nagy előcsarnokban fölravatalozzák. Amikor elszállították a halottat, a lakást a rendőrség jelenlétében Csathó Ferenc kúriai tanácselnök lepecsételte. A családban ugyanis kiskorúak is vannak s igy a halálesetről az árvaszéket is értesíteni kell. A kiskorúak, Szilágyi Dezső Nagyváradon lakó nővérének nyolc gyermeke, kik közül csak kettő nagykorú. Az elhunytnak kitüntetéseit, érdemrendjeit a rendőrség vette magához. Értéket a lakásban mindössze néhány ezer koronát találtak, mely a Pesti Magyar Kereskedelmi Bankban van letéve. Lepecsételve, elzártan van most a Szilágyi legénylakása. Három szobája volt mindössze: két kétablakos és egy négyablakos szobája, tele értékes könyvekkel és festményekkel. A négyablakos szobát irodának használta, míg a másik kettő szalon és hálószoba volt. A három helyiségben ötvenhat becses eredeti festmény van a falra aggatva. Még az előszoba falára is jutott néhány régi kép, de van még vagy száz olyan festmény, amelynek a falakon nem jutott hely. Az előszobából juthatni a kis fürdőszobába, amelyet gyakran használt Szilágyi, nyáridőben naponta többször is megfürdött. Az udvari két szobában lakik Darvassi Sándor, a szolga, családjával. Abban a szobában, hol Szilágyi kiszenvedett, két nagy szekrény, egy kommode, egy szövettel bevont díván, mosdóasztal és nagy rézágy áll. A falat huszonnégy festmény ékíti. Az asztalok, székek, szekrények mind tele voltak rakva könyvekkel, folyóiratokkal, újságokkal és gyakran megesett, hogy Szilágyi, ha vendéget fogadott, előbb kénytelen volt lerakni a sok holmit egy székről. Azt sohasem engedte meg, hogy a szolgája nyúljon ezekhez. A gyász első híre. A halál híre hamar elterjedt a városban s csakhamar gyászlobogók hirdették, hogy gyásza van az országnak. Részvétlátogatók is hamar lepték el a kis garszon-lakáshoz vezető lépcsőt. Az első volt ezek között Wekerle Sándor, a közigazgatási bíróság elnöke, aki megelőzőleg már a miniszterelnökségen is járt a temetés tárgyában. Sietve szaladt fölfelé a lépcsőn, de már nem láthatta barátját és egykori küzdőtársát; akkorára már Hegedűs Sándor lepecsételtette a halottasszoba ajtaját. Kívüle még a következő részvétlátogatók jelentek meg: Molnár Béla, dabasi Halász Zsigmond, Légrády Károly orsz. képviselők, dr. Lovrich István, Szilassy Aladár közigazgatási bíró. Egy óra tájban jelent meg a gyászházban dr. Jankovich László, Zalavármegye főispánja, ki Szilágyi Dezsővel együtt töltött Karlsbadban két hetet s tegnap együtt jött meg vele. A főispán könyes szemmel beszélte el Szilágyi Dezsővel való együttutazása részleteit. Dr. Keuhoffer táviratilag értesítette a halálesetről Szilágyinak Nagyváradon lakó nővérét, Polnárné asszonyt. Ezenkívül értesítette a kormányt, a képviselőházat és elnökét s a különféle intézeteket, melyeknek Szilágyi tagja volt. A haláleset hírére a képviselőházra, az igazságügyi palotára, a szabadelvű kör helyiségeire, a városházára, a Nemzeti és Országos Kaszinóra, a Kálvin-téri református templomra, a központi egyetemre, az Akadémiára és sok más középületre kitűzték a gyászlobogót. Készülődés a temetésre. A kormány itt tartózkodó tagjai még ma délelőtt miniszteri tanácskozásra gyűltek egybe a kereskedelmi minisztériumban. A tanácskozáson részt vettek : Hegedűs Sándor és Plósz Sándor miniszterek, Zsilinszky Mihály és Gromon Dezső államtitkárok, továbbá Csávossy Béla, a képviselőház háznagya. Előbb azonban Hegedűs táviratilag értesítette Széll Kálmánt, aki jelenleg Pátóton nyaral, a gyászesetről és felhatalmazást kért tőle, hogy az ország költségén rendezhessék a temetést. Széll Kálmán táviratilag érintkezésbe is lépett a minisztertanácscsal. Az értekezlet megállapította, hogy a temetés, a holttest felboncolása és bebalzsamozása után, országos költségen fog végbemenni pénteken délután három órakor a m. kir. Kúria új épületének előcsarnokából, ahonnan a megboldogultat a kerepesi uti temetőbe viszik s ott a székesfőváros által a Deák-mauzóleum közelében felajánlott díszsírhelyen fogják örök nyugalomra helyezni. A ravatalnál Perczel Dezső, a képviselőház elnöke mond beszédet. A koporsónál az imát Szász Károly református püspök mondja, mig a gyászszertartást Papp Károly ref. lelkész végzi amennyiben pedig az állandóan gyöngélkedő Szász Károly a szertartást nem végezhetné, Szilády Áron püspök és Baksai Sándor fogják a temetési szertartást végezni. Széll Kálmán miniszterelnök holnap reggel Budapestre érkezik. Az igazságügyminisztériumban e tanácskozás után ugyancsak a déli órákban Plósz Sándor igazságügyminiszter elnökletével értekezlet volt, melyen résztvettek Bernáth Andor államtitkár, Hammersberg Jenő koronaügyész, Paizs Andor, a Kúria legidősebb tanácselnöke, a szünidei tanács elnöke és Márkus Dezső törvényszéki bíró, kit távirati úton hívtak meg szabadságidejéről az értekezletre. Az értekezleten a temetés részleteit beszélték meg. Eszerint a halottat, miután Portik Ottó egyetemi tanár bebalzsamozta, holnap délelőtt ravatalra teszik a Kúria előcsarnokában. A ravatalt még ma éjszaka nagy diszszel elkészítik és péntek déli 12 óráig a nagyközönség számára is látható lesz. . . .. i vetés, mely Solferino és Magenta véres csatatereiről végre kisarjadt. Az ifjúságban nagyobb volt a szabadabb szellemre való vágy, mint a bíráló, latolgató értelem. De ki vetné ezt a szemekre. Hiszen Magyarországon is sokan voltak, akik azt hitték, hogy ezzel újra kezdődik az alkotmányos élet. A diákok csoportjához egyszerre egy férfi lépett, aki félig még ifjú, de erős, kemény alkatú volt. Széles, szegletes válla közt hatalmas mellkas domborodott. A törzse hosszú, a lába hozzá képest szinte kurta volt. Barna, selymes serkedő szakáll körítette szabályos arcát, világos tengerkékszín szeme volt. Haja rövidre volt megnyitva, csak a homlokára lógott le egy csomó haj és ott megárnyékolt egy mély, merőleges barázdát. Talán már akkor is annyit és olyan mélyen gondolkodott ez az ember? Ruhája tiszta volt, de hanyagul öltötte magára, úgy látszott, hogy nem igen törődik a külsejével. Pajtásai készségesen helyet nyitottak neki. Összébb szorultak és ő közéjük telepedett. Felkönyökölt az asztalra és hallgatagon figyelt. A múzsafiak körülötte megmámorosodtak, áradoztak reménységükben. A fiatalember homlokán a barázda még mélyebb árnyékot vetett, szemöldökét magasra emelte, szelíd kék szemét sötétebbé tette az izgatottság, úgy tetszett, mintha vér tolult volna a homlokába. — Ostobaság ! — pattant fel egyszerre. — Merő ostobaság, amit beszéltek. Szamárság! Az a diploma nem éri meg a papirosát, amire rányomták. Ami az osztrákoknak talán elég, közel sem elegendő nekünk, akiknek magunkalkotta ősi, okmányba foglalt alkotmányunk van, amelyre megesküdtünk. " Az ifjak meghökkenve néztek rá. Ő pedig most jutott csak igazán elemébe. Mutató ujját a hüvelykéhez szorította és úgy emelte és ejtette a karját, ahogy a professzorok szokták valami fontos bizonyításkor. — Mesebeszéd — folytatta hevesen. — Mi magyarok nem ismerünk és nem akarunk mást, mint a mi alkotmányunkat, úgy amint a negyvennyolcas törvényekbe van lefektetve. Vaksággal vagytok megverve, hogy nem tudjátok, vagy nem akarjátok látni, hogy épp ezeket a nagy vívmányokat akarják eltörölni? Mit csináljunk mi egy udvari kancelláriával, mikor már felelős minisztériumunk volt? Alattomos módon vissza akarnak térni 1847-re és bele akarnak bennünket csalogatni a centrál parlamentbe. Nem, ez nem alkotmány. Ez merénylet ellenünk. Egyetlen igaz magyar sem fog lépre menni ! Aki ezt mondotta, Szilágyi Dezső volt, a húszesztendős fiatal nagyváradi jogász. Az esemény közvetetlen hatása alatt, senkitől fel nem világosítva, pusztán történelmi és törvényismeretére támaszkodva szólt így, de mindenfelett a geniális intuíció szólt belőle, mert a magyarság és a jogi meggyőződés ősi forrása buzogott benne. Odahaza nálunk is megzavarta az októberi diploma sok okos ember fejét. Csak néhány nap múlva, mikor Deák Ferenc a Pesti Naplóban a nemzet előtt messze világító fáklyát gyújtott meg, világosodtak meg újra az elmék. Ez döntött sorsunkról. De Szilágyi Dezső, a fiatal diák is megtalálta a helyes utat a felkavart szenvedelmek és felhányt-vetett doktrínák úttévesztőjében. Az iránytűje hamisítatlan magyarsága volt. A Bader-kávéházbeli eset jobban megvilágítja Szilágyi jellemét és pályája kezdetét, mint bármely bő ismertetés. Amit az ifjú ígért, a férfi becsülettel beváltotta. Szilágyi Dezső a közjog minden kérdésében a legmegtámadhatatlanabb tekintély lett. Még ez is keveset mond. Ő maga a tekintély megtestesülése volt. Olyan nemzet körében, melynek értelmisége nagyra van jogászi hajlamával, melynél a közjogi kérdések megvitatása minden egyéb kérdés kárára túlteng, nem a legkönnyebb dolog a tetőpontot elérni. Nem elég a tudás. A meggyőződés, a törhetetlen jellem erejére is szüksége van annak, ald el akarja érni. Mindennek az egyesülése szüli csak a tekintélyt. Aki pedig sértetlenül meg akarja őrizni, annak sohasem szabad vele visszaélni. • . Ebben volt Deák nagysága és megközelíthetetlensége. Az öreg úr rögtön megismerte az ifjú értékét, aki azonban csak a hetvenes évek elején juthatott közelebb hozzá. Szilágyi már akkor az igazságügyminisztérium magasabb rangú hivatalnoka volt. Ebben a minőségben került Andrássy távozása után a parlamentbe. Deák Ferenc volt az országgyűlés korlátlan ura, aki előtt az álnagyságok térdet hajtottak. Mi régibb emberek, akik még ellátogattunk az Angol királyné-szállóba, a Deák klubjába, regélhetnénk erről egyetmást. Deák Ferenc teljes hatalma szuverén volt ott. Csak annak volt szabad feléje közeledni, akit magához hívott. A köszöntést is külömbözőképp viszonozta. Ha az öreg úr «kibicelt», mindenki tudta a klubban, hogy nem beszélgetni, hanem pihenni akar. A legnagyobb kitüntetés volt, ha valakinek a vállára veregetett és egy sarokba vitte magával. A