Pesti Napló, 1901. október (52. évfolyam, 270-300. szám)

1901-10-01 / 270. szám

ELŐFIZETÉSI­­CRASS Egész erre _ 20 tor. — EIL Félédre _ 14 3 t n­egyedévre _ 7V D Egy tóra— 2 e 40 „ Egyes szám _ ~ s mi V­idéken— „ 10 T N 52-dik évfolyam. 270. szám. Szer­kesztőség: YI„ Teréz-körut 21. & Kiadóhivatal: VI.. Teréz-körut 22. 4p r óh ira 1 o16 s o k ára: Eg­y eső 4 fillér, vastagabb betűvel 8 fillér. Hirdetések petit számítással, díjszabás szerint. Megjelen minden nap, ünnep és vasárnap után is. Budapest, 1901. Főszerkesztő. Főmunkatárs: Ifj. Ábrányi Kornél. Surányi József. Kedd, október 1. Kérjük azokat a vidéki tisztelt előfizetőinket, kiknek előfizetése szeptember 30-án lejár, hogy előfizetésüket az illető postahivatalnál szíveskedjenek mi­nél előbb megújítani, hogy a lap szétküldésében fennakadás ne legyen Francia államférfin a magyar politikáról. Beszélgetés Yves Gu­yot-ral. A Pesti Napló olvasói ismerik Yves Guyot-t, volt francia közmunka-minisztert, a francia kamara tagját, a Le Siécle főszerkesztőjét. Nemrég az ő fényes tollából közölt lapunk cikksorozatot a fran­ciaországi kongregációkról, amely cikksorozat a legnagyobb érdeklődésre és tetszésre talált a magyar politikai körökben. Yves Guyot most vendége fővá­rosunknak; a nemzetközi statisztikai kongresszus hozta ide a világhírű francia államférfiul kit éppen ma választottak meg a kiváló tudósok tanácskozá­sában a közgazdasági osztály elnökévé. Lapunk felelős szerkesztője ma tiszteletét tette Yves Guyonnál, aki ez alkalomból igen érdekesen nyilatkozott nemcsak Magyarországról, hanem a magyar­­politikáról is, amelynek kérdéseibe a leg­csodálatraméltóbb részletességgel be van avatva és a magyar politika szereplő vezéreiről, akiknek mű­ködését behatóan ismeri. A kiváló tudós és állam­­férfiú szíves készséggel adta meg a felhatalmazást, hogy nyilatkozatait a Pesti Napló­ban nyilvános­ságra adjuk, amit az alábbiakban meg is teszünk­­ről a feltételekről, amelyek egy statiszti­kát értékessé tesznek. A statisztika min­dig csak hozzávetés és értéke attól a módszertől függ, amely szerint adatait beszerezték és egybeállították. Igen élénk érdeklődéssel hallgattam Szterényi József úr előadását is «a ma­gyarországi ipari politika eszközeiről és eredményeiről», valamint a belkereske­delmi statisztikáról szóló elmélkedését is és mind a kettőből igen sok dolgot tanul­tam, meg. Bizony, a hallott tanulságok közül nem egyet közölni fogok honfi­társaimmal is, amint megtettem ezt már régebben is. 1896-ban Les voyages et impressions de M. Faubert című mun­kámban közzétettem mindazt, amit akkor Magyarországon és Magyarországból lát­tam. Foglalkoztam Magyarországgal. írtam és beszélt­em róla, amikor életerejének elo­­rigentálá­sára eljött az 1900-iki kiállí­­tásral­ és nagyon hálás voltam a magyar korm­ánynak, mikor oly szíves volt és a kiállítási bizottság tagjává engem jelölt ki. E­­ minőségben nem játszottam más szerep­et, minthogy csodálattal szemléltem a m­ag­yar kiállítás tűzzel és lelkesedéssel tet­­szik­ vezéit. Még legutóbb is, azokban a ckkjükben, amelyeket a Siécle-ben ír­­í­m a­z egyház mérlegéről, egész lelke­­utaltam az 1894-iki Magyaror­szág -áldására s a magyarországi liberá­l. jwufd­e- or/ -wa-... - ■- awwgsa­m ■ iiiw—————————*1 Egy érdekes nő emlékiratai. — A Pesti Napló eredete tárcába. — Irta: Londesz Elek. Az emlékiratok, a bennük megnyilatkozó közvetlenség révén, mindig nagy hatással vol­tak a kritikai mérlegeléssel nem törődő olvasó­­közönségre, mely az alaposság helyett jobban szereti az érdekességet s minden történeti igaz­ságnál jobban becsüli az intimitást. Ha az író egyénisége érdekes, ha írásában az emberiség nagy eszményeinek kultusza lüktet, valóságos rajongássá válhatik az olvasó érdeklődése. Az ötvenes évek elején, amikor Európa szabadság­szerető népei rokonérzéssel fordultak felénk, magyarok felé, ilyen sorsa volt annak a könyv­nek, mely Beck Vilma bárónő emlékiratai gya­nánt jelent meg előbb angolul, majd német nyelven is. Most, ötven év múltán magyarul is megjelent ez a munka; dr. Halász Sándor ül­tette át e címmel: Egy hölgy emlékiratai — az 1848—49-iki magyar szabadságharcból. Az előszóban azt mondja a fordító, hogy «meg­foghatatlan ok, amiért a magyar szabadság­­harc írói Beck bárónőt műveikben nem emlí­tik.» Majd látni fogjuk, hogy ez az ok nem olyan nagyon megfoghatatlan. Beck Vilmának nemcsak írása, hanem élete is regényes. Különösen írása. Kétségtelen, hogy nem közönséges vágású nő volt s egyéniségé­ben a különösségnek nagyobb rész jutott a józanságnál. Egyébként titokzatosság veszi kö­rül alakját s egész életét. Rém volt a szabad­ságharcban s emlékiratai is ebbeli működésé­ről szólnak a közvetlenségnek azzal az erejével és érdekességével, mely az olvasót könnyen hatalmába keríti s könnyen feledteti vele azt a kérdést: vájjon mind igaz-e, amit olvas ? Az — Mit válaszoljak önnek ? Hogy el voltam ragadtatva, amiért viszontláthatom Magyarországot ? Hogy gyönyörű vidéket, csodálatos fényözönben fürdő termékeny tájakat láttam ismét, amikor lefelé eresz­kedtem a Dunán Komáromtól Buda­pestig ? Hogy azon a lakomán, amelyet Hegedűs miniszter úr ajánlott föl a nem­zetközi statisztikai kongresszus tagjainak, újból megtaláltam azt a ritka szeretetre­­méltóságot, amelyhez a magyarok való­sággal hozzászoktattak . . . — Szeretném, ha elmondaná gondolatait Magyarország jelenlegi politikai helyzetéről. — A gondolataimat ? Nos, ma reggel, mint a kongresszus gazdasági bizottságá­nak elnöke hallottam Hegyeshalmy Lajos úrnak igen figyelemreméltó tanulmányát arról a módszerről, amelyet az ipari ter­melés statisztikájának egybegyűjtésénél 1899-ben Magyarországon alkalmaztak. Mint olyan ember, aki közpályámon gyakran használtam fel a statisztikát, nem tehettem egyebet; tapsolnom kel­lett. A statisztika számai nem mondanak semmit, nem bizonyítanak semmit, nem jelentenek semmit, ha nem tudjuk, mi módon keletkeztek­­ az­­ adatok. Ha egy úri­ember azt mondja önnek, mutatván egy statisztikát: ime a számok ! —.Ak­­ír bizonyos lehet benne, hogy az az ur nem statisztikus és hogy sejtelme sincs azok­előadás elevensége, az események mozgalmas volta csak fokozza a hatást, nem is szólva a rokonérzésről, melyet az emlékiratok hősnője mindjárt kezdetben biztosít magának. Férje, úgymond, Bécsben esett el október 28-án, amikor, mint a mozgósereg ezredese, a szabad­ságért küzdött a második torlasznál a horvá­­tok és a vadászok ellen. «E rettenetes ese­mény után elég okom volt arra, hogy minden erőmet hazámnak szenteljem.» Haug tábornok, Bem táborkari főnöke, aki mint bécsi követ akkortájban a magyar táborban tartózkodott, nem emlékezik Beck báró nevére az elesettek sorában , különben aznap nem is volt torlasz­harc. Általában nagyon homályos minden adat, mely az emlékiratokban Beck Vilma szárma­zására és nevére vonatkoz­ó. Magyar nőnek mondja magát, de, tanukt állítása szerint, ma­gyarul nem tudott; emlegeti továbbá nyitra­­vármegyei birtokát és rokonait is. A fordító állítása szerint, Beck Vilma Horeczky-lány volt. De ezzel szemben Mednyánszky Cézár azt írja egyik levelében, hogy jól ismerte a nyitravár­­megyei báró Beck-családot, melynek akkor két tagja viselte a Beck bárónő nevet: Beck, a volt olmützi várparancsnok özvegye, Amália s az előbbi testvérének, az akkor Olaszország­ban szolgáló Beck alezredesnek neje, Mária. Mindkettő Horeczky-leány. Mednyánszky állí­tása szerint egyik sem volt közülök az em­lékiratok szerzője gyanánt szereplő Beck Vilma bárónő. -Mindenesetre érdekes volna kideríteni a kétségtelen valóságot. E célból már kérdezősködtem is nyitravármegyei em­berektől, de , a­ választ még nem kaptam meg. Sokan állíták, hogy a titokzatos nő valódi neve csakugyan Beck Vilma volt, a bárónéi címet azonban nem jogosan viselte. Állítólag Beck Vilma úgy nyilatkozott, hogy a báróné-civil Kossuth Lajostól kapta. Kossuth azonban azt mondja ez asszonyra vonatkozó le­velében, hogy ő nem ismert Beck Vilma báróné nevű nőt s csak arra emlékezett, hogy egy Racidula nevű kémmel két ízben értekezett szolgálati ügyben. Tudnunk kell, hogy Beck Vilmát többen Racidula néven ismerték, mint ügyes kémet. Szinnyei József szerint, Beck Vil­mának családi neve volt a Racidula név. Arra is van azonban tanú, hogy több kiváló ember, sőt egy Esterházy herceg is minden kételke­dés nélkül bárónénak címezte Beck Vilmát levél­ben, vagy beszélgetés közben. De az sem lehetet­len, hogy különös viselkedése miatt a táborban ragadt rá a báróné-cím­e­mező incselkedésből. Maga következetesen bárónénak címezteti ma­gát emlékirataiban, sőt Kossuthnak is ilyen ki­fejezést ad szájába: «Ön, tisztelt báróné, több áldozatot hoz a hazának, mint némely férfiú.» Hogy mik voltak ezek az áldozatok, nem tűnik ki a munkából minden kételkedést kizáró mó­don. Mindenesetre tett hasznos szolgálatokat, ezt a szabadságharc több tanúja állítja, de a sok kaland, a sok fontoskodás között elvész a valóság, vagy legalább kihámozhatatlan. Olvas­suk, hogy többször járt az ellenséges táborban, mindenféle regényes színezetű körülmények kö­zött, állruhában, veres parókával. Jártában­­keltében hol gyümölcsárulónak, hol színésznő­nek, hol divatárusnőnek adta ki magát. Több­ször átlopódzott a határon az ellenséges fegy­­verek között s a többi közt Kossuth kí­vánságára kiáltványokat osztott szét Galiciá­­val s értekezett Kremsierben a birodalmi ta­­nács tagjaival. Kossuth azzal is megbízta, hogy utazzék Boroszlóba, Lipcsébe és Drezdába a magyar hadsereg számára megrendelt puskák kifizetése végett. Ez alkalommal 140.000 forin­tot adtak a kezébe, amelyből aztán a lipcsei Mai számunk 18 oldal.

Next