Pesti Napló, 1902. február (53. évfolyam, 31-58. szám)

1902-02-01 / 31. szám

Budapest, szombat *k esti nap­ja, 1902. február 1. II. szám. kormány megpróbálta ráijeszteni a vasutasokra, hogy sztrájk esetén hadgyakorlatra fogja be­hívni a ren­itenskedőket. Ettől természetesen nem ijedt meg senki, mert annyira nevetséges képtelenség volt, hogy nem találkozott váltó­állító, aki komolyan vette volna. Azután a törvényre hivatkoztak, a híres olasz sztrájk­törvényre és megtették a magánvasutasokat — m­ert Olaszországban magánvállalatok bír­ják a vasutakat — állami hivatalnokoknak, akik sztrájk esetén elbocsáthatók. Miután pedig a hangulat csak nem változott ked­vezőbbre, Giusso kereskedelmi miniszter a helyes útra tért és a kormány ellenőrző hatalmánál fogva kényszerítette a társaságot, hogy csináljon rendet. Oliva lovag, a Mediterra­­nea igazgatója erre kötelezte magát, hogy az idei költségvetésben az alkalmazottak részére szereplő 870,000 lírát kétmillióra emeli föl és ezenkívül 300,000 lírát irányoz elő további előléptetésekre. A dolog ezzel rendbejött és a rómaiak, akik már kétségbe voltak esve a vas­­útjuk miatt és az éhínségtől is tartottak, ismét nyugodtan alkatnak. Ez történt Olaszországban. Nálunk nincs meg a tévedésnek ilyetén belátása. Magyar­­országon természetesen a vasutasok ügye iránt, az érdekelteken kívül, nincs meg az érdeklődés. Olaszországban melléjük állt a közvélemény. Itt mindenki annyira el van foglalva a maga bajával, hogy nem ér rá a máséval törődni. De hogy a kép­­viselőház, mely mindenre ráér, miért csak éppen erre nem fordít figyelmet, az megmagya­rázhatatlan. Hiszen van ez olyan hálás téma, mint a kopár erdők befásítása — még haza­­beszélésnek is. Miért, hogy éppen ez olyan mellőzött téma, hiszen a vasutasok adót is fizetnek, tehát valószínűen választók is vannak közöttük. Nem hihető, hogy — ha előbb nem is — de legalább a kereskedelmi tárca költ­ségvetésénél ne tisztázódjék ez a kérdés. Sőt kell, hogy akkor rendet hozzanak a vasutasok dolgába is. Ha már az illetékes körök komoly mérlegelés és orvoslás helyett az elsimítás tak­tikájához fordultak, a parlamentnek kötelessége, hogy a kérdésben az iniciatívát megragadja s a vasutasok jogos kívánságainak minden elfo­gultsággal szemben érvényt szerezzen. ■■■,■ ■. .........................­a A háború sorsa. — Távirati tudósítás. — A hollandi kormány jegyzéke. London, január 31. Ma délben miniszteri tanácskozás lesz, ame­lyen meg fogják állapítani a németalföldi kor­mány jegyzékére a válasz szövegét. — A Daily Telegraph értesülése szerint Lansdmone külügy­miniszternek a németalföldi kormány jegyzékére adott válasza, általános tendenciáját tekintve, azt az udvarias kijelentést foglalja magában, hogy a németalföldi kormánynak nem lévén fölhatalmazása arra, hogy akár a harcban álló búrok, akár az európai megbízottak szószólója legyen és teljesen hiányozván minden konkrét javaslat, közleménye gyakorlatilag nem értéke­­síthető. — A Standard-nak jelentik Brüsszel­ből : A németalföldi kormány Vilma királynő kí­vánságára indította meg a békeakciót. A ki­rálynő nagyon melegen óhajtja a háború befe­jezését s minisztertanácsot hívott össze, amely elhatározta, hogy a királynő kívánságát telje­síti s m­egkezdi a békeakciót. Krügert nem hivatalosan, hanem bizalmasan értesítették a tervezett lépésről. Krüger kijelentette, hogy nincsen abban a helyzetben, hogy a németal­földi kormányt a béke közvetítésével meg­bízza, mert ennek első feltétele az volna, hogy az angolok elismerjék a búr államok füg­getlenségét. A németalföldi kormány ennek elle­nére elhatározta, hogy a béke dolgában jegy­zéket küld az angol kormánynak. London, január 31. A lapok jelentik: A kabinet bizottsága jóvá­hagyta a Németalföld jegyzékére adandó válasz tervezetét és egy másolatát elküldötte a hágai angol követnek. A követ a másolatot csak táv­irati felhatalmazásra fogja átnyújtani, ha a jegyzéket a minisztertanács is, amelyben részt vesz a kabinetnek mind a húsz tagja, formá­lisan jóváhagyta. London, január 31. Hír szerint a minisztertanács tárgyalta a németalföldi kormány jegyzékét és az arra adott válaszhoz hozzájárult. Hága, január 31. (Saját tudósítónlótól.) Megbízható rész­ről közük, hogy a kormány bizalmasan tudatta a nagyhatalmakkal a békeközvetítés megindí­tását. Németország a kezdeményezés támoga­tását azzal a megokolással utasította vissza, hogy a német kormány a háború végéig meg­akarja önzni a legszigorúbb semlegességet. A francia és az orosz kormányok helyeselték a kezdeményezést, de nem csatlakoztak. Az angol kormány nevében pedig Howard követ holnap fogja átnyújtani a jegyzéket a hollandi kor­mánynak. Hírek a harctérről. London, január 31. Egy négyszáz főnyi csapat Wilson ezredes parancsnoksága alatt abban a veszedelem­ben forgott, hogy a Vilge folyónál túlnyomó erejű búr csapat elvágja a többi csapatoktól. Az angol csapatból kétszáz ember nap­kelte előtt átkelt egy gázlón, hogy egy kis ellenséges csapatot üldözzön. Napkeltekor né­hány húrt el is fogtak, amikor hirtelen min­den oldalról kilencszáz főnyi csapat vette őket körül. Az angolok visszatértek a gázlóhoz s át akartak kelni, de a búrok elvágták útjukat. Csak energikus előretöréssel sikerült a főcsa­pattal egyesülniük. Erre azután az egész csapat dombról-dombra harcolva visszavonult Frank­­fortba. London, január 31. Kitchenernek Dumoulin haláláról szóló je­lentése azt mondja, hogy Dumoulint e hónap 28-án a Riet-folyó mentén Abrahamskraal mel­lett megtámadta Nionwentout kommandója. He­ves ütközet után Driscoll őrnagy Markandrift közelében elfoglalt egy kis búr tábort és 17 búrt elfogott, köztük Venter és Drobelaar tábori zászlósokat. Driscoll most azok ellen a búrok ellen nyomul, akikkel az elesett Dumoulin harcolt. A népszínházi bizottság titkaiból. Budapest, január 31. Február 3-án, kedden délután 5 órakor összeül a népszínházi bizottság plénuma és határozni fog, hogy a hat pályázó közül kinek adja bérbe a Nészínházat ? ! Ezt a tagadhatat­lanul érdekes kérdést pedig, — ha a jelek nem csalnak — a népszínházi bizottság plénuma a keddi gyűlésen aligha fogja eldönteni. De azért ez az ülés, értesülésünk szerint, nagy meglepetést fog hozni. Egy már most valószínűnek látszik. Az ugyanis, hogy Porzsolt Kálmán az új ciklusban nem lesz igazgatóm a Népszínháznak. Az al­bizottság már elkészítette jelentését, mely je­lentés főként Porzsolt Kálmán eddigi működé­sének művészi és anyagi eredményével és jövendőbeli kilátásaival foglalkozik. Az al­bizottság jelentését épp ezért nem nyomatják ki, hanem csak egy példányban készítik el , fölolvassák a keddi ülésen és a felolvasás után gondoskodnak róla, hogy az hivatalos titok maradjon. Az albizottság — értesülésünk szerint — nem is Porzsolt Kálmán pályázatát, ajánlja el­fogadásra a plénumnak, hanem a Vidor Pálét. Akitől azonban bizonyos feltételek teljesítését kívánta. Vidor ugyanis biztosíték gyanánt egy kétszázezer koronáról szóló vinkválált takarék­pénztári könyvet mellékel a programmja mellé. Az albizottság erre azt jegyezte meg, hogy viakulált biztosítékkal nem ajánlhatja Vidor Pált a nagybizottságnak. Vidor Pál erre egy magas­­rangú előkelőség igazgató­ titkárától hozott nyi­latkozatot, aki kijelentette, hogy nem csak két­százezer koronát, hanem annyi pénzt bocsát, Vi­dor rendelkezésére, amennyit a színház vezetése megkíván. Érdekes az is, hogy Vidor Pál tit­kos társa egy jómód­járól és népszerűségéről híres primadonna. Veszedelmes versenytársa Vidor­­nak Verő György, akinek szintén erős pártja van úgy az albizottságban, mint a plénumban. Verő érdemes ajánlatának financiális része ellen azonban az albizottságnak kifogásai van­nak, amiket azonban talán el fog enyésztetni a pályázó érdemes egyénisége. Hogy a népszínházi bizottság keddi ülése mit fog határozni, az egyelőre még nagyon kétséges. A nagybizottságban ugyanis Porzsolt barátai többségben vannak, így az is meges­­hetik, hogy a nagybizottság Porzsolt ajánlatát fogadja el. Ennek a határozatnak azonban nincs sok jelentősége, mert a bizottság egy előkelő tagja, értesülésünk szerint, megfelebbezi ezt a határozatot, ha az albizottság minden aggálya ellenére is Porzsoltot választanák meg. Nincs kizárva az sem, hogy a Népszínház bérletére új pályázatot írnak ki és a bizottság néhány előkelő nevű színházi embert kér föl arra, hogy pályázzanak a Népszínház bérletére. Sándor király válik, Budapest, január 31. A szenzációk városából éjfél felé megint meglepetést hoz a táviró : félhivatalos jelentést, amely közli a világgal, hogy Sándor királynak Draga királynétól való «elválása természetesen politikai megfontolás tárgya is lett.» Lett pedig azért, — mondja tovább a félhivatalos jelentés, — mert a Karagyorgyevicsék proklamációja amelylyel a trónt maguknak követelik,» igen mély hatást tett az egész országban.» Az ud­var erre nem számított s most megdöbbenés­sel látja Sándor király veszedelmét. Ezt a veszedelmet, a Karagyorgyevicsék javára nagyon előmozdítja annak a nézetnek a felülkerekedése, hogy Drága királynétól Obrenovics Sándor nem várhat utódot. És ez vitte rá a ki­rályt, aki a válásnak ellene van, hogy a válás kérdése politikai megfontolás tárgya legyen. Ezért folytatott­­ az utóbbi időben ismételten tanácskozást a metropolitával. Ez utóbbit ugyan csak a fáma mondja, — jelenti ki a félhivata­los, — de azért hiven átveszi a fáma szóbe­szédjét, s mivel arról senki sem tudott, érté­sére adja az egész világnak. Sándor király tehát ragaszkodik a trónhoz, jobban, mint szerencsétlen házasságához s nyil­vánvalóan meggondolta a dolgot, mikor a trónról való lemondás megvalósítására ke­rült a sor. És ezért történik, hogy Sándor király egy meghitt emberét Bécsbe és Pétervárra küldi, hogy Ausztria-Magyarországnak és Orosz­országnak megmagyarázza a Sándor király hirte­len Pálfordulását. A félhivatalos jelentés, amely minden kön­törfalazása mellett is nyíltan értesítést ad a Belgrádban készülő nagy dolgokról, itt követ­kezik azzal az interview-val együtt, amelyben egy párisi újságíró előtt néhány napja Sándor király még másképpen nyilatkozott: Belgrád, január 31. Az a körülmény, hogy Karagyorgyevics Pé­ter herceg most már nyiltan trónkövetelőként lép fel, amint az országban nagyon elterjedt proklamációjából kitűnik, Belgrádban mély ha­tást tett és az udvart kínosan érintette, mert ezt a lépést néhány évvel ezelőtt, még teljesen lehetetlennek tartották és a Karagyorgyevicso­­kat úgy tekintették, mint akik teljesen lejárták magukat. De ha a trónkövetelő manifesztuma kétségtelenül nagy hatást tett is, a Karagyorgye­­vicsok érdekében való mozgalmat vagy éppen forradalmi kísérletet ez idő szerint teljesen ki­zártnak kell tekinteni (?). Minthogy azonban az a nézet kerekedett fölül, hogy Sándor király­nak Draga királynéval való házasságából mó­dok nem várhatók és minthogy ez a föltevés nagyon előmozdítja a Karagyorgyevicsok h­an­­ceait, a válás kérdése természetesen politikai megfontolás tárgya is lett, sőt a fáma már a királynak a metropolitával utóbbi időben folytatott ismételt tanácskozásait is ezzel a kérdéssel hozta kapcsolatba. Más részről ellenben hire jár, hogy a király eddig ha­tározottan visszautasította azt a feltevést, hogy házasságát fel akarja bontani. Hogy Sán-

Next