Pesti Napló, 1902. július (53. évfolyam, 178-208. szám)

1902-07-01 / 178. szám

Budapest, keött PESTI NAPLÓ 1902. julius 1. 1-78. szám. legalább mitől szabadulni akarni, lesz mit jobban megcsinálhatniok. És ne zavarja örömünket az a tudat, hogy még ezek a leendő nemzedékek is fizetik a­ lebon­tandó házaknak most folyó építését. Talán megér nekik annyit az az öröm, hogy lebonthatják azt, amit apáik, a dologhoz nem értve, a személyes össze­köttetést respektálva, a művészi verseny­­zést semmibe se véve, építtettek. * A tapasztalati módszer legújabb sikere, központi vásárcsarnok újjáépítése má­­­t gondolkozóba ejtené az embereket, egyebet nem, annyit tanulnának az tapasztalati botrányból, hogy ne a bebizonyult tehetetlenségre az agy­feladatok végzését. Nálunk én ezt a tanulságot nem fogják ből levonni. Pedig minden tág enélkül az egy nélkül n­éz. Budapest, június 30, íztviselők fizetésjavításáról.­ ­-fölbukkan a híre, hogy a pénz­­jóban már megállapodtak az át élők fizetésének felemelésében, na néhány lap már részletes tervet , mely szerint a’ VIII—IV. fizetési­ban életbeléptetik az osztrák mintát, III. fizetési fokozatokban az 1600 k­oronás fizetést. Hozzátették még az újságok, hogy ez a javítás októberben­­ is lép. Értesüléseink szerint ezek az útak meg sem közelítik az igazságot. Elő­tér, mert a pénzügyminisztériumban még el sem készültek a tervvel. Másodszor októberben nem léphet életbe semmiféle törvény, mert csak október nyolcadikén ül össze az ország­gyűlés, amelynek előbb le­­l kell tárgyalnia a törvényjavaslatot, hogy szankciója legyen. Eze­ken az igen lényeges semmiségi okokon kívül maga a tervezet is önmagán viseli a valószí­nűtlenség bélyegét. Nem lehet feltételezni, hogy a felsőbb fizetésekben tényleg átvegyék a ta­gadhatatlanul jó osztrák mintát, míg az igazán rászoruló alsóbb tisztviselőket morzsákkal ké­rn­yerezzék le. Mindezek olyan nyomós argu­mentumok az idézett híresztelés ellen, hogy azt bátran alaptalannak mondhatja minden, a dologba beavatott ember. Keresk­edelmi alkalmazottak az ország­gyűléshez. A Kereskedelmi Alkalmazottak Országos Egyesülete tudvalévően mozgalmat kezdett a vasár­napi munkaszünet érdekében. Az egyesület most az összes országgyűlési képviselőknek megküldötte azt a nyílt levelet, amelyet az alkalmazottak Láng La­jos kereskedelemügyi miniszterhez intéztek és hír szerint az országgyűlési képviselők közül igen sokan a legnagyobb készséggel vállalkoztak a kereskedelmi alkalmazottak törekvéseinek támogatására. A Keres­kedelmi Alkalmazottak Országos Egyesülete különben ezúttal megismétli az általános kötelező nyugdíjbiz­tosítás törvényes statuálását kérő egykori felterjesz­tését is. Ez utóbbi ügyben egyébként az aradi Kereskedők Köre is folért a képviselőházhoz. Az aradiak azt kérvényezik, hogy a kereskedők és ke­reskedelmi alkalmazottak nyugdíjbiztosítása tárgyá­ban törvényt alkosson. Hivatkoznak az elaggott ke­reskedők nyomorára, amelyen eddig a társadalom és a szaktársak sem segítettek. Vizsgálat két kerület ellen. A Pol­ i Z rt.-nek írják: A tápéi kerületben szombaton jelent meg a parlamenti bizottság, amelynek tagjai Belitska Béni elnök, Barabás Béla és Kubinyi Géza. A bizottság a tápéi községházán jegyzőkönyvet vett föl, melyet megküldött gróf Apponyi Albert h­ázelnöknek. Rövid tanácskozás után elhatározta a bizottság, hogy miután a választópolgárok nagy része most az aratással van elfoglalva s ez a vizsgálat sikerét akadályozhatná, elhalasztja a vizsgálatot szemptem­­ber 9-éig, amikor Horgoson kezdik meg, szeptember 10-én Borosmán, 12-én Kisteleken, 13-án Sándor­­falván, 14-én Sövényházán, október 3-án Tápén, 4-én Algyon lesz a vizsgálat. A bizottság eme ha­tározatát nem mindenütt fogadták megelégedéssel s a választópolgárok közül néhányan táviratban kér­ték föl Széll Kálmán miniszterelnököt és gróf Apponyi Albert házelnököt, hogy a parlamenti bizottság haladéktalanul tartsa meg a vizsgá­latot, hogy a választókerület ne maradjon soká bizonytalanságban az iránt, váljon képviselő­küldő jogát felfüggesztik-e vagy sem.­­ A csongrádi választás tárgyában a képviselőház ál­tal kiküldött három tagú bizottság, Nyegre László Jusik Gyula és Szeless József, ma délelőtt tíz óra­kor tanácskozásra gyűlt össze a képviselőház egyik helyiségében. A bizottság még megválasztása nap­ján átvette a képviselőház elnökségétől a Kúria által áttett vizsgálati iratokat tanulmányozás cél­jából. A vizsgálati iratok adatait a mai tanácskozás folyamán megbeszélték és elhatározták, hogy a vizs­gálatot a helyszínen az avatási munkálatok befejez­tével folytatják. A vizsgálat idejét a bizottság hir­detmény útján fogja közölni Csongrád város vá­lasztópolgáraival. A pancsovai kerület kettéosztása. Pancsova város törvényhatóságától kérvény érkezett ma a képviselőházhoz, melyben azt kéri a város, hogy a pancsovai választókerület, amelyhez Pancsován k­í­vül több község is tartozik, osszák ketté és Pa­­­csova városa, mint külön törvényhatósági terület, külön válasszon országgyűlési képviselőt. _ A honvédkerületi parancsnokságok ej el­osztása. A Szegedi Napló írja: A honvédség szer­vezetében nagy változás készül. Nevezetesen hor­­­védkerületi parancsnokságok ezentúl csak oly vá­rosokban lesznek, ahol már hadtestparancsnokság is van. A honvédség háború esetén a közös hadserege kiegészítő része s igy a hadsereg szervezése szem­pontjából kívánatos, hogy a hadtestnek és a hon­védkerületnek egy székhelye legyen. A budapesti, kassai, pozsonyi és zágrábi kerületi parancsnoka­ságok tehát megmaradnak régi helyükön, mit a szegedit, székesfejérvárit és kolozsvárit áthelye­zik, ez utóbbit Nagyszebenbe, a másik kettőt pedig még nem tudni hová, mert hét honvéd­­kerület van és csak hat hadtestparancsnokság. A kerületi parancsnokságokkal együtt költözködni fognak a honvéd fogházak és talán a kórházak is. Hír szerint a csendőrkerületi parancsnokságokat is a hadtestek székhelyére teszik s tervezi a közös hadügyminisztérium azt is, hogy a Magyar Állam­vasút üzletvezetőségei is a hadtestparancsnokságok székhelyein legyenek. E tekintetben azonban még nincs megállapodás a hadügyminisztérium és a ma­gyar kormány között. A másik nagy változás a honvédség szervezetében az lesz, hogy a honvédezre­­dek­ számát nyolccal szaporítják. Tizenhat új zászló­aljat fognak fölállítani, s a négy zászlóaljas hon­­védezredekből, amelyeknek a száma ma nyolc, el­vesznek egy-egy zászlóaljat. A honvédség tehát harminchat, egyenkint három zászlóaljas gyalog­ezredből fog állani s egyszerre nyolc város lesz ezred-székhelylyé. Mindez a reform igen rövid idő múlva, talán már jövőre várható. Horvát követelések. Zágrábból jelentik egy esti lapnak . A magyar-horvát pénzügyi regnikoláris bizottság tárgyalásai valószínű, hogy ezúttal ered­ménynyel fognak járni. Több pontra nézve feltehető, hogy Magyarország a horvát kívánságoknak eleget fog tenni és pedig a vasutak bevételeire nézve, to­vábbá a posta- és távíróra nézve. Egy másik pont­ban Magyarország beleegyezése bizonyos s ez ama hajózási társaságok adóira vonatkozik, melyek Hor­­vát-Szlavónországban kötnek üzleteket. Ez a há­rom engedmény egyedül másfél millió több­ be­vételt jelent Horváth-Szlavónországra nézve, ha ehez még nincsenek hozzászámítva azok az en­gedmények, amelyeket remélni van ok. Arra a pa­naszra is, hogy Horváth-Szlavonországoknak oly be­ruházásokhoz is hozzá kell járulni, amelyek kizárólag Magyarország érdekében történnek, találtak orvossá­, Az útszélen várt már a csárdásné. —­ Maga hivatott ? — kérdezem. — Én hát, galambom ... Miér­t . . . Tán nem is jó tettem — mondta vidáman. — Nem tudom jó tette-e, majd elválik... Ki van bent ? — Egy vendég, lelkem. — Vendég! ? — ütödtem meg a szón. — Miféle vendég ? — Hát jó vendég. .. Ej, ej — kacérkodott a menyecske — de nagyon firtatja tekintetes úr ... Az én vendégem, aztán jó van-e . .. Csak kerüljön beljebb. Bemegyek a csárdába, jobbkéz felől van az ivó , kinyitom az ajtaját, belépek. Odabent a hosszú asztalnál három betyár ül. Pipálnak , padlatig áll a füst. Hirtelen meg se ismerem őket, mert úgy tessék venni, hogy nagyon jó ismerősek voltunk ám mi ezekkel a zsiványok­kal, tudtuk azt is, kinek mikor, meg hol mű­ködött a keze, de abban az időben nagyon veszedelmes dolog volt burkot vetni a nya­kukba, felpörköltek volna bennünket százszor is egy éjszaka,­­ mondom, csak akkor isme­­rek rájuk, mikor Bürgés János, a vén haramia elorditja magát: — Erre, erre komiszárus úr! Hajjal . . . Nem voltam félös ember, de higgyék el, meghalt bennem a vér. Meg azután a víz is kiverte a homlokomat . . . Bürgés Jankóval ilyen közel még sose kerültünk össze. Itt baj lesz, gondoltam, de ha már ennyire jutottunk, Isten neki, ahogy lesz, úgy lesz, csak okosan . . . — Ehűn a hejj, itt mellettem — kínált ,azután a vén gazember, akinek ebben az idő­ben a legdrágább feje volt valamennyi zsi­ványa között. Ezer pengő forint volt rá kitűzve. A gróf maga ajánlotta föl annak, aki kézre ke­ríti a fővadásza gyilkosát. Mert, hogy elejibe ne vágjak a szavamnak, úgy történt az eset, hogy egy virradóra megölve találták az uradalmi fővadászt. Nagy, német ember volt, lelőtte a négykrajcárost is, ha földobták előtte ; féltek is tőle ezek a főmadarak, mert nagyon sokat be­­kvártélyozott a vasablakok mögé. De ilyen kaszabolást még nem láttam soha. Össze volt az valóságosan paprikásnak darabolva. A bőre pedig ki volt akasztva a vadászlak elé, egy fára. Ott lógott, mint valami véres lobogó. Persze nyoma sem volt a zsiványnak. Jöttek a bíróságtól, a katonaságtól, fölkutattak mindent, azután úgy vissza is mentek, ahogy kijöttek. Bennem gyö­keret vert a gyanú, hogy a tettes nem lehet, más, mint Bürgés Jankó, akit igaz nevén Nagy Jánosnak hívtak, mert úgy ötven lépésnyire a háztól, nyomot találtam a homokban. Egy nagy emberi lábnyomot. Ez pedig nem lehet másé, gondoltam, mint Bürgés Jankóé, mert ennek a híres banditának vannak ilyen nagy medvetalpai. Leülök hát a nagylábu paraszt mellé és hogy el ne áruljam a lelkiállapotomat, szólok hozzá. Azt mondom : — Maga hivatott, János bátyám ? — Maga! — pattant föl sértődve a betyár. — Nem őriztem én disznót magával, mer’ nem tisztel meg engem az úr? . . . — Hát akkor kend, no ... Jó van-e ? — így ügen . . . Ez dukál a parasztnak. Hát, igen, én hivattam, mer’ hogy egy kis számadásunk lesz — mondta durván, haragos tekintetet vetve rám. — Akkor csak krétát hozzanak, hogy szá­moljunk le egyszeribe — feleltem tréfásan. — Itt a plajbász — kapta el tőlem a szót hirtelen és megmarkolta az asztalon heverő rezes pisztolyt. — Nem kell k­réta, jó fog ez, jobban mint a maguk kalamusuk. És most megállt a szava, meg a tekintete is. A másik két betyár is olyan volt, mint aki­nek bevarrták a száját. A karjukra fektették kócos fejüket, mint a küszöbfán a kutya szokta és féloldalra csapva a pipájukat, hangtalanul néztek rám. Kisvártatva elnevette magát Bürgés és el­eresztette a fegyvert. — Ne’ féljen — mondta — nem minden­kire pazaroljuk ennek a magját. Csak azt akartam látni, milyen kurázsija van egy ko­miszárusnak Bürgés Jankó mellett, akinek, úgy hallom, ezer pengőt ragasztottak a koponyá­jára ... Nem számadásra hittam az urat, csak egy kis koccintgatásra. .. Megbámult sovány arcán, amíg beszélt, va­lami mosolyféle sorakoztatta a ráncokat és apró, fényes szemei kikerülvén a lepördített kalap alól, a dudások felé irányultak. Azok nem vártak szót. Fölfújták magukat és meg­­nyikorogtatták a keshedt dudát. Az öreg ked­vet kapott. Feje fölé emelte a tenyerét és dalolt: Nem magamtul gyüttem, Kis pej lovam hozott, Hej, mind a négy lábárul. . . — Jó nóta-e uram ? — kérdezte hirb­en, megszakítva a dalolást. — Jó ez, szörnyen jó nóta ez János há-

Next