Pesti Napló, 1902. augusztus (53. évfolyam, 209-239. szám)

1902-08-27 / 235. szám

8 Budapest, szerda PESTI NAPLÓ, 1902. augusztusai. 235. szám­­ sal egyévi próbaidőre, a békére tekintettel, ajánlja az elfogadást. Hosszabb vita után azt határozták, hogy a közeledésre módot fognak keresni. Ez volt az oka, hogy a napirend utolsó pontját, a beteg­­ségi fő pénztárról nem tárgyalhatták, hanem függő­­ben h­agyták. — Cigányzene a Telefon Hírmondóban. Ma este cigányzene közvetítésével kellemes szórakozást nyújt előfizetőinek a Telefon Hírmondó. Nyolc órakor meg­szólal a Hírmondó riadójele, s ki sem mozdulva ott­honról, pompás cigánymuzsikát hallhatnak az abomnensek egészen 11 óráig. E cigányzene-átvitelt az Emke-kávé­­házból közvetíti a Telefon Hírmondó. E zeneátvitel azon­ban megszakítást szenved 8 óra 15 perckor, mikor a külföldi tőzsdezárlatokat olvastatja fel a beszélő újság és fél. 10—10 óráig, midőn az est folyamán érkezett leg­újabb hírek felolvasása van napirenden. — Rendőrségi hírek. Kifogott holt­test. Augusztus 20 ikán Tököl mellett egy öreg­ember holttestét fogták ki a Dunából. A haja ősz, arca hosszas, szeme világosbarna, bajusza őszes. Szürke kabát, mellény és nadrág, fehér alsóruha és fekete cugos cipő volt rajta.— A forró olajba esett. Ma reggel a Vizafogó 1458—60. szám alatt levő olajgyárban B­u­d­a­y József harmincnyolcéves munkás egy kád forró olajba esett és veszedelme­sen összeégett. A mentők a Rókus-kórházba vittél­. *­ Ha őszül a haja, használja a Stell­a-vizet. Ara, 2 korona. Zoltán Béla gyógyszertárában, Budapest, V., Szabadság-tér. — Mint ü­ditő és asztali víz Mattoni G­iess­­hübli-je, különösen izének rendkívül tisztasága, könnyű emészthetősége és az emésztés fokozása által kiváló, tarka krónika. (Az ikrek. — Feld pajta kritikája.) + Faludi Gábornak, a Vígszínház igazgató­jának van két iker­ fia: Jenő és Sándor. Hogy kettő­jük közül melyik a Jenő és melyik a Sándor, azt ők maguk is alig tudják, úgy, hogy sokszor tűnőd­nek el hosszasan. ■— Csak azt szeretném tudni, hogy én vagyok-e te, vagy pedig te vagy-e én? A katonasághoz is egyszerre rukkoltak be és ha­ eddigelé is nagy volt a hasonlatosság köztük, most az uniformisban meg éppen nem lehetett meg­­külömböztetni őket. Az üllői­ úti kaszárnyával szemben borbély­mű­hely áll. Faludi Jenő egyszer átszaladt oda borot­válkozni. Mikor szép sima arccal visszatért a ka­szárnyába, Sándor megkérdezte tőle: — Hol borotválkoztál? Nekem is kellene már.­­— Szaladj ide át. Sándor át is ment a műhelybe, de mikor a bor­bély meglátta tüskés állát, elhalványodott az arca, keresztet vetett magára és dadogva kérdezte: — B—b­orotválkozni tetszik — újra? Hisz alig egy fél­­órája, hogy megborotváltam önkénytes urat. Sándor nyomban megértette a helyzetet és kö­zömbösen mondta: — No igen! Tudja nekem olyan különös sza­kállam van, hogy minden félórában kinő újra. — Hallatlan! És nem tetszett orvoshoz menni vele? Sándor mélabúsan felsóhajtott. — Tudnak is ahhoz az orvosok! Három éves koromban kaptam ezt a betegséget és azóta ez min­dig így megy----­A borbély résztvevően csóválta meg a fejét és buzgón munkába kezdett. Még a tövét is kiborot­válta a szakállnak és vigasztaló hangon mondta: — No most biztosítom önkénytes urat, hogy legalább is egy óráig nem kell borotválkoznia ezután! !. A városligeti színkörben az «Országgyűlési szállás» című bohózatot játszották és Újházi Ede egy Kraxelhuber-féle alakot játszott benne. Az egész közönség nagy gyönyörűséggel nézte a játékát, csak egyetlen egy ember volt elégedetlen. Önök csodál­kozni fognak, ha elárulom, hogy ez egyetlen ember éppen Feld papa volt, a direktor úr. Pedig Feld papa általában arról ismeretes, hogy nincsenek túl­­nagy igényei a városligeti színkörrel szemben. De most nem tudta elfojtani az elégületlenségét. A fejét csóválta, az orrát fújta és mérgesen dör­­mögte. , , ■— Skandál! Ez egy skandál! Egy újságíró ült a páholyában. Ez megkérdezte tőle: f— Mi a skandál, Feld papa? — Hát azt meg van egy skandál, hogy ez az Újházi így játsza ezzet a szerep!­­— Talán nem jól játsza? — Persze, hogy nem jól! Ez a szerep meg van egy pozsonyi német, akinek kelene beszélni neki a mi svábise dialekzis, Újházi pedig olyan zama­tosan motyorál, mint akárcsak — én! színház és művészet. A belügyminiszter a képzőművé­szetért. Több ízben szóvátettük azt a képtelen állapo­tot, amely a művészeti kérdésekben az egyes mi­nisztériumokban uralkodik. Mindegyik minisztérium esetleges művészeti ügyeiről, kisebb-nagyobb épít­kezéseiről maga rendelkezik. És bár a kultuszmi­nisztérium egyben Magyarországnak mintegy művé­szeti, minisztériuma is, neki beleszólást a középítke­­zések művészeti részébe nem engednek. Wlassics miniszter ugyan tett ebben az irány­ban kísérletet, fölszólította az összes minisztériumo­kat, hogy művészeti ügyeikben, építkezéseikben kérjék ki az ő minisztériuma megfelelő osztályának, vagy az osztály rendelkezésére álló szakembereknek tanácsát és véleményét. A lépés helyes volt, mert egységes művészeti politikát csak akkor lehet követni, ha az állam min­den művészeti vonatkozású alkotását egyazon szel­lem befolyásolja. Wlassics miniszter azonban, ami­kor a többi minisztériumok fölszólítását visszauta­sították, tervének erélyes megvalósítása helyett, egyszerűen abbahagyta a dolgot. Időközben megkezdte működését az újjászer­vezett Magyar Országos Képzőművé­szeti Tanács és ennek a révén, úgy látszik, sikerülni fog elérni azt, amire eddig hiába töre­kedtek. Lesz bizonyos egységes és művészeti szel­lem középítkezéseinkben. A belügyminiszter ugyanis leiratban értesítette a fővárot és az összes törvényhatóságokat a Képző­művészeti Tanács megalakulásáról és egyben föl­szólítja őket, hogy minden nagyobb középítkezés, iparművészeti ügy, festmény- vagy szoborrendelés dolgában okvetetlenül a Képzőművészeti Tanácshoz forduljanak véleményért és bírálatért. A leirat tar­talma ez: A vallás- és közoktatásügyi miniszter, a képző­művészet rendszeres fejlesztésében mutatkozó köz­művelődési és közgazdasági érdekek előmozdítása céljából az 1871. évben alakított országos képző­művészeti tanácsot újjászervezte és Magyar Országos Képzőművészeti Tanács néven új központi állandó szervezetté alakította, amely a működését, a király jóváhagyá­sával, már meg is kezdette. Ennek az újjá­alakított testületnek az lesz a fő feladata, hogy a képzőművészeti ügyek egységes és tervszerű vezetésében a kormányt a véleményével és javas­latával támogassa. De arra is kiterjed a hivatása, hogy a törvényhatóságok és községek művészeti érdekeit szolgálja. Mert olyan helyi jelentőségű képzőművészeti, vagy iparművészeti ügyekben, amelyeket tárgyalni kívánnak, a Képzőművészeti Tanács velük közvetetlenül fog érintkezni. Ezzel meg van adva a mód, hogy a vidék az előforduló nagyobb középítkezések alkalmával, vagy akkor, ha szobrot, festményt, vagy jelentékenyebb iparmű­vészeti tárgyat akarnak megrendelni, kikérhesse a Képzőművészeti Tanács véleményét és bírálatát. Íme a törvényhatóságokat ez a leirat igen he­lyesen minden művészeti kérdésben egyazon fó­rumhoz, a Képzőművészeti Tanácshoz utasítja, amely a kultuszminisztérium orgánuma. De vájjon mi lesz az egyes minisztériumok művészeti ügyeivel ? To­vábbra is oktalan makacssággal fognak ragaszkodni a maguk kizárólagos döntéséhez, még művészeti ügyekben is ? Vagy pedig, rákényszerítve a törvény­hatóságokat, magukat is alá fogják-e vetni a Kép­zőművészeti Tanács véleményének? A művészet érdeke elvárhatja, hogy az egyes minisztériumok eddigi makacssága megváltozzék. Hisz képtelenség volna, és a vizet prédikálás , borivás képtelen metaforájára emlékeztetne, ha a minisztériumok csak az autonóm hatóságokat uta­sítanák a Képzőművészeti Tanácshoz, maguk pedig az állami, tehát éppen a legfontosabb középítkezé­­seknél folytatnák tovább a régi helytelen gya­korlatot. (*) A Nemzeti Múzeum oroszlánjai. A Magyar Nemzeti Múzeum százéves jubileuma alkal­mából a múzeum impozáns főhomlokzatát két kő­oroszlánnal akarják kiegészíteni. A főbejárat osz­lopcsarnoka előtt ugyanis két hatalmas talapzat van, amelynek üres dísztelensége rontotta az össz­hatást. Most e két kiszögellő lépcsőfalra két óriási kőoroszlást tesznek. Az oroszlánok stilizált mintáit már elkészítette Markup Béla fiatal szobrász és beküldötte az országos magyar képzőművészeti tanácsnak. (*) A Vígszínházban ma ért véget a nyári szünet. Egyelőre még csak a színpad élénkült meg, melyen a személyzet próbára gyülekezett. A néző­tér kapui csak szeptember 1-én nyílnak meg A «Mandátum» című bohózatot próbálták. V a- 1 a be r é g u e Albin darabját már a múlt szezon végén kezdték betanulni és ilyformán lehetséges lesz, hogy a Vígszínház a küszöbön levő szezon első hetében már újdonságot mutasson be. (*) Loubet és a német színészek. Lipcséből táviratozza tudósítónk, hogy L­o­u­b­e­t elnök érte­sítette a Franciaországba művészi körútra induló német színésztársaságot, hogy a Franciaországban rendezendő előadások védőségét elfogadja és az Elyséeben fogadja a küldöttséget. (*) Debrecen és Csokonai. Egy debreceni újság nyomán azt írtuk, hogy Debrecen város taná­csa Makó Lajos debreceni színigazgatónak azt a kérését, hogy színházát Csokonai nevéről ne­vezze el, azzal a megokolással utasította el, hogy «Csokonai kissé nagyon is bohém volt.» Erre vonat­kozólag Debrecenből most a következőket ír­ják nekünk: Nem áll az, hogy Debrecen város közgyűlése Csokonai V. Mihály bohémségére csak a legtá­volabbról is célzott volna, sőt egyik felszólaló éppen a modern színházi műsorokat nem tartotta hivatottnak a Csokonai-kultusz komoly módon való ápolására. Debrecen különben is minden alkalmat megragad, hogy nagy szülötte iránti kegyeletét méltó módon róhassa le. Csokonai-szobrot állított, mely művészi érték tekintetében ritkítja párját, Csokonai-kört alapított, mely komoly munkával ápolja a költő kul­tuszát, kinek szülőházát emléktáblával jelölte meg s akinek az emlékére minden évben Csokonai em­lékünnepet rendez. Csokonait mint költőt magasz­talja a Csokonai ereklyetár, mely gazdag Csokonai ereklyékben stb. De magánvállalkozótól vezetett színháznak Csokonairól való elnevezésével, egyál­talán nem­ látja megtisztelve Csokonai nevét, aki különben is mint korszakot alkotó költő s nem mint színműíró állítandó az utókor elé, bár irt is öt verses játékot. Egyebekben Makó színigazgató erre vonatkozó indítványát, mint a közgyűlési jegyző­könyv igazolja, egyszerűen levették a napi­rendről és pedig, a­mint a fentiekből kitű­nik, a legkomolyabb intenciókból. Ebből a helyreigazításból először is az tetszik le, hogy a debreceni városi színházat tényleg nem akarják Csokonairól elnevezni. Másodszor olvasha­tunk benne egy furcsa megokolást, hogy a színházat azért nem akarják Csokonairól elnevezni, mert Cso­konai költő volt és nem «színműiró», mivel mind­össze csak öt verses színjátékot irt. Ha ez a teória igaz, akkor a Csokonai-körnek például nem lehetne szinmüiró tagja, mert Csokonai nem volt szinmüiró; a színházban nem szabad emlegetni Csokonai nevét, mert nem volt szinmüiró, Csokonai emlékére nem le­het színházi díszelőadást­ rendezni, mert nem volt szin­müiró. Vagy például szobrot sem lehetne emelni Cso­konainak, mert­­ nem volt szobrász. A debreceniek azonban talán másra gondoltak? Talán van valaki­jük, akinek neve méltóbban hiszíti színházukat, mint egyik legnagyobb és legeredetibb poétánk neve? (*) A római grafikai kiállítás. Rómában most zárult be a nemzetközi grafikai kiállítás, amely egybegyűjtötte a világ legértékesebb modern grafikai műveit. A kiállítást Viktor Emánuel olasz király is meglátogatta és a királyi gyűjtemé­nyek számára megvetette egy magyar művésznek, í­­­g­y a­­ Viktornak egyik ott kiállított művét. (*) Jókai prológusa. Kolozsvárott nagy ünnepséggel fogják leleplezni Mátyás király szob­rát. Az ünnepség során díszelőadás lesz, amely prológussal kezdődik. A prológus megírására Jókai Mórt kérték meg, aki kijelentette, hogy szívesen tesz eleget a kérésnek.

Next