Pesti Napló, 1902. augusztus (53. évfolyam, 209-239. szám)
1902-08-27 / 235. szám
8 Budapest, szerda PESTI NAPLÓ, 1902. augusztusai. 235. szám sal egyévi próbaidőre, a békére tekintettel, ajánlja az elfogadást. Hosszabb vita után azt határozták, hogy a közeledésre módot fognak keresni. Ez volt az oka, hogy a napirend utolsó pontját, a betegségi fő pénztárról nem tárgyalhatták, hanem függőben hagyták. — Cigányzene a Telefon Hírmondóban. Ma este cigányzene közvetítésével kellemes szórakozást nyújt előfizetőinek a Telefon Hírmondó. Nyolc órakor megszólal a Hírmondó riadójele, s ki sem mozdulva otthonról, pompás cigánymuzsikát hallhatnak az abomnensek egészen 11 óráig. E cigányzene-átvitelt az Emke-kávéházból közvetíti a Telefon Hírmondó. E zeneátvitel azonban megszakítást szenved 8 óra 15 perckor, mikor a külföldi tőzsdezárlatokat olvastatja fel a beszélő újság és fél. 10—10 óráig, midőn az est folyamán érkezett legújabb hírek felolvasása van napirenden. — Rendőrségi hírek. Kifogott holttest. Augusztus 20 ikán Tököl mellett egy öregember holttestét fogták ki a Dunából. A haja ősz, arca hosszas, szeme világosbarna, bajusza őszes. Szürke kabát, mellény és nadrág, fehér alsóruha és fekete cugos cipő volt rajta.— A forró olajba esett. Ma reggel a Vizafogó 1458—60. szám alatt levő olajgyárban Buday József harmincnyolcéves munkás egy kád forró olajba esett és veszedelmesen összeégett. A mentők a Rókus-kórházba vittél. * Ha őszül a haja, használja a Stella-vizet. Ara, 2 korona. Zoltán Béla gyógyszertárában, Budapest, V., Szabadság-tér. — Mint üditő és asztali víz Mattoni Giesshübli-je, különösen izének rendkívül tisztasága, könnyű emészthetősége és az emésztés fokozása által kiváló, tarka krónika. (Az ikrek. — Feld pajta kritikája.) + Faludi Gábornak, a Vígszínház igazgatójának van két iker fia: Jenő és Sándor. Hogy kettőjük közül melyik a Jenő és melyik a Sándor, azt ők maguk is alig tudják, úgy, hogy sokszor tűnődnek el hosszasan. ■— Csak azt szeretném tudni, hogy én vagyok-e te, vagy pedig te vagy-e én? A katonasághoz is egyszerre rukkoltak be és ha eddigelé is nagy volt a hasonlatosság köztük, most az uniformisban meg éppen nem lehetett megkülömböztetni őket. Az üllői úti kaszárnyával szemben borbélyműhely áll. Faludi Jenő egyszer átszaladt oda borotválkozni. Mikor szép sima arccal visszatért a kaszárnyába, Sándor megkérdezte tőle: — Hol borotválkoztál? Nekem is kellene már.— Szaladj ide át. Sándor át is ment a műhelybe, de mikor a borbély meglátta tüskés állát, elhalványodott az arca, keresztet vetett magára és dadogva kérdezte: — B—borotválkozni tetszik — újra? Hisz alig egy félórája, hogy megborotváltam önkénytes urat. Sándor nyomban megértette a helyzetet és közömbösen mondta: — No igen! Tudja nekem olyan különös szakállam van, hogy minden félórában kinő újra. — Hallatlan! És nem tetszett orvoshoz menni vele? Sándor mélabúsan felsóhajtott. — Tudnak is ahhoz az orvosok! Három éves koromban kaptam ezt a betegséget és azóta ez mindig így megy----A borbély résztvevően csóválta meg a fejét és buzgón munkába kezdett. Még a tövét is kiborotválta a szakállnak és vigasztaló hangon mondta: — No most biztosítom önkénytes urat, hogy legalább is egy óráig nem kell borotválkoznia ezután! !. A városligeti színkörben az «Országgyűlési szállás» című bohózatot játszották és Újházi Ede egy Kraxelhuber-féle alakot játszott benne. Az egész közönség nagy gyönyörűséggel nézte a játékát, csak egyetlen egy ember volt elégedetlen. Önök csodálkozni fognak, ha elárulom, hogy ez egyetlen ember éppen Feld papa volt, a direktor úr. Pedig Feld papa általában arról ismeretes, hogy nincsenek túlnagy igényei a városligeti színkörrel szemben. De most nem tudta elfojtani az elégületlenségét. A fejét csóválta, az orrát fújta és mérgesen dörmögte. , , ■— Skandál! Ez egy skandál! Egy újságíró ült a páholyában. Ez megkérdezte tőle: f— Mi a skandál, Feld papa? — Hát azt meg van egy skandál, hogy ez az Újházi így játsza ezzet a szerep!— Talán nem jól játsza? — Persze, hogy nem jól! Ez a szerep meg van egy pozsonyi német, akinek kelene beszélni neki a mi svábise dialekzis, Újházi pedig olyan zamatosan motyorál, mint akárcsak — én! színház és művészet. A belügyminiszter a képzőművészetért. Több ízben szóvátettük azt a képtelen állapotot, amely a művészeti kérdésekben az egyes minisztériumokban uralkodik. Mindegyik minisztérium esetleges művészeti ügyeiről, kisebb-nagyobb építkezéseiről maga rendelkezik. És bár a kultuszminisztérium egyben Magyarországnak mintegy művészeti, minisztériuma is, neki beleszólást a középítkezések művészeti részébe nem engednek. Wlassics miniszter ugyan tett ebben az irányban kísérletet, fölszólította az összes minisztériumokat, hogy művészeti ügyeikben, építkezéseikben kérjék ki az ő minisztériuma megfelelő osztályának, vagy az osztály rendelkezésére álló szakembereknek tanácsát és véleményét. A lépés helyes volt, mert egységes művészeti politikát csak akkor lehet követni, ha az állam minden művészeti vonatkozású alkotását egyazon szellem befolyásolja. Wlassics miniszter azonban, amikor a többi minisztériumok fölszólítását visszautasították, tervének erélyes megvalósítása helyett, egyszerűen abbahagyta a dolgot. Időközben megkezdte működését az újjászervezett Magyar Országos Képzőművészeti Tanács és ennek a révén, úgy látszik, sikerülni fog elérni azt, amire eddig hiába törekedtek. Lesz bizonyos egységes és művészeti szellem középítkezéseinkben. A belügyminiszter ugyanis leiratban értesítette a fővárot és az összes törvényhatóságokat a Képzőművészeti Tanács megalakulásáról és egyben fölszólítja őket, hogy minden nagyobb középítkezés, iparművészeti ügy, festmény- vagy szoborrendelés dolgában okvetetlenül a Képzőművészeti Tanácshoz forduljanak véleményért és bírálatért. A leirat tartalma ez: A vallás- és közoktatásügyi miniszter, a képzőművészet rendszeres fejlesztésében mutatkozó közművelődési és közgazdasági érdekek előmozdítása céljából az 1871. évben alakított országos képzőművészeti tanácsot újjászervezte és Magyar Országos Képzőművészeti Tanács néven új központi állandó szervezetté alakította, amely a működését, a király jóváhagyásával, már meg is kezdette. Ennek az újjáalakított testületnek az lesz a fő feladata, hogy a képzőművészeti ügyek egységes és tervszerű vezetésében a kormányt a véleményével és javaslatával támogassa. De arra is kiterjed a hivatása, hogy a törvényhatóságok és községek művészeti érdekeit szolgálja. Mert olyan helyi jelentőségű képzőművészeti, vagy iparművészeti ügyekben, amelyeket tárgyalni kívánnak, a Képzőművészeti Tanács velük közvetetlenül fog érintkezni. Ezzel meg van adva a mód, hogy a vidék az előforduló nagyobb középítkezések alkalmával, vagy akkor, ha szobrot, festményt, vagy jelentékenyebb iparművészeti tárgyat akarnak megrendelni, kikérhesse a Képzőművészeti Tanács véleményét és bírálatát. Íme a törvényhatóságokat ez a leirat igen helyesen minden művészeti kérdésben egyazon fórumhoz, a Képzőművészeti Tanácshoz utasítja, amely a kultuszminisztérium orgánuma. De vájjon mi lesz az egyes minisztériumok művészeti ügyeivel ? Továbbra is oktalan makacssággal fognak ragaszkodni a maguk kizárólagos döntéséhez, még művészeti ügyekben is ? Vagy pedig, rákényszerítve a törvényhatóságokat, magukat is alá fogják-e vetni a Képzőművészeti Tanács véleményének? A művészet érdeke elvárhatja, hogy az egyes minisztériumok eddigi makacssága megváltozzék. Hisz képtelenség volna, és a vizet prédikálás , borivás képtelen metaforájára emlékeztetne, ha a minisztériumok csak az autonóm hatóságokat utasítanák a Képzőművészeti Tanácshoz, maguk pedig az állami, tehát éppen a legfontosabb középítkezéseknél folytatnák tovább a régi helytelen gyakorlatot. (*) A Nemzeti Múzeum oroszlánjai. A Magyar Nemzeti Múzeum százéves jubileuma alkalmából a múzeum impozáns főhomlokzatát két kőoroszlánnal akarják kiegészíteni. A főbejárat oszlopcsarnoka előtt ugyanis két hatalmas talapzat van, amelynek üres dísztelensége rontotta az összhatást. Most e két kiszögellő lépcsőfalra két óriási kőoroszlást tesznek. Az oroszlánok stilizált mintáit már elkészítette Markup Béla fiatal szobrász és beküldötte az országos magyar képzőművészeti tanácsnak. (*) A Vígszínházban ma ért véget a nyári szünet. Egyelőre még csak a színpad élénkült meg, melyen a személyzet próbára gyülekezett. A nézőtér kapui csak szeptember 1-én nyílnak meg A «Mandátum» című bohózatot próbálták. V a- 1 a be r é g u e Albin darabját már a múlt szezon végén kezdték betanulni és ilyformán lehetséges lesz, hogy a Vígszínház a küszöbön levő szezon első hetében már újdonságot mutasson be. (*) Loubet és a német színészek. Lipcséből táviratozza tudósítónk, hogy Loubet elnök értesítette a Franciaországba művészi körútra induló német színésztársaságot, hogy a Franciaországban rendezendő előadások védőségét elfogadja és az Elyséeben fogadja a küldöttséget. (*) Debrecen és Csokonai. Egy debreceni újság nyomán azt írtuk, hogy Debrecen város tanácsa Makó Lajos debreceni színigazgatónak azt a kérését, hogy színházát Csokonai nevéről nevezze el, azzal a megokolással utasította el, hogy «Csokonai kissé nagyon is bohém volt.» Erre vonatkozólag Debrecenből most a következőket írják nekünk: Nem áll az, hogy Debrecen város közgyűlése Csokonai V. Mihály bohémségére csak a legtávolabbról is célzott volna, sőt egyik felszólaló éppen a modern színházi műsorokat nem tartotta hivatottnak a Csokonai-kultusz komoly módon való ápolására. Debrecen különben is minden alkalmat megragad, hogy nagy szülötte iránti kegyeletét méltó módon róhassa le. Csokonai-szobrot állított, mely művészi érték tekintetében ritkítja párját, Csokonai-kört alapított, mely komoly munkával ápolja a költő kultuszát, kinek szülőházát emléktáblával jelölte meg s akinek az emlékére minden évben Csokonai emlékünnepet rendez. Csokonait mint költőt magasztalja a Csokonai ereklyetár, mely gazdag Csokonai ereklyékben stb. De magánvállalkozótól vezetett színháznak Csokonairól való elnevezésével, egyáltalán nem látja megtisztelve Csokonai nevét, aki különben is mint korszakot alkotó költő s nem mint színműíró állítandó az utókor elé, bár irt is öt verses játékot. Egyebekben Makó színigazgató erre vonatkozó indítványát, mint a közgyűlési jegyzőkönyv igazolja, egyszerűen levették a napirendről és pedig, amint a fentiekből kitűnik, a legkomolyabb intenciókból. Ebből a helyreigazításból először is az tetszik le, hogy a debreceni városi színházat tényleg nem akarják Csokonairól elnevezni. Másodszor olvashatunk benne egy furcsa megokolást, hogy a színházat azért nem akarják Csokonairól elnevezni, mert Csokonai költő volt és nem «színműiró», mivel mindössze csak öt verses színjátékot irt. Ha ez a teória igaz, akkor a Csokonai-körnek például nem lehetne szinmüiró tagja, mert Csokonai nem volt szinmüiró; a színházban nem szabad emlegetni Csokonai nevét, mert nem volt szinmüiró, Csokonai emlékére nem lehet színházi díszelőadást rendezni, mert nem volt szinmüiró. Vagy például szobrot sem lehetne emelni Csokonainak, mert nem volt szobrász. A debreceniek azonban talán másra gondoltak? Talán van valakijük, akinek neve méltóbban hiszíti színházukat, mint egyik legnagyobb és legeredetibb poétánk neve? (*) A római grafikai kiállítás. Rómában most zárult be a nemzetközi grafikai kiállítás, amely egybegyűjtötte a világ legértékesebb modern grafikai műveit. A kiállítást Viktor Emánuel olasz király is meglátogatta és a királyi gyűjtemények számára megvetette egy magyar művésznek, így a Viktornak egyik ott kiállított művét. (*) Jókai prológusa. Kolozsvárott nagy ünnepséggel fogják leleplezni Mátyás király szobrát. Az ünnepség során díszelőadás lesz, amely prológussal kezdődik. A prológus megírására Jókai Mórt kérték meg, aki kijelentette, hogy szívesen tesz eleget a kérésnek.