Pesti Napló, 1903. január (54. évfolyam, 1-31. szám)
1903-01-01 / 1. szám
2 Budapest, csütörtök PESTI NAPLÓ, 1903. január 11. szám régek vakmerősége nőtt, meg, hanem még olyan körökben is feltámadt a «nemzetiségi» gondolat, melyek a báli lassú, de biztos asszimilációnak utján haladtak. Köteteket kellene és lehetne írni azokról a károkról, melyeket ez a végzetes irányzat okozott, úgy a nemzet érdekeinek, mint a nemzeti egység gondolatának. Azaz hogy már nem is szükséges ezekről köteteket írni, mert ezek a károk oly hangosan és tömegesen jelentkeznek, hogy annak is, aki szemeit lecsukja, látnia kell, s annak is, aki a füleit bedugja, hallania kell. S ezért kell előbb vagy utóbb bekövetkeznie a fordulatnak. A magábaszállásinak és a kijózanodásnak. mert ez nem is kérdés, csakis időkérdés, — tehát minden elérkező új évnek közelebb kell vinnie bennünket ehez. S csakis az ebben való reménykedés fejében üdvözölhetjük s fogadhatjuk az új évet örömmel. • ? Erősít e reményünkben az is, hogy a most beköszöntő évben érkezik el századik évfordulója ama férfiú születésének, aki harmadikul állt azok között, akikre a múlt században a nemzet sorsának vezetését ruházta a Gondviselés s aki, halem is tudta a nemzet fantáziáját annyira megragadni, mint Széchenyi és Kossuth, de mindhárom közt legnagyobb jóltevője lett hazájának és nemzetének. Ebben az évben érkezik el Deák Ferenc születésének századik évfordulója s a nemzet bizonyára meg fogja ünnepelni e napot és ismét össze fog olvadni annak szellemével, aki a legnagyobb ellentéteket ki tudta egyenlíteni, s aki azzal a jeligével, hogy «jobbat« kell szeretnünk a hazát, mint gyűlölni ellenségeinket, fel tudta támasztani az országot és az alkotmányt halottaiból. A Deák Ferenc egyszerűsége, az ő végtelen jósága, önzetlensége, és bölcsessége az, amire e nemzetnek annyi gonosz és elmérgesített ellentét közt újra szüksége van. Az ő nemes szive és polgári gondolkozása az, mely hivatva vart arra, hogy eljöjjön és lealázza a kevélyeket és fölemelje az elnyomottakat. Az ő tiszta jelleme és minden jutalmat elutasító hazaszeretete és önfeláldozása az, melynek újra meg kell jelennie a nemzet rma hogy helyreállítsa az erkölcsi egyensúlyt a megromlott közélet sivár marakodásai közt. S a Gondviselés, mely a múlt században Deák Ferencet ajándékozta a magyarnak, bölcsen intézte úgy, hogy e nagy férfiú századik születési évfordulója is oly időpontra essék, midőn a Deák Ferenc emlékezetének felújulására Magyarországnak legnagyobb szüksége van. Deák Ferenc nemcsak elveiben volt a legtisztább és a legbecsületesebb demokrata, hanem az volt egész életmódjában, s az volt minden szokásában’, és az volt minden érintkezésében s modorában. Igaz demokrata volt királyával szemben, akitől nem fogadott el jutalmat, igaz demokrata volt a néppel szemben, melytől nem várt népszerűséget. Igaz demokrata volt az arisztokráciával szembeni, melylyel hazájának érdekében szívesen fogott kezet, de melynek kegye vagy barátsága után nem futott soha. S amilyen puritán demokrata volt, olyan jó magyar is. S amennyire nem volt soha szolgája a gazdagoknak, annyira barátja volt mindig a szegényeknek. S ha Széchenyi és Kossuth olyankor is tudtak melegíteni, mikor tévedtek, s ha Deák Ferenc akkor sem akart lelkesíteni, midőn lelket öntött nemzőtbe, — de a Deák Formi ideáljai voltak azok, melyek által, midől a nemzet elfogadta és magáévá tette azokat, meg tudta valósítani a Széchenyiét és elérhetővé tudta tenni a Kossuthot. Ma ismét egy nagy «kiegyezési korszak» szükségét érezzük, s üdvözöljük az 1903-iki eszteridőt, mely visszahozza Deák Ferenc emlékezetét, és hagyományait. Hogy ezek még nagyobb dolgot végezzenek, mint 1867- bert. Mert akkor csak' a nemzetet és a koronát kellett egymással kibékíteni ; most pedig a nemzetet kell kibékíteni' — önmagával! • 1 ié» • A szegényekért. \ ' "r Irta : Sas Ede. * 1 (Utánnyomás tilos.) ■ ; i r ■ I I. ..... . : A kegyelmes úr ugyancsak fanyarul mosolygott, amikor a címzetes miniszteri osztálytanácsos úr, egy nagy csomó ügyiratot előterjesztvén, bátorkodott alázatosan az előléptetése dolgát is szóba hozni. Azt felelte, hogy teljesen méltányolja a tanácsos úr munkásságát és érdemeit, s majd meglátja, mit tehet az érdekében, — mind a mosolyából és szavaiból a kunyeráló világosan látta, hogy reménykedése hiábavaló: most sem lesz belőle valóságos miniszteri osztálytanácsos. Marad a magasabb cím — magasabb fizetés nélkül .... Zsarkó Antal ennélfogva igen barátságtalan hangulatban ballagott hazafelé és mogorván nézett szét az utcán, amelynek hószőnyegét gyémántvirágokkal hímezte ki a csillogó téli nap, s ahol oly boldogan sürögtek-forogtak a járókelők, mintha a januári verőfény már a tavasz ragyogása volna. Könnyű nekik, — gondolta magában a címzetes osztálytanácsos, s ezek közt bizonyára senki sem várakozik már évek gyilkosan hosszú sora óta arra, hogy a fizetési rangsorban előlépjen . . . Odahaza azonban még a téli, sőt a tavaszi napfénynél is sugárzóbb arcok fogadták Zsarkó Antal urat. Örömrepesve futott elébe a két felnőtt leánya, — sőt még a felesége is, ■ akit pedig tekintélyes kövérsége arra késztetett, hogy, nagy mértékben méltányolja a török közmondást, mely szerint jobb ülni, mint állni, jobb feküdni, mint ülni, s jobb aludni, mint feküdni. — Iala és Dalma átölelték édesapjuk nyakát és úgy kacagták el neki a nagyszerű újságot: — Képzeld, apuskám, milyen kedves meglepetés! ■— Micsoda öröm! — Én udvarhölgy leszek! •— Én pedig hercegasszony! A tanácsos úr hamarjában azt gondolta, hogy itt jártak a leányoknál a mesebeli kérők — holott eddigelé egy-egy incisinci törvényszéki aljegyzőcske, vagy egy-egy miniszteri fogalmazócska is alig jelentkezett, azok is olyanok, hogy a tömérdek adósságuk miatt nem lehetett a házasságból semmi. Végre a mama szolgált magyarázattal. —■ Barkóczy Dezső volt itt, akivel a nyáron ismerkedtünk meg a Tátrában. Szentgály báróék kezdésére most fényes jótékonycélú ünnepségre készülnek. Élőképek is lesznek. Barkóczyra bizták a rendezést és a mi leányainkat is felkérték a közreműködésre. A két leány szemében jobbot vetett az öröm, hogy milyen megtiszteltetés érte őket. Szerepelni fognak a Szentgályék védősége alatt — mágnáskisasszonyokkal együtt! S az ebéd alatt a kitüntető szerencse fényében fürdött az egész család, még Zsarkó Antal úr redői is elsimultak. Hamarjában nem gondolta meg, miféle következményekkel jár az reánézve, amikor a két leány és a mama falatozás közben apróra megvitatják, milyen ruhában fognak ők pompázni a Napkirály káprázatos udvarában ? A következményekre felesége tette ■ . f ügyelmessé, amikor ebéd után mellé ült .K livánra: — Hidd el, kedves farátoid,Vegés 21 Bol-jog voltam, mikor Barkóczy elmondta, hogy mi járatban van? Olyan társaságba jutnak a lányok, hogy arra igazán büszkék lehetünk. Hanem hát a dolog egy kis költségbe kerül... A tanácsos úr testére egyszerre mintha, rideg kígyó tekerőzött volna. — Egy kis költségbe? Bizonyosan a tenger,pénzbe kerül! Te pedig tudod. ..... •— Tudom, — sóhajtott a mama. — De leányaink jövője mindennél előbb való. Márpedig ez esetben úgyszólván a leányaink jó- : bőjéről van szó. — Jövő, jövő! De a jelent Honnan vegyem a pénzt? Hiszen már is fuldoklunk az adósságban. A hitelünk végképp kimerült. Igazán nem tudom, hogy mit csináljak!.... Az asszony elkeseredve kelt fel a kanaláról: — Akkor hát én tudom, hogy mit csináljak. Szégyenszemre lemondok az egész mu-latságról. Barkóczy megharagszik. Szentgályáknak nem merek többé a szemük elé ke-* mlni. Csak a szegény leányaimat sajnálom, izok agyon fogják magukat sírni. Van is_rálkuk! Az ünnepségen Tarkanyi is, meg Verpeléti is közreműködnek, akik komolyan érdeklődnek irántuk. No, sebaj! Legfölebb a nyakunkra vénülnek . . ., & . l.*r V ~ h V ii. ,s„......... .t Zsarkó Antal úr belátta, hogy a feleségének igaza van. Neki apai kutyakötelessége, hogy a szükséges pénzt a föld alól is előtepomtsa Dohanimnak, év .szerelmére ?- ÁZi ■»i Beszélgetés Bánffy Dezsővel. Budapest, december 31. Báró Bánffy Dezső, noha teljes visszavonultságban él, ma tagadhatatlanul egyike a legérdekesebb politikai egyéniségeknek. Négy esztendei nyugalom az ő részéről és őlületes ügyeskedés Széll Kálmán részéről, alaposan megváltoztatta a róla való általános vélekedést s ma nemcsak egy nagy közvélemény osztatlan szimpátiája fordul felé, hanem min,den politikai igyekvés, mely a mostani pseudoliberális rendszer ellenében az igazi liberalizmust akarja jogaiba iktatni, keresi a találkozást az ő politikai tekintélyével. Ha ezenfelül számba veszszük azokat a mind nyomatékokosabban megújuló híreket, amelyek szerint Bánffy Dezső ismét az aktív politikai pályára szándékozik lépni, mégpedig ellenzéki, liberális programmal és a külön vámterület alapján, érthetőnek fogják olvasóink találni, hogy munkatársunk kereste és szerencsésen meg is találta az alkalmat, hogy a magyar királyi főudvarmester úrhoz néhány politikai kérdést intézzem ■■ . A nagyérdekű nyilatkozatot munkatársunk lehetőleg híven iparkodott visszaadni. Abban a nézetben vagyunk, hogy publikálásuk az újév politikai helyzetét lényegesen befolyásolni fogja. Alább közöljük munkatársunk kérdéseit a főudvarmester úrnak megfelelő válaszait: — Mi excellenciád vélemény© a Helyzetről?" .— Ne vegye rossz néven, ha mindjárt az első kérdésnél megakasztom. Kitérő fele,letet nem akarok adni. S azt hiszem, hogy lapja sem szeretné, ha puszta szavakkal trafénálnám. Erre a kérdésre" egyszerűen" nem feszelek, mert a napi politikában csak újságollvasó vagyok, s azt tartom, hogyy aki a ncmiré*ndennapos munkából nem veszi ki a részét, a#: bele se szóljon. • -v: "j