Pesti Napló, 1903. március (54. évfolyam, 59-89. szám)
1903-03-01 / 59. szám
Budapest, vasárnap 59. szám 1903. március 1 PESTI NAPLÓ.___________ a A gyermekvédelem szervezése. Legutóbbi cikkünkre, melyben a gyermekvédelemről szóló szabályrendelet előadói tervezetét ismertettük és bíráló jegyzetekkel kisértük, ma felvilágosító nyilatkozatot kaptunk. Bosnyák Zoltán belügyminiszteri osztálytanácsos, a szabályrendelet előadói tervezetének készítője, válaszul arra a három gáncsra, amelyet a szabályrendelet tervezete ellen felhoztunk, a következőkről értesít bennünket: 1. Azokkal a szülőkkel szemben, akik gyermekit, két eltartani képesek, de nem akarják, intézkedik az 1877 :XX. törvénycikk (22—57.) paragrafusa, mely szerint az ilyen szülő elmozdítható. Az árvaszéknek tehát, amelynek körébe most az elhagyottá nyilvánítási eljárás tartozik, módjában áll elrendelni az ilyen gyermekek felvételét a menhelybe, természetesen a szülők költségén. Ez a kérdés meg van oldva a szabályrendelet 28. §-ában. II. Külön menhely-igazgató úgy tudja, sehol sem lesz, ez igazgatói teendőket, úgy, mint a «Pesti Napló» óhajtja, az igazgató-főorvos fogja ellátni. Kivétel csak a budapesti menhely lesz, ahol a főorvosnak a nagy gyermeklétszám miatt is oly sok dolga van, hogy az igazgatói teendőket el nem láthatja. III. Az országos felügyelői állás pedig össze van kötve a budapesti menhely igazgatói állásával, tehát megfelelő munkaköre van. Elégtétellel jegyezzük ide ezt az értesítést, mint bizonyságát annak, hogy illetékes körökben valóban belátják az igazgatói és országos főfelügyelői állás fölöslegességét és amazokat nem szándékoznak külön rendszeresíteni, emezt pedig inkább idénül tekintik, amelylyel a budapesti központi menhely igazgatói állása van egybekötve. A jószándék azonban nem elegendő. Ha megvan a helyes belátás, miért ne nyerjen az kifejezést a szabályrendeletben is, így, ahogy most áll, a szabályrendelet rendszeresíti az igazgatói állást és kivételképpen megengedi a főorvosi állással való egyesítését. E helyett ki kellene mondani a két állás egységét, illetőleg a külön igazgatói állást még név szerint is ki kell hagyni, hogy külön igazgató kinevezésének még a lehetősége is ki legyen zárva. Az igazgatói állás rendszeresítését csak a budapesti menhelyre mondják ki, kivételképpen. Ezt a határozottságot remélhetőleg beleviszik a szabályrendeletbe, mielőtt végleges alakjában életbe léptetik. Az orságos felügyelői állásnak feleslegessége is hallgatólag elismerődik azzal a ténynyel, hogy az tulajdonképpen a budapesti menhely adminisztratív igazgatója lesz. Hatásköre tehát nem országos felügyelet, mert ezt a felügyeletet a minisztérium illetékes ügyosztálya köteles végezni. Az ■' - 1 "" .íj-..»..." egész tehát inkább cím, amelylyel az ország legnagyobb menhelyének vezetőjét kitüntetik. És bólingatnak, bólingatnak csendesen. A szép, karcsú özvegy felidézett emléke belevész a sötét semmiségbe. Csendesen ingatják a fejüket. Bang ... bang... — Kilenc az óra — drága a gyertya. — Mari néni összesepri a kártyákat, felgyújtja a gömbölyű üvegű, lapos utcai lámpást, felöltözteti Biri nénit, bepólyálja a nyakánál: «Meghidegedett az idő erősen», mondja és egy tekintettel bucsuzgatnak el egymástól. Az ajtónál Biri így szól: «Nagyon meghidegedett az idő.» — Tudom, — felel Mali néni — tudom, a cuni miatt mondod. Alig mozog. Úgy szuszog, hogy az ember szive megesik rajta. Nagyon megnehezedett. — Fogadok, — mondja Mari — fogadok ötven kupa zsírra... — Hiszem, — mondják mind a ketten — hiszem... Ötven kupára becsülöd? — Még többre, — mondja lelkesen Mári — még többre. — Na ne mond, Mári — feddi az ujjával fenyegetve, de mosolyogva, mert jól esik neki a hízelgő taksálás. — Várjuk a végét... Másnap pedig napközben is összeülnek a nénik. Az idő kitisztult szépen. A fák mintha kivirágoztak volna a zúzmarától, a hó csikorog a lábak alatt. Annyi mindent kell összeszerkeszteni egy ilyen napon: szegfűt, koriandert, sót, salétromot, zúzni a fűszereket; fényesíteni a pléh konyhaszereket. Mind a hárman nagy gazdasszonyok és mégis, mégis Mári ily kolontos volt egész életében — miért, miért nem, fényes délután előveszi a keszkenyőjét s hova, hova nem, ellesz a Máli néni házából. «Dolgom van», mondja magyarázója, és mi? kimegy megvakarja előbb a cuni Báró Welsersheimb, az osztrák landwehrminiszter tegnapelőtt megüzente nekünk, magyaroknak, hogy legfelsőbb helyen akarat az, hogy a hadsereg nemcsak alakjában, hanem lényegében is teljesen közös maradjon. Az osztrák urak házában mondta ezt az osztrák Fejérváry, de úgy, hogy a menyem is megértse. Az pedig mi volnánk és mi meg is értettük. Volt is miatta ma olyan patába a t. Házban, hogy abból most már okvetlenül bonyodalmak keletkeznek, amelyek minden valószínűség szerint elő fogják segíteni a végnek a végét ... Az ellenzéknek ugyanis sikerült a miniszterelnököt annyira összezavarni, hogy végre ellentétbe jutott egy nyilatkozatában a landwehr-miniszterrel, ami maga után vonta, hogy nyomban Bécsbe utazott a Házból. Az uvertárt Rátkay László szolgáltatta, aki mindjárt a magas c-nél kezdte. Szembeállította a magyar miniszterek nyilatkozatát az osztrák miniszterekével és azzal végezte, hogy ha Fejérváry a szabadelvű párt ismeretes értekezletén igazat mondott, akkor Welsersheimb hazudott. Gróf Apponyi mindössze arra szorítkozott, hogy hivatkozzék a magyar parlament fölényére, de rendre nem utasított, amit a jobboldal is megelégedéssel honorált. Mielőtt leült volna, Rátkay még egy dologgal előhozakodott: ha tényleg úgy állunk, hogy a császári hatalom megsemmisítheti a nemzeti tószép fehér nagy fülét s elmegy a város vége felé valamerre. «Hova megy az esztelen ebben a hidegben?» mondja Máli néni. «Örökké ilyen fuzsitos volt. Szökik a dolog elől», mondja Biri. «Ne mondd, — védi Máli néni — csak nehogy megfázzék. Pogány hideg ereszkedett le.» Azon este nagy nyughatatlanságban korán oszolnak szét. Odahaza ülnek, mert jókor kell felkelniük. «Én tudom, — mondja Biri — be se hunyom a szememet.» «Én se.» «Én ugyanvalóst sem», mondják s reggel mégis elkésnek, mert — oh Istenem, Istenem — a vén Máli néni már két rettenetes sonkával cibeg fel az udvarról, mikor megérkeznek. Alig bírja «Nem is láttatok ilyet... soha, soha... az Isten remekbe teremtette... tisztán remekbe...» A víz forr a konyhában és sütcig minden teremtett lélek odakünn. Az öregek csak a szalonnát vágják már apró kockákra benn a szobában, magukra. Mári így szól csendesen: — Hogy hol jártam a tegnap délután? Hol? ki se találnák. Nem, sohase találnák ki. — Mondjad, Mári — de föl se néznek a munkából. — A város végén jártam, Mári néni... ezen a város végén, a készek mellett. — Mi volt a dolgot ott? — Tudják?... Jolántánál voltam, éppen nála jártam... A dolgos kezek megállanak és összenéznek egyszerre mind a hárman. — Jolántánál? Mi dolgod volt vele? — Nagyon megöregedett. Úgy, mint mi. Még jobban, mint mi, mert a nyomorúság öszszezsugorgatta... Nagy szegénységben van... Tegnap reggel a szomszédasszonyom beszélt nekem róla. Azért mentem el hozzá... Népgyűlés a katonai javaslatok ellen. Zahon, mint onnan telegrafálják, ma tiltakozó népgyűlést tartottak a katonai javaslatok ellen, melyen mintegy 500 főnyi hallgatóság vett részt. Határozati javaslatot fogadtak el, mely szerint a javaslatnak a napirendről való levételét kérik a képviselőháztól. Magyar Munkás Párt.. A «Politikai Értesítő» jelenti, hogy Magyar Munkás Párt néven új politikai párt van alakulóban. Az új párt főképpen kisiparosokból toborozza tagjait és ezekből álló országos szervezetre törekszik. Az alakuló ülést május harmincegyedikére tervezik, addig is folytatják a megkezdett előkészületeket. Welsersheimb üzenete. — A Képviselőház ülése. — Budapest, február 28. fekvéseket, akkor ne játszunk tovább, ereszszenek bennünket haza, majd tudni fogjuk, melyik az út, amelyen haladni kell. Hogy a hangulatot némileg enyhítse, rögtön felállott Széll Kálmán és fentartotta a kormány ígéreteit a nemzeti kívánságokra nézve, azzal a kötelezettséggel, hogy azoknak érvényt szándékozik szerezni. Azért természetesen elég óvatosan vállalta el újból ezt a nagyon súlyos terhet, amely aligha nem lesz szemfödője az ő kormányzatának, de teljesen kibújni már ezek után aligha lesz módjában, ha a függetlenségi párt egyebet is akar, mint üres szalmát csépelni. Bárha szerette volna nagyon, hogy ezek után legyen vége az incidensenek, ezt a szívességet nem tették meg neki. Rákosi Viktor is kivette a maga részét a vitából. Hogy mi nem nagyon lelkesedünk az osztrák testvérek iránt, azt bizonyította Pcher Győző beszéde is. Ő különben szintén üzengetett át az osztrákoknak, körülbelül olyan modorban, amint az tőlük tanulta. Mikor arra hivatkozott, hogy egy reichsrathi képviselő még a minap is ezt bizonyítgatta: «In deinem Lager ist Oesterreich», Molnár Jenő, a legválasztékosabb közbeszóló a következő jó kívánságát fejezte ki: — Csapjon bele a mennykő abba a lágerba ! Hasonló kifejezések különben egészen népszerűkké lesznek nálunk is a békés kormányzat alatt és nemsokára már majd nem csafolódhatunk a nyugaton senkivel se. Bizonyos meglepetést keltett Ugron Gábor felszólalása. Az alkalom jól volt megválasztva, mert a jobboldal elég türelmesen hallgatta, a baloldal pedig rendezett imitt-amott tüntetést az ügyért. Jó, hogy Fejérváry nem volt jelen, különben okvetlenül összekoccannak ismét, mert az öreg generális nem engedte volna, hogy a felségről amolyan vállvetve nyilatkozzék Ugrón. Kossuth Lajos jövendölését citálta befejezésnek: «Magyarország lesz az a máglya, amelyen elégetik a kétfejű sast.» Nem lett volna teljes az orkeszter, ha Rakovszky István el nem pattogja, hogy ő megadja a császárnak, ami a császáré, de megköveteli, hogy a magyar király is kapja meg, ami a magyar királyé. Ezután tette meg mindenképpen jelentős nyilatkozatát Széll Kálmán, hogy tudniillik, ha Welsersheimb el akarná sikkasztani idézett nyilatkozatában a magyar király jogait, akkor ezt helytelenítené. Amit mondott, azért pedig újból Máli néninek rebegt az ajaka: «Oda mentél ?» — Tudom, hogy maga, néném, nem szereti ötét. Ne haragudjék reám, de irigy rá, hogy a fia szerette... Azért nem szóltam arról, hogy hova megyek... de nagy nyomorúságban van. — Azt mondod, Mári, nagy nyomorúságban? — Semmije sincsen. Oh Istenem, semmije sincs. Egy-egy darab fáért bejár a városba, hogy ne fagyjon meg. Elmentem... azt gondoltam... A kések megállanak. Egy szó sincs sehol,csak künn a konyhán csattognak a húsvágó bárdok. Mári néni lehajtja a fejét s úgy elgondolkozik. .. — Mondott valamit? — kérdi Biri néni. — Mit mondjon? Egy tapasztott lyukban kucorog az ágyon. Mi lett a szép formájából! Máli néni még egy szót se szól, csak mind mélyebben hajtja le a fejét és egy csepp rácsöppen a szeméből a szalonnahalomra és halkan, remegőn fölsóhajt. Aztán megkerüli az asztalt lassan és ráncos orcáját (az nem zsíros) hozzá érinti sí Mári nénihez. «Jószivei voltál, Mári, egész életedben, az Isten fizesse meg azt neked.. Szegény...» Egy kissé leülnek mind a hárman. Az érzés elönti a szivüket. Halkan rebegi: «Mit küldjünk neki?» S mindenki mond egyet-egyet s úgy, megsírnak az öregek —a enni teteme felett... . «