Pesti Napló, 1903. május (54. évfolyam, 119-148. szám)
1903-05-01 / 119. szám
A kocka eldőlt. Budapest, április 30. kön.: Mi szüksége volt a magyar ■nemzetnek arra a gyászos ünnepiességre, amelylyel a képviselőház mai ülését befejezték? Mi szüksége van arra a maró szégyenkezésre, amelylyel a holnapi nap elé néz? Mi szüksége van azokra aharagos indulatokra, amelyekkel a bűn mellé a bűnöst keresi ? Mi szüksége van azokra az elkeseredett vádakra, amelyeket a szeme közé kel vágnia azoknak, akik a törvényt ledegradálták formasággá s a parlamenti doktrínát fölavatták bálványnyá? Meg tud-e felelni ezekre a kérdésekre az a nagy embersokaság, amely a miniszterelnök háta mögött ülvén, azt vállalja kötelességének, hogy alkotmánytechnikai elméleteket szentesítsen? És meg tud-e felelni rájuk a kisebbség, amely magát a nemzeti akarat kifejezőjének vallván, az érzületeknek nem mindig a gazdája, hanem néha a rabja is ? Ezekre a kérdésekre jogosan várhat feleletet a nemzet, amikor szorongva köszönti május elsejét, és úgy tudja, hogy a tavasznak ezen a szépséges ünnepén fagyasztó der ül a nemzet önérzetére. Hozott-e feleletet ez a mai nap, amelyről vérmes reményű polgárok azt hitték, hogy az utolsó percek ihletével az utolsó percek kötelességtudását fokozni fogja? Mennyi szó, mennyi vád és mennyi védekezés, mennyi hivatkozás a felelősségre és milyen kerülgetés a felelősség körül volt ez a mai ülés. És egyetlen olyan mondat sem, amely elemi erővel szegne a nemzeti lelkiismeretbe, hogy megnyugtassa. Pedig ezt a mondatot elsősorban, talán egyesegyedül is a kormáyelnöktől várta a nemzet. A kormányelnöktől, aki egy országnak a sorsát intézi, nem pedig elméletek iránt való fogékonyságát idomítja. A kormányelnöktől, akinek a lehetőség és szükségesség összeegyeztetése a dolga; akinek utat kell törnie a nemzeti érzület számára, hogy találkozhasson az ország érdekével; akinek gondoskodnia kell róla, hogy az államszükségesség mindenkitől megbecsültessék, de semmi hatalom kedvéért meg ne hamisíttassék. Hol az a megnyugtató, megváltó mondat a miniszterelnöknek abban a nyilatkozatában, amelylyel a felelősséget a törvényesség megszüntetéséért magára vállalja ! Sehol se találjuk meg benne- Ez a nyilatkozat az erőpróba szükségességét talán bizonyítgatja, de egyetlen világító sugarat sem vet arra az elkerülhetetlen államszükségességre, amely a kormánynak bátorságot ad törvény és alkotmány rovására erőpróbát játszani. Hanem az a már nem is lelkes, hanem egyenesen szenvedelmes taps, amely azt a nyilatkozatot kísérte, igenis világot vet abba a boszorkánykonyhába, amelyben a parlamentarizmust megmentő bűbájos nedűt kotyolvasztják. Azok a kihevült arcok, azok az indulatos tekintetek, az a fanatikus helyeslés, azok a haragosan fölugráló alakok ott a miniszterelnök táborában arról tanúskodnak, hogy a többség, a miniszterelnök folytonos megegyezése és megalkuvása folytán árnyékká lohasztott nagy többség, elérkezettnek látja az időt, hogy a hatalmaskodó ellenzékkel végre leszámoljon. S mikor odakint az országban a nemzet gyötrelmes aggódással virraszt megsebzett alkotmánya fölött, és elkeseredett kíváncsisággal tudakolja, hogy miért kellett azt a sebet ejteni: bent a törvényhozásban előrendezgetésben mesterkedik a többség. Ne csak a láthatatlan kezet keresse a nemzet, amikor a kormány makacsságának okát kutatja, hanem keresse azoknak a kezét is, akik a háttérből arra szorítják a boldogtalan miniszterelnököt, hogy érvényesítse végre a többség uralmát, és leckéztesse meg a szerepét felejtő kisebbséget. Az a közbekiáltás, amely a minap belesivította a zajon- Hol lakik Krotvai? ' 95 Írta: Krúdy Gyula. (Utánnyomás tilos.) Egy híres szűrszabó élt a vidékünkön, bizonyos Krotvai János, akit általában a környéken a legfurfangosabb embernek ismertek. Én már nem is igen tudom, miért volt olyan nagyon furfangos Krotvai. Mikor én ismertem, akkor már öreg ember volt és a hetivásáron ő árulta a leghitványabb szűröket. Igaz, hogy a legutolsó is volt a sorban és csak fekete szűrt árult. Ki visel fekete szűrt? Legényember fel nem venné a világért se. Annak színes tulipán, meg kacskaringós sujtás kell a szűrére. Még a házasember is, ha ad valamit a külsejére, fehér szűrben jár a vasárnapi misére. Krotvai mégis fekete szűrt áruit, vén embernek, vagy özvegyasszonynak való öltözetet.Vidékünkön lószerető nép lakik. A mély homokban gyönyörűen járó tirpáklovak öregségükre meghíznak, mint a mangalica: gazdájuk szereti őket. Az asszony is elhajt négy lovat s igy férfias erkölcsökre teszen szert. A férfias erkölcsöt a szűrviselet is dokumentálja.) De, hogy visszatérjünk a furfangos Krotvaihoz, a többi szűrszabók tudták, mért árul ő fekete szűrt. Fekete szűrön van a legtöbb haszna a szabónak. A portéka, amit hozzá vesz, felényibe kerül, a munkája lehet bármi hitvány, a fekete szűrön az nem ismerődik fel. Meg aztán Krotvait ismerte mindenki. A tanyai gazdálkodók, ha szűrvásárlás céljából végigballagtak a hetivásáron, oldalba lökdösték egymást: — Nézd, ott ám a furfangos Krotvai! Az öreg Krotvai félig lehunyt szemmel álldogált szűrei mögött és hirtelen felkiáltott: — Nemde, maga a Blistyák Mihály fia? A híres Bástyáké, akivel a szűrt eladtuk?... A Blistyák Mihály fia erre ott állt már a sátor előtt. Mire Krotvai elmondta az ismeretes történetet, hogy negyvenkilencben hogyan öltöztette fekete szűrbe azt a kozák eskadront, amelyik a város megsarcolása végett idevetődött és a szűrnek úgy megörült, hogy még ezer pengőt fizetett a kapitányuk. Blistyák Mihály fia már régeb kiválasztotta a neki alkalmatos szűrt és annyit fizetett érte, amennyit éppen az öreg Krotvai akart. De hát mindez a historikusokra tartozik. Krotvai megöregedvén, éppen olyan közönséges polgári halandó lett, mint a história öszszes nagy emberei. Felhagyott a szabósággal és a város határában helyes kis nyárfás tanyát vásárolt. Mint a legtöbb szabó, ha meggazdagszik, ő is földbirtokos óhajtott lenni, szép lovakat nevelni és a telekkönyvben helyet elfoglalni. Akkor már egészen egyedül volt az öreg. A városon még csak hagyján, a kiskorcsmákban a nap minden órájában talált társaságot. De künn a tanyán unatkozott. A két fia, — tekintettel az öreg érdemeire — városi hivatalnokok voltak, megfeleségesedtek, meggyerekesedtek, öreg apjukkal szívesen szóba se állottak. Az öreg menyei, aféle városi asszonykák, fintorgatták az orrukat, ha a vén szűrszabót emlegették. Utóvégre a tisztviselő mégis csak más, mint a szűrszabó. Sőt, — s ez volt legfőbb hibájuk, amit Krotvai nem tudott megbocsátani — fogalmuk se volt az öreg tömérdek érdeméről, amit a város körül szerzett. S így teljesen egyedül maradt Krotvai János. Hiszik, vagy nem hiszik, az élet éppen a legfurfangosabb emberek dolgába nyúl bele tréfás kézzel. Az öreg magányosságában megházasodott. A végzet rendezte úgy, hogy a városon éppen egy özvegy menyecskébe botoljon — Acski kertész özvegyébe — és a menyecske, hogy megfutamodjon a szegény özvegyek küzdelmes, gondterhes és bajos élete elől, örömmel nyújtotta kezét az öreg Krotvainak. A városi tisztviselők és tisztviselőnők ekkor haragudtak meg csak igazán! Krotvai Sándorné, — a kispiacon a kapun kiszórta a szemetet a gyalogjáróra, mert hisz az ura a rendőrségnél írnok volt — négy napig sírt mérgében. Krotvai Jánosné, — annak a nagyszakásu, csendes és jó borivó városi allevéltárosnak a felesége — egyenesen az urát tette felelőssé az öreg házasságáért. A nagyszakálu levéltáros két éjjel a Három rózsában hált, mert nem mert hazamenni. Az asszonyok elfelejtették az apró csetepatékat és tűszurásokat, amelyek minden találkozásukat megmérgezték, közösen ígértek szent Antalnak ajándékot, ha az öreg Krotvait meglapítaná a guta. A jó szent Antalnak köszönhető-e, vagy a boritalnak, amelyet a vén szűrszabó élvezett, egy őszi nap, nyárfás kis tanyáján meghalt az öreg Krotvai, itthagyván tanyát, fiatal és csinos feleséget és a várost, hol furfangosságáról még mindig éltek a legendák... * A polgári történetek a Halálnál befejeződnek. De nem úgy a Krotvai története. Nem azért volt ő a legfurfangosabb ember a vidékünkön, hogy a halált, a felejtést és megsemmisülést ki ne játszotta volna. «Majd megmutatom én, hol lakik Krotvai!» emlegették még húsz esztendő múlva is a férjek, ha menyecske-feleségük összepöröltek. Hol lakott Krotvai ?... 54-dik évfolyam. 119. szám. Apróhirdetések ára: Egy szó 4 fillér, vastagabb betűvel 8 fillér. Hirdetések nonpareillo szádikassal, díjszabás szerűt. Megjelenik minden nap, ünnep és vasárnap után is. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre _ 38 kor. van. Félévre ___. 44 . -• Negyed&ne —7 • -'9 Egr 4óra_ _3 , 409 Egres szám ______8 nl. Vidékei—___ — — 10 „ Budapest, 1903. Szerkesztőség és Madóhivatal: Vl. Andrássy-út 21 Péntek, május 1. Mai számunk 28 oldal.