Pesti Napló, 1903. május (54. évfolyam, 119-148. szám)

1903-05-01 / 119. szám

A kocka eldőlt. Budapest, április 30. kön.: Mi szüksége volt a magyar ■nemzetnek arra a gyászos ünnepies­­ségre, amelylyel a képviselőház mai ülését befejezték? Mi szüksége van arra a maró szégyenkezésre, amelylyel a holnapi nap elé néz? Mi szüksége van azokra a­­haragos indulatokra, amelyek­kel a bűn mellé a bűnöst keresi ? Mi szüksége van azokra az elkeseredett vá­dakra, amelyeket a szeme közé kel vágnia azoknak, akik a törvényt le­degradálták formasággá s a parlamenti doktrínát fölavatták bálványnyá? Meg tud-e felelni ezekre a kérdésekre az a nagy embersokaság, amely a miniszter­­elnök háta mögött ülvén, azt vállalja kötelességének, hogy alkotmánytechni­kai elméleteket szentesítsen? És meg tud-e felelni rájuk a kisebbség, amely magát a nemzeti akarat kifejezőjének vallván, az érzületeknek nem mindig a gazdája, hanem néha a rabja is ? Ezekre a kérdésekre jogosan várhat feleletet a nemzet, amikor szorongva köszönti má­jus elsejét, és úgy tudja, hogy a tavasz­nak ezen a szépséges ünnepén fagyasztó der ül a nemzet önérzetére. Hozott-e feleletet­ ez a mai nap, amelyről vér­mes reményű polgárok azt hitték, hogy az utolsó percek ihletével az utolsó per­cek kötelességtudását fokozni fogja? Mennyi szó, mennyi vád és mennyi védekezés, mennyi hivatkozás a fele­lősségre és milyen kerülgetés a felelős­ség­ körül volt ez a mai ülés. És egyet­len olyan mondat sem, amely elemi erő­vel szegne a nemzeti lelkiismeretbe, hogy megnyugtassa. Pedig ezt a mon­datot első­sorban, talán egyesegyedül is a kormá­­y­elnök­től várta a nemzet. A kormányelnöktől, aki egy országnak a sorsát intézi, nem pedig elméletek iránt való fogékonyságát idomítja. A kor­mányelnöktől, akinek a lehetőség és szükségesség összeegyeztetése a dolga; akinek utat kell törnie a nemzeti érzü­let számára, hogy találkozhasson az or­szág érdekével; akinek gondoskodnia kell róla, hogy az államszükségesség mindenkitől megbecsültessék, de semmi hatalom kedvéért meg ne hamisíttas­­sék. Hol az a megnyugtató, megváltó mondat a miniszterelnöknek abban a nyilatkozatában, amelylyel a felelőssé­get a törvényesség megszüntetéséért magára vállalja ! Sehol se találjuk meg benne- Ez a nyilatkozat az erőpróba szükségességét talán bizonyítgatja, de egyetlen világító sugarat sem vet arra az elkerülhetetlen államszükségességre, amely a kormánynak bátorságot ad tör­vény és alkotmány rovására erőpróbát játszani. Hanem az a már nem is lel­kes, hanem egyenesen szenvedelmes taps, amely azt a nyilatkozatot kísérte, igenis világot vet abba a boszorkány­­konyhába, amelyben a parlamentariz­must megmentő bűbájos nedűt kotyol­vasztják. Azok a kihevült arcok, azok az indulatos tekintetek, az a fanatikus helyeslés, azok a haragosan fölugráló alakok ott a miniszterelnök táborában arról tanúskodnak, hogy a többség, a mi­niszterelnök folytonos megegyezése és megalkuvása folytán árnyékká lohasz­­tott nagy többség, elérkezettnek látja az időt, hogy a hatalmaskodó ellenzékkel végre leszámoljon. S mikor odakint az országban a nemzet gyötrelmes aggó­dással virraszt megsebzett alkotmánya fölött, és elkeseredett kíváncsisággal tu­dakolja, hogy miért kellett azt a sebet ejteni: bent a törvényhozásban előren­dezgetésben mesterkedik a többség. Ne csak a láthatatlan kezet keresse a nemzet, amikor a kormány makacs­ságának okát kutatja, hanem keresse azoknak a kezét is, akik a háttérből arra szorítják a boldogtalan miniszterelnö­köt, hogy érvényesítse végre a többség uralmát, és leckéztesse meg a szerepét felejtő kisebbséget. Az a közbekiáltás, amely a minap belesivította a zajon- Hol lakik Krotvai? ' 95 Írta: Krúdy Gyula­. (Utánnyomás tilos.) Egy híres szűrszabó élt a vidékünkön, bi­zonyos Krotvai János, akit általában a kör­nyéken a legfurfangosabb embernek ismertek. Én már nem is igen tudom, miért volt olyan nagyon furfangos Krotvai. Mikor én is­mertem, akkor már öreg ember volt és a heti­vásáron ő árulta a leghitványabb szűröket. Igaz, hogy a legutolsó is volt a sorban és csak fekete szűrt árult. Ki visel fekete szűrt? Legényember fel nem venné a világért se. Annak színes tulipán, meg kacskaringós suj­­tás kell a szűrére. Még a házasember is, ha ad valamit a külsejére, fehér szűrben jár a vasárnapi misére. Krotvai mégis fekete szűrt áruit, vén embernek, vagy özvegyasszonynak való öltözetet.­­Vidékünkön lószerető nép la­kik. A mély homokban gyönyörűen járó tirpák­lovak öregségükre meghíznak, mint a man­galica: gazdájuk szereti őket. Az asszony is elhajt négy lovat s igy férfias erkölcsökre te­­szen szert. A férfias erkölcsöt a szűrviselet is dokumentálja.) De, hogy visszatérjünk a furfangos Krotvaihoz, a többi szűrszabók tud­ták, mért árul ő fekete szűrt. Fekete szűrön van a legtöbb haszna a szabónak. A portéka, amit hozzá vesz, felényibe kerül, a munkája lehet bármi hitvány, a fekete szűrön az nem ismerődik fel. Meg aztán Krotvait ismerte mindenki. A tanyai gazdálkodók, ha szűrvásár­­lás céljából végigballagtak a hetivásáron, ol­dalba lökdösték egymást: — Nézd, ott ám a furfangos Krotvai! Az öreg Krotvai félig lehunyt szemmel álldogált szűrei mögött és hirtelen felkiáltott: — Nemde, maga a Blistyák Mihály fia? A híres Bástyáké, akivel a szűrt eladtuk?... A Blistyák Mihály fia erre ott állt már a sátor előtt. Mire Krotvai elmondta az is­meretes történetet, hogy negyvenkilencben hogyan öltöztette fekete szűrbe azt a kozák eskadront, amelyik a város megsarcolása vé­gett idevetődött és a szűrnek úgy megörült, hogy még ezer pengőt fizetett a kapitányuk.­­ Blistyák Mihály fia már rég­eb­ kiválasz­totta a neki alkalmatos szűrt és annyit fizetett érte, amennyit éppen az öreg Krotvai akart. De hát mindez a historikusokra tartozik. Krotvai megöregedvén, éppen olyan közönsé­ges polgári halandó lett,­ mint a história ösz­­szes nagy emberei. Felhagyott a szabósággal é­s a város határában helyes kis nyárfás tanyát vásárolt. Mint a legtöbb szabó, ha meggazdag­szik, ő is földbirtokos óhajtott lenni, szép lovakat nevelni és a telekkönyvben helyet el­foglalni. Akkor már egészen egyedül volt az öreg. A városon még csak hagyján, a kis­­korcsmákban a nap minden órájában talált társaságot. De künn a tanyán unatkozott. A két fia, — tekintettel az öreg érdemeire — városi hivatalnokok voltak, megfeleségesed­­tek, meggyerekesedtek, öreg apjukkal szívesen szóba se állottak. Az öreg menyei, aféle vá­rosi asszonykák, fintorgatták az orrukat, ha a vén szűrszabót emlegették. Utóvégre a tiszt­viselő mégis csak más, mint a szűrszabó. Sőt, — s ez volt legfőbb hibájuk, amit Krotvai nem tudott megbocsátani — fogalmuk se volt az öreg tömérdek érdeméről, amit a város körül szerzett. S így teljesen egyedül maradt Krotvai János. Hiszik, vagy nem hiszik, az élet éppen a legfurfangosabb emberek dolgába nyúl bele tréfás kézzel. Az öreg magányosságában meg­házasodott. A végzet rendezte úgy, hogy a városon éppen egy özvegy menyecskébe bo­toljon — Acski kertész özvegyébe — és a menyecske, hogy megfutamodjon a szegény özvegyek küzdelmes, gondterhes és bajos élete elől, örömmel nyújtotta kezét az öreg Krotvainak. A városi tisztviselők és tisztvi­­selőnők ekkor haragudtak meg csak igazán! Krotvai Sándorné, — a kispiacon a kapun kiszórta a szemetet a gyalogjáróra, mert hisz az ura a rendőrségnél írnok volt —­ négy na­pig sírt mérgében. Krotvai Jánosné, — annak a nagyszakásu, csendes és jó borivó városi al­­levéltárosnak a felesége — egyenesen az urát tette felelőssé az öreg házasságáért. A nagy­szakálu levéltáros két éjjel a Három rózsá­ban hált, mert nem mert hazamenni. Az asszonyok elfelejtették az apró csetepatékat és tűszu­­rásokat, amelyek minden találkozásukat meg­mérgezték, közösen ígértek szent Antalnak ajándékot, ha az öreg Krotvait meglapítaná a guta. A jó szent Antalnak köszönhető-e, vagy a boritalnak, amelyet a vén szűrszabó élve­zett, egy őszi nap, nyárfás kis tanyáján meg­halt az öreg Krotvai, itthagyván tanyát, fia­tal és csinos feleséget és a várost, hol fur­­fangosságáról még mindig éltek a legendák... * A polgári történetek a Halálnál befeje­ződnek. De nem úgy a Krotvai története. Nem azért volt ő a legfurfangosabb ember a vi­dékünkön, hogy a halált, a felejtést és meg­semmisülést ki ne játszotta volna. «Majd meg­mutatom én, hol lakik Krotvai!» emlegették még húsz esztendő múlva is a férjek, ha menyecske-feleségük összepöröltek. Hol la­kott Krotvai ?... 54-dik évfolyam. 119. szám. Apró­hirdetések ára: Egy szó 4 fillér, vastagabb betűvel 8 fillér. Hirdetések nonpareillo szádikas­­sal, díjszabás szerűt. Megjelenik minden nap, ünnep és vasárnap után is. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre _ 38 kor. van. Félévre ___. 44 . -­• Negyed&ne —7 • -'9 Egr 4óra_ _3 , 409 Egres szám ______8 nl­. Vidékei—___ — — 10 „­­ Budapest, 1903. Szerkesztőség és Madóhivatal: Vl. Andrássy-út 21 Péntek, május 1. Mai számunk 28 oldal.

Next