Pesti Napló, 1903. augusztus (54. évfolyam, 208-237. szám)

1903-08-01 / 208. szám

/ A néma nagyúr. Budapest, július 31. (én.) A nagy fölfordulásban a po­litika embereit egyetlenegy érzés fogta el, és elfogta őket elemi erővel: meg­menteni azt, amit f Okvetetlenül meg kell óvni a veszekedett zűrzavartól, amit meg kell védeni nem is a ragály ellen, hanem az inficláltságnak puszta gyanúja ellen is. Meg kell menteni a parlament becsületét, meg kell szaba­dítani a magyar kormányzatot a mé­telytől, szét kell oszlatni azt a rette­netes homályt, amelyet a magyar poli­tikára az erkölcstelenség lézengő rit­­terjei vetettek. A képviselőházban ösz­­szegyűltek ma szinte esdve tekintet­tek arra az emberre, akit a magyar nemzethez mindig mostoha sors az or­szág kormányának élére állított, és les­ték ajakáról a fölháborodott tiltakozást az ellen a gyanú ellen, hogy ő a ma­gyar politika küzdelmeibe belevitte a leghitványabb­ fegyvert. Hanem a mi­niszterelnöknek nem volt egyetlen til­takozó szava sem. Ez a zavaros tekin­tetű, zavaros szándékú államférfiú, aki­ről hirtelen támadt ünneplői azt híresz­­telik, hogy még a lehelete is­merő erő, s hogy még az álma is csupa energikus tudatosság: ma beállt szánalmas for­malistának, aki minden körülmény kő- I gBMva,1' 11111­­...... " .­ö­zört betartja­ a formaságokat, s aki ezért a Ház előtt nem mondhatja el azt, aminek a kiderítésére a parlament vizsgáló bizottságot küldött ki. A nemzet megdermedve hallja a borzadalmas vádat, hogy a kormányzat árulást szervez a nemzet ellen, hogy pénzzel, árulásra csábító pénzzel ke­rülgeti a nemzeti ellentállás kifejezőst, hogy a népképviseletet eladó portékává aljasítja, —a kom­ányelnök pedig nyu­godtan ül órák bosszant a nemzet képvi­selői körében, a parlamentben, és nem üzeni e képviselők útján a nemzetnek, hogy: én pedig Isten és ember előtt tiltakozom a vád ellen, mert ez a vád minden ízében­ gyalázatosan hazug. A miniszterelnök, aki csak a minap nyu­godtan taposott a népképviselet jogai­ban és szabadságát védő formaságok­ban, most, mint valami csökönyös bü­rokrata, a formaságok szentsége mögé bújt, csakhogy ne kelljen a Ház előtt nyilatkoznia. Dehogy is a Ház előtt, hanem az ország és a világ előtt. A nagy világ előtt, amelylyel kultúrkö­­zösséget vállalt a magyar nemzet, s amely most azt a hírt kapta a magyar földről, hogy ezen a földön kiburján­­zott a politikai erkölcstelenség, s hogy e gaznak spóráit a kormányzati hit­ványság hintette szét. Hát nem érezte gróf Khuen-Héderváry azt, hogy e hit — Ha nekem valaki azt mondta volna, hogy Bicken Teréz hamisan fog énekelni s hozzá oly infámisan hamisul... félhanggal... mint valami közönséges operett-primadonna... Bicken Teréz megigazította kalapját, le­eresztette a fátyolt s gyorsan távozott. Ne­gyedóra múlva ott volt a színházi orvosnál, egy országos hírű gégespecialistánál, ki nagy technikai segédlettel, villamos gégetükörrel vizsgálta meg az értékes kis szerkezetet, a csodás művészi hatások rejtett műhelyét, a nagy­­ primadonna gégéjét. Édeskésen udvarias volt, de egy kerek mondatot sem tudott megszerkeszteni. — Persze, hm, nem mintha a gégefal... de egyébként... igen... a hangszálak azon­ban ... mindenesetre lehetséges... A negyedórás vizsgálat után Teréz izga­tottan tudakolta: — Nos, tanár úr? — Bizony, nem tudom, — válaszolta a tanár zavarodottan. — Mit nem tud? — Van valami fiziológiai elváltozás, de egyelőre csak némi lokális zavar... A primadonna egyenesen tette fel a kér­dést: — Azt mondja meg, kérem, énekelhetek-e ma este? A tanár úr nem mert határozottan nyilat­kozni. Bármilyen tökéletes műszerekkel dol­gozott is, nem ismerte fel a bajt. — Csókolom kezeit, ami a fellépést il­leti, az nagyon szubjektív dolog... Ha ön úgy véli, mert a baj, ismétlem, még oly bur­kolt, egy álképlet... A primadonna unni kezdte a dolgot. Fel­állt s rendbeszedte toalettjét. — Köszönöm, fel fogok lépni, nyomába neki azt a másikat kell vi­­lággá küldeni, hogy a magyar minisz­terelnök pedig a fölháborodás lábától égve, fölállt a parlamentben és tiltako­zott a becstelenséggel való megvádol­­tatás ellen ? Nyugalom-e az a gépiességet szi­mulálás, amelyet ma gróf Khuen-Héder­váry tanúsított? És van-e joga kor­mányférfinak az ilyen­ nyugodalmas nembánomsághoz, amikor az ország a­ rémülettől megdermedve tudakolja, hogy mi köze a kormányzatnak ahhoz a politikai hitványsághoz, amelyet a kormányzat érdekében elkövettek ? Sza­bad-e bamba formalizmust játszani a­ miniszterelnöknek, amikor a nemzeti lelkiismeret megnyugtatásért cseng ? Azok, akik ma ezt a patologikus tünet­­számba menő flegmát megtapsolták, jórészt helyeseltek, éljeneztek valami­kor báró Bánffy Dezsőnek is, Széll Kálmánnak is. Képzeljék el csak ezt a két embert a Khuen-Héderváry hely­zetébe , el tudják-e képzelni azt is, hogy akár emez, akár amaz tudott volna-e, mert volna-e formaságok mögé bújva csak egyetlenegy óra hosszat is hall­gatni, amikor a magyar nemzet azt a megnyugtatást kívánja a kormányzat fejétől, hogy: nem igaz, a kormányzat nem mételyezi meg a nemzetet és nem öli meg méreggel az ellentálló erejét? Az öreg karmester még félórával az elő­adás előtt is rimánkodott, hogy ne lépjen fel. De Teréz, szokása ellenére, makacs volt. Bí­zott szerencsecsillagában, mely oly ragyogó művészi pályát jelölt meg számára. Tizennégy év óta énekel s fél Európa csodálta torkának tüneményes könnyűségét, hangjának erejét s a legfinomabb árnyékolásokra képes hajlékony­ságát. Mióta a konzervatóriumból kikerült, járása-kelése egy-egy diadalútt volt. Egysze­rűen trillakirálynőnek nevezték. Százszor is megírták, hogy a magas kvintje páratlan, csupa fény, szín és erő. Már tíz év óta teljes önkénynyel diktálta a szerződéseket. Szuve­rén volt az ének birodalmában. Karmesterek, kritikusok megilletődve beszéltek zenei intel­ligenciájáról. S most minderről lemondjon, mert a gége egy kissé karcol. Nem és ezerszer nem. Az a vén karmester túloz. Lehet, hogy hamisan énekelt a zongoránál, hogy hangja kissé esett, de talán nem is egy félhanggal... Majd a színpadon elválik. Elénekelte Luciát. A közönség tapsolt. A fuvolaária után a taps elég viharosan hang­zott ... De mintha mégsem olyan lett volna, mint máskor. A tapsviharnak nem volt de­­krescenciója. Nagyot és hirtelen esett. A primadonna szemei nyugtalanul jártak körül. Mit mondanak a partnerek? A teno­rista beszélt vele a kulisszák között, de nemi mondta el az obu­gát bókokat. Észrevette, hogy a rendező kétszer is elment mellette, anélkül, hogy valamit szólt volna. Máskor mindig ke­zet csókol neki a nagyária után... A kóristá­­nék is mintha elhúzódnának tőle. Pedig ő mindig kedves, udvarias volt velük. Tudta, hogy a segédszemélyzet, melynek nincs oka irigykedni, imádja őt... És most egyik sem ELŐFIZETÉSI ÁIAK: Egész évre _ 28 kor. — Félévre____14 , — Negyedévre _ 7 , — Egy héra... — 2 . 40 Egyes szám______ 8 Vidéken». _ _ _ _ XO 54-dik évfolyam. 208. szám Apró hirdetések árai Egy szó 4 fillér, vastagabk betűvel 8 fillér. Hirdetések nonpareilre számítás­­sal, díjszabás szerint. Megjelenik minden nap, ünnep és vasárnap után is. II Budapest, 1903. Szerkesztőség és kiadóhivatalr 11, Andrássy-út 27. Szombat, augusztus 1. Száműzetés,­­ Irta: Zöldi Márton. (Utánnyomás tilos, n — De Teréz, az egész iszonyúan hamis volt! Ezeket a szavakat az öreg színházi kar­mester mondotta Bicken Teréznek, az ünne­pelt operai primadonnának. A hóditó szép­ségű, magas, barna leány zavartan hagyta abba az éneklést. Ajkába harapott, s lesü­tötte szemeit. A karmester felállt, s csak ujjaival böködte a zongora billentyűit. Aztán idegesen magyarázta: — Nem hallja, ez h, ön k­ét énekelt. Egész félhang különbség... ez borzasztó! A primadonna nem válaszolt, csak a torkát köszörülte halkan. A karmester csodálkozva nézett reá: — Az Istenért, mi történt önnel? — kér­dezte. — Még sohasem énekelt hamisan. — Igen, — mondotta a primadonna — már tegnap óta úgy harcol itt valami. Azt hi­szem, a gégém... A karmester megrángatta a vállát. — Ja, édes lelkem, a fuvolaáriát nem le­het­ fátyolozott hanggal énekelni. Minden ko­­loratúrának olyan tisztának kell lennie, mint a gyöngynek. Legjobb, ha lemondja az elő­adást ... — Gondolja? — Világos. Nem a színház érdekében be­szélek, hanem az ön érdekében. Olyan művész­nőnek, mint ön, nem szabad kudarcot kockáz­tatni. Még ezer forint fellépti díjért sem. Azzal gyorsan félredobta a zongorakivo­natot és becsapta a zongorát. A fogai között mormogott. Mai számunk 26 oldal.

Next