Pesti Napló, 1903. augusztus (54. évfolyam, 208-237. szám)
1903-08-26 / 232. szám
14 Budapest, szerda PESTI NAPLÓ, 1903. augusztus 26. 232. szám tarka krónika. [Ingyen ügyvéd. — Tót szemtelenség. — Aszeparé.) **■' A fővárosi ügyvédek jogvédő egyesületének pikáns tárgyalásra nyílott alkalma a múlt héten. Ez a jogvédő egyesület jótékonycélu intézmény, amelynek az a hivatása, hogy a vagyontalan emberek ügyét-baját ingyen lássa el tanácscsal. Erre a célra díjtalanul kapott az egyesület a városházán egy szobát hivatalos helyiségnek. Már most az ügykezelés ott igy történik: mindennap kirendeltetik egy ügyvéd inspekciósnak, — naponta más — aki köteles a délelőttjét ott tölteni a helyiségben és «fölvenni» az ügyeket. Délutánra pedig egy fizetett hivatalnokot alkalmaztak, aki a fölvett ügyeket elkönyveli, szétküldi. Az ügyvédeknek ugyan általában nincs túlságosan sok dolguk Budapesten, de annyi még mindig akad, hogy ne nagyon érjenek rá a jogvédő egyesületben üldögélni Megesett tehát nagyon gyakran, hogy az inspekciós ügyvéd egy másik kollégájával helyettesítette magát. Különösen akadt egy félig újságíró-ügyvéd, aki minden ilyen esetben önkényt vállalkozott a helyettesítésre. A többi kollégák elismerően mondták róla: — Nagyon derék emberbaráti.... Mindig ráér! A múlt héten az egyesület hivatalnoka szabadságra ment és helyettest állított maga helyett: egy buzgó, pedáns hivatalnokot, aki szentül meg volt győződve arról, hogy neki példát kell most mutatnia a szorgalomban. Tehát be sem várta a délutáni órákat, Ivaneni már délben fölnézett az egyesületbe. Lent a kapus azt mondta neki: — Tessék csak fölmenni! Az ügyvéd úr már fönt van. Gyanútlanul fölbarsogott tehát, de mikor be akart nyitni, az ajtóit zárva találta. Kopogtatott, de nem kapott választ. Kopogtatott hát újra. Ekkor egy bősz alak dugta ki a fejét az ajtón és dühösen kiáltotta. . .— Mit akar itt? Mars! De kérem, én hivatalos ügyben... — Most nincs hivatalos ügyfölvétel. Mars! Hogy még nagyobb eredménye legyen a szavanak, feléje suhintott egy női napernyővel. A hivatalnok följelentést tett az egyesület választmányánál, amely nyomban összeült, hogy tárgyalja az ügyet. Itt aztán kiderült, hogy miért volt olyan nemeslelkű és áldozatkész az ügyvéd úr. Bespórolta a szobát "ti "pl Elek, bankigazgató egyszer odahaza ebédnél valamin fölfortyant és ingerülten mondta: — Ez mégis szemtelenség! Általános megbotránkozás a comme il fautellenes kifejezés hallatára. Neje, hogy a kis leány előtt kimentse a szörnyű etikett-sérelmet, igy szólott: — Látod, kis leánykám, azt a szót, hogy (szemtelensége nem illik kimondani, apuska is csak azért mondta ki, mert ő tót születésű és így nem ismeri a szavakat... Megértetted ? — Igenis, mama! Ez az incidens elfeledtetett és egy hét múlva a zágrábi zavargásokról beszéltek az asztalnál. Elek fölháborodva beszélte el, hogy azok a gonosz horvátok már megint letépték a magyar zászlót. A kisleány hallgatta egy darabig, aztán az asztalra ütött kicsi öklével és dühösen mondta: — Ez mégis szemtelenség... pedig én nem is vagyok tót!... *KQD A New-York-kávéháznak tizenkét szeparéja tudvalévőjéig igen kényelmesen van berendezve. Nemcsak pezsgőzni lehet bennük, de kényelmesen átadni is. A saeparénak ezt az utóbbi tulajdonságát egy ismert írónk tavaly nyáron arra használta fel, hogy ha lekéste az utolsó esti vonatot, amely falazó családjához vihette volna, szépen beszállt a New York valamelyik szeparéjába és kényelmesen aludt ott ki a reggeli vonatig. Megtörtént egyszer, hogy az írónak az öcscse Burapeetre jött. Az öcs és bátyja gondtalanul töltötték az estét, mire észrevették, későre járt az idő.— Menjünk haza! — indítványozta az öcs. ■— Igen ám, de nem lehet, —- felelte a bátyja. -r- A feleségem lecsukta pesti lakásunkat. Még pedig azért, hogy kénytelen legyek mindennap meglátogatni őt Nagymaroson. — Hát akkor menjünk valami fogadóba — folytatta az öcs. Ugyan minek mennénk! Kár a pénzért. Itt van a New York, ott alszunk reggelig szépen, így is történt. Az öcs később hazament vidékre és miután több öcscse volt, azoknak elmesélte, hogy milyen olcsó Pesten a kvártély: egy krajcárjába se került, mégis perzsa szőnyegeken aludt. Az idén, Szent István-napján az írót a második öcscse kereste fel Pesten. Igen ám, de az író éppen akkor nem volt a fővárosban. Elutazott valahová vidékre. Az öcs kereste egy darabig a bátyját, míg ráköszöntött az éjszaka. Nem sokáig gondolkozott. Nyugodtan benyitott a New Yorkba, hamarosan megismerkedett a fiatal Harsányival, aki felfogván a helyzetet, felajánlotta a szeparét éjszakai alvásra. Az öcs köszönte a szállást. Másnap este, mikor az öcs fáradtan az egész napi kóborlástól, megérkezett a New Yorkba, éppen el volt foglalva az illető szeparé. Az öcs türelmetlenkedve hivatta a kávést. — Micsoda eljárás ez, Harsányi úr? A szobám elfoglalva .... A kávés elmosolyodott. — Kérem, talán szolgálhatunk egy másik szobává! .... Az öcs összeráncolta a homlokát. — No nem bánom, felelt megbocsátólag. De aztán az is éppen olyan kényelmes legyen! így tartott ez napokig. Az író még mindig nem érkezett vissza vidéki útjáról, az öcs végre megunta a pesti életet és egy hét múlva elbúcsúzott a New Yorktól, melegen megrázta a kávés kezét. — Nagyon meg voltam elégedve, Harsányi úr! Nekem még három öcsém van otthon. A jövő héten azok jönnek Pestre. De ne haragudjon ám, ha a feleségüket és a kis babákat is magukkal hozzák. Hisz Úgyis van elég szeparéja.______ Harsányi most aggódva kémleli a vidéki vendégeket, vájjon mikor állítanak be az író öcscsei a feleségekkel és a kis babákkal? színház és művészet. A berlini tárlatról. — Saját levelezőnktől. — Berlin, augusztus végén. A büszke poroszok nem szívesen hallják, hogy a német képzőművészetnek München a fővárosa. A múlt kedvezőtlen viszonyait fenhangon eltagadni haszontalan, de a jelenben könnyen módját ejthetik annak, hogy Berlin hegemóniája legyen nyilvánvaló. S bátran hivatkozhatnak ma már a «rideg» statisztikára: az idevaló nagy képkiállítást jóval többen látogatják, mint a müncheni Glaspalastot. Érdekesebb tárlatot persze nem lehet parancsszóra teremteni, érdeklődőbb közönséget még kevésbbé: a berlini képkiállítást beállították tehát egy nyári mulatóhely közepébe. Aki a kiállításra vált jegyet, két porosz katonazenekarban és ezenfelül mindabban gyönyörködhetik, ami nélkül nyári mulatóhely el nem képzelhető. Vagy tán helyesebben: annak, aki katonazene mellett akar vacsoráin, joga van kétezer képet is megtekinteni. A «művészetek egyesítése» így szépen jövedelmez, — igaz, hogy a másik hasonló mulatóhelyet, a Zoologischer Gartent, mégis csak többen látogatják. Itt képek helyett állatseregletből áll a ráadás. Igazságtalanság volna elhallgatni, hogy a sétahangverseny közönsége is érdeklődik—, egy kép iránt. Kampf Artur képe: «Die beiden Schwestern». A porosz királyi tartományi művészeti bizottság — hivatalos testületnek rövidebb címe nem lehet — elhatározta, hogy e képet a National-Gallerie számára megvásárolja. Berlini festőt nem érhet nagyobb kitüntetés; e galériában gyűjtötték össze a modern német művészet száne-javát, Böcklin, Lenbach, Menzel legszebb képeit. Csakhogy az utolsó szó itt minden kérdésben a császárt illeti, s I. Vilmos vétójogával élt. Nem mondotta, hogy sic volo, sic jubeo, nem a császár jelentett ki valami legfelsőbb határozatot, hanem a művész, a műkritikus mondott ítéletet, aki meg is okolja a véleményt. II. Vilmos szerint Kampf Artur képén a két kis leány csúnya. Nehogy félreértessem: nem a megfestésük csúnya, hanem ők maguk, az arcuk, a termetük. S a felséges urat nagyon emlékeztetik Velasquezre, aki szintén ilyen csúnya leánykákat festett Kampf képe tudniillik egy vásári bódé hirtelen összetákolt színpadát ábrázolja, amelyen két kis leány — az egyik rózsaszínű, a másik sötétszürke ruhában — valami betanult nótát énekel. Az arcuk üde, a ruhájuk díszes s mégis valami kopottság van arcon is, ruhán is. Egykedvűen, unalommal éneklik óráról-órára ugyanazt a dalt, — s a megszokott mozdulatok fárasztó egyhangúsága a két kis «művésznőt» annyira megöregíti! A pódium előtt valaki — az apjuk vagy az impresszáriójuk — gitáron kíséri az éneküket Törődött arcán semmi keserű ellentét, csak lemondás van. A kép borús hangulata csodálatosan hat a képzeletre. Szinte látjuk a bódé összeverődött publikumát amelynek roppant tetszik a két testvér ügyeskedése, és tapsol, és újráz, míg a leánykák fáradtan csókot hintenek jobbra-balra, az öreg újra felveszi az ócska hangszert és elölről kezdődik a mutatvány. S közben be-behallatszik a kikiáltó rikácsoló hangja. Csak tessenek, tessenek besétálni... II. Vilmosnak igaza van. Kampf Artur leánykái csúnyák. S ha a szemük nagyobb volna is, a hajuk hosszabb és göndörebb, még akkor is csúnyák maradnának. A gyermekarc, a gyermektekintet és a céltalan, fárasztó, lelketölő mesterség beszédes ellentéte a legszebb gyermeket is megmatítaná. Pedig a festészetnek oly szép és hálás témái vannak! Csak a dísztermeken kell végigfutnunk, hogy meglássuk őket: a porosz hadgyakorlatokon a legelőkelőbb tisztek és a leggyönyörűbb paripák vannak ott — a Hohenzollern-családnak oly délceg fiai vannak, —is van-e szebb látvány, mint egy német hadihajó a tengeren? Az imperatornak még Velasquez dolgában is igaza van. Kampf képe, vagy legalább a rózsaszínruhás leányka tényleg emlékeztet Velasquezre, aki tagadhatatlan, csúnya gyermekeket is festett. Sőt festett uralkodókat is és annyi legalább bizonyos, hogy Velasquez egyetlen uralkodóportraitje sincs olyan szép, mint, mondjuk, Hermann Knakfuss képén II. Vilmos. E kép címe egyébként: «Ő Felségük a császár és a császárné bevonulása Jeruzsálembe 1898. október 29-én.» Németül még szebben hangzik. A liberális lapok lázonganak, parlamenti interpellációkról, a kultusz-budget megtagadásáról beszélnek. Pedig — nem győzöm eléggé ismételni —, a felséges úrnak igaza van. Sőt azon gondolkodom, hogy egyáltalán értelmes dolog-e a berlini kiállítás sok, sok képéből kiválogatni, megemlíteni az érdemeseket, mikor fekete vagy vörös sasrendeket úgy sem osztogathat az ember. K.e. / -(*) Népszínház. A Népszínház művészi személyzete már a fővárosba gyülekezett, hogy részt vegyen az e hónap 28-dikán, szerdán tartandó első próbán. A személyzet egyszerre próbál Stoll Károly főrendező vezetése mellett Erkel Jenőnek operettjéből, melynek címe «Masinka, az egyetem gyöngye» és Bokor József «Huszárkisasszony» című új operettjéből. E két hazai tennek, valamint Dankó Pistának, a nemrég elhunyt dalköltőnek a cigányéletből merített, hátrahagyott népszínműve, az ezzel kapcsolatban rendezendő cigányzene versenynyel, fogja betölteni a Népszínház szeptember havi műsorát. (*) Szerbia tizedszer. Az Uránia-színházban csütörtökön este lesz a tizedik előadása Strausz Adolf nagysikerű darabjának, «Szerbiá»-nak. Ez alkalommal új mozgófényképeket fognak bemutatni, amelyek a képsorozatot teljessé teszik. (*) Krecsányiék a Népszínházban. Krecsányi Ignác budai színtársulata még három estén játsza el a Népszínházban Gorkijnak «Éjjeli menedékhely» című drámáját és pedig holnap, csütörtökön és pénteken. Az utolsó három előadás énekes darab lesz. Szombaton *A komé-