Pesti Napló, 1903. augusztus (54. évfolyam, 208-237. szám)

1903-08-30 / 236. szám

236. szám Budapest, vasárnap íráSTI NAPLÓ, 1903. augusztus 30. 13 Magyar szerzők művei közül ifj. Á­b­r­á­n­y­i Emil «Ködkirály» cimü operájának és B­e­r­t­é Henrik «Velencei karnevál» cimü hallétjének be­mutatását tervezi az igazgatóság. Tervbe van még véve azután Schweida Rezsőnek «A képzelet» című egyfelvonásos, két képre oszló dalműve is, továbbá gróf Zichy Géza «Gemma» című tánc­költeménye, mely néhány hónappal ezelőtt szép sikert ért Prágában. Fölelevenítik Mihalovich «Toldi»-ját is, Toldi szerepét Bochnicse­k­nek, Piroskáét N­e­y Herminának szánta az igazgató. Az esztendő művészi eseményének Gluck «Orfeusz»-ának, továbbá Wagner nálunk még elő nem adott «Rienzi»-jének bemutatóját szánják. Az előbbi klasszikus mű előadását a kiállítás drá­gasága tette eddigelé lehetetlenné. Népszínház A Népszínház személyzete szeptember 1-én kezdi meg az előadásokat s ez alkalommal a szezon elején közzéteszi az igazgatóság az új daraboknak a sorozatát, amelyeket a jövő évadra megszerzett. A sorozat természetesen a szezon alatt változa­tosan megy keresztül, amennyiben az időközben elfogadott magyar darabokkal s a külföldön nagy sikerrel színre kerülő újdonságokkal gazdagodni fog. Az igazgatóság a személyzetet is szaporította szeptember 1-étől kezdve, így tagja lesz a Népszín­háznak Komlóssi Emma a vidéki színpadok ismert primadonnája, ki a Népszínházban is szép sikerrel vendégszerepeit. Tagja lesz továbbá R­é­d­e­y Szidi operett-énekesnő. Szeptember elsején kezdik meg működésüket F­e­k­e­t­e József új karmester, ki a Magyar Színháznak volt évekig első karmestere, és I­r­s­a­i Leó, fiatal baritonista. Az igazgatóság ezeken kívül több fiatal tehetséget taníttatott a saját költségén fővárosi énekmestereknél, hogy az énekes ensemble erősödjék. Az ének- és zenekart október 16-ára felfrissítik. A személyzet megszaporítása lehetővé teszi az új darabok bemutatásán kívül a régi jó darabok felújításának ciklusát s hetenként egy napon ifjúsági előadások tartását is. Szeptember folyamán pedig a magyar népdal népszerűsítése érdekében országos cigányversenyt tervez az igaz­gatóság. Az eddig színpadra készen álló anyag a következő: Eredeti darab­ok: Bokor József népszínműve: *A kisterű csendbiztos». G­é­c­z­y István és Hegedűs Gyula nép­színműve: «Az apostol». D­a­n­k­ó Pista hátrahagyott népszínműve: «Cigányélet». Lakos István népszínműve : «Az óvódás kis­asszony». B­é­­­d­i Izor színműve : «Bonaparte». Erkel Jenő és Rössel Nándor operettje: «Masinka, az egyetem gyöngye». Szabados Béla és Lövik Károly nép­színműve: «Felsőbb asszonyok». Stoll Károly és Pásztor Árpád operettje: «A kis császár». Hűvös Iván és Faragó Jenő operettje: «Katinka grófnő». B­o­k­o­r József operettje: «Huszárkisasszony». Barna Izsó, Balla Miklós és N­y­á­r­a­y Antal operettje: «Senki». Fejér Jenő és B­é­­­d­i Izor operettje: «A kültelki hercegnő». Külföldi darabok: Rostand Edmond drámája: «A sasfiók» (L'aiglon), fordította Ábrányi Emil. D­r­e­y­e­r Miksa: «Az élet völgye» (In Thal des Lebens), fordította Márkus Miksa. Leslie Stuart és Owen Hall: «Az ezüst papucs» (The silver slipper), fordította H e 1­ t a y Jent*. Eg­ster operettje: «A vándorlegény« (Bru­der Staubinger), fordította Faragó Jenő. Millöcker operettje : «A nőszabó», fordí­totta Szomaházy István. Messager operettje: »A kisorsolt meny­asszony», fordította H­e­lt­a­i Jenő. L­e c­o­q­u­e operettje : «Yetta». Arthur E. Godfrei és Harry Graham operettje : «Senki kisasszony» (Little miss Nobody.) Zeller Károly operettje : «A pincemester». Bayer operettje: «Arabella», fordította B­é­­­d­i Izer. Weinberger Károly egy operettje. Henequin bohózata : «A dajka», fordította H­e­jt­a­­ Jenő, (*) Budai nyári színház. Elég szerencsés kézzel választotta meg Strecsányi igazg­­ó mai reprizét­­is, a „Nagyzás hóbortj­a“-t, ame­ynek egész­séges humora és pompás komikai kő­s­­ei ma is megteszik hatásukat. A tendencia ugyan elvész az események rohanásában, de bőven kárpótolnak érte a mulatságos jelenetek, melyeket a színészek alaposan ki is használnak. A mai reprizben igen kedves volt Konrád nadrágszerepében Medgya­szay Vilma, a Vígszínház nemrégiben végzett ambiciózus növen­déke. H. Borostyán Irma bájosan adta Bertát. T. Hadrik Anna ma is bizonyságot tett arról, hogy intelligens művésznő. A férfiakat kevésbbé illeti elismerés. Túlságosan megjátszanak miden alig jelentős mondatot. Közülök csak Körmendy és Palágyi emelkedett ki. (*) Újházi bucsufellépése. A városligeti nyári színházban holnap, vasárnap este Újházi Ede két legkiválóbb szerepében búcsúzik el a színház közönségétől. A «Lengyel zsidó» című­ színműben és a «Kölcsönkért feleség» című bohózatban lép föl. Az utóbbi darabban G­a­b­á­n­y­i István, a Nemzeti Színház fiatal tagja is közreműködik. (*) Híreit a Nemzeti Színházból. Kedden, szeptember 1-én nyílik meg a «Nemzeti Színház» a nagy­közönség előtt. Megnyitó előadásul színre kerül Rákosi Jenő öt felvonásos vígjátéka «Aesopus», melynek ez lesz a 46-ik előadása. A vígjáték szereplői közül újak : Bakó, P­e­t­h­e­s, Rózsahegyi és Váradi Aranka. Szerdán, szeptember 2-án «A proletárok» van a műsoron, Irén szerepében Török Irmával. Senki Gáspárt pedig a kis V­á­r­a­d­i Ilike fogja játszani.A «Nem­zeti Színház» előadásai a most megnyíló szezonban rendesen fél 8 órakor kezdődnek. Hosszabb dara­boknál a 7 órakor való kezdés a színlapokon külön lesz jelezve.­­*) A Király-színház új darabjai. Az októ­ber 15-én megnyíló új «Király-színházban» az első estén Martos Ferencnek és Husz­ka Jenőnek, a «Bob-herceg» népszerű szerzőinek új operettje, az «Aranyvirág» fog színre kerülni. A nagy­ személyzetű fényes kiállítást igénylő énekes játék után minden valószínűség szerint Csepreghy Ferencnek, a «Piros bugyeláris» és «Sárga csikó» szerzőjének a «Vízözön» című látványos színműve lesz az új szín­ház második újdonsága. A «Vízözön»-höz az igaz­gatóság megbízásából Sztojánovits Jenő írt muzsikát. E két bemutató után még meg nem hatá­rozott sorrendben következnek majd azok az új darabok, amelyeket a «Király-színház» igazgatósága a hazai és külföldi termés legjavából válogatva őszre beszerzett. (*) A Vígszínház kedden, szeptember 1-én a „teknősbéká“-val kezdi meg előadásait. Szerdán a „Dupont“, G­e­v­a­u 11 bohózata kerül színre, amely a múlt szezon utolsó és egyúttal egyik leg­sikeresebb újdonsága volt. Csütörtökön az „Osztri­­gás Mici“-t adják és következő nap Feydeau másik népszerű darabját, a „Mici hercegnő“-t. Szombaton lesz a „Korbács“ bemutatója. Ebben a bohózatban lép föl először Harmat Hedvig, a Vígszínház új tagja. (*) Magyar művész kitüntetése. Füredi Sándor, fiatal hegedűművész meghívást kapott Ber­linbe a szeptember 30-án tartandó Wagner-szobor leleplezési ünnepélyt megelőző nagy megnyitó hang­versenyen való közreműködésre. (*) A Magyar Színház. A nyáron a Magyar Színház nézőterét újjáalakították, s e héten véget értek már a festő és kárpitos munkák is. A falak és ülések borításának úgy színe, mint kivitele tel­jesen újszerű a hazai szinházak díszítésében, s az igazgatóság a fényes új nézőteret szeptember 1-én A drótostót hatvanötödik előadásán nyitja meg a közönség előtt. Lehár Ferencz népszerű operettje ez alkalommal hatvanötödször kerül színre. A drótostót a hét minden estéjén színre kerül a bemutató szereposztásában. Jegy már vasárnaptól váltható a Bárd testvérek zeneműkereskedésében, a színházi pénztárt pedig kedden nyitják. (*) A Nemzeti Szalon őszi programmja. A Szalon nyári kiállítását a napokban becsukják. Szep­temberben rendezik az első kiállítást Margitta­y Tihamér képeiből s 12-én nyitják meg. A rendes őszi tárlat október 18-ától november e­ső hetéig lesz nyitva és ezután hozzáfognak Ferenczy Károly kollektív kiállításának rendezéséhez, mely november 15-én nyitik meg. (*) A Népszínház műsora. A Népszínházban szeptember 1-én, kedden kezdődnek meg az elő­adások, a «Cigánybáró»-val. Szaffi szerepét Hegyi Aranka játszsza. Szerdán „Hektor kisasszony“-t, csütörtökön „Rip van Winkde“-t, pénteken a „Kísér­­tet“-et, szombaton ismét „Rip van Winklé“-t adják. A jövő hét ele­én lép föl először Küry Klára a a „Lili“-ben. A cigány hangversenyek 8-ikán kez­dődnek. . (*) Uránia. S­t­r­a­u­s­z Adolf új darabjának, S­z­e­r­b­i­á­nak n­agy sikere következtében a jövő Irtán mind n­e­v ez lesz műsoron. A jövő­ hét 'folyamá a ravyszáv, a társaság jön Szerbiáhóz," hogy magyar szí­ládon láthassa saját hazája term­észeti szépségeit. Vasárnap mérsékelt helyárakkal a múlt szezon legutolsó újdonságát: Az orvos régen és most című darabot a­dják. (*) Női festő­iskola. A Karlovszky Berta­lan vezetése alatt álló női festő- és rajziskolában a tanfolyam szeptember 1-én nyilik meg. A beira­tások már megkezdődtek s bármikor elfogadtatnak Karlovszky Bertalan lakásán (Városligeti fasor 25. II. em.) Az iskola helyisége ugyancsak a fasorban 25. szám alatt van. (*) Budai nyári színház. A budai nyári színházban holnap, vasárnap délután Pintér Imrének, a Városligeti Színkör tagjának felléptével „A sárga csikó“ kerül színre. Este Jókainak „Az aranyember“ című színművét adják. Hétfőn „A becsület“ és szerdán Gergely Giza vendég­felléptével a „Lili“ van műsoron. Kedden, csütörtö­kön és szombaton Kiss Mihály és Szirmai Imre vendégjátékául az „Éjjeli menedékhely kerül színre. Pénteken 0 11 - á­n Klotild felléptével a „Troubadour“-t adják. Vasárnap lesz a bemutató előadása „A falu rózsája“ című eredeti nép­színműnek, melynek szerzője Pintér Imre. A nép­színmű egyik főszerepét maga a szerző fogja játszani. (*) Mesteriskola zongorára. Somogyi Mór zongoraművész zenekonzervatóriumának kere­tében a zongoratanszakot mesteriskolával bővíti ki. A mesteriskolával oly intézmény létesül, mely a már kész zongorázókat a legfelsőbb zenei leképzésben részesíti. Foglalkozik a zongorázó technikájának legmagasabb fokra való fejlesztése mellett a mester­művek szintetikai és analitikai formatanával, a zene­­történet és zeneesztétika magasabb szempontból való tárgyalásával. A mesteriskolában a magasabb zon­gorajátékot Somogyi Mór­a kitűnő zongoraművész tanítja. A mesteriskola keretében felöleli még az általános zenetörténelmet, esztétikát és zeneszerzés­tant. Jelentkezni lehet naponta 9—6 óráig a kon­zervatórium igazgatósági termében (Erzsébet­ körút 44. szám.) (*) Az ó­budai zeneintézet. A III. kerületi zenekonzervatóriumban a beírások augusztus 31-én hétfőn kezdődnek és naponta délután 3—6-ig tarta­nak az intézetnek Lajos­ utca 68. szám alatti helyi­ségében. FŐVÁROS. * Tanítók és tanítónők esküje. Ma délelőtt tették le az esküt Rózsavölgyi Gyula alpol­gármester előtt azok a tanítók és tanítónők, akiket a tanács a nyár elején választott meg. Rózsavölgyi alpolgármester az eskü után lelkes beszédet intézett az uj tanítókhoz és tanítónőkhöz s fölhivta őket, hogy nemes feladatukat mindig lelkiismeretesen tel­jesítsék. * A képviselőválasztók névjegyzéke. A főváros központi választmánya ma délelőtt M­a­­tuska Alajos helyettes polgármester elnöklésével ülést tartott. Á­g­o­t­h­a László tanácsjegyző jelen­tette a választmánynak, hogy a képviselőválasztók 1904. évi jegyzékére beadott fölszólalásokat a vá­lasztmány elintézte. A fölszólalókra hozott határoza­tokat negyvenen megfölebbezték. A fölebbezéseket a központi választmány fölterjeszti a Kúriához. * Ingatlanforgalom a fővárosban. A lefolyt héten a következő ingatlanok kerültek átiratás alá: A pesti oldalon: Stuchlik András X., Stéder­­váry-utca 33. számú háza Róth József és nejére 21.300 koronáért. — Kálnoky Gyula és neje VIII., Szigetváry-, utca 13. számú háza Böhm Sándor és nejére 36.000 ko­ronáért. — Kály Gábor VII., Murányi-utca 25. és X., Zalán-utca 12. számú házak felerésze Kály János és Erzsébetre (öröklés). — Szilley Emil és Kornél VII., Rózsa­ utca 19. számú házuk kétharmad része özvegy Szilley Lajosnéra (ajándék). — Förster János VII., Vá­rosligeti fasor 23. számú ingatlana a Pesti ág. hitv. ev. egyház főgimnáziumi alapja 100.000 koronáért. —­­Welnrek Fülöpné VII., Damjanich-utca 46. számú háza báró Nyáry Sándornéra (csere). — Pesti Hazai Taka­rékpénztár VII., Damjanich-utca 44. számú háza Dick Vilmosra 116.700 koronáért. — Mandl Ignác VI., Vá­rosligeti fasor 19—21. számú telke Pesti ág. hitv. ev. egyház főgimnáziumi alapra 193.000 koronáért. —Kegl Julia VI., Váci-körut 9. számú ház egyhetvenketted része Kegl Dezsőre 4000 koronáért (árverésen). — Thury Já­nos VI., Lehel-utca 6. számu ház felerészét özv. Thury, Jánosnéra (öröklés). — Tóvárosi Fischer Ignác X. He­ves-utca 38. számú háza Hlatky Istvánra 2655 koroná­ért. — Neugeboren Vilmos VIII., József-utca 84. sz. háza Krakauer Jakabnéra 120.000 koronáért. — Schwalb Rudolf és neje VIII., Fecske-utca 16 számú­­ házuk Bartó Istvánra 24.847 koronáért. — Dukát Károlyné VIII., Német-utca 34. számú háza Farkas Anasztáziéra 60.000 koronáért. — Özv. Pil­mayer Lőrincné és fia IX., Gyep-utca 30. számú házuk Kreisz István és nejére 30 ezer koronáért. — Friesz testvérek I., Gyep-utca XI4. számú házuk We’nder Terézre (vé'e'jog címen.) —Barsy Rikárd és neje X., Család-utca 15. számú házuk Frankl Samu és Emilre 30.400 koronáért. A budai oldalon: Id. Holzspach Nándor I„ Li­­pótmező 72531./g—3. és 7254/4. helyrajzi számu in­gatlana ifj. Holzspach Nándor és társaira 38.000 ko­roáért (árverésen). — Rennbauer Károly II., Margit­­­ körút 3317. helyrajzi számú ingatlannak, felelés­­e özv. Steinhá­cz Károlyné és Józsefre, (öröklés). — Grünfeld Samu IT, TC.ökrész-dülő 5610. 03’ 871'v'1—2.' helyrajzi számú ingatlana Grünfeld Árminra 1050 koronáért. —

Next