Pesti Napló, 1903. október (54. évfolyam, 268-298. szám)
1903-10-03 / 270. szám
10 Budapest, szombat _______PESTI NAPLÓ,________ 1903. október 5. 270. szám!'~/| fi — Ugyan, hagyd már abba! és a leány nem mereng, hanem — böjtöt. |y .-i ;A'i % ' :r, i 1- ! * ’ |f '■ o Egy fővárosi nyári színház igazgatója most, |a szezon befejezése után nagy vacsorát rendez, i; ' A többi* között találkozott egy epés újságíróval, aki sok keserű percet okozott már neki. Nyájasan megszólította: 1 ■ — Tudja mit, felejtsünk el mindent, most már ■úgyis vége a szezonnak. !! — Hát jó, béküljünk ki. !!': ! — Ezennel meghívom vacsorára. Legyen szerencsém vasárnap este. ij , A kritikus tiltakozva mondta:' ' — Mindent, csak ezt nem! Ez lehetetlen! Én nem ehetem önnél. \[ —Miért? 11 • — Mert azt beszélik, hogy ön a színészei zsírjával főz! SZÍNHÁZ és művészet. Két szék közt a pad alatt. (Calderon vígjátéka. Nemzeti Színházban adták ma este először.) A nézőtéren a huszadik század, a színpadon a tizenhetedik. Túl a lámpákon a középkori Madrid egy csendes utcára vonul, spádés, tarka donok és csipkekendős donnák lépkednek, idelenn pedig a zsöllyékben közömbösen feketeruhás urak és örökké szipes, örökké csillogó hölgyek ülnek, úgy látszik, a nők pompája sohasem fog elszürkülni, mint ahogy a szerelem és az udvarlás nyelve is örökké dús és káprázatos marad. A Calderon mester virágnyelvét azonban mi, a kemény, egyenes nyelv gyermekei sohasem fogjuk ■utolérni. .«Keze, sajkája a haja óceánján úszik« — bókol a Calderon szerelmese fésülködő tündérének. És az öt ujját jázmin virágokhoz hasonlítja. Ilyen édes túlzásokkal van tele a Calderon epekedő zenéje. Mi szegényebb nyelvűek vagyunk, de szeretni... Ez az egyetlen reményünk, hogy meg fogjuk érteni a tizenhetedik századbeli mestert. Megértjük-e? A Calderon emberei „megszólalnak és nem telik bele néhány perc, lelkünkbe derű lopózik. Itt-ott már rövid kacajok szakadnak ki a spleenes keblekből, amint a Calderon bűvészi biztos keze közéjük szórja szellemességeit. Ezek a háromszázados ötletek mily üdék, mily elevenek és milyen könnyen érthetők. A nőről szólnak, az örök nőről, akit csak igen igen szomorú emeberek értenek meg, mint Shakespeare és Calderon. A Calderon asszonyai világhírűek. Mikor megjelennek, csak parázsló, fekete szemüket, hollófekete, vagy aranyszőke hajukat látjuk, de mihelyt beszélnek és cselekednek, el vannak árulva, le vannak, leplezve. Nem durván, hanem azzal a finoman mosolygó szomorúsággal, amely Calderont jellemzi, aki a spanyol udvar szellemes ,«maitre du plaisir»-je volt és csupán a lelke mélyén őrizte a filozofikus talizmán-mondást: «Az élet álom». A nagy álmodó öntudatosan álmodott és olykor magát is gúnyolta. Egyik vígjátékában ezt mondja az egyik szereplője: — Ez olyan, akárcsak Calderon darabja, mert ebben mindig benn kell lenni egy álarcos lovagnak és egy fátyolos hölgynek. Csakugyan a Calderon mintegy százötven darabja közül — a drámáit már ismeri a Nemzeti Színház közönsége — a szapora vígjátékok nem tudnak ellenni «el Escondito», az álruhás lovag és «la Tapada», a fátyolos hölgy nélkül. Ezek a protagonistái a legtöbb Calderon-vígjátéknak és körülök forog a kedves, tréfás álom, amely egykor a spanyol udvart szórakoztatta, ma este pedig a Nemzeti Színháznak, vagy jobban kongó szóval: a huszadik századnak közönségét mulattatta. A ma esti darabban az Escondito, a csélcsap lovag egyszerre két Tapadót bolondított: a szegény, de szép Beátát és a kevésbbé szép, de gazdag Donna Klárát. És hogy a csele jobban sikerüljön, falánk szolgáját, Rodrigot is lovagnak öltöztette. A végén azonban kiderült a kópésága és «két szék közt a pad alá» esett. De mily virtuóz és kedves szatírája a szerelmi játéknak lappang e kis, bájos mesében. Ma minden férfi, mint elvi Don Juan hagyta el a nézőteret. De — és ez a Calderon boszorkánysága — az asszonyok sem haragudtak. A vígjáték mai előadásába egy kis melankólia is vegyült. Egy szelíd, kedves poéta poszthumus szavát hallottuk, amely, késő visszhangként hallatszott a színpadról. A Calderon verses vígjátékát ugyanis részben Makai Emil fordította a rímelés olyan virtuozitásával, hogy néha négy szótag is összecsengett-bongott. Ezek a túl tökéletes rímek kissé stilizálttá tették a színészek nyelvét — pláne a szereplők kellemetlenül kattoghatták is a kádenciákat , de nem rontották le, sőt talán kedvesebbé tették azt a bohó álmot, amit Calderon sem vett komolyan. Rózsahegyi volt különben az egyetlen színész (a falánk inas szerepében), aki a virtuóz verselés humorát okosan kihasználta. A tanulság pedig ebből: Sosem lesz szalonna ebből. Eféle pajkos rímekkel meg megnevettette a publikumot. Kár, hogy a többiek is épp oly humorosan nyomták meg a szótagok végét, amivel Úgy látszik, akadozó memnotechnikájukat segítették. A fordítás gyengébbik felét egyébként az élő Huszár Vilmos vállalta magára. A szereplőkről szólván: Rózsahegyit már megdicsértük, Császárnak is voltak sikerült percei, bár azt hiszszük, a két szék közt kissé a pad alá esett, sem elég cinikus, sem elég vidám nem volt. Alszeghy I. és Lánczy Ilka a két spanyol donna szerepében, Delli Emma és Ligeti Juliska mint spanyol komornak kedvesen játszottak. Gabányi, Dezső és Pethes is dicséretet érdemelnek, úgy, hogy ha valamit ócsárolnunk kellene, az «ensemble» volna, de ez nem volt ott. A közönség hangulata felderült az előadás alatt és azt hiszszük, hálásan távozott, bár hálája jelét nem nagyon mutatta. És ez így van jól. A nagy spanyol mosolygóval mi is azt tartjuk, hogy La vida es sueno. Az élet álom.Síri. (*) Eisenhut műveinek kiállítása. A kegyelet rendezte ezt a kiállítást, de a művészet is magáénak vallhatja. Féléve sincs, hogy Eisenhut Ferenc meghalt, itt hagyva a színek és örömök világát. Ez a mi földünk neki nem a siralom völgye, hanem az élet szépségeinek birodalma volt. A színekben való gyönyörködést is az élet szépségei közé sorozta. S hogy nagyon szerette a színieket, duskálkodni kezdett a festékben. Nem szinszimfóniákat, hanem festékorgiákat festett. Talán ennek is az volt az oka, hogy mindig uralkodott rajta a saját fizikuma erejének tudata. A tolongás, a nem nagyvonalú, hanem sokvonalú rajz, a sok festék volt a művészetének kedves tartalma. Talán, ha nem pihent volna meg félúton, ez a tartalom mélységessé lehetett volna. De megpihent vándorútja közepén, fejlődése valamely közbeneső stációján. Tragikus dolog, hogy éppen a művészetében pihent meg a mindig fáradhatatlan, az erejét büszkén érző izomember! Hanem azért ez a félbenhagyott művészet érdekes. Világot vett abba, hogy mivé lehetett volna valaki, aki lemondott, még mielőtt elszólították volna. Ezen a kiállításon, kint a Műcsarnokban, egész sor képét, vázlatát, rajzát láthatjuk. Nála is a vázlatok a művészibbek. Nem is azért, mert közvetetlenebbek, hiszen a rajzai is azok volnának, mégse olyan érdekesek, nem is olyan őszinték, mint azok a festékkel, ecsettel való első fogalmazványok. Nézzék meg ezt a kiállítást minél többen és vegyenek is egyet-mást a hagyatékból. Hiszen olcsón vehetik meg a képek javarészét. Jó képekért a kevés pénzt kár sajnálni. De nézzék meg Schuster színes harcait is. Örömük telhetik benne. Igazi művészember alkotásai. A mi szegényes reprodukáló művészetünket igen értékesen gyarapítják.• (*) Wagner-előadások Bayreuthban. A bayreuthi előállások sorrendjét most állapították meg véglegesen. Az előadások július 22-től augusztus 20-ig tartanak s ez idő alatt kétszer kerül színre a «Niebelungok gyűrűje» című trilógia, kétszer a «Parsifal»" és ötször «Tannhäuser». A jövő esztendei előadásokon missz szadora Duncan is közre fog működni. Az antik tánc művésznője most két hétig Wagner Cosima asszony vendége volt Bayreuthban s itt szerződtették őt a bayreuthi előadásokon való közreműködésre. (*) Masinka, Rössel Nándor és Erkel Jenő háromfelvonásos operettje; ma este mutatták be a Népszínház színpadán. A szöveg szeretetreméltóan naiv, a színpadi technika legelemibb ismerése nélkül íródott. Masinkának, egy orosz diákleánynak szerelmi történetét beszéli el, helyenként némi érzékkel a szentimentális poézis iránt és legtöbbször buzgó törekvéssel a burleszk felé. Cselekményét maga a szerző is indigha szánta arra, hogy tovább adják nyomtatott betűben. Inkább az a hivatása, hogy néhány szerencsés és szerencsétlenn énekszámnak kerete legyen. Elég, ha azt mondjuk róla, hogy mozgalmas és alkalmas a rendező csoportosító talentumának kifejtésére. Nem a szövegíró, hanem az igazgatóság mulasztása, hogy a szövegversek borzalmasak. Ma már bevett szokás, hogy az operettek versszövegeit gyakorlott, ügyes versfaragók írják és ha a szövegíró nem az, másról kell gondoskodni. — A zene többé-kevésbbé dilettáns, de mindenesetre talentumos munka. Még nagyon a sablonokban halad, de invenciója sokszor kiemeli belőlük. Néhány énekszámnak zajos hatása volt. — Az előadás alkalmat adott az igazgatóságnak arra, hogy új énekesnőjét, Komóssi Emmát bemutassa a közönségnek. Amit ma este láttunk, abból inkább csak a külsőségekre következtethetünk. Szép megjelenésű, kellemes mozdulatú szubrett nagy hanganyaggal és fejlett énektudással. Ma este határozott nagy sikere volt. Kovács Mihály, Szirmai, Harmath Hana, Újvári, Kiss Mihály buzgólkodtak a darab sikeréért. A közönség sokat tapsolt. (II.) (*) Művásárlás. Az Országos Képzőművészeti Tanács művásárló bizottsága Forster Gyula miniszteri tanácsos elnöklésével ma délelőtt a városligeti Műcsarnokban, majd a Nemzeti Szalonban ülést tartott, hogy az Eisenhut Ferenc hagyatékából és a Margitay Tihamér kiállításából kijelöljék a Szépművészeti Múzeum számára megvásárlandó képeket. Az ülésen a kultuszminisztérium képviseletében dr. Lippich Elek miniszteri osztálytanácsos és dr. Huszka Jenő miniszteri titkár, az Országos Képtár részéről ,dr. Térey Gábor igazgató volt jelen. A tanács mind a két tárlatból számos képet választott ki megvételre s végül látogatást tett Roskovits Ignác műtermében a királyi palota Szent István-termébe készült képek eredeti kartonjainak megtekintése végett. (*) A színházigazgatók felelőssége tagjaikért. A Kúria igen érdekes döntést hozott a minap abban a kérdésben, amely az Országos Színészegyesületben már annyi vitára adott alkalmat: felelős-e a színházigazgató a tagok nyugdíjjárulékainak befizetéséért. Mindhárom bíróság igennel felelt erre a kérdésre. Az ítéletnek ez a megokolása. Az Országos Színészegyesület alapszabályainak V. fej. 16. §-a és a nyugdíjintézeti szabályok 26. §-a a színtársulati igazgatók kötelességévé teszi a tagok nyugdíjintézeti járulékainak a levonását és az intézet pénztárába való beszolgáltatását. Ebből a rendelkezésből pedig nyilvánvaló, hogy amennyiben az igazgató ezt a kötelességet nem teljesíti, a tagok járulékainak a befizetéséért személyesen felelős. Nyilvánvaló ez azért, mert az egész rendelkezésnek az az értelme, hogy az országos egyesületnek ne kelljen az egyes tagoktól külön-külön beszednie a járulékokat, hanem tegye meg ezt helyette a színtársulat igazgatója, aki a színészek fizetését kiszolgáltatja, aki ennélfogva a levonást legkönnyebben eszközölheti és akinek ez ellen a ténye ellen az alapszabályok fentebbi rendelkezését az egyesületi tagi minőségüknél fogva szintén elismerni köteles színészek kifogást nem is tehetnek. (*) Az Újházi-bankett. Az Újházi Ede tiszteletére szombatra tervezett bankett, közbejött elháríthatatlan akadályok miatt szerdán, 7-én, esti tíz órakor lesz a Royal-szálló dísztermében. (*) Nemzeti Színház. Vasárnap délután Feuillet ötfelvonásos színműve, az «Egy szegény ifjú története* kerül előadásra. Ez alkalommal fogja először játszani Török Irma a darab fő női szerepét, Margitot. (*) Zenekongresszus. A II. országos zenészeti kongresszust, melyet októberben kellett volna megtartani, közbejött akadályok miatt elhalasztották. A kongresszust az országos zenészeti tanács 1904. július 5., 6. és 7-ikére tervezi, így a Nemzeti Zenede által tervezett hangverseny, melyet a kongresszussal kapcsolatban akartak rendezni, szintén elmarad. Itt említjük meg, hogy a berlini nemzetközi kongresszuson, mely most tartja ülésezéseit, a magyar zenevilágot Máder Rezső, az Operaház igazgatója és Hack N. Lajos karnagy, fővárosi zenetanár képviseli.