Pesti Napló, 1904. április (55. évfolyam, 92-120. szám)

1904-04-01 / 92. szám

rt 55-dik évfolyam. 92. szám. ELŐFIZETÉST ÁRAK: ígért én« _ 28 kor. — fill. Filért«___14 „ — „ Negyedért« _ 7 . — „ így hóra------2 . 40 „ Égre. szám _ . Vidéken________ , _ 8 fill. ■ - 10 NAPLÓ Apró hírdetfiséi it*f Egy exe 4 fillér, tutagabb betűvel 8 fillér. Hirdetések nonpareille »zimb­ie* sal, díjszabás szerint. Megjelenik minden nap, fianep és vasárnap után is. Budapest, 1904. Szerkesztőség és kiadóhivatal, VI., Andráássy-ut 27. Péntek, április 1. Kérjük azokat a tisztelt vidéki előfizetőinket, kiknek előfizetése március vé­gén lejár, hogy előfizetésüket az illető postahivatalnál szívesked­jenek minél előbb megújítani, hogy a lap szétküldésében fennakadás ne legyen. Inkvizíció. Budapest, március 31. A hitegetés nem használt. Nem is ámíthatta el a vasutasokat. Hadd jöj­jön hát az üldözés, az elrettentés poli­tikája. Ezt mondja Hieronymi kereske­delmi miniszter, és vele együtt és nyo­mában Ludvigh Gyula, az Államvas­utak elnökigazgatója. Ez a menekvése mindig a hatalomnak, mikor sarokba szorítja őt az igazság, az ultima ráció, a boszú és az üldözés minden fegyvere. [l­ Hieronymi kereskedelmi miniszter Ima rendeletet adott ki, amelyben el­tiltja a vasutasok országos szövetségé­nek céljaira tervezett gyűjtést, az eddigi gyűjtőíveknek és gyűjtött pénznek az igazgatóság által való bevonását és szét­­fosztását rendeli el, s az ellen, aki a beszolgáltatást megtagadja, a fegyelmi eljáráson kívül a büntető eljárás meg­indítására is felhívja az igazgatóságot. Ehhez hasonló törvénytelenséget, az erőszaknak ilyen vakmerő fellépését még a mi, efélékben bővelkedő közéle­tünkben is ritkán tapasztalhattunk. A kereskedelmi miniszternek joga van őrködni az államvasúti szolgálati sza­bályzat és rendtartás betartásán. De nem tartozik hatáskörébe olyan dol­gok ellenőrzése, melyeket az alája ren­delt vasúté­­rt, nem hivatali minőség­ben, hanem mint magánemberek cse­­lekesznek meg. És nem tartozik reája ama köztörvények védelme, amelyek­nek megtartatását más miniszterekre bízta a magyar törvényhozás. Ha a vasutasok gyűjtése meg nem engedett, ez a belügyminiszter dolga és gondja. Ahhoz r. kereskedelmi minisz­ternek, úgy is, mint kihágáshoz, úgy is, mint nem a resszortjába tartozó ma­gáncselekedethez , semmi köze sincsen. De még jobban felháborít a rende­let másik két utasítása. Beköveteli a gyűjtőíveket és a gyűjtött összegeket, amihez pedig csak a belügyminiszter­nek és közegeinek van joga. Egyúttal denunciálásra utasítja az Államvasutak igazgatóságát, arra, hogy saját hiva­talnokai ellen tegyen bűnvádi följelen­tést egy nem szolgálati kihágás miatt. Ez a rendelet, mely inkvizícióval akarja sújtani az államvasutasok önér­zetes mozgalmát, célt nem érhet. S a jogaikat követelőket útjukról le nem té­rítheti. De annál súlyosabb számadást fog provokálni a parlamentben tapin­tatlanságával, amelyre éppen a moz­galom jelenlegi stádiumában csak a rosszhiszeműség fanyalodhatott; az egyéni szabadság megsértésével és az­zal a hatásköri túllépéssel, amelyre a kereskedelmi miniszter az Államvas­utak igazgatóságát utasította. Az üldö­zésnek minden fegyverei, azok is, a­melyekről lapunk más helyén szólunk, csak az üldözőket fogják megsebezni. A csuda. Budapest, március 31. Változtassunk egyet az életről való fölfogásunkon. Amely azon alapult, hogy a csudák kora már régen letűnt, és azóta minden okozatnak oka támadt. Visszatért ismét a csudák ideje, és me­gint a legendásnak lesz a dolga az, hogy megírja a históriáját. Mostanság özö­nével áradt ránk a csuda, és azok az emberek váltak be igazi politikusokat, akik semmitől sem féltek, semmit sem cselekedtek, hanem csak várták, hogy jön a természetfölötti. Jött a nagyszerű megbékélés, miután az emberek és a pártok az egymás feléjét kiszedték; jött az álmos megítz­igvás, miután az­ emberek és a pártok émberré döngették egymást vaskos bunkókkal; jött az egy­más megható megbecsülése, miután a pártok és az emberek egymást lámpa­vasra vagy sáncmunkára szánták, és jött végül a legújabb, a legnagyobb­, a leghihetetlenebb csuda:­­ az adó­alany megbecsülése. A csudák új korszakában ránk köszöntött ez a csuda is. íme a pénzügyminiszter, könyörte­len fiskalizmusáról híres Lukács László rendeletet küldött pénzügyigazgatósá­gainak, és beváltotta benne azt az ígé­retet, amelyet a kormány az ellenzék­nek tett, hogy ugyanis nem egyszerre veszik meg az adófizetőn az ex-lexben elmaradt adót. Hogy majd módot adnak neki az adóhátralék olyan törleszté­sére, amelytől a káposzta csak aprán­ként fogy el, a kecske pedig részletek­ben jóllakik. Mi magunk, még akkor, amikor az obstrukció javában dúlt, és az ex-lex az országot még javában meg­nyomorította, a kormányzatot és a par­lamentet egyre arra figyelmeztettük, hogy az adóhátralékok fölhalmozódása országos katasztrófát jelent, s hogy egész politikai és kormányzati bölcse­­ségünknek arra kell törekedni, hogy a nemzetet és az államot ettől a katasz­trófától megóvjuk. Igenis az államot is. Mert az egy­szerre behajtott adó ugyan rengeteg kincset juttathatott volna az állampénz­tárba, de a könyörtelen adóbehajtás az adóüzlet anyagának teljes megrontásá­val járt volna. Nem is a tönkretett adózó­­tönkjének, hanem­ az adóforrás elapa­­dásának képe juthatott a pénzügymi­­­niszter eszébe, amikor sietve bevál­­totta a kormány politikai ígéretét. Hi­szen az adóalany tönkje olyan ijedele­mes mértékben fenyegette a fiskust, hogy a természete és szokása ellenére tudomást kellett vennie erről a fenye­­getőzésről. Az ex-lex nyomába lépett törvényesség a kis exisztenciák kivég­­zésével, a középkeresetű polgárok anyagi megingatásával járt volna. S az­ állam, amely a pénztári készletek, a­ fogyasztási adók, a jövedékek és ille­­tékek kegyelméből és a nagytőke adó­zása folytán valahogy meg tudott bir­kózni az ex-lex pénztári bajaival, ki volt téve annak a veszedelemnek, hogy­ ezután is csak ilyen keserves birkózás és küzködés árán szerezhesse meg a­ jövedelmeit, ha ugyanis a könyörtelen­ adóbehajtás nyomába az adóalany tö­meges pusztulása következett volna be. Az állam életbevágó szükségességének belátása és kielégítése tehát az a loja­litás, amelylyel a pénzügyminiszter az adóhátralékok dolgában most intézke­dett. Redukáljuk tehát a csudát: nem­ az adóalany kímélése, hanem az állami veszedelem elhárítása a célja a pénz­ügyminiszteri intézkedésnek. .A volt pénzügyminiszterek abba­hagyhatják az ámult csudálkozást, mert hiszen a t­ermészetfölötti jelenségnek igen termé­szetes magyarázata van. De van annak a dicséretes méltá­nyosságnak, amelyet az adóbehajtás dolgában tanúsítanak, még más oldalan is. Amelyre most, hogy a boldogtalan­ ex-lex végre elmúlt, mégis csak rá kell mutatni. Mert vele igen értékes alkot­mányjogi momentumok függnek össze. Gondol-e valaki arra, hogy az, amit adó­hátraléknak nevezünk, tulajdonkép nem­ adóhátralék, hanem csak a mai nappal esedékessé lett adó? Gondol-e rá va­laki, hogy az adó megszavazása és adó­ meg nem szavazása puszta elméleti energiává zsugorodott össze az állami bevételek sajátságos beosztása folytán, s már alig jelent parlamenti hatalmat? Az ex-lex rettenetes kioktatás volt a­ hatalom számára, és megdöbbentő bi­zonysága volt annak, hogy az alkot­mány puszta teória, amelyet a hata­lom, ha úgy akarja, a maga gyakorla­tával egyszerűen semmibe se vesz. Erre a szinte gyógyíthatatlan sebre, amelyet az alkotmányosságunk szent­ségén az ex-lex ejtett, valamelyes­­tt igyekszik rakni a pénzügyminiszteri rendelet méltányossága. A pénzügymi­niszter azzal, hogy nem engedi meg a­ késedelmi kamat szedését, kimondja­ azt, hogy a hátralékos adót az ex-lex- Mai számunk 24 oldal.

Next