Pesti Napló, 1904. június (55. évfolyam, 151-180. szám)

1904-06-01 / 151. szám

A szegedi diadal. ? , Budapest, május 31. Bánffy Dezsőt Szegeden impozáns szavazattöbbséggel képviselővé választották. Két jelölttel szemben győzött. De nem is a két jelölttel, hanem a kormánynyal szemben választották meg. Hiszen fölvonult ellene az egész mozgósított kormánytábor, s ehhez a hadhoz hasonló még nem vonult föl a magyar politikában. Ne is lássa többé a magyar a politika küzdő porondján a büszkélkedő cinizmust, a meggyőződés tréfálkozó megvetését, a hűség hivalkodó megtagadását. És fölvonultak ellene a fogalmak meghamisítói, a tények kiforgatói. Nyomukba pedig az a vakmerőség következett, amely ország-világ színe előtt egy egész ország munkáját, Szeged újjáélesztését, le merte foglalni egy kormányzati dinasztia számára. Dehogy a munkáját, hanem csak hamis dicsőségét. Micsoda fekete sereg vonult el előttünk! Mennyi gonosz hajlamnak, rut indulatnak megmozgatása, csak azért, hogy a kormányt a kudarctól megóvják! Hiábavaló volt. A szegedieken nem fogott sem a métely, sem a méreg, sem a kákaság. Az ellenzék mellé szegődtek. Az új ellenzék mellé, amely azért kér szót, hogy amikor a régi elalélt, a nemzet lelkiismeretét megszólaltassa. A szegediek Bánffy Dezsőt küldik az országgyűlésbe. Bánffy Dezsőt, akit ellenségei is, hívei is régen eltemettek. Tudják-e amazok is, ezek is, hogy «minek jön az vissza, akit eltemettek?» Mert a temetőben olyasvalamit éreznek, mintha föltámadás ideje következett volna be. A sírba taposott, agyonfnomított nemzeti ellentállás föltámadása. És a szabadságról való tudaté, amelyet megfojtottak a hatalom kezelői és azok, akik rajtuk élősködnek. Jó lesz ezen a mai szegedi választáson elgondolkozni. Azt jelenti, hogy nem igaz, hogy a magyar nemzet olyan hitvány automata, amelynek olyan gépezete van, hogy tüstént leborul, mihelyt azt hangoztatják előtte, hogy felsőbbség.. Nem igaz, hogy a hiábavaló küzdelemben elfáradt nemzet úgy elbárgyult, hogy szentséges állami rendnek tartsa az ország kisajátítóinak zavartalan kényelmét. És azt jelenti ez a választás, hogy még nem veszett ki a magyar nemzet egyetlen igazi életfentartó energiája, a nemzeti ellentállás. Íme, a néma tartomány megszólal és azt magyarázza, hogy az új rendszer hatalma még nem tökéletes. Még pislog valamelyest a nemzeti lelkiismeret, és lábot vet, ha lángraszítják. Megértették-e a szegedi üzenetet? " Hogyne értenék még, amikor a beszéde olyan egyszerű, olyan világos! Értsék ki belőle, hogy nagyon botor politikai az elkeseredés szítása. Értsék ki belőle, hogy nem erő az agyengeség, amelyet az uszitók, a hamarosan célt érni akarók s a boszura szomjúhozók besugása ösztökél cselekvésre. Értsék ki belőle azt, hogy a kegyetlenség, a leleketlenség s az erőszakosság elnémít hatja ugyan a hangosságot, de a némat tartomány lelkét keserűség és gyűlölet tölti be tőle. És értsék ki belőle, hogy a fejbekólintott nemzet még kábultságában is látja, hogy mi folyik a hatalom körül, s a hatalom árnyékában. Látja a nyüzsgő hadat, a mételyhintőket, a kisajátítókat, a magyar állameszme szép, nagy biztosítékának, a szabaddelvűségnek borzalmas megrontását, úgy lehet, hogy maga a hatalom ura nem is látja, hogy mi folyik körülötte, hanem a nemzet megrettenve látja,, hogyan ébred ij életre egy régi korszak, s hogyan züllik-foszlik rongygyá a nemzet energiája, a szabadság és jogi becsülete. Bánffy Dezső megválasztatása tüntetés a mindenható miniszterializmus ellen. Mert Magyarországon nem parlamentarizmus, hanem miniszterializmus uralkodik. A kormányzati mindenhatás. A kormánytól való függés tudata Moliére végzete. Irta: Gagyhy Bén53 (Utánnyomás lilos. ) «Tu l’ai voulu, Georges Dandin! — Te akartad, Dandin György!» Egy megkinzott lélek, a férfi becsületébenés szerelmében mélyen sértett férfi keserű és fájó kifakadása e felkiáltás, melyet a sorsa Jelien soká és szívósan küzködő, de végül alnemezis hatalmának önmagát mégis alávető s költő ad a vígjátéki hős, a boldogtalan, a százszor kijátszott és megcsalt Dandin György sarkaira. Saját élete és szíve tragédiájánakutolsóelőtti jelenetét írta meg a jámbor ésműveletlen falusi gazda és a hozzá nem illő, nemesi rangból származó leány házasságának történetében. Mindenki megneveti a színpad furfangos, vidám bonyodalmait, bohókás tréfáit, a felszarvazott ember ügyetlenségét, hiszékenységét és vakságát; hangosan mulatnak a hűtlen asszony ötletes csalfaságán; nevet mindenki s az általános derültségbe beleharsog a kigunyolt férj kacagása is, hogy annál erőteljesebb legyen a hatás, annál nagyobb a siker. De amint a komédiás álarca lehull, színpadi rongyait eldobja: kiemelkedik az igazi hős, maga a költő, a francia vígjáték nagymestere, Moliére, aki mélységes fájdalmából űzött gúnyt, hogy ezzel könnyítsen rajta, legszentebb érzelmeinek oltárát hurcolta a duhaj piacra — hogy tán összetörje, vagyhogy tán itt is áldozzon előtte annak a bűnös hatalomnak, annak a bűvös szempárnak, amely így is, most is, hitszegőn is korlátlanul eluralkodik fölötte. Nem tud rá haragudni, nem tudja megvetni, nem bírja eltaszítani, csak vigasztalja magát — keserűn, lemondóan: «Te akartad, Dandin György!» A fiatal Jean Baptiste Poquelin, az udvari kárpitos fia előtt szép és kecsegtető polgári pálya állott volna, ha a Clermont-kollégiumban, kora kitűnőségei (Chapelle, Cyrano de Bergerac, Rostand világhírű drámájának hőse) társaságában és az orleánsi jogi karon elvégzett tanulmányai befejezésével atyja gondoskodó és bölcs szavára hallgat. Ő azonban természetes ösztönétől és szenvedélyétől vezetve, örök dicsőségről, művészi hitről és babérról álmodozva, ellentmond atyja parancsának: családi nevét leteszi és Moliére-ré lesz, miként a mi Szigligeti Edénk lett Szatmáry Józsefből, és a Béjart-családdal, 1643-ban, megalakítja az «Illustre Théatre»’ nevű színésztársaságot. Férfi sorsa a nő! A kortársak azt állítják, hogy Poquelinnek nem a művészet iránt érzett szenvedélye volt az egyedüli erő, mely a színpadra lépését és színészszé lételét elősegítette, hanem sokat tett e tekintetben Madeleine Bejárt iránt támadt szerelme. Madeleine már 17—18 éves korában híres külvárosi színésznő volt, kit nemcsak drámai sikereiért emlegettek sokat, hanem gáláns kalandjai és viszonyai miatt is, melyek egyikéből — a Modéne gróffal valóból — született volna Armande, Moliére későbbi neje. Két esztendőn át játszanak Párisban, de minden nagyobb feltűnés és érdeklődés nélkül. A második év vége felé annyira megromlik anyagi helyzetük, hogy vidékre kell, Moliére vezetése alatt, menekülniük. Kerek tizenhárom esztendeig barangoltak, mely idő alatt Franciaország majd minden nagyobb városában megfordultak és játszottak. Repertoárjukat a régi farceok, Alexandre Hardy, Corneille és Racine művei és a fiatal színigaz- gató vígjátékai képezték. Sok hányódás és vándorlás után az a szerencse érte őket, hogy 1658. október 24-én a Louvreban fejedelmi nézők előtt adhatták Corneille «Nicoméde»-jét, Moliéretől magától pedig a «Dépit amoureux»-t. Eleinte a «Monsieur Társasága» nevet viselik, majd a király udvari színészeivé lesznek ., előadásaikat a «Palais Royal»-ban tartják. Ez időtől kezdve az ismeretlen vidéki színész és író fényes és dicső pályát fut meg: egész vígjáték-irodalmat teremt, a legbecsesebb művek hosszú sorát állítva a francia klasszikus dráma remekei mellé, melyeknek színtehozása ma is eseményszámba megy a francia földön. Az uralkodói kegy sugarai, a közönség zajos tapsa, a kritika méltánylása s biztató elismerése kifejtik lángelméjének erejét teljesen és termékeny lelkének örök kincseit egymás után állítja a világ elé, hol megríkatva, hol mosolyra fakasztva az embereket. Anyagi jólétben, művészi és költői hírnévvel gazdagon, a régi küzdelmeket feledve, nyugodt, munkás életet él. Ez azonban nem tart sokáig, mert a férfikor delén, ereje teljességében álló Moliére egy tüzes, belső indulat áldozatává lesz: halálosan beleszeret a nála huszonegy évvel ifjabb Armande Béjartba, Madeleine leányába, vagy amint némelyek állítják — testvérhugába. A kis Armande végigkóborolta a társasággal Franciaországot, s mire Párisba visszatérnek, annyira fejlődik, hogy apróbb, inkább gyermekszerepekre fel is használják. Szemük láttára nőtt nagyra, s a leányka, kit egykor térdein lóbált, megigézi a költőt és olthatatlan szenvedélyt kelt szivében. Pedig nem volt szép. De a férfi előtt nem is az a tetszetős mindig, aki kiváló külső előnyökkel, testi szépséggel van megáldva: a legtöbb esetben va- 55-dik évfolyam. 151. szám. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Égés* érre _ 28 kor. — fill Félévre------14 . — „ negyedévre _ 7 . — „ Egy hóra------ 2 . 40 „ Egyed szám Vidéken_ _ . _ 8 fill. ■ - 10 TI NAPLÓ Budapest, 1904. Szepteesztüség és kiadóhivatal, VI., Andrássy-út 27. Szerda, junius 1. Apróhirdetések á.18«f Egy szó 4 fillér, vastagabb betűvel 8 fillér. Hirdetések nonpszefire számit*«« sál, díjszabás szeriit Megjelenik stinden sav, és vasárnap után is. Jiai számunk ti oldal.