Pesti Napló, 1904. július (55. évfolyam, 181-211. szám)

1904-07-01 / 181. szám

ELŐFIZETÉSI ÁRAK! Egész évre _ as kor. — fil. Félém____14 , — „ Negyedévre — 7 , — „ Ser­tóra— — a . 40 „ 55-dik évfolyam. 181. szám. Egyes szám ____8 fill. Vidéken. _ ________10 „ Budapest, 1904. TI NAPLÓ Apró hirdetések irat. Egy szó 4 fillér, vastagabb betűvel S fillér. Hirdetések nonpareille számítás­­sal, díjszabás szerint. Megjelenik minden nap, ünnep és vasárnap után is. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Út, Andrássy­ út 21? Péntek, Julius 1. Kérjük azokat a tisztelt vidéki előfizetőinket, kiknek előfizetése júniu­s vá­gén lejár, hogy előfizetésüket az illető postahivatalnál szívesked­jenek minél előbb megújítani, hogy a lap szétküldésében fennakadás ne legyen.­ ­ Tisza törvénymagyarázata, Budapest, június 30. /­ Gróf Tisza István A miniszterelnöki ima ismét nagy beszédet mondott a képviselőházban. Minden kérdésre ki­tért, amit a költségvetési vita során föl­vetettek, és mindegyikre megtette a maga többé-kevésbbé jelentőségteljes m­egjegyzéseit. Súlyában és érdekessé­gében messze kimagaslik azonban két veszedelmes kijelentése, amelyet az 1899. XXX. törvénycikkről és az Osz­trák 14. § alkalmazásáról tett. Mind a kettő mélyen belevág alapvető magyar­ törvények tételes intézkedésébe és szel­lemébe és mind a kettő a miniszteri jogkört növeli a parlamenti hatáskör rovására és annak kijátszásával. Mind­­a kettő megfelel tehát gróf Tisza István kormányzati szellemének, amely a mi­niszteri egyéni akaratot fölébe helyezi a parlamenti akaratnak, és a többségi elv pártfegyelmileg biztosított győzel­mét többre becsüli, mint az ország igaz érdekeinek diadalát.­­ Az 1899: XXX. törvénycikk, tudva­levőleg abban a veszedelmes pillanat­ban született, amikor az 1897. év elején lejárt vám- és kereskedelmi szövetség újabb meghosszabbítása az osztrák kép­viselőház zilált viszonyai miatt többé nem volt biztosítható még nálunk, a szabadelvű párton sem. Széll Kálmán azonban azzal a programmal kapott megbízatást a királytól, hogy biztosí­tani fogja a közös vámterületet. Széll Kálmán tehát mindenáron arra töreke­dett, hogy a magyar országgyűlést egy olyan formulának megnyerje, amely leg­alább egyelőre biztosítja a vámközös­séget. Ezt a formulát — a nevéről el­nevezett híres formulát — meg is találta és az úgynevezett paktumbizottsággal el is fogadtatta. Elfogadtatta pedig a Bánffy-féle 1898.1. törvénycikk cseréje­képpen, amely minden addigi törvé­nyünknél pregnánsabban biztosította az önálló vámterület tényleges életbelépte­tését. Épp emiatt az 1899. XXX. tör­vénycikk is csak úgy volt elfogadtat­ható, hogy az m­­ először is: végleges és meg nem vál­toztatható időbe­n­t állapított meg az osztrák-magyar vámszövetség érvényé­nek és azon tárgyalásokra fordítandó időnek, amelyen belül a reichsrattal az uj szerződésre nézve vagy meg lehet egyezni, vagy minden tárgyalást meg kell szakítani;­­ másodszor pedig, hogy az önálló vámterületnek­ erre az időre való életi belépését föltétlenül biztosította. Evégből az 1899. XXX. törvénycikk­ben az összes pártok parlamenten kívül létrejött, tehát az összes pártokat mint politikai­­bábokat is kötelező megálla­podásai alapján kimondatott, hogy a­ jelenlegi vámközösség az 1907. év vé­gével föltétlenül megszűnik, hogy az 1903. év végéig új autonóm vámtarifát kell megállapítani és hogy az uj vám­tarifa létrejötte előtt semmiféle szerző­déses tárgyalást sem szabad megkez­deni. Akkor minden párt és az ország egész közvéleménye is úgy ünnepelte Széll Kálmánt és az ő formuláját, hogy most már záros határidőn belül életbe is lép az önálló vámterület. Sem Széll Kálmán, sem senki a kormánypártról meg nem cáfolta ezt az általános hiedel­met. Mikor azonban az 1902. év végéhez közeledtünk és előttünk volt az a nagyi jelentőségi időhatár (1903. január 1.), amelyig az uj vámtarifának készen kel­lett volna lennie, hogy tárgyalásokat kezdhessünk és hogy a vámszövetség biztosíttassák, akkor Széll Kálmán tudvalevőleg megtagadta a saját alko­tását és az egész ország ámulatára úgy magyarázta az 1899. XXX. törvénycik­ket, hogy az az önálló vámterületnek 1903. január 1-én való életbeléptetését nem foglalja magában. De azt ő is el­——HW WHM —m0­«380*»K* fc Wt Natuska férjhez megy. Irta: Abonyi Árpád. (tHánaycaás Ános. — Leányomnak én vagyok az anyja, en­nélfogva nagyon természetes, hogy minden komolyabb dologban én rendelkezem vele, én látom el jó tanácsokkal, én jelölöm meg az irányt, melyen haladnia kell... szóval: én dön­tök, pont­ erről ne is­ beszéljünk többet. — Ohó! — Semmi ohó! Micsoda ohó? És miért volna ohó? Tudod-e, hogy ez a te ohókálá­­sod voltaképpen erősen fölboszantana, ha nem volna annyira nevetséges. Igenis, nevetséges, hiába húzod félre a szádat, mert csak azért is nevetséges, sőt — hogy úgy mondjam, mert rákényszerítesz — sületlen, pont; erről ne is beszéljünk többet. — Leányomnak én vagyok az apja.. .• — Hát aztán? «Leányomnak én vagyok az apja»... Toty bele, hát persze, hogy te vagy az apja, de ezzel aztán pont! — Nekem­­ is jogom van... — Ugya­remire? •— Arra,­hogy annak az ostoba szamár pa­rasztnak, annak a te bagar­acsizmás, fekete­­pofájú Nagy Jánosodnak még ma kiadjam az útját! — Ne kiabálj! — De kiabálok! Ehhez is jogom van a magam házában, főleg, ha arról van szó, hogy megvédjem leányomat egy helyrehozhatatlan ballépéstől, melyre te akarod kényszeríteni. Nem azért áldoztam annyit a neveltetésére, hogy most, midőn férjhez akarjuk adni, egy ily bagariacsizmában járó fráternek... egy ilyen­­ félszeg tökfilkónak dobjam oda. — 13, te nyugalmazott állami hivatalnok, — hogy kiabálsz! Bezzeg nem szórtad így a szemenszedett gorombaságokat, mig ott ül­tél a Nro 45-ben és délután fél kettőig rág­csáltad némán a sok hivatalos aktaszalmát. Bezzeg lenyelted ezeket a durvaságokat, s ketrét görnyedtél, ha hivatali ketrecedbe vé­letlenül valamelyik pöfeszkedő fölebbvalód kukkintott be, s a rosszul elintézett szalma­csomóból néhány marékravalót visszaadott..» •— Megint sértegetni akarsz? — Én? Hát nem te panaszkodtál, hogy a többek közt például Bardóczi miniszteri taná­csos, majdnem minden héten visszaadott két­­három aktát, azzal a megjegyzéssel, hogy nin­csenek «érdemileg» elintézve? Nem nyeltél harminchat esztendő alatt elég szekatúrát? Nem fakadtál ki elégszer, hogy az egész mi­nisztérium szemenszedett csacsikból van össze­válogatva és hogy minden apát meg kellene verni, aki megengedi, hogy­ fia hivatalnoki pályára lépjen? — Az ember sok mindent összebeszél, ha mérges... — Lám! Hát csak kotyogtunk, mint a vén lyuk, mely szokásból kotkodácsol. — Kérlek ne sértegess... — Az igazság nem sértés, már pedig én csak a te szavaidat citálom és nem teszek hozzájuk semmit. Jól megjegyeztem magam­nak,, amit mondtál. Nagyon megtanultam, hogy «a hivatalnok rosszabb a rabszolgánál» — elég sok keserűséget nyeltem, míg szolgálatban voltál, elégszer vigasztaltalak és számtalan-­ szór föltettem magamban, hogy ha leányomnak hivatalnok kérője talál jelentkezni, annak szó nélkül megfogom a gallérját és kidobom! De úgy kidobom, hogy a lába sem éri a földet! Elég, ha én hallgattam egy hosszú életen ke­resztül a te nyafogásaidat, — nem akarom, hogy Nataska is egy hivatalnok-rabszolga nyafogásait legyen kénytelen hallgatni...... pont, erről ne is beszéljünk többet. — Nem mindenkinek a sorsa egyforma, Udvarnoki Ottót szeretik a minisztériumban,­ gyors carrieret fog csinálni, — szolid fiatal ember — — Éppen úgy beszélsz, édes fiam, mint ahogy harminckét esztendővel ezelőtt rólad szegény, boldogult édes atyám, ő is azt mon­dotta, hogy téged szeretnek a minisztériumban, gyors carrieret fogsz csinálni és szolid fiatal ember vagy... jó lesz tehát, ha a rabiátus, fekete flotájú Wagner főhadnagyot kikosara­zom te a te feleséged leszek. Nos, hát úgy is történt. Visszautasítottam "Wagnert. Ez a Wág­ner most altábornagy, excellenciás úr és még mindig daliás, szép ember, olyan egyenes, mint egy egészséges havasi fenyő... te pedig, édes öregem, óh, te «szolid» ember, akit egykor, szerettek a minisztériumban, de sokat nya­fogtál «nyomorult» rabszolgaságod miatt, s ben­nem vagy egyenes, mint a fenyő, és óh, nem­ sokra vitted — hiába szerettek a minisztérium­ban és hiába voltál szolid. Ha Istenben bol­dogult Jozefin nénéd nem hagyja ránk ezt a házat itt a tisztviselő telepen, s Natuska leányunk számára 20.000 forint készpénzt, hogy legyen hozománya, nem tudom hogyan fickándoznánk a te 1300 forintos penzióddal. Ennek folytán szó sem lehet róla, hogy Na- Mai számunk 24 oldal. I ii i ’.'tmi i i ............................. .......................................*' —....................." i »

Next