Pesti Napló, 1904. augusztus (55. évfolyam, 212-240. szám)

1904-08-01 / 212. szám

2 Budapest, hétfő P 1 ~­T 1 NAPLÓ,____________ 1904. augusztus 1. 212. szám­­ C­s­­ t u b­ó­l újból jelentették Port-Artur elestét, de ez nem valószínű. Londonban azt hiszik, hogy a külső erődökről lehet szó, amelyek a japániak kezébe kerültek. A mandzsuriai harctérről szintén komoly események hírét várják, még­pedig ezúttal Péterváron. Mai távirataink ezek: London, július 31. A Reuter-ügynökség jelenti Csifuból. Egy idevaló japáni kereskedő egy szavahih­ető kínaitól azt az értesítést kapta, hogy a ja­­pániak Port-Artur előtt, az Arany­­szarv kivétel­év­el az ö­s­s­z­e­s ál­lásokat elfoglalták, miközben mind­két fél óriási veszteségeket szenvedett. Bár az orosz hírszerző iroda tagadja, hogy Port- Artur elesett volna, mégis hiszi, hogy a japá­niak erősen előrenyomultak. Másrészről kínaiak, akik Port-Arturt pénteken hagyták el, azt a hírt terjesztik tovább is, hogy a j­a­p­ániak a várost beveték. A bombázás, amely kedden kezdődött, csak pénteken csökkent, amikor a japániak az utolsó erődítményeket is megrohanták. Fetervár, július 31. (Hivatalos.) Szaharov tábornoknak a vezérkar­hoz intézett tegnapi keletű távirata jelenti. Ma délig a mandzsuországi hadsereg harcélén mi sem vál­tozott. Hadseregünk déli arcvonalával szemben je­lentékeny japáni haderők összpontosulnak. 29-én japáni csapat vonult előre dél felől, de csak a Kaicsiantungtól keletre lévő vasúti vonal közelé­ben lévő útszorost szállotta meg. Vinncsen irányá­ban megállapították, hogy ellenséges csapatok vo­nulnak előre az arcél közepéből és a kahualingi állásunk baloldala felől. Az ellenség előrevonulá­­sát, mely portyázás jellegével birt, állásunkból in­tézett fegyőrr- és ágyutűzzel tartóztatták föl. A londoni követség Oku tábornok egy táviratát közli, amelyben arról tesz jelentést, hogy a japáni had­seregnek Dasicsaora 24-én intézett támadásakor ré­szünkről mintegy öt hadosztály száz ágyúval vett volna részt a küzdelemben és hogy a japániak állásainkra intézett támadás után kiűztek volna ben­nünket állásainkból Desicsao felé. Valósággal azon­ban részünkről sokkal kisebb hadsereg ütközött meg. Állásunkat csak ama szándékkal foglaltuk el, hogy az ellenséget feltartóztassuk, nem pedig, hogy nyakasan védekezzünk. A japániak tényleg több tá­madást intéztek, de azokat este beszüntették, bár a puskatűz késő éjjelig tartott. Állásainkat meg­tartottuk és csak azért vonultunk ki azokból, mert a parancsnok nem tartotta lehetségesnek, hogy a másikkal küzdelembe bocsátkozhassunk, mivelhogy 16 kilométer kiterjedésű állást kellett neki védel­meznie. Csapatainknak állásaikból való visszavonulása nagy meglepetés volt a japániak számára. London, julius 31. A hivatalos lapnak L­­­a p j­a­n b­e­­­jelentik, hogy Haicsengnél tegnap komoly eseményeket vártak. Frankfurt, július 31. A.­ «Frankfurter Zeitung» jelenti Tokióból, hogy a vladivosztoki hajóraj visszatér Vladivosztokba. Kopenhága, július 31. Ma délelőtt két orosz torpedónaszád és két nagy gőzhajó vonult át a Nagy-Belten orosz hadi­lobogó alatt, észak felé hajózva. Ebben a pillanatban hosszas, szivettépő nyöszörgés hallatszott a szomszéd szobából. Be­nachter Mihály besktett a szobába és a fé­lig nyitott ajtón át láttam, hogy egy ágy fölé hajol és flamand nyelven szókat suttogott, amiket nem értettem. Mire visszajött, a szeme nedves volt a könytől. — Valaki beteg a házban? — kérdeztem. Rázta a fejét és szólt: — Tom van odabenn, nemsokára el fog pusztulni. Értelmetlenül bámultam rá, mire magya­rázatképp hozzátette: — Tom az én kutyámba vámőrök rálőttek. Uram, akarod őt látni? Igent bólintottam. Bevezetett a másik szobába, ahol a következőt láttam: Egy nagy sárga kutya, agárféle, de nem igazi, feküdt ott az ágyon takarók közt. Véres volt a jobbfüle. Az egyik lába le volt lőve és csonkja véres vászonba volt pólyáiva. A kutya nyö­szörgött, zihált. A nyelve kilógott, a szemét félig lehunyta. Benachter Mihály feléje közeledett és megcsókolta a vonagló állat reszkető orrát. — A gazemberek! A gazemberek! — mon­dotta. — De még megkeserülik! Visszamentünk az első szobába. A gazda cinkorsót vett elé, a pohárszékről pedig­­két nagy poharat, amiket megtöltött piros sörrel. — Mivel Gudulera még várnunk kell, myn­heer, — mondotta és székkel kínált meg, — előbb igyunk egy kortyot. Akarsz valamit enni? Csak vajam és kenyerem van. — Köszönöm. Nagyon szívesen iszom egy kortyot. Éhes nem vagyok. — Pipázni nem akarsz? Ez a pipa jó, azt mondhatom, a dohányt pedig nem a finán­coktól kaptam,. Pipára gyújtottunk, a söröspoharak az asztalon álltak. Dewachter Mihály egy ideig hallgatott. A félig nyitott ajtón át Tom nyö­szörgése hallatszott. — Ez a kutya, uram, — szólt Dewachter. — el sem hiszed, egészen egyedül jött haza Dunkerqueből, ahol meglőtték, sebes lábbal és két nagy ólomgolyóval a füle mögött. Myn­­got! Gazemberek azok a fináncok­ így elbánni egy szegény állattal. De az első fináncnak, akivel találkozom, golyót röpítek az oldalába. Felhajtott egy pohár sört és kiöntötte elém szive bánatát.­­• Öt évig dolgozott velünk ez az állat. Neked elmondhatom, te nem vagy olyan piszkos finánc. Nekünk az a mesterségünk, hogy csip­két, gyújtót, dohányt csempészünk át Belgium­ból Franciaországba. A leány, akit várunk, do­hányt fog hozni. Jó kereset, de veszedelmes. — Tom hogyan segített önöknek? — kérdeztem. — Ort állt? — Látszik, uram, hogy nem erről a vi­dékről való vagy. Nálunk ránevelik a ku­tyát már kölyökkorában, hogy Belgium és Franciaország közt ide-oda tudjon szalad­gálni, később megtanítják, hogy elfusson a fináncok elől. Én például finánc­ruhát vettem fel olykor magamra és ráijesztettem a ku­tyára. Valahányszor fináncruhában voltam, mindig verést kapott, így a kutya már messzi­ről elfut, ha zöldnadrágot lát. •— Tehát a kutya viszi a dohányt?­­— Dohányt, finom vásznat, vagy mást, ami akad. Mynheer, ez a Tom néha megkereste naponta a maga három frankját, mint akár­melyik ember. Maguk a fináncok is nevelnek kutyákat abból a célból, hogy a mi kutyáinkat elfogják. De Tómnak jó lába volt és nem félt egyiktől sem. Persze, a golyó sebesebben fut, mint­ a kutya láb®.. A szomszédból különös, kínos sóhaj hallat­­szott, Dewachter beszaladt a kutyához.­­— Nemsokára vége lesz, — szólt, mikor visszatért. ■— Def— kérdeztem — hogy lehettek azok a fináncok olyan kegyetlenek, hogy levágták a kutya egyik lábát? — Ezt azért tették, — szólt Dewachter, — mert jutalmat kapnak érte. Huszonöt vagy harminc frank jár egy ilyen kutyalábért. Sze­gény Tom ezért jött ma haza három lábon... Lépések hallatszottak az ajtó előtt. — Gudule hazajött, — szólt Dewachter. Egy magas, szőke, félénk leány lépett be, aki bizalmatlan pillantást vetett rám és flamand nyelven néhány szót váltott az atyjával. Mind a ketten átmentek Tom ágyához. Gudule a szomszéd szobában felzokogott. Magam is csak­nem kényezni kezdtem. Gudule nemsokára visszajött és letörölte a könyeit. Dewachter követte és szólt hozzám: — Menjünk, uram. Elvezettek Fordlayd­ba. Egy ideig a dűnéken mentünk keresztül az országútig, amely a faluba vitt. Hallgatag kísérőm mellett jártam és Tomra gondoltam, hogy ágyban feküdt és megsiratták, mint egy embert. Elvonult előttem Tom egész élete. A fiatal kutyakölyköt, amelyet a finánc elkerü­lésére tanítanak, hogy a hátán a csempészett dohánynyal fusson előlük... Magam elé képzel­tem őrült futását a dűnéken. Ellenséges ku­tyákkal való találkozását. Veszedelmeinek, csatáinak, hadicseleinek egész odisszeáját és végül amint három lábon, véresen hazacammog,, hogy_utoljára még egyszer otthon legyen...« És álmodoztam az állat homályos lelkéről,, amely a mi gyűlöletünket és szeretetünket, a mi bátorságunkat és ravaszságunkat tükrözi­­ vissza. Velünk dolgozik, küzd, szenved,, de­ nem­­magáért,, csak r-t értünk ......................... II­­­I ..............IMN­M mi |­ ____________ " TÁVIRATOK. Szakítás a Vatikánnal. Paris, július 31. A hivatalos lap közli a francia kormány és a Vatikán között váltott iratokat a lavali és dijoni püspökök ügyében. Különösen említésre­­méltó Combes miniszterelnök egy leirata, amelyben D­e­­­c­a­s­s a külügyminisztert érte­síti, hogy a legközelebb tartandó miniszterta­nács foglalkozni fog azokkal az intézkedések­kel, amelyek a kormány méltóságának érdeké­ben kívánatosak. Combes miniszterelnök eml­­­ést tesz V­a m­­­­el­li kardinális egy leira­táról a lavali püspökhöz, melyben ezt külön­beni felfüggesztés terhe mellett Rómába hívja. Combes kimutatja, hogy ez a parancs és ez a fenyegetés már ismétlődött A miniszterelnök azt hiszi, hogy ez az eljárás arról az elhatá­rozásról tesz bizonyságot, hogy provokál­janak és hogy a konkordátumot a fran­cia kormány jogainak figyelmen kívül ha­­­­gyása által felmondják. Elhatároztam, írja­­ Combes miniszterelnök, hogyha ezeket a pa­rancsokat nem vonják vissza, viszonyunkat a szentszékkel meg fogom szakítani. Emntésre­­méltó továbbá Delcassé külügyminiszter egy távirata, amelyben a francia ügyvivőt megke­resi aziránt, hogy a bíboros államtitkárnak egy jegyzéket adjon át, amely arról szól, hogy te­kintettel arra, hogy a szentszék fentartja annak a hatalomnak tudta nélkül tett intézkedését, amely hatalommal konkordátumban áll, Fran­ciaország elhatározta, hogy megszakítja a vi­szonyt, mely a szentszék akarata folytán immár tárgytalanná vált. A távirat hozzáteszi: M­i a pápai nuncius misszióját im­már befejezettnek tekintjük. Pária, julius 31. Lorenzelli pápai nuncius tegnap este titkárja kíséretében Rómába utazott. Pária, julius 31. A radikális és a szociális lapok szeren­csét kívánnak Franciaország és a Vatikán közötti viszony megszakításához és azt remé­lik, hogy a kormány nem fogja magát befolyá­soltatok Azt az ígéretet teszik, hogy a szakí­tást teljes keresztülvitelében támogatni fogják. Az ellenzéki lapok kétkednek, hogy Combes miniszterelnök teljesen szakítani fog és azzal vádolják mindenekelőtt, hogy az a célja, hogy miniszterségét meghosszabbítsa. A «Soleil» rámutat a szerencsétlen következményekre, amelyek beállnak a pápával való szakítás után és csodálkozását fejezi ki, hogy a parlamentet nem hívják össze. Pária, július 31. A «Temps» szóvá teszi Franciaország és a Vatikán szakítását és azt mondja, hogy m­ndkét részről egyformán meg akarták sza­kítani a viszonyt. Nem alaptalan az az aggály, hogy a Vatikán elvonja Franciaországnak a Keleten élő katolikusok felett való protektorá­tusát, de Franciaországot kényszerítették a megtett lépésekre. Előbb vagy utóbb mind a két fél megbánja a szakí­tást. A «Liberté» azt véli, hogy a Vatikán mit sem veszít a viszony megszakításával, mert az olyan roszszá vált, hogy semmire se lehe­tett használni. Mi azonban, úgy véli az idézett lap, elvesztjük ama jogunkat, mely bennünket a Keleten lakó keresztények védelmének átru­­­­házásával megillet.

Next