Pesti Napló, 1905. február (56. évfolyam, 32-59. szám)
1905-02-28 / 59. szám
10. Budapest, kedd PESTI NAPLÓ 1905. február.20. 69. szán*, nyitotta meg a díszgyülést, amely után a Váci Dalegyesület a Szózatot énekelte. Az ünnepi szónoklatot Giesswein Sándor győri apátkanonok mondotta el. Utána Almássy János titkár a kar működéséről számolt be. Este banker volt. Vasárnap tartotta a kör 11-ik évi közgyűlését, amelyen elnökké Motesicky Jánost választották meg. ** Orvosok ülése. A magyar orvosok és természetvizsgálók vándorgyűléseinek állandó központi választmánya a minap tartotta ülését Chyzer Kornél miniszteri tanácsos elnökletével, amelyen az idén Szegeden tartandó vándorgyűlés idejéül aug. 27—30-ikát állapították meg. A részletes programmot a helyi bizottság szerkeszti meg és küldi szét. A kolozsvári vándorgyűlés helyi bizottsága által adott 350 korona pályadíjat Szeged és környéke természettudományi viszonyaira vonatkozó dolgozatra tűzték ki. A pályamunkák beküldésének határideje ez évi augusztus 20-i óa. A pályamunkákat a központi választmány elnökéhez, dr. Cleyzer Kornélhoz a belügyminisztériumba kell küldeni. ** A Magyarországi Erőegyesületek Szövetsége március 2-án, csütörtökön délután 4 órakor felolvasással egybekötött összejövetelt tart az Országos Nőképző Egyesület dísztermében, (IV., Zöldfa utca 34. szám.) melyre a szövetségbe tartozó összes egyesületek öt-öt tagja hivatalos. TÖRVÉNYSZÉK: (§) Petíciók. A Kúriához beérkezett petíciók közül a két Választási tanács eddig a következőkben tűzte ki a tárgyalás határidejét: a Révai Mór széki mandátuma ellen benyújtott kérvény dolgában, amelynek előadója Ádám András bíró, az első választási tanácsban a tárgyalás március 24-ére van kitűzve. Azt a petíciót, amelyet Blaskovics Sándor szombathelyi képviselő ellen adtak be, Derzsőffy Géza referálja a második tanácsban, a tárgyalás napja március 28. A Rudnay István zsolnai képviselő és Lang Kálmán választási elnök ellen benyújtott petíció előadója Fittler Imre, az első választási tanácsban, határideje március 29. A Lónyay Géza mezőkaszonyi képviselőt és Buttykay Ferenc választási elnököt vádoló kérvény referense Losonczy Ödön a második tanácsban, a tárgyalás napja április 4. A Sorbán Miklós alsóárpádi mandátumát támadó kérvény referense Sárosi-Szabó László a második tanácsban, a tárgyalás napja március 31. Legközelebb ki fogják kffiani a tárgyalás napját a következő petíciókban: Csillaghy György privigyei képviselő és Csermetzky Géza, valamint Szathmáry István és Szkicsák Jenő választási” elnökök ellen beadott petíció dolgában, amelynek előadója az első választási tanácsig beosztott Valkay Bertalan. A Hertelendy László lőcsei képviselő ellen beadott petíció előadója Bolgár Emil a második tanácsban. A gróf Tisza István budapestbelvárosi mandátumát kifogásoló kérvény előadója Sárosi-Szabó László, második tanács. A Nyíri Sándor budapest-vizivárosi mandátumát támadó kérvény előadója az első választási tanácsba beosztott Istvánffy József. Markbreit Gyula vízaknai képviselő petíciójának Gyárfás Ferenc az előadója a második tanácsban. AZlinszky István dorogi képviselő ellen benyújtott petíció előadója BeckHugó az első tanácsban. Buzeám János belényesi, képviselő petíciójának előadója Ádám András az első tanácsban. A Szkicsák Ferenc dobrói, képviselő ellen benyújtott petíciót a második tanácsban Dezsőffy Géza fogja előadni. Bay Lajos nagybányai képviselő petíciójának előadója Fittler Imre az első tanácsban. Báró Dániel Tibor deési képviselő petíciójának előadója Kelemen Mór az első tanácsban. Lázár László hunyaddobrai képviselő és Csernovicz Mihály választási elnök petíciójának előadója Valkay Bertalan az első tanácsban. A gróf Esterházy Kálmán gyalui képviselő és Deésy Gyula választási elnök ellen beadott kérvényt Dezsőffy Géza adja elő a második tanácsban. Búza Barna sátoraljaújhelyi képviselő, valamint Vekáry Gyula,és Reinhardt Salamon választási elnökök petíciójának előadója Valkay Bertalan az első tanácsban. A Rudnyánszky György verbói képviselő, valamint Krobusiczky Károly és Böbek Géza ellen benyújtott petíciót a második tanácsban Losonczy Ödön fogja előadni. Bauer Mihály nagymartoni képviselő petíciójának,előadója Janecskó István az első tanácsban. A Sándor János marosvásárhelyi mandátumát támadó kérvény előadója Sárosi- Szabó László a második tanácsban. A Demkó Kálmán nagymihályi képviselő ellen benyújtott petíció előadója Istvánffy József az első tanácsban. Végül Monbach Imre nagyiklódi képviselő és Rataky Albert választási elnök ellen benyújtott petíciót a második tanácsban Nedeczky Ödön adja elő. (§) Állatkínzásért fogházbüntetés: A múlt év decemberében Hamnen düsszeldorfi kereskedő dühében megverte kutyáját, azután pedig elvitte az állatkertbe s ott a medve ketrecébe dobta. A medve a kutyát széttépte és megette. A rendőrség az állatkintót harminc márka pénzbüntetésre ítélte, de Haunen fölebbezett. Az ügy így az esküdtbiróság elé került, amely a kereskedőt fiat heti fogságra ítélte. A bíróság ítéletében még sajnálatát fejezte ki, hogy nagyobb büntetést nem szabhatott ki. (§) A hódmezővásárhelyi milliomos gyilkosa. Másfél esztendővel ezelőtt, 1903. nyarán Márk János medgyesegyházai parasztgazda meggyilkolta Tiheryi Adolf hódmezővásárhelyi milliomost, akire azért haragudott, mert kiforgatta a vagyonából. Marik — mint ismeretes — kikerülte a büntetést, mert az igazságügyi orvosi tanács konstatálta róla, hogy közveszélyes őrült, így aztán a törvényszék beszüntette Márik ellen a bűnvádi eljárást,Marik pedig a lipótmezei tébolydába került. A bolondok házában, kigyógyult bajából s a minap hazaérkezett Medgyesegyházára. Mialatt azonban Márik az aradi törvényszék fogházában ült, a hitelezők elárvereztették mindenét. .Ugy, hogy mikorára Márik hazakerült, már nem volt háza s egyik rokonánál húzta meg magát. Ma délelőtt — mint Aradról jelentik — Márik János kérvényt nyújtott be az aradi törvényszékhez, hogy szerezzék vissza számára az elárverezett birtokot és kártérítési pert indított a meggyilkolt Újhelyi Adolf rokonai ellen. 1. (§) -A szemtanú. A torontálmegyei Gyála községben a rendes vasárnapi mulatságot tavaly, október, 11-én véres incidens zavarta meg. Verekedés közben egy megvert legény, Szabó Pál, hazafutott, s visszatérve, puskájával a korcsma előtt álldogáló legények közé lőtt. Két legény halva maradt az utcán. A nagykikindai ügyészség Szabó T.ellen gyilkosság miatt, a verekedésnél jelen volt társa, Werner József ellen pedig mint bűnsegéd ellen, indította meg az eljárást. Az esküdtbíróság verdiktje alapján a törvényszék Szabó Pált ötévi börtönre, Werner Józsefet pedig, mert a lövést, bár ott volt,nem akadályozta meg, kétévi börtönre ítélte. A Kúria Paiss Andor elnöklésével tárgyalta ma ezt az ügyet Vargha Ferenc koronaügyészhelyettes, kifogásolta az ítéletet s kérte megsemmisítését, mert valakit, amiért egy bűncselekményt nem akadályozott meg, bűnrészesség miatt elitélni nem lehet. A Kúria magáévá tette a koronaügyészhelyettes indítványát és Werner Józsefet az alsóbirósági ítélet megsemmisítésével, teljesen fölmentette"» vád alól. . " • ■ « r-i-s(§» A® obsitos gyilkosa. A valkói uradalom nagymajorjában id. Sziráki Józseffel, egy öreg, obsitossal együtt szolgált Petró István, egy huszonkét esztendős legény. Egyre civakodtak és egy éjszaka, amikor Petró magánosan találta az öreg Szirákit a szántóföldön, egy husánggal agyonverte. A pestvidéki törvényszék esküdtbírósága ma tizenkét évi fegyházra ítélte Petró Istvánt. (§) Amerikából hazahozott sikkasztó. Thess Móric brassói származású könyvvezető a múlt év szeptemberében egy szászsebesi pénzintézettől 21.500 koronát elsikkasztott s aztán Amerikába szökött. Amerikából azonban hazahozták s mint most jelentik a nagyszebeni törvényszék két és félévi börtönre és 4000 korona kártérítésre ítélte. (§) Gyilkosság a táncmulatságon. A múlt évi október 10-dikán verekedéssel egybekötött táncmulatság volt Széles Ignác korcsmájában. A mulatság hevében Winkler Tamás munkás pofonütötte Kis István gyári munkást. Kis erre bicskát rántott s agyonszurta Winklert. A bíróság másfél évi börtönre ítélte Kis Istvánt. (1) A Budapesti Rabsegítő Egyesület vasárnap közgyűlést tartott, melyen bejelentették, hogy az egyesület 1901-ben 22.870 korona bevételből 19.602 koronát, 1902-ik évben 21.768 korona bevételből 19188 koronát, 1903-ik évben 22.222 korona bevételből 20.809 koronát, 1904ik évben ,21.503 korona bevételből 18.205 koronát adott ki segítségekre. Az egyesület vagyona jelenleg 232.944 korona 41 fillér. Tóth József elnök bejelentette végül, hogy másrendű hivatali elfoglaltsága miatt az elnöki tisztről lemondani kénytelen. A közgyűlés ezután dr. Aikel Gyula miniszteri tanácsost választotta meg elnökül alelnökökül pedig id. dr. Környei Ede ügyvédet és dr. Halász Lajos pestvidéki kir. ügyészben ás iskolában kell leginkább megünnepelni. Mert az innen kikerülő ifjúság zöme polgári- és középiskolába nem is jut s igy március 15-ikének nagy jelentőségéről igazi fogalmat sohasem szerezhet. Remélhetően a tanács nem zárkózik el e nemescélú óhajtás megvalósítása elől. (A gyermekek szellemi rendellenességei.) A Magyar, Tanítók Otthona pedagógiai szakosztályában, amely tegnap Ember Károly elnöklésével ülést tartott, dr. Décsi Károly értekezett a gyermek szellemi rendellenességeiről. Gyakorlati nézőpontból ismertette az abnormitások okait, megszokott formáit és azokat a módokat, melyekkel megszüntetésükre törekszünk. Az átöröklés törvényeinek ismertetése után az anyagcserezavarokkal járó rendellenességeket, az angolkóros, vérszegény, sápkóros gyermekek testi és szellemi állapotát ismertette. Majd az, idegrendszer betegségeiből származó zavarokat s a gyermekek egyes pedagógiai szempontból fontosabb idegbetegségeit (vitustánc, gyermekhisztéria, nehézken és egyéb megbetegedéseit adta elő, különös tekintettel orvosi és pedagógiai vonatkozásaikra. Ember Károly, Nagy László, Gáti György, Barna Jakab és többek hozzászólása után a szakosztály elhatározta, hogy a nagyfontosságú kérdést tovább tárgyalja és felkéri az előadót, hogy a március 9-én tartandó szakosztályi ülésen az előadottak pedagógiai szempontból való megvilágítása céljából is jelenjék meg. (Csokonai emlékezete.) Az Egyetemi Olvasó Csarnok irodalmi és retorikai szakosztálya március 5-én,vasárnap, a Kir. Magy. Tudományegyetem kupolatermében a költő halálának százados évfordulója alkalmából Csokonai-ünnepet rendez. Kezdete pontban délelőtt 18 órakor. A tartalmas műsor ez: 1. Kéler B.: Csokonai-nyitásig. Lengyel Dezső karnagy vezetésével előadja az Egyetemi zenekar. 2. Megnyitó beszéd. Tartja dr. Demkó György, a Tudományegyetem rector magnificusa. 3. Csokonai. Pályanyertes költemény. Irta Gulyás József, b. h. .Szavalja ifj. Lányi Ernő s. h. 4.. Emlékbeszéd. Mondja dr. Beöthy Zsolt, egyetemi tanár, a főrendiház tagja. 5. A reményhez. Költemény Csokonaitól. Szavalja R. Maróthy Margit, a Magyar.. Színház tagja. 6. Csokonai és Lillája. Irtat és, felolvassa: Madach Gyula, az Ed. Gs. irodalmi és retorikai szakosztályának elnöke. 7. a) Lavotta: A tihanyi echóhoz. Csokonai költeménye. b) Lengyel Dezső: Muzsikálnak, muzsikálnak.... (Szövegezése Baja Mi,hálytól), Busán,szól a... (Szöv. Zsitvay Tibortól) Kóczéi Antal zenekarának kísérete mellett énekli. Ke ne diehl Kálmán, a.. Népszínház tagja. 8. Csokonai-dalok. He, gejuszold., Előadja Kóczé . Ante!- Záró-beszéd.. Tarfu -dV. Hol.nj.-ieh Gyisztáv, ,'d 'nTidomáhy egy eterai prorektora,.............. ’ ~ KÖZOKTATÁS . .. * (Március 15. az elemi iskolákban.) Hazafias indítványt fogadott el tegnapi ülésében a II. kerületi iskolaszék. Kozma Gyula polgári iskolai igazgató előterjesztésére kimondotta, hogy március 15-ikénes az elemi iskolákban való megünneplése iránt a főváros tanácsát sürgősen megkeresi. Az iskolaszéket az indítvány elfogadásánál különösen az a nézőpont vezette, hogy a nevezetes évfordulót a polgári- és középiskolák ifjúságai országszerte megünneplik, továbbá hogy a hazafias érzelmek felébresztésére és ébrentartására az elemi iskola a legalkalmasabb s e nevezetes évfordulót éppen elv- NYELT-TÉR. (Az e rovat alatt közlötteknek sem tartalmáért, sem alakjáért nem felelős a szerkesztőség.) I Skrokitu § 1 A USRIVSlOBB TANÁROK n 0RV0S0KTM. RjSHtYRl j tüdőbajoka légzőszervek idült katarrhosau I SCR0P1UILVS0K.1NFL11ENZA aiHiwhoot.duus tRfoni Mvrr»^ | SPORT. X' Alagről.’ Az alagi akadályokat átalakították. A sövények magassága 100—110 centiméter, szélességük 60 centiméter. Angolugrás nem lesz, helyette egyméteres sövény és kétméteres árok készül. — Tolmácsbiztos induló a nagy akadályversenyben Lovasa Krause Károly lesz.— A Czárán-istájldból két ló indul a nagy akadályversenyben Hallatlan (Czárán János) és Felicitas (Czárán Zoltán). — Sommerfrische lovasa a Riskosi-dijban Sherbál lesz. — Nikita a pozsonyi nagy akadályversenyre készül, melyben Krause fogja lovagolni. — Wolkenlas-ről, a Rákosi-dij német kandslátusáról a berlini lapok azt írják, hogy bizonyosan eljön Alagra. — Wheler csak három lovat küld Alagra, köztük Radius-t, amely ma már általános tip a Rákosi-díjra. — Derce újra részt vesz az alagi tavaszi handicapban, amelyet tavaly megnyert. — Donnerwetter lesz az Aresin istálló jelöltje a Rákosi-díjban. A kutyakiállítása A III. nemzetközi foxterrier és tacskó kiállításra a budapesti cirkuszban (március 1I—12-én) nagy számban érkeznek at nevezések.Tiszteletdíjak is szép számmal folynak be. Újabban tiszteletdíjakat adományoztak: Ypsilanti E. hercegnő, K. Kerpely, Béla lovag,Zokányi Schwarcz József, Wirker János, az Osztrák Tacskótenyésztők Klubja, a Teckel Club Berlin stb. stb. A nevezési határidőt március 6-ig meghosszabbították. Nevezni a titkárságnál lehet (VII. ker, Rottenhilfer utca 30. I. 10.) délután 3—7-ig vagy levélileg. *•