Pesti Napló, 1905. április (56. évfolyam, 91-119. szám)

1905-04-01 / 91. szám

. Kérjük azokat a tisztelt vidéki előfizetőinket, a­kiknek előfizetése március vé­gén lejárt, hogy előfizetésüket az illető postahivatalnál szívesked­jenek minél előbb megújítani, hogy a lap szétküldésében­ fennakadás ne legyen- Engedmények, Budapest, március 31. ■­­ A Hullámvonalnak tudvalévőjé, az a sajátsága, hogy tetőpontjai között for­dulópontok vannak. Ilyen ponthoz ér­keztünk el most a válság hullámzó vo­nalán. Legalább úgy látszik, mintha nevezetes fordulat állott volna be azok­nak a fölfogásában, akik a szükséges­ségeket azzal intézték el, hogy a telje­sítésük lehetetlen. Az­ ellenzéki több­ség, a kibonyolítást, keresvén, a lehetet­lenség határainak kitolásában eljutott a szélső határig, míg ellenben a királyról Úgy látszőtt, hogy a maga részéről nem kihajlandó a lehetetlenség határain vala­mit is szűkíteni. És megtörtént, hogy a parlamenti többség a maga engedé­kenységével eljutott ahoz­ a határhoz, amelyen túl az erkölcsi lehetetlenség kezdődik, a király pedig megmaradt azon az álláspontján, hogy az a lehetet­len, amit nem tart célszerűnek. A teg­napi udvari ebéden maga mondotta, hogy a parlamenti többség, a mai el­lenzék, kívánságai jogosak, de nem i­s célszerűek. A koalíció gyűlésén­ pedig gróf Apponyi Albert az egész ellenzék egyhangú hozzájárulásával kitűzte an­nak az­ erkölcsi lehetetlenségnek hatá­rait, amelyet az­ ellenzék csak becsülete árán léphet át. A bonyodalom­ tartalma tehát az, hogy a nemzet többsége nem akart erkölcsi lehetetlenséget elkövetni, a király pedig nem akart a maga cél­szerűségi szempontjából engedni. Indulatot és elfogultságot félreté­­vén, a dolgokat valamelyest higgadtan nézvén, arra a meggyőződésre kellett jutnunk, hogy ez az ellentétesség áthi­dalható. S hogy a nagy állami, nemzeti szükségességeket, de még a híres nagy­hatalmi érdekeket is tekintvén, a ki­rály meg is fog próbálkozni azzal az át­hidalással. Csak éppen az aggodal­­mas, hogy a király jobb belátásának ér­vényesülése elé a letörtek fondorlata. S a birodalmi fölfogásnak örökletesen ter­heltjei minduntalan újabb és újabb aka­dályokat gördítenek. Ezt a mesterke­dést látván, attól kell tartanunk, hogy a király, bölcsesége megint csak a kellő alk­alom elmulasztásával fogja megis­merni azt, hogy azok a célszerűségi szempontok nem dogmatikusok, s hogy az elkerülhetetlen szükség parancsolóbb hatalom, mint az előítéletekből meg­szerkesztett célszerűség. A válság boszorkánykonyhájából olyan­ hírek keltek világgá, hogy a ki­rály már is belátta­, hogy a «nem tehe­tem» hangoztatásával nem gördít el az kkvetetlenül szükséges megoldás elől egyetlen akadályt sem. E királyi kijelen­téstől nem lesz lehetségessé az, ami er­kölcsi lehetetlenség. A királyi akarat, akármilyen erős hatalmi tényező is, az erkölcsi fogalmak világában nem tud új értékmegállapítást elrendelni. A nem­zet többsége annak a nem fe­he­tő in­nek hallatára sem tagadhatja meg a po­litikai erkölcsöt. Nem tudjuk, hogy mi­lyen információk siettették a király be­látásának azt az alakulását, amelyet a legújabb hírek emlegetnek; nem tud­juk, hogy mennyi része volt benne Szö­­gyény-Marich Lászlónak, a Berlinből iderendelt informátornak, de, úgy lát­szik, hogy a szabadelvű párt hírhedt deklarációja, amely a nemzeti többség­től az erkölcsi törvények respektálásá­nak jogát megtagadta, a királyra nem volt hatással. Mert éppen a nemzeti aka­rat jogtalanságának szerencsétlen és bűnös deklarálása után látja be a ki­rály annak a szükségességét, hogy en­gedjen állásfoglalása merevségéből és közeledjék a nemzet többségéhez. Még mindig azt vallja egész sor nemzeti kö­vetelmény teljesítéséről, hogy nem te­hetem, mégis alaposan szűkítette, hir szerint, a lehetetlenségnek tegnap még megmozdíthatatlan határait. !PiT 56-dik évfolyam. 91. szám. KUÖFIZETÉS írass Egén tm _ as est. — SU. t érOlfl« m, mm M . — „ Begyoöévt®«. 2gr bora_ . 3 , 40 „ Egyes «zam „ „ H » ön. Vidékén— - -____iO „N­APLÓ BgT •** * DR ér, vastagaim eetaval 8 fillic. Bbdeviaé duHtiméter szamittal| «al. 4i]szat«4» marUl. HecelenlS mlades nap, ttanafi. Is vasárnap a tin la Budapest, 1905. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VL, Andrássy-út 27. Szombat, április 1. Mai számunk 24 oldaL mm Az elvált asszony. Irta: Soldi Márton. (Utánnyomás tilos.) A Szerémi-házaspár válása alkalmával gaz­dag legendakor keletkezett s a vidéki pletyka orgiákat tilt. Méltán, mert a Szerémi-házaspár néhány évig domináló szerepet játszott a nagy vidéki város társaséletében. Szerémi Endre nagy vagyon s nagy tekintély birtokosa volt. A legkeresettebb ügyvédek közé tartozott, ki­tűnő szónoknak tartották s társadalmi művelt­ség tekintetében magasan állott kartársai fölött. Mikor a válóper megindult, akkor vá­lasztották meg az ügyvédi kamara elnökének. Szép, daliás termetű férfiú volt, magas, boltos homlokkal és selymes, fekete szakállal. Legrettegettebb fegyvere a gúny volt, melyet néha kíméletlen mértékben alkalmazott ellen­feleivel szembe... Az asszony, Malvina, a gazdag tiszttartó leánya, kifogástalan szőke szépség volt. Pusz­iján nevelkedett s össze-vissza olvasott min­dent, amit a modern regényírók a piacra ■­ küldtek. Ezekből bőségesen megismerte a raf­inált romlottságot, a szerelem állhatatlansá­­■gátsa társasági erkölcs züllését. Mindaz, amit otthon, a gazdasági lak tiszta levegőjében rá­­lőtt és tapasztalt, oly merő ellentétet muta­tott azzal, amit a könyvekben olvasott, hogy félve, tele nyugtalan izgalommal lépett a­­'Világba. De aztán lecsillapodott a nyugtalanság, mert csak a házasság után kezdte szeretni férjét, mű gyöngéd, udvarias férj volt s aki gúnyjával, mélyebb intelligenciájával hasonlított a szok­ványos francia regények hőseihez. Malvin, noha kissé elnagy­ott igényekkel lépett az életbe, boldognak érezte és vallotta magát. Ebben a falun nevelt, szőke asszonyban sok becsvágy gyűlt össze. Szerette volna, ha férje, kinek kvalitásait talán némileg túl is becsülte, nagyobb szereplésre szánná magát, ha országos hírre törekednék. De erre Szerémi Endrének nem volt am­bíciója. Pozíciója teljesen kielégítette igényeit. Mint a legtöbb vidéki notabilitás, inkább sze­retett otthon első, mint egyebütt második lenni. Nem ez választotta el őket. A válás oka, mint azt a válókereset kimerítően előadta, a férj hűtlensége volt. Olyan átmeneti hűtlen­ség, mely rendes körülmények között alig zavar vizet s többnyire a rejtett titkok örök zára alá kerül. De Szerémi esetében nem úgy történt. A zár kipattant. A dolog így történt: Szerémi jogi képviselője volt egy fiatal, gazdag öz­­vegyasszonynak, ki a nagy vagyonon felül né­hány bonyolult port is örökölt bankár férje után. Mansfeldnénak hitták s ügyvédje egy­szer meglátogatta Marienbadban, természete­sen, hogy információkat szerezzen egy nagy­­fontosságú perben. Az információ­szerzés kissé elnyúlt. Nem ez volt a baj, hanem az, hogy ott a fürdőn Szeréminek lovagiassági ügye akadt. Meg kellett verekednie a fiatal bankár özvegynek egyik dühös udvarlójával s az új­ságok kiírták az esetet. Nem lehetett tagadni semmit. Malvin rög­tön szakított férjével, haragjában elhitette magával, hogy férje alapjában véve hitvány karakter, képmutató, kéjenc stb. Hallani sem akart a kibékülésről s ügyvéd­jének a legszigorúbb utasításokat adta, hogy a válóport tűzzel-vassal folytassa. Szerémi nem gördített komoly akadályokat s nyolc hó­nap után a felsőbíróság kimondotta a válást. Malvin a saját házába költözött s zár­kózott életet élt. Azaz eljárt színházba, hang­versenybe, meglátogatta néhány leánykori is­merősét, de férfiismeretség után még a válás után négy esztendővel sem gondolt. Négy év után betegeskedő apjával a déli vidékre költözött, sorra járt egy csomó fürdő­helyet s csak másfél év után, mikor az öreg tiszttartó jobblétre szenderült, került ismét haza. Az első hir, amit hallott, az volt, hogy egykori férje, Szerémi Endre komoly beteg, hogy az orvosok lemondtak életéről. Malvin tudakozódott ismerőseinél, akik megerősítették a hírt. Megtudta, hogy volt férje már két hónap óta fekszik, hogy a fővárosból is járt nála két orvosprofesszor, akik azonban épp­oly kevéssé tudtak rajta segíteni, mint a hely­beliek. Malvinnak férjes korában nagy bizalma volt háziorvosában, az öreg Kádár doktorban. Más­nap reggel elküldött érte s az öreg doktor déltájt megjelent nála. Kordiálisan köszöntötte: — Csókolom a kezét. Terringettél, még nem volt szerencsém a nagyságos asszony pul­zusát megtapogatni. Hát mi a baj? — Ideges vagyok, doktor úr. — Ideges? No, ez nem újság, én is ideges vagyok, a feleségem is ideges, még a szakács­nőm is, pedig annak nincs oka, mert olyan szimpla lelki életet él.

Next