Pesti Napló, 1905. szeptember (56. évfolyam, 241-270. szám)

1905-09-01 / 241. szám

Fejérváry audiencián. Budapest, augusztus 31. Ischlben megint Magyarország sor­sáról tanácskoznak. Ezúttal nem a ko­ronatanácsban, amelynek Magyaror­szághoz semmi köze sincsen, hanem­­azon az audiencián, amelyre báró Fejér­­váryt odarendelték. A király tanácsko­zik az ő miniszterelnökével. Váljon ki a tanácsadó ebben a megbeszélésben: a fejedelem-e vagy az ő tanácsosa? A rosszul informált király-e vagy az ő még rosszabbul informált kormányfőnöke ? És azt mondják, hogy ebben a tanács­kozásban végleg szentesítik a kormány haditervét. Ráütik a pecsétet a nemzeti ellentállás halálos ítéletére. A kormány Sajtója, a budapesti és a bécsi, már ki is tette a­­nemzeti ellentállást a siralom­házba. És a fölbérelt fantázia egész szertelenségével már látja az ellenzéki fogvacogását, rémületét, csúfos kudar­cát és végeltakarítását. Szinte bizonyos, hogy ez a hangulat az ischli hangulat­ból árad. Az a hír fakasztotta, hogy ime megkezdődik az ellenzék letörése. Ré­szint túllicitálás, részint kíméletlenség. Szigorúság útján. A vármegyéknek ki­húzzák majd a méregfogát, a koalíció testébe pedig beledöfik a kormányzati radikalizmus mérgeshegyű lándzsáját. Amazok nem kapnak dotációt, emerre pedig rászabadítják a kormány szocia­lista szakosztályát. Ne magyarázzuk a rémezgetőknek", s a nemzeti ellentállás ellen mozgósítók­nak, hogy a haditervük olyan, mint min­den bécsi haditerv. A legközelebbi jö­vendő majd fölvilágosítja őket róla, hogy az áskálódás és fondorkodás, a kí­­méletlenség és erőszakoskodás akkor is csütörtököt mond, ha fejedelmi szank­ciót szereznek számára. Más az, ami az ischli hadi készülődés hírére minden magyar politikust megdöbbent. Az a meggyőződés, hogy sem a király, sem a környezete, sem a tanácsosai még most sem tudják, hogy a válság hogyan is tanúsut­, s hogy a nemzeti ellenállás­nak mi a lényege, mik az eszközei ? Csak az ilyen tökéletes informálatlanság te­szi érthetővé azt, hogy egyáltalában le­hetségesnek tarthatják, hogy a válság a nemzeti ellentállás letörésével meg­szüntethető. A királynak és körének nem is a hosszú, sok évszázados nem­zeti küzdelem történelmét, hanem csak a legutóbbi két esztendő történelmét kellene tanulmányoznia. Hogy tisztán lássa, hogy a koalíciónak akár a meg­bontása, akár a letörése éppenséggel nem jelentené a válság megszűnését. Megdöbbentő, hogy a királyt a legválsá­gosabb időkben a politikai körültekin­tés legcsekélyebb mértéke nélkül szűköl­ködő államférfiak környezik, és hogy velük együtt állapítja meg a nemzeti akarattal szemben követendő taktikát. Nem tudják-e, nem emlékeznek-e rája a király haditanácsában, hogy a mostani nemzeti ellentállás nem­ a koa­líció megalakulásával kezdődött? Hogy a koalíció a nemzeti ellentállás szerve csak akkor lett, amikor a kormányzati erőszak az ellentállás megtörését az erős kéz szorításával akarta megfoj­tani? Nem tudják-e, hogy a koalíciót az obstrukció megelőzte, s hogy a nem­zeti követelményekért való síkraszállás az obstrukció műve volt? Mire emlé­keznek Ischlben és Bécsben, ha, a nem­zeti ellentállás ellen készülődvén, még ennek az ellentállásnak legnevezetesebb fejezeteire sem emlékeznek? Hogyan akarják az ellenzéket megtörni, ha nem tudják, hogy az ellenzéknek melyek a hadállásai ? A koalíció megrontása — ha ugyan sikerül — csak éppen az ellenzéki szövetség baja volna, de nem jelentené az ellenzéki energia megsem­misítését, nem jelentené a nemzeti el­lentállás letörését, és semmiesetre sem jelentené a Bécsben óhajtott kormány­zati rend és parlamenti nyugalom visz­­szaállítását. Nem jelentene egyebet, csak azt, hogy a hatalom rettenetes áldo­zatok árán a lelkét eladta az általa gyű­lölt radikalizmusnak, és nem jutott egy lépéssel sem közelebb céljához, a nem­zeti akarat megtöréséhez. Tegyük föl azt, aminek az ellen­kezőjéről meg vagyunk győződve, hogy ugyanis az ischli haditerv alapján sike­rül a koalíciót megbontani, letörni vagy Isten tudja milyen módon tönkretenni. Mit ért el vele a zugkormány, mit ért el vele az udvar? Azt, hogy a koalíció- kárbaveszett golyó. Irta: Sas Ede. (Utánnyomás tilos.) Gyönyörű táj a Kárpátok között. A hegyóriások oldalát sötét, és fenyvesrengeteg" borítja. A zúgó lombtengerből itt-ott egy-egy csinos, svájci stílus­­­ban épült nyaraló cifra orma integet elő. Egyik nyaraló közelében, az erdőbe kanyarodó utón, bájos fiatal leány ül, aki szemmel láthatóan csak azzal foglalkozik, hogy buzgón, teli tüdővel, pihegő mellel szívja a hegyvidék erős, vérpezsdítő lehelletét. Pedig úgy látszik, hogy hála Istennek, nincs rá­szorulva: karcsú termete csupa acélos egészség s csillogó fekete ezeméből is az az életkedv, erő és bátorság ragyog elő, aminő csak a teljes egész­ségben viruló testből és lélekből fakad­. Arca csakúgy tünd­öklik a gyönyörűségtől, amint a lá­bainál elterülő kilátás: az apró falvakkal telehintett völgyet s a szemközt levő ormon a napáldozat szép­ségét élvezi. A nap tudniillik éppen a szép leány­nyal szemben áld­ozik le, de meglehet, hogy ha a leány nem ülne éppen nyugattal szemben, hanem például észak felé nézne, a nap eltérne hagyomá­nyaitól és onnan vetne feléje búcsúpillantásokat. Oly szép a kicsike , aki tulajdonképpen nem is olyan kicsike... Az erdőből azonban most egy ifjú ember lép elő a közös huszárfőhadnagyok egyenruhájában. Éppenséggel nem a déli, napbarnította hadfi, mint a világ első katonái rendesen; arca sápadt, sovány, mint aki most állott ki egy hosszabb betegséget. Amikor a leányt meglátja, kissé meg van lepetve s megáll a fenyősátor árnyában. Örvend a talál­kozásnak, de mégis jobb szerette volna, ha az most még nem következik be. Végre elszántan a leány­hoz lép és köszönti. A főhadnagy: Jó napot, Nella! Hét maga itt van? A leány: Nini, Horpácsi! Úgy van, én itt vagyok. Lidi néni éppen most ment föl a szobájába, hűvösnek találta már az estét. De én megkértem, hogy hadd maradhassak még egy pár percig itt, hiszen úgyse soká élvezem már ezt az itteni levegőt. Mintha csak sej­tettem volna, hogy nem maradok garde nélkül. A főhadnagy: Az ám. Milyen véletlen találkozás... A leány: Dehogy véletlen találkozás. Miért is tettetjük mi, mintha oly nagyon meg volnánk lepetve? Hiszen maga tudta, hogy én itt vagyok. Én pedig pár napja hallottam, hogy ideérkezett. Persze, nem sietett velem talál­kozni. A főhadnagy: Van rá okom, hogy siessek? A leány: Nincs. Igaza van. Nincs. Ha­nem maga lábbadozó. Hát nézze, üljön le szé­pen ide a lócára. Hát behegedt már a sebe? A főhadnagy (roppant komoly arccal): Maga még ezzel is tréfálni tud? A leány (mint aki teljességgel nem tudja a dolgot tragikusan felfogni): Hála Istennek, hogy nem kell az esetet nagyon komolyan ven­nem. No, hanem mondja, így tanulják meg maguk, katonák a fegyverforgatást? A szí­vébe céloz ,­s éppen hogy csak egy bordát sért meg a golyó. A főhadnagy (lángvörös arccal): Maga persze jobb szerette volna, ha egyenest a szi­­■ vemet fúrja keresztül? Mikor így hallom be- s szólni, igazán nagyon sajnálom, hogy nem si­került az öngyilkosságom. S pár heti kínló­dás után életben maradtam. A leány: Megérdemelte a szenvedést, amiért képes volt elkövetni azt az ostobasá­got... A főhadnagy: Ostobaságnak mondja? Pedig jól tudja, miért fogtam magamra a fegyvert. A leány: Tudom. Miattam tette. És én mégis ostobaságnak nevezem a dolgot. Isten látja a lelkemet, hogy nagyon örvendek neki, hogy nem sikerült az a meggondolatlanság, mert ha önnek apja, anyja, testvérei nincse­nek is, akik megsiratnák, azért mégis kár lett volna egy fiatal életért, ami, ha csupa ha­­szontalanságokban telt is el a múltban: tar­talmas és hasznos lehet a jövőben. A főhadnagy: Mondjuk, hogy így van. És én az egész jövőt kész voltam eldobni, csakhogy bebizonyítsam, hogy magát mennyire szeretem... A leány (a fiatal­ember szemébe néz, lassan és komolyan): És lássa, én éppen ezt nem tudom egy komoly férfi szerelmének a komoly bizonyságául elfogadni. Azért nem tud engem ez a puskaporpocsékolás amúgy igazá­ban meghalni. A főhadnagy (izgatottan): Miért nem képes ezt bizonyítékul elfogadni? A leány: Üljön csak szép nyugodtam. Megpróbálom megmagyarázni. Noha már oly rég ismer, hogy ismernie kellene a gondolko­dásomat, a lelkemet s­értenie kellene a felfo­gásomat minden külön magyarázat nélkül. 56-dik évfolyam, 241. szám, előfizetési Árak* Ecém évre _ 28 kor. — JUL Félévre____14 . — Negyedévre — 7 ,­­Egy fléra__ 2­9 40 ., Egyes szán - 8 ál­. Vidéken_ _ _____10 „ Apró hirdetések itt Egy szó 4 fillér, vastagabb belülőt 8 fillér. Hirdetések milliméter szimitás­­sal, díjszabás szerint Megjelenik minden nap, ünnep és vasárnap után is. Budapest, 1905. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VL, Andrássy­ ut 27. Péntek, szeptember 1. 1 mi1 r.... » , n. ■ ■ ...■■■ ■ ■■.y.viiA......ím^jagr.yri.i.í.­miS.pa- '.ír ■ ssssssssssr i .. . ■«■■■■■ - ■ v. Mai számunk 22 oldal.

Next