Pesti Napló, 1905. november (56. évfolyam, 302-331. szám)
1905-11-01 / 302. szám
Budapest, szerda PESTI NAPLÓ-—1 1 ' - —- — 1905. november 1. 302. szám — — I —■ II— Hl III | ■' | I . ....... ............ . lom fenyegető réme erre kényszerítette. Nekünk nem kell forradalmat csinálni, mert amit a forradalom meghozhat, azt mi már ezer éve megszereztük magunk. Nekünk csak védekeznünk kell, hogy amink van, azt se erőszak, se kóklerség el ne vegye tőlünk. Hogy a megvesztegetés, amelyet a nagy programra minden osztálynak, minden foglalkozásnak felkínál, ne tántorítsa meg a lelkeket és a néplélek leghatalmasabb erejű ösztönét még átmenetileg se fojtsa el. Az a nagy erő, amely a történelem emlőin táplálkozott és a népek vérébe ment és amely egy másik országban ma aratta újabb, felséges diadalát, ami küzdelmünknek is győzelmet biztosít. Haladó párt, Budapest, október 31. A Fejérváry-kormány a maga külön pártját «Haladó párt»-nak nevezte el. Az erre vonatkozó előzmények híven tükrözik a katonás észjárást, mely Fejérváryt mindenben jellemzi. «Hogyan készül az ágyú?» — kérdezték az egyszeri bakától. «Az ágyú úgy készül, — felelte a baka — hogy először vesznek egy lyukat s aztán a lyuk körül megöntik az ágyút.» Szakasztott ilyen bakaészjárás szerint keletkezik most a «Haladó párt». A" Hungáriában már ki van bérelve a párthelyiség, az ajtók fölé ki van írva az uj párt neve. Megvan tehát a lyuk. Most következnek majd a behratások és a csatlakozások város és országszerte. Ez lesz majd az ágyú. Már tudniillik az az ágyú, mely — visszafelé sül. ■ i i i: | De miért. «Haladó» párt? Újat akar ez jelenteni, vagy valami régit? Mind a kettőt, valami réginek a megújítását. Nem először találkozunk Magyarország alkotmányos harcainak történetében ezzel a névvel. Volt már egyszer Magyarországon «Haladó párt», s akkor is Bécsben rendelték meg. Feladata ugyanaz volt, ami a jelenleginek lesz: ígéretekkel és vesztegetésekkel megtörni a többségben levő nemzeti ellenzéket. Metternich herceg fejében született meg ez a nagy stratégiai sakkhúzás, és e párt hajdani rövid életének történelmi emlékei máig fenmaradtak. Fogantatására, céljára, módszerére nézve szakasztott hasonmása volt a jelenleginek. Csak egyben tért el a jelenlegitől. Csak abban, hogy a régi: «Fontolva haladó» volt. A mostaninál ellenben hiányzik a «megfontolás». Mit akart a régi ,Haladó párttal a harmincas évek végén a bécsi politika? Azt akarta megakadályozni, hogy a nemzet alkotmányos küzdelmének lobogója alatt a főrendiház össze ne forrhasson az alsóház többségével. Nemde, érdekes analógia? * A harmincas évek végén is, dacára annak, hogy az egész magyar nemzet a haladás tárgyától égett, a kedélyeket — mint Horváth Mihály írja — «mégis leginkább ama nemzeti sérelmek foglalták el, melyeket a szólásszabadság és személybiztosság legújabb időkben szenvedett. Mindenki látá és érzé, hogy míg a szabad szó a nemzet átalakulási ügyében a kormány által becstelenségi vagy felségsértési váddal fenyegettetik, míg a közügyek megvitatása erőszakos elfogatást, önkéntes börtönöztetést vonhat maga után, mindaddig a szükséghez mért haladásról, a nemzeti érdekek kellő kifejtéséről szó sem lehet. Természetes volt tehát, hogy mindenek felett a nemzeti sérelmek gyors orvoslása foglalkoztatta a hazafiak gondjait. A helyzet ugyanis az volt, hogy az egyes vármegyék, bármily erélyes feliratokat is intéztek a kormányhoz a törvénytelenségek és hatalomcsínyek megszüntetése végett, a feliratokra vagy semmi, vagy szigorúan rosszaló és fenyegető válaszok érkeztek a kormánytól a megyékhez. (S nemde, ez is érdekes analógia?) Pest megye ennélfogva egy egészen új és meglepő kísérletre határozta el magát. És itt, nehogy előadásunkban bármilyen célzatossággal vádoltassunk, ismét átadjuk a szót Horváth Mihálynak, a történetírónak: «Pest megye rémjei meggyőződvén, hogy a kormánynak ezen sérelmes eljárása csak néhány ellenséges érzelmű császári minisztertől, s azok eszközeivé alacsonyult magyar kormányhivatalnokoktól származik; a szelidlelkű király pedig azokról vagy semmit sem tud, vagy rosszul van tudósítva; egy küldöttséget neveztek ki keblükből, mely a királyt személyesen értesítené az ország ügyeinek állapotáról. Voltak, akik az udvari, kormányi viszonyokat közelebbről ismervén, már a küldöttséget kinevező gyűlésen is azon meggyőződésüket fejezték ki, hogy a választmány nem fog a király elébe bocsáttatni. A rendek mindazonáltal, akár mivel nem hihették, hogy a szelidlelkű király, aki egyébiránt is oly ritkán látja magyar alattvalóit, egy népes törvényhatóság küldötteinek alázatos kérelmét meghallgatni nemakarná; akár mivel, ha erre el voltak is készülve, a fogadtatás megtagadása következtében növekedendő közingerültséget, az ügyek fordulatára hasznos eszközül tekinték, a számos, előkelő hazafiakból álló küldöttséget mégis útnak eresztették. Ez, Bécsbe érkezvén s magát Pálffy kancellárnál (Pálffy Fidél volt, aki még magyarul sem tudott) bejelentvén, ettől azon választ nyerte, hogy ő felsége a küldöttséget nem fogadhatja, s annak meghagyja, hogy mennél előbb hazatérjen, a megye pedig csöndben maradjon.» (Vagyis a Pálffy Fidél német stílusára fordítva: Maul halten und weiter dienen.) __ A pestmegyei küldöttség durva visszautasítása (á la szeptember 23.) s főként az, hogy a küldöttség megérkezése a királynak még csak tudtára sem adatott, az egész országot felbőszítette. Közérzéssé vált, hogy ezeket az állapotokat csak egy rendíthetetlen erélyű s az országgyűlés mindkét házát összeforrasztó nemzeti ellenzék változtathatja meg. S ennek a közérzésnek hatalmas nyomása alatt kezdtek el mozogni az addig teljesen aulikus és a nemzeti aspirációktól mereven elzárkózott főrendiháznak hazafias elemei is. Az erre vonatkozó propaganda a politikai területről átcsapott a társadalmi térre is s a Nemzeti Kaszinóban mindennapi vitatkozások tárgya volt egy főrendiházi ellenzék megalakításának múlhatatlan szüksége. Az akció élén gróf Batthyány Lajos állott. Erre következett hirtelen a bécsi politika frontváltoztatása s valódi céljainak eltakarására a «haladás» álarcának fölvétele. S megalakult a «Fontolva haladó párt». Megkezdődtek az ígéretek és a vesztegetések a «többség csinálásra», ellenben, — hogy az erőszak és az alkotmányos jogok kiforgatása tovább folyhasson — tényleg történtek bizonyos egyházpolitikai engedmények, így akartak port hinteni a nemzet szemébe. Ez volt tehát az első «Haladó párt» keletkezésének története. S az első haladó párt rövid életének történetéből — mert általa a A Kék Lovag nyergébe kapja őt, örömittasan, diadalmasan. — Fatime, hát elhagysz?!... Ott fent a nyeregben az infánsnő már nem fél többé. Kacér mosolylyal búcsúzik: — Sire Blondel, bocsáss meg! De lásd, messze van Thule, messzebb a feledésnél is. íme, én már bírom a «van»-t, minek keresném veled a «nincsen»-t? Isten veled... S azzal a Kék Lovag karjai közt elvágtat a sötét rengetegbe, ma fiatal, a holnap már öregség, — ma élek én, szépségemnek még ma kell az aranyos fényesség! Sire Blonde!, ugye, belátod magad is? S azzal újból évődve csettint az igető agaraknak. II. Hős Blonde! vágtat a Roncevallon át... Épp felelni akar, de e percben lova riadtan hőköl vissza a bérces út fordulójánál. Majd hogy össze nem roppannak valakivel, a porfelhőből egy kék acélba öltözött lovag bontakozik eléjük. Ifjú az ismeretlen és daliás: földig ér a paripája címeres szoknyája, kincs ragyog a ruháján, fejedelmi aranykorona a sisakján. Fatime ijedten sikolt fel, de feje a következő percben már kíváncsian búvik elő lovagja válla mögül. Nézi a pompázatos idegent; szeme mohón tapad páncélja aranyára és drágaköves, csillogó koronájára. A Szék Lovag is megdöbbenve áll meg. Alig veszi észre Hős Blondelt, Fatime igézi őt csupán, s tekintete elbűvölten mélyed az infánsnő sötét szemeibe. Pillantásaik ime már összefonódtak... vájjon mit súgnak neki a mór leány bűnös szemei? A bujdosó keresztes nem láthatja, ő csak akkor kap észbe, mikor az ismeretlen arca már a szenvedély lángjától hevül. — Mihály arkangyalra! — kiált a Kék Lovag — szép e hölgy és kívánatos... Ki vagy te, nemes lovag? Hős Blondel arca sötétedik. — E hölgynek ura vagyok. És te ki vagy ? — Az, aki e hölgynek ura leszek? Egyszerre csapnak kardjuk markolatára mind a ketten. Villan már az acél, de az infánsnő felkiált s a küzdők megállanak. Hős Blondel méltatlankodva tör ki: — Én eddig csak hitetlen vért szoktam volt ontani, — merényeddel mért késztetsz testvérgyilkosságra ? A Kék lovag újból Fatimére tekint. Vájjon mit súgnak a bűbájos szemek neki ismét?... Hanyagul zörrenti kardját a hüvelyébe. És elmosolyodik: — Igazad van, lovag, keresztény vért mi ketten ugyan minek is ontanánk? Kardunk szava csak a mi akaratunk, — döntsön közöttünk egy méltóbb akarat, döntsön e hölgy szava. Ő határozzon, s ha engem talál követni, ellenkezel-e majd? — Istenemre nem! — kiált Hős Blondel bizodalmas hévvel, — rajta tehát, ő hadd döntsön! Azzal nyomban földre segíti nyergéből infánsnő kedvesét. — Fatime, — szól ünnepélyesen, — Íme, válassz, engem követsz-e, vagy azt az ismeretlent? Az infánsnő lesütött szemmel áll meg a két lovag előtt a egy percig pirulva csipkedi fátyola szegélyét. Végre mégis föl meri vetni bársonyos fekete pilláit. Néz Hős Blondelre, — kicsit bánatosan, kicsit megijedten s aztán csak vállat von. — Fatime, hát habozol? A bujdosó elképedve néz reá,_ — szava vádoló, tekintete szinte fenyegető. És ez dönt. Az infánsnő megdöbben, rémült kiáltás hagyja el ajkait s aztán futva menekül uj szerelmeséhez. Megragadja vas kezét, kengyeléhez simul. III. Édes az első csók, édesebb a második, a harmadik után már eszét veszti az ámuló ifjú. Az öreg tölgy alatt ernyedten borul a mohára Fatime elé. Ajakáról már magába szívta a mérget, — immár akaratnélküli báb a szép boszorkány pici kezei közt. — Angyal vagy démon, ki vagy, te nő, ki akkor győzesz, mikor megadod magadat? Elraboltalak s ime raboddá én levék. Sisakommal együtt iné itt a koronám lábaidnál... Oh, parancsolj nekem, mondd, kedvedre hogyan és mit tegyek? Az infánsnő dacos mosolylyal mélyeszti ujjait az ifjú fürteibe. Úgy gyönyörködik új áldozata vergődésében!... A Kék Lovag pedig csak esdekelve ismétli: — Mondd, a csillagot hozzam-e le néked az égről? Fatime elgondolkozik. Tán Hős Blondel jut az eszébe és csengően felkacag: — Bolond fiú te, nem kérek én tőled oly igen sokat! Csak két kutyát: Hős Blondel két fehér agarát. Azokat akarom én. Szépek na