Pesti Napló, 1905. december (56. évfolyam, 332-360. szám)
1905-12-01 / 332. szám
// 56-dik évfolyam. 332. szám. Apró hirdetések A er Egy szó 4 Kéta, vastagabb betűvel 8 fitter. Hirdetések milliméter »Hafldl» tál, dijsxabil szériát ELŐFIZETÉSI ÁH&K: Egész évre ... 28 sóz. — áll. Félévre _ _ 14 , — Negyedévre _ 7 , — Egy Eór&_ _ 2 , fl. Egyes tAan _ Vidéken— — _ Budapest, 1005. Szerkesztőség és kiadóhivatal: 21., Andrássy-út 27. Péntek, december 1. Vagy — vagy! Budapest, november 30. A király az általános titkos választói jogról kiadta azt a jelszót, hogy a megvalósítása feltétlenül szükséges. Mi ezt a jelszót már régen, már évek hosszú sora óta hangoztatjuk, és az igazságát bizonyítgattuk azokkal szemben, akik most ugyan az általános választói reform híveiként szerepelnek, de a parlamentben és a sajtóban a reformot nemzeti veszedelemnek mondották. Mert mi s a reform minden igaz híve az általános választói jog megadásától a népakaratnak az alkotmányba bevonulását várjuk, míg azok, akik most egyszeriben rábukkantak radikális lelkiismeretükre, nem a nép akaratára számítanak, hanem annak a népnek indulatára, amelyet szélhámoskodva felbujtottak. Csak a legutóbb fejtegettük, hogy azzal a csonka hatalmú általános titkos választói joggal szemben, amelylyel a kormányzati szédelgés a népet ki akarja játszani, mi azt a teljes, azt az impozáns hatalmú általános titkos választói jogot követeljük, amelynek alapján akaratát érvényesíteni tudó törvényhozás alakul ki. Miden indulatosságot félretévén, s a bennünket ért méltatlan és igazságtalan megtámadtatásról megfeledkezvén, kifejezést kellett adnunk azon való csodálkozásunknak, hogy azok, akik az általános titkos választói jogtól ugyancsak azt várják, hogy az az alkotmányban a népakaratot fogja érvényesíteni, hogyan tévelyeghettek el abba a fölfogásba, hogy a parlamenti akarat diadala mellékes dolog, amikor a parlamentbe be akarják vinni a nagy népakaratot? Csodálkoznunk kell azon a sarkaiból kiborult fölfogáson, hogy az alkotmányba be kell vinni a nép akaratát, de ugyanakkor segédkezni kell a hatalomnak az alkotmány megtörésében. Csak a minap panaszkodott rajta a németországi szociáldemokrata párt hivatalos lapja, a «Vorwärts», hogy a negyvenesztendős általános titkos szavazati jog tehetetlen a hatalmi politikával szemben; nemcsak a koronával szemben, hanem még a porosz konzervativizmussal szemben is. És ugyanakkor a magyar szociáldemokrácia annak a hatalomnak taktikai érdekeit szolgálja, amelylyel szemben nálunk az általános titkos választói jog tehetetlen volna. Gondolkozzanak el a mi szocialistáink azon az eshetőségen, hogy a magyar parlament az általános titkos választói jog alapján alakul meg, s hogy ennek a parlamentnek akaratát a hatalom semmibe akarja venni. Vájjon akkor nem garázdálkodhatnának-e éppen úgy, mint most az akkor való Fejérváryk, Kristóffyak és Lányik, vájjon akkor a nemzeti akarattal szemben nem érvényesíthetnék-e éppen úgy mint most a csendőrséget és rendőrséget, a lélekvásárt, a kondottierik hadát, a törvénytiprást, a jogkiforgatást ? Tegyük félre mindkét részről a frázisokat; kérdésünkre tehát ne feleljék azt, hogy akkor a hatalommal szemben az egész népakarat állana, s hogy ezzel a hatalom nem bírna meg. A nagyszerűen szervezett német népakarat, a negyvenéves német választói jog sem tudja a hatalmi akaratot legyűrni. S azokkal a cédú eszközökkel szemben, amelyeket a hatalom most nálunk a parlament s a nemzet letörésére mozgósít, az általános választói jog alapján választott parlament sem hivatkozhatnék egyébre, mint a törvényre, amelyet a hatalom semmibe se vesz. De a hatalom azzal a parlamenttel szemben igenis hivatkozhatnék arra a diadalra, amelyet a nemzeti akarat fölött most aratott, ha ugyan a szocialisták kívánsága szerint ezt a diadalt kivívni sikerül neki. Ma Kossuth Ferenc, a függetlenségi párt elnöke, azt fejtegette, hogy a függetlenségi párt, tehát az ellenzék nagy többsége, azt az ő meggyőződését, hogy az általános választói reform föltétlenül szükséges, úgy akarja újból deklarálni, hogy hajlandó az általános titkos választói jogot a parlamentben rögtön megszavazni, mihelyt a törvényhozás előtt alkotmányos, parlamenti, felelős kormány áll. A király tegnap Levelek, naplók. írta: Mark Twain. Azt hiszem, hogy nincs is talán kellemetlenebb dolog a levélírásnál, kivált, ha magánlevélről van szó. Egyébiránt az üzleti levelek se sokkal kellemesebbek. Ha levelet kapok, majd minden örömem odalesz arra a gondolatra, hogy válaszolnom kell. Sőt annyira félek attól a gyötrődéstől, hogy válaszok száradjanak a lelkemen, hogy sokszor kedvem támad egész postámat a tűzbe dobni, nem pedig felbontani. Tíz esztendeig meg voltam kímélve ilyen aggodalmaktól, mivel akkoriban örökké kószáltam, városról városra, tartományról tartományra, országról országa. Ha nekem úgy tetszett, akár egy levélre sem adtam választ; a levélírók ugyanis azt gondolhatták, hogy megváltoztattam a tartózkodásom helyét s a leveleiket nem kaptam meg. Most — sajnos — nem élhetek immár a csalás e formájával. Megérkeztem, kikötöttem — és most homlokegyenest nekem repülnek a halálos lövegek, a mindenfajta levelek. E sok levél a legkülönfélébb tárgyakkal foglalkozik. Leginkább reggelinél olvasom őket s nagyon sokszor az egész napomat elrontják. Uj csatornákba vezetik a gondolataim folyását, előre kifőzött munkatervem pedig feldől és összekavarodik. Reggeli után rendszerint nek'rugs 'kodom és megpróbálom, hogy szorgalmasan i jak egy órácskáig, ámde csak nagy nehezen haladok, mert gondolkozásomat egyre biztatgatják a levelek. Sehogyse megy a dolog. Végre is abbahagyom és másnapra halasztom a további munkálkodást. Azt hiszik, ugye, hogy most sebbel-lábbal nekilátok felelgetni a levelekre, hogy lerázzam őket a nyakamról? Persze, azok a mintafiúk, akikről olvashatjuk, hogy mezítláb jöttek New Yorkba és idő folytán felküzdöttük magukat szemtelen milliomosokká, nem késlekedtek volna ezzel egy percig sem, — csakhogy nem aféle vagyok ám én. Eszem ágában sincs, hogy amaz emberek szokásait majmoljam, mert én ugyan soha milliomos nem leszek. Ha ilyesmi járt volna eszemben, nem követtem volna el mindjárt eleve azt a végzetes tévedést, hogy New Yorkba vonultamkor cipő volt a lábamon s a zsebemben több mint negyven cent. Ilyen visszás pályakezdés után hogy vetemedhettem volna még arra, hogy próbáljak meggazdagodni? Szent, hogy a legnagyobb gyanakvással fogadtak volna és menten kikiáltottak volna csalónak. Lemondtam tehát arról, hogy e gazdagok nyomdokaiba lépjek s kereskedői pontossággal és gyorsasággal válaszoljak a leveleimre. Nekifekszem a tulajdon munkámnak s a ma felgyülemlett levelek hozzájárulnak azokhoz, amelyek tegnap, tegnapelőtt, meg azelőtt érkeztek. Csak amikor annyira magasodott már a hegy, hogy megijedek tőle, akkor fújok riadót és ostromlom teljes öt-hat óra hosszat. És hány levélre felelek ez idő alatt? Soha kilencnél többre, de sokszor csak ötre, hatra. Valami nagy üzlet levelezője legalább száz válaszszal elkészülne ilyen órasorozat leteltével. Ám olyan embertől, aki esztendők óta ír a sajtónak, korántse lehet a tollnak ekkora ügyességét várni. Régi szokása szerint egyik fonalat a másikhoz illeszti, türelmesen töri a fejét pereszámra, hogy jelentéktelen firkára illő feleletet csavarintson, így aztán észrevétlenül oson el a drága idő. Az utóbbi években szinte második természetemmé vált, hogy gondosan, érett megfontolással fogalmazzak minden írásművet, a margánleveleket se véve ki. Ennek folytán gyűlölöm a levélírást s ez iránt hasonló irtózást tapasztaltam valamennyi ismerősömnél, aki újságnak, folyóiratnak dolgozik. E megjegyzéseim szolgáljanak felvilágosításul és mentségemül mindazok előtt, akik írtak nekem mindenféléről, de választ nem kaptak rá. Egyszer is, máskor is megpróbálkoztam, jóhiszeműen a válaszszal, de az egyik héten érkezett levelek többsége megmásíthatatlanul átmaradt a másik hétre. A vége az lett mindenkor, hogy a tornyosuló levelek előbb szemrehányó ábrázatot öltöttek, azután dühös pillantásokat szórtak rám, mintha le akarnának szidni, utoljára pedig oly sértően pimasz pofát vágtak, hogy elfogyott a türelmem. Ilyenkor kitártam a kályha ajtaját s elrettentő példát statuáltam rajtuk. És nini! — a kötelességelhanyagolás szorongató érzése tüstént elmúlt, lelkem elveszett nyugalma visszatért!* Mai számunk 21 oldal.